Várhatóan enyhébb hatást gyakorol az európai légitársaságok pénzügyeire a jelenlegi izlandi vulkánkitörés, mint a tavalyi, elsősorban azért, mert e cégek most jobb állapotban vannak, mint egy éve, emellett jobb a cégek és az európai hatóságok közötti koordináció is - áll a Fitch Ratings kedden Londonban kiadott helyzetértékelésében, amely szerint a szektorra inkább az európai adósságválság jelent…
Felfüggesztették a Mol részvények kereskedését 13 óra után néhány perccel a Budapesti Értéktőzsdén. A felfüggesztést a kibocsátó kérte azzal az indokkal, hogy kedden olyan információ válik publikussá, amely a Mol részvények kereskedésére jelentős hatással bírhat - olvasható a BÉT határozatában.
Felfüggesztették a Mol részvények kereskedését 13 óra után néhány perccel a Budapesti Értéktőzsdén. A felfüggesztés indoka egyelőre nem ismert, minden bizonnyal valamilyen árfolyambefolyásoló informác...
Az európai gazdaságban az utóbbi tizenkét hónapban 12 milliárd euróval nőtt a meg nem adott tartozások miatt elszenvedett leírási veszteség, így elérte a 312 milliárd eurót, ami nagyobb összeg, mint a görög, az ír és a portugál pénzügyi mentőcsomag együttvéve - mutatta ki a kintlévőség-kezeléssel foglalkozó Intrum Justitia.
Minden járat menetrend szerint közlekedik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a vulkáni hamu miatt késés sem volt. Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatój...
Spanyolország könnyedén értékesítette összesen 2,3 milliárd eurónyi, 3 és 6 hónapos lejáratú kincstárjegyét kedden. A rövidebb lejáratú adósságpapír hozama minimálisan emelkedett az előző kibocsátáshoz képest, a hosszabb lejáratúé viszont jelentősen csökkent, komoly túljegyzés mellett.
Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tizenöt játékossal kezdte meg kedden a felkészülést a júliusi, sanghaji világbajnokságra.
A negyedik helyen kiemelt brit Andy Murray három sima szettben nyert a hazai közönség előtt szereplő Eric Prodon ellen a párizsi nyílt teniszbajnokság első fordulójában, a keddi játéknapon.
Jogerős ítéletet hirdethetnek kedden a Heves Megyei Bíróságon annak a három romának a kártérítési perében, akik tizenegy hónapig ültek előzetes letartóztatásban a tarnabodi támadás miatt.
Pedagógusok és diákok meghallgatásával folytatódott kedden a csepeli kettős gyilkosság büntetőpere; a tanúk arról vallottak a Fővárosi Bíróságon, hogy az alapítványi iskola tantestületében nem volt jó légkör, továbbá hallottak arról, hogy Deme Gábor, az ügy másodrendű vádlottja diákot, illetve diákokat bántalmazott az intézményben.
Előállították azt a háromtagú bandát, akiket az egy hónapja történt Ernő utcai gyilkossággal gyanúsítanak. A rendőrség a helyszín közelében működő ipari kamerák felvételei alapján azonosította be a feltételezett tetteseket.
A fukusimai atomerőmű 2-es és 3-as reaktorában is részlegesen leolvadhattak a fűtőelemek, közölte a balesetet szenvedett létesítmény üzemeltetője, a Tepco cég. A japán kormány eközben független...
A bankkártyák internetes használata több mint háromszor akkora mértékben növekedett az elmúlt egy évben, mint a hagyományos, üzletben végzett bankkártyás vásárlásoké, jóllehet ez utóbbi is 15%-kal magasabb értéket mutat, mint az elmúlt év hasonló időszakában - közölte a MasterCard....
A Portfolio.hu meghívására 2011. június 14-én Budapesten tart mesterkurzust a világ egyik legsikeresebb tőzsdei trénere, a tőzsdepszichológia legnagyobb élő ismerője, a kockázatkezelés és a...
Az európai gazdaságban az utóbbi 12 hónapban 12 milliárd euróval nőtt a meg nem adott tartozások miatt elszenvedett leírási veszteség, így elérte a 312 milliárd eurót
Világrekordot jelentő magasságba ugrott egykerekűjével Fábián Márk. A 21 éves egyetemista a bringáján már mindent összetört, saját magán még csak a bokáját kellett kezeltetnie.
A nagypolitika szintjét is elérte egy példás családapának tűnő futballsztár házasságtörése. Ryan Giggs pedig valószínűleg örökre megtanulta, hogy nem lehet elfutni az igazság elől, bármilyen kényelmetlen is az.
