Jó eredményekkel zárta a tavalyi évet az Aeroflot: a szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint a legnagyobb orosz légitársaság adózott eredménye átszámítva 253 millió dollár volt, 195 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A családi gazdálkodókat és hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel foglalkozó gazdálkodókat előnyben részesítő tartós földhasználat ez év második félévben lesz megvalósítható, a meghirdetésre kerülő ...
A kormány a Szurgut-pakett megvásárlásával egy nagyon fontos vagyonelemet szerzett vissza, ami a szakértők szerint már középtávon megtérülő befektetés, mondta Fellegi Tamás egy szerdai...
Postázta a Pedagógusok Szakszervezete az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadóra vonatkozó kifogásait - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t Galló Istvánné, az érdekképviselet elnöke. A tanárok szerint ellentétes az alapszabállyal, hogy olyan juttatásokat vonnak el tőlük, amelyek törvény szerint megilleti őket....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 282,06 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 22.779,23 ponton zárt szerdán. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását a Privátbankáron>> MTI...
A keddi kereskedés során látott erő ma már nem érződött a pesti parketten, ahol a BUX 14,5 milliárd forintos forgalom mellett 1,2%-kal került lejjebb. A délutáni amerikai makroadati rosszabb lett a...
Súlyosan megsérült egy hatéves gyerek és 33 éves édesanyja, amikor autójuk árokba hajtott szerdán Tápiószentmárton belterületén; a kocsit vezető ittas apa könnyebben sérült meg - tájékoztatott a rendőrség.
A kábelszolgáltatók csak akkor módosíthatják egyoldalúan a csatornakiosztást, ha az általános szerződési feltételekben közölték az adott csatorna szerepeltetésének időpontját és az letelt, illetve a n...
40 ezer eurós kártérítést követel az a vérfertőző férfi, akinek négy gyereke van a húgától. Patrick Suebing úgy véli, emberi jogaiban sértették meg, és immár három éve pereskedik, hogy tiltott viszonyát végre hivatalosan is elismerjék.
Stockholm – Édesapja nyomdokaiba lépett Szanyó Márk (13). Az Újpest FC és a Győr egykori labdarúgójának, Szanyó Károlynak (37) a fia is ontja a gólokat.
Megállapodást szeretne kötni a foglalkoztatás előmozdításáért és a feketegazdaság visszaszorításáért a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége a Nemzetgazdasági Minisztériummal - hangzott el az autós szakma szerdai budaörsi fóruma után.
Dinamikus, 15 százalékos árbevétel-növekedést tervez az idén az amerikai 3M cég magyar leányvállalata, a 3M Hungária Kft. - mondta Mats Lennart Friberg, 3M a magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek egy szakmai háttérbeszélgetésen.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója cáfolja azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint idővel a 13 évesnél fiatalabb gyerekek számára is lehetővé tenné a közösségi oldal használatát.
Valószínűleg nem öntik hivatalos megállapodás formájába a majdnem három hónapja megkezdett közvetlen szerb-koszovói tárgyalásokon létrejövő egyezséget - közölte egy szerdán megjelent interjúban a szerb tárgyalóküldöttség vezetője.
"Elképzelhetetlen" Líbia jövője úgy, hogy Moammer el-Kadhafi marad az ország élén - mondta szerdán David Cameron brit kormányfő Barack Obama amerikai elnökkel tartott közös londoni sajtótájékoztatóján.
A jó konjunkturális helyzetnek köszönhetően a korábban vártnál nagyobb bevételre számít az idén a német építőipar. Az ágazat szakmai szervezete, a ZDB szerdán nyilvánosságra hozott értékelése szerint...
Megállapodást szeretne kötni a foglalkoztatás előmozdításáért és a feketegazdaság visszaszorításáért a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) a Nemzetgazdasági Minisztériummal - hangzot...
A kormány nyugdíjpolitikája nincs összhangban korábbi ígéreteivel. Ugyan racionális terv visszaszorítani az idő előtti nyugdíjazást, ám az komoly politikai kockázatot hordoz magában - a Political Capital elemez.
Az Európai Központi Bank (EKB) figyelembe veszi az esetlegesen megjelenő újabb inflációs nyomást monetáris politikájában - mondta Mario Draghi, az EKB kormányzótanácsának tagja szerdán. Draghi tájéko...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mellett 2011. július 1-től működő Pénzügyi Békéltető Testület nyilvános konzultáció céljából közzétette eljárási szabályzatának tervezetét. A dokument...
Csehországban 2012-től kezdve 14 százalékra emelkedik a kedvezményes áfakulcs, majd 2013-tól kezdve egységesen 17,5 százalékos lesz az áfa - a cseh kormány döntését Miroslav Kalousek pénzügyminiszter ismertette szerdán Prágában.
India jelenleg tárgyal a felzárkózó országok csoportjával, hogy állítsanak saját, közös jelöltet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető posztjára. Indiai kormányforrások szerint a jelölt személyét még a héten bejelenthetik.
Laosz - Hirtelen ötlettől vezérelve, mindenfajta előkészület nélkül, egymagában vágott bele egy veszélyes expedícióba több hónapos ázsiai kóborlása során Gárdonyi Zsolt a több, mint 4000 kilométer hosszú Mekong folyó szeszélyes vizén.
Megkapta a Fidesz etikai bizottsága Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beadványát, amelyben vizsgálatot kezdeményez Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök ellen; a testület azonban még nem döntött róla - közölte Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke. Az ügyről már tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt is.
A kábelszolgáltatók csak akkor módosíthatják egyoldalúan a csatornakiosztást, ha az általános szerződési feltételekben közölték az adott csatorna szerepeltetésének időpontját és az letelt, illetve a nézettségi adatok azt indokolják - egyebek mellett ezt is tartalmazza az elektronikus hírközlési törvény módosítási javaslata, amely a kormány honlapján jelent meg.
A Neurology című orvosi hetilapban megjelent tanulmány azt bizonyítja, hogy a különféle fizikai gyakorlatok segítenek elodázni néhány időskori, testben és mentális képességekben bekövetkező leépülési folyamat kialakulását.
A Japán Olimpiai Bizottság (JOC) egyik magas rangú tisztviselője azt nyilatkozta, hogy Tokió júliusban hivatalosan is benyújthatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a város pályázatát a 2020-as nyári olimpia megrendezésére.
Egy hivatalos megemlékezésen az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama feleségével, Michelle-lel kissé elnézte a dátumot, és mindketten rossz időponttal jegyezték be nevüket a Westminster-apátság emlékkönyvébe.
Valószínűleg hidegen hagyja a Való Világ 4 agyonplasztikázott szereplőjét a bérkompenzáció. Szandika ugyanis egy óra vonaglással közel annyit keres, mint a közszférában dolgozó alkalmazottak egy hónapnyi robottal....