Fehéroroszországban árfolyam-válság van, ám úgy tűnik, hogy az oroszokat ez nem igazán érdekli. Alexej Kudrin orosz pénzügyminiszter jelezte, hogy Moszkva csak részleges segítséget kíván nyújtani...
CENZÚRA - A Bors információi szerint a sikkasztással és csalással vádolt Földesi-Szabó László letiltotta a vele kapcsolatban készült Frizbi-felvételt, és az állítólagos videót is, amelyet az Egymásért Egy-Másért Alapítvány bujkáló volt elnöke azelőtt forgatott, mielőtt hazautazott, hogy feladja magát a hatóságoknak.
Mintegy háromszáz ember vesztette életét a tunéziai felkelés alatt - közölte az ENSZ egyik különmegbízottja, aki az állítólagos börtönbeli kínzások kivizsgálására érkezett az országba. Tunéziai emberi jogi aktivisták eközben arról számoltak be, hogy a biztonsági erők még a rezsim bukása után is folytatták a börtönökben a foglyok megerőszakolását és megkínzását.
Megkezdődött a kecskeméti légi bázison a kedden Afganisztánban balesetben meghalt Róth Orsolya posztumusz hadnagy és Dálnoki András posztumusz hadnagy földi maradványait szállító repülőgép fogadása és a katonai tiszteletadás
Vasárnap délelőtt kilenc óra körül, a kecskeméti katonai repülőtéren leszállt az a repülőgép, mellyel az Afganisztánban meghalt két magyar katona holttestét hozták. A hivatalos fogadás tíz órakor kezdődött.
Tizenhárom ember életét vesztette, amikor robbanások sorozata következett be Bagdadban és a városba vezető utak mentén. Az áldozatok között hét rendőr is volt - közölték vasárnap a biztonsági szolgálatok, hozzátéve, hogy a támadásokban 65 ember sebesült meg.
Száz évvel V. György után ismét brit uralkodó tette tiszteletét Írországban. II. Erzsébet történelmi látogatása azonban abban a tekintetben eltér nagyapja 1911-es vizitjétől, hogy ő már a független Ír Köztársaságba érkezett meg. A múlttal való közös szembenézés mellett gazdasági haszna is lehet a királyi útnak.
Már csak tíz másodperc volt hátra a meccsből, amikor Roy Jones Jr. kiütéses vereséget szenvedett Gyenyisz Lebegyevtől a moszkvai, nem vb-címért cirkálósúlyban rendezett profi ökölvívó-mérkőzésen.
A magyarországi üzemanyagárakat befolyásoló tényezők közül az északi-tengeri Brent könnyűolaj szabadpiaci ára a legközelebbi, júliusi határidőre a hét végén hordónként (159 liter) 112,39 dolláron zárt, 0,79 százalékkal olcsóbban az előző hét végi 113,28 dollárnál az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.
Ismét hozzá lehet szólni a Kuruc.info facebook-os oldalán a bejegyzésekhez és "lájkolni" is lehet, de a megosztás funkció továbbra sem működik. Vagyis ha valaki egy ismerősének szeretne privát üzenetben írni, hogy "érdemes lenne elolvasnod a Kuruc.info tegnapi cikkét", a levelet nem lehet elküldeni.
Még három magyar tanuló van kórházban a szombati délnyugat-lengyelországi buszbaleset sérültjei közül, de csak egyikük, egy kislány van súlyosabb állapotban (akin műtétet kellett végrehajtani). A többi gyerekért megérkezett Magyarországról egy autóbusz, amely még vasárnap hazaszállítja őket.
Az uniós elnökség Magyarország számára esély arra, hogy kemény munkával elősegítse az európai egyesülési folyamatot és azt új hangsúlyokkal bővítse - hangsúlyozta Prőhle Gergely, a külügyminisztérium európai ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára a Nemzetközi Páneurópai Unió hétvégi, németországi rendezvényén.
A Flamengo legnagyobb sztárja fantasztikusan játszott az Avaí elleni bajnokin, előbb ugyanis egy védőt fűzött be egy remek csellel, majd nem sokkal később parádés gólt szerzett.
Jelentős vereség előtt áll a balközép spanyol kormánypárt a vasárnapi helyhatósági választásokon, amely mindenképpen az előjele lehet a jövő évi politikai fordulatnak. Az ibériai országban az elmúlt időszakban óriásira nőtt a munkanélküliség, és úgy tűnik, a Zapatero vezette kormány nem képes kezelni a krízist.
Az oktatási bizottság elnöke szerint nem tervezi a kormány a tandíj bevezetését, de a diákhitel egy speciális formájával utólagosan fizethetnek azok a diákok, akik önhibájukból nem fejezik be a tanulmányaikat. Pokorni Zoltán elmondta: a miniszterelnök év elején független oktatási javaslatokat kért a helyzet megoldására.
Emlék- és élményszerzésre, és persze a klasszikus zenével való barátkozásra hívja az érdeklődőket a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda: vasárnap Liszt-maratont tartanak a budapesti Millenárison, ahol könnyed hangvételű és fesztelen légkörű koncertek és interaktív előadások egész sora szerelep a kínálatban. Éppúgy lehet találkozni Liszt muzsikájára kergetőző Tom macskával és Jerry egérrel, akárcsak a…
Ideiglenesen lezárták az izlandi légteret vasárnap reggel a Grímsvötn tűzhányó kitörése miatt - közölte az izlandi repülőtereket igazgató hivatal (Isavia), hozzátéve, hogy a Keflavik repülőtér ennek megfelelően nem fogad és nem indít járatok. A hivatal szerint a légtérzár fenntartásának szükségességét délben vizsgálják felül. Mint közölték, az Izland felett fújó enyhe szél várhatóan észak felé…
Az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke szerint senki sem beszélt tandíjról, de kezelni kell a lemorzsolódó diákok és a külföldre távozó diplomások képzésének finanszírozását. Pokorni Zoltán - akit a miniszterelnök kért meg januárban egy lehetséges alternatíva kimunkálására - az MTI-nek adott interjúban azt is elmondta, hogy senkivel és semmiért nem áll harcban, a véleményét fogalmazza meg…
Az MLB szombati játéknapján a Philadelphia Phillies Cliff Lee vezetésével legyőzte a Texas Rangerst. A New York Yankees visszavágott a Mets-nek. A Boston győzelmi sorozata véget ért, miután kikapott a Chicago Cubs-tól.