Nem kér kegyelmet Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz kőolaj-ipari konszern egykori főrészvényese, akinek meggyőződése, hogy sorsa nem a bíróságokon dől el, de felszólította a fellebbviteli bíróságot a második perében hozott "abszurd ítélet" megváltoztatására.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint kedd délutántól erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, elszórtan záporok alakulnak ki, néhol felhőszakadás, jégeső is lehet
Athén - A tökéletesen kidolgozott izomzat mellett talán szárnyak sem jönnének rosszul az idei év sziklaugró bajnokainak, akik 27 méteres magasságból elugorva mutatták be lélegzetelállító mutatványaikat.
Nem kér kegyelmet Mihail Hodorkovszkij, a Yukos kőolaj-ipari konszern egykori főrészvényese, akinek meggyőződése, hogy sorsa nem a bíróságokon dől el, de felszólította a fellebbviteli bíróságot a második perében hozott "abszurd ítélet" megváltoztatására
A parlamentben ma kezdődik a korkedvezményes nyugdíjazást érintő alkotmánymódosítási javaslat részletes vitája. A fideszes javaslat szerint a jövőben megszüntethetik a nyugdíját azoknak a középkorú rendőröknek, akik egészségileg alkalmasak a szolgálatra.
A diverzifikált, megújuló energiaforrásokra alapuló energiatermelő rendszerek sokkal nagyobb technológiai lehetőségeket mutatnak, mint amit a szakértők eddig gondoltak - derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) hétfőn nyilvánosságra hozott, "A Megújulók különbözőségének kihasználása: Útmutató a kiegyenlítési kihíváshoz" tanulmánykötetéből.
Spanyolország könnyedén értékesítette összesen 2,3 milliárd eurónyi, 3 és 6 hónapos lejáratú kincstárjegyét kedden. A rövidebb lejáratú adósságpapír hozama minimálisan emelkedett az előző kibocsátáshoz képest, a hosszabb lejáratúé viszont jelentősen csökkent, komoly túljegyzés mellett.
Az OECD ma mutatta be új, interaktív indexét, ami az egyes tagállamokban élők jóléte közti különbözőségeket saját prioritásunk által választott szempontok szerint hivatott megmutatni. A "Te jobb...
Az első negyedévben egy emelkedő háromszöghöz hasonló alakzat jött létre a gyapot piacán. Az árfolyam nem tudott stabilan 210 fölé kerülni, viszont a lokális mélypontok egyre magasabban alakultak ki. Ezáltal jelentősen beszűkült a jegyzés mozgástere és ezúttal lefelé következett be az elmozdulás. (Solar Capital)
Az Appeninn ezúttal Debrecenben folytatta a raktározási és ipari ingatlan portfóliójának bővítését egy logisztikai központ megvásárlásával. A most vásárolt logisztikai központ a Debrecen...
Kedden egy óra után felfüggesztették a Mol-papírok kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén. A vezetőség indoklása szerint azért állították le a részvények adásvételét, mert délután olyan információ kerül nyilvánosságra, amely a Mol-papírok kereskedésére jelentős hatással lehet.
Bár egyelőre minden figyelem a Frankfurti Autószalonra irányul és a Genfi négykerekű-ünnep 10 hónapnyira van, már szerkesztőségünket is elérték az első hírmorzsák a jövő évi premiereket illetően.
Minden játékos olyan visszatérésről álmodik, mint amilyen Josh Hamiltoné volt. A Texas játékosa az MLB hétfői játéknapján a White Sox ellen az első inningben az első ütésből home runt ütött. A Philadelphia és a Milwaukee is könnyed győzelmet aratott.
Szlovákiában április végén 190 ezer ember kapott szociális támogatást az államtól. Ez ezerkétszázzal több, mint márciusban - közölte a szlovák munkaügyi és népjóléti minisztérium.
Felkapta a vizet Johnny Depp, miután francia újságok azt állították, hogy válságban van a kapcsolata Vanessával. Bizonyítékuk is volt rá, persze azt is közölték.
A jövőben a főváros képviselői is jelen lehetnek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) ülésein, ahogy a hallgatói érdek-képviseleti szervezet delegáltjai is meghívást kapnak a Fővárosi Közgyűlés és az önkormányzat bizottságainak üléseire, ha a napirenden szakpolitikai kérdések szerepelnek. Az erről szóló főpolgármesteri előterjesztést a főváros jogi, ügyrendi, kisebbségi és…
Alkotmánybírósági beadvánnyal fordul a taláros testülethez hat jobbikos országgyűlési képviselő az "egyenruhás bűnözés" törvényi szabályozásaival kapcsolatban - hangzott el kedden Apáti István és Gyüre Csaba országgyűlési képviselők sajtótájékoztatóján