2011. május 26. csütörtök

máj. 26
7:14
A gyűlölet gyökerei (Portfolio)
Nico Voigtländerés Hans-Joachim Voth azt vizsgálták a Voxeu.org-on is összefoglalttanulmányukban, mi magyarázta a múlt század huszas éveinek németországi antiszemitizmusának térbeli eloszlását.Lassan...
máj. 26
7:14
Trail Blazers, Lakers, Thunder kilőve, a Dallas készülhet a nagydöntőre (Sport365)
Az NBA szerdai játéknapján a Dallas Mavericks az utolsó negyedben nyújtott káprázatos játékával fektette két vállra az Oklahoma City Thunder csapatát a Nyugati főcsoportdöntőjének 5. mérkőzésén és bejutott a nagydöntőbe.
máj. 26
7:15
Videó: Beckham kapta el a pályára rohanó gyereket (ATV)
Gary Neville búcsúmeccsén lépett pályára az angol játékos.
máj. 26
7:17
A semmit kívánta az újságírónőnek Alföldi + videó (ATV)
Tiszta lelkiismerettel megy csütörtökön a miniszterhez, nyilatkozta újabb botrányáról Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház igazgatója szerint a pénteki sajtótájékoztatón nem történt "verbális nemi erőszak", senkit nem sértett meg emberi méltóságában. Azt mondta, hogy trágár, obszcén kifejezést nem használt. Azt is mondta, hogy az előadásban nincs szexuális aktus, vagyis a semmit kívánta az érintett…
máj. 26
7:19
Gyorsabban éledezik az e-kereskedelem, mint várták (ATV)
A tapasztalatok szerint az idén az első negyedévben a karácsonyi szezon utáni visszaesés enyhébb volt, gyorsabban tért magához az e-kereskedelmi piac, mint azt várták - írta a csütörtöki számában a Napi Gazdaság Rácz Istvánra, az Árukereső.hu Kft. marketingigazgatójára hivatkozva.
máj. 26
7:24
Börtönt épített a magyar segélyszervezet (Infostart)
Afganisztáni női foglyok embertelen életkörülményein próbál segíteni egy magyar segélyszervezet, amely tavaly magyar és uniós támogatásokból új fogda építésébe kezdett az északi Baglán tartományban. Egy éven át tartó munkálatok után átadták az épületet, amely 250 fő, köztük 24 nő befogadására alkalmas.
máj. 26
7:24
Beszámíthatatlannak minősítették Gabrielle Giffords merénylőjét (Gondola)
Szellemileg beszámíthatatlannak minősítette szerdán egy szövetségi bíró Jared Loughnert, akit azzal gyanúsítanak, hogy januárban az arizonai Tucsonban lőfegyverrel megölt hat embert és súlyosan megsebesítette Gabrielle Giffords demokrata képviselőnőt
máj. 26
7:24
Miért ment csődbe Heves megye? – Rájátszás (videó) (HírTV)
Miért ment csődbe Heves megye? Négy ügyben tesznek feljelentést ismeretlen tettes ellen. Mit szól a vádakhoz a megyei közgyűlés volt MSZP-s elnöke? A Rájátszásban Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő.
máj. 26
7:26
Nem kapnának nyugdíjat a korkedvezményes feketézők (HírTV)
Három csoportba sorolná a kormány a nyugalmazott rendőröket a korkedvezményes nyugdíj felülvizsgálata során – derül ki abból a feljegyzésből, amely a rendészeti érdekegyeztető fórum keddi, rendkívüli ülésén készült. A testületet Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatta a kormány álláspontjáról.
máj. 26
7:27
Sokszorosára nőhet az áruforgalom 2050-ig (Privátbankár)
A világ népességének gyors növekedésével 2050-re a 2000. évi szinthez képest többszörösére nőhet a világ személy- és áruforgalma - valószínűsíti a "Közlekedési kilátások 2011" című kiadvány, amelyet a...
máj. 26
7:28
Komoly döntést hoztak a diákhitellel kapcsolatban (HírTV)
Diákhitelt kaphat minden olyan erdélyi és felvidéki magyar fiatal, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra – tudta meg a Magyar Nemzet.
máj. 26
7:29
Orbán: az ország újjászervezése történik (Privátbankár)
Az embereket a kormány nem arról próbálja meggyőzni, hogy egyes intézkedéseket támogassanak, hanem arról, hogy át kell szerveznünk az egész országot - mondta a miniszterelnök
máj. 26
7:31
Görögország: visszatérés a drachmához? (Privátbankár)
Görögországnak áldozatokat kell hoznia, vagy fel kell adnia az eurót és be kell vezetnie a drachmát - jelentette ki szerdán Maria Damanki uniós tengerügyi és halászati biztos. "Veszélybe került Gör...
máj. 26
7:33
2015-től utazhatunk a 4-es metróval? (Privátbankár)
Hutiray Gyula szerint nagy valószínűséggel 2015 első negyedévétől lehet majd utazni a 4-es metróval. A fejlesztésekért felelős, megválasztott főpolgármester-helyettes erről a német gazdasági klub (Deu...
máj. 26
7:33
DAX index elemzés - konszolidáció után tovább eshet (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a német tőzsde DAX indexének várható alakulását tekintjük át a technikai elemzés eszközeivel.
máj. 26
7:42
Zöld jelzés Gyurcsányéknak - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság értesülése szerint zöld jelzést kap Gyurcsányék pártszavazása. A Magyar Nemzet azt írja, hogy diákhitelt kaphat minden olyan erdélyi és felvidéki magyar fiatal, aki állampolgárságot szerez, de otthon tanul.
máj. 26
7:42
Újabb tornádók pusztítottak Amerikában tucatnyi ember halálát okozva (Gondola)
Legalább 16 ember vesztette életét, és több tucatnyian megsérültek az Arkansas, Kansas és Oklahoma amerikai szövetségi államok területén kedden és szerdán átvonult tornádókban - jelentette hivatalos összesítések alapján a CNN
máj. 26
7:42
Három évet is kaphat, aki nem működik együtt (HírTV)
Az alaptörvény mellett az új sarkalatos törvényeknek is az állam önkorlátozását kell szolgálniuk – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, a Költségvetési Tanács tagja.
máj. 26
7:44
Zöld jelzést kap Gyurcsányék pártszavazása (Gondola)
Az MSZP országos elnöksége úgy döntött, hogy teret ad a folyamatnak, és a volt miniszterelnök és támogatói által megfogalmazott kérdéseket változatlan formában javasolja felvenni a szavazólapokra - írta csütörtöki számában a Népszabadság
máj. 26
7:45
A német-orosz viszony milyensége nekünk is fontos (Privátbankár)
A német-orosz és a német-francia viszony, valamint a német szerepvállalás a balkáni országokban döntő fontosságú a magyar biztonságpolitika számára is - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium hel...
máj. 26
7:45
Alonso gyorsabb Ferrarit követel (Sport365)
A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso üdvözölte, hogy csapata, a Ferrari soraiban szerkezeti változtatások történtek, s egyúttal jelezte: azonnal gyorsabb autóra van szükségük, ha versenyben akarnak maradni a vb-címért.
máj. 26
7:47
Felvehetik a diákhitelt a határon túli fiatalok is (Privátbankár)
Diákhitelt kaphat minden olyan erdélyi és felvidéki magyar fiatal, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra - írta csütörtöki szá...
máj. 26
7:49
Nyaralás: Törökország lesz idén a legkedveltebb cél (Privátbankár)
Az előfoglalási adatok alapján az idei szezonban Törökország lesz a legnépszerűbb úti cél, míg a második helyet az autóval könnyen megközelíthető Horvátország nyeri el - írta csütörtöki számában a Mag...
máj. 26
7:51
Törökországba utazik legszívesebben a magyar (ATV)
Reneszánszukat élik a buszos, kulturális körutazások is.
máj. 26
8:00
Meglepetés az új parancsnok személye (Infostart)
Az amerikai szárazföldi hadsereg most áprilisban kinevezett parancsnokát választotta ki Barack Obama elnök az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjévé - közölte két meg nem nevezett tisztségviselő, