BUDAPEST - Két lábon jár Bongó (1), a fővárosi állatkert gorillakölyke. Az apróság, dacolva az anyatermészettel, úgy döntött, nem fog majom módján karjára támaszkodva közlekedni.
A hetvenöt százalékos foglalkoztatottság elérését jelölte meg kormánya fő céljaként a gazdasági válságkezelésről rendezett kerekasztal-beszélgetésen Párizsban a magyar miniszterelnök.
Megállapodást szeretne kötni a foglalkoztatás előmozdításáért és a feketegazdaság visszaszorításáért a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) a Nemzetgazdasági Minisztériummal – hangzott el az autós szakma szerdai budaörsi fórumát követő sajtótájékoztatón.
Dominique Strauss-Kahnnak, az IMF volt vezérigazgatójának ügyvédei tagadták, hogy kapcsolatba léptek a védencüket szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalánnyal vagy annak családjával.
Orbán Viktor nemrég büszkén kijelentette, hogy sikerült visszaszerezni a MOL részvényeinek 21,2 százalékát. Már csak az a kérdés, hogy miből? Ebben a kérdésben két kijelentés közötti tartalmi eltérés okoz kételyt az emberekben - áll a közleményben.
- Szükséges volt-e 500 milliárdért Mol-részvényeket venni? Jó üzletet kötött-e az állam a részvénycsomag kivásárlásával? Milyen lehetőségeket nyújt a nagyobb állami tulajdonrész? Vendégünk Kaderják Péter, a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Központjának vezetője.
Egy fordulóval a vége előtt már a szerb pontvadászat bajnokának mondhatja magát a Partizan Beograd labdarúgócsapata, miután behozhatatlan előnyre tett szert.
A Los Angeles Times értesülései szerint a Los Angeles Lakers megtalálta a szezon végén visszavonult Phil Jackson vezetőedző utódját. A lap szerint az egykori Cleveland Cavaliers edző, Mike Brown lehet a kaliforniaiak új mestere.
Újabb sértetti tanú kérte a vádlottak kivezettetését vallomása idejére a romák elleni támadássorozat ügyében indult büntetőper szerdai tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon.
A német-orosz és a német-francia viszony, valamint a német szerepvállalás a balkáni országokban döntő fontosságú a magyar biztonságpolitika számára is - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Pallas kül- és biztonságpolitikai klub rendezvényén.
Bugár Béla úgy véli: a szlovák kisebbségi nyelvhasználati törvény módosításának szerdai elfogadása a pozsonyi parlamentben az eredeti javaslat megcsonkítása ellenére is "jó hír" Szlovákia számára.
- A Fidesz-KDNP újból kétharmadot kapna egy most megtartandó választáson - mutatta ki a Nézőpont Intézet elemzése. A felmérés szerint a magyarok 36 százaléka Orbán Viktort tartja az elmúlt 20 év legjobb miniszterelnökének. A stúdióban Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője.
A professzionális fogtisztítás a fog-, fogíny- és fogágybetegségek megelőzésének egyik fontos eleme. Része a fogkő eltávolítása is, melynek éppoly természetesnek kellene lennie mindenki számára, mint a mindennapi fogmosásnak és a fogselyem használatának.
A Japán Olimpiai Bizottság egyik magas rangú tisztviselője azt nyilatkozta, hogy Tokió júliusban hivatalosan is benyújthatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a város pályázatát a 2020-as nyári olimpia megrendezésére.
A szlovák külügyminiszter szerint Orbán Viktor kormányának tevékenysége nyugtalanságot váltott ki Szlovákiában, de aggodalomra még sincs ok, mert Pozsony képes kezelni a helyzetet.
- Erősödik az aggodalom a rohamosan terjedő új járvány miatt, melynek már több halálos áldozata van. A kórokozó semmilyen gyógyszerre nem reagál, és senki se tudja, honnan érkezett. Vendégünk Herpay Mária, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezetője.
Szökdécselő csótány, világító gomba, rozsdaevő baktérium és a "zsarnokgyík" után a Tyrannobdella rex névre keresztelt pióca szerepel az élővilág a tavalyi felfedezettjeinek tízes toplistáján - jelentették be amerikai kutatók.
Kedvező hangulatban telt az amerikai részvénypiaci kereskedés, a főbb indexek 0,3%-os pluszban zártak, és az olaj árfolyama is emelkedett közel 2%-kal. Annak ellenére, hogy az olajtartalékok...
A Kiss Zoltánt és Németh Krisztiánt foglalkoztató Olympiakosz Volosz súlyos, 5-2-es vereséget szenvedett a PAOK otthonában, és az utolsó helyen zárta a rájátszást.
Hétfőn, Chicagóban megműtötték a liga egyik legjobb irányítóját, Peyton Manninget. Az Indianapolis Colts játékosának 15 hónapon belül, ez volt a második nyakműtétje és várhatóan 6-8 hét pihenő vár rá.
A G'ladbach az élvonalbeli tagságért folyó osztályozón 1-1-es döntetlent ért el a másodosztály bronzérmese, a Bochum otthonában, így 2-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.
Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik, s az embereket a kormány nem arról próbálja meggyőzni, hogy egyes intézkedéseket vagy döntéseket támogassanak, hanem arról, hogy át kell szerveznünk az egész országot - mondta szerdán Orbán Viktor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen…
A magyar kormány folytatni kívánja a keleti nyitást gazdasági téren: ennek jegyében találkozott szerdán Orbán Viktor miniszterelnök koreai és a japán kollégájával Párizsban.
Ifjabb Tóth János és Tagai Róbert már a jövő hétvégi szombathelyi ob-futamra hangolt – a Peugeot-Total Hungária Rallye Team kettőse negyven kilométeres tesztet teljesített szerdán, amelyen visszarázódott egy kicsit a „murvás pályák világába”.
Győzelmet vár csapatától Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a június 3-i, Luxemburg elleni felkészülési mérkőzésen, valamint a négy nappal később sorra kerül San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
Elhagyja a Real Madridot a spanyol futballklub sportigazgatója, Jorge Valdano. Távozásának hírét Florentino Perez elnök jelentette be szerdán késő este, hozzátéve, hogy a jövőben teljes egészében José Mourinho vezetőedző felel a szakmai munkáért.
A dobogó második és harmadik fokára is felállhatnak a magyarok, az ezüstérmes a Bodnár Lászlót foglalkoztató, címvédő Salzburg lett, míg harmadikként Sáfár Szabolcs klubja, az Austria Wien zárt.
Szabics Imre csapata, a Sturm Graz nyerte az osztrák labdarúgó-bajnokságot. Az együttes - a magyar támadóval a soraiban - a szerdai utolsó fordulóban 2-1-re nyert a vendég Innsbruck ellen, s 66 pontot szerezve végzett a tabella élén.
Minden bizonnyal visszatér a pankráció és a WWE világába Dave Batista. Az ”animal” becenévre hallgató pankrátor több mint egy évvel ezelőtt hagyta el a szervezett, ugyanis elégedetlen volt a helyzetével.
A szlovák külügyminiszter aggasztónak tartja a magyar kormány tevékenységét, de kijelentette hazájának minden eszköze megvan az alkotmány területen kívüli alkalmazásának kivédésére.
Elbúcsúzott közönségétől szerdán Oprah Winfrey, a "nappali televíziós show-k királynője", aki az ABC televíziós csatornán egy negyedszázadon át sugárzott műsorával úttörő szerepet játszott a "gyóntató televíziózás" műfajában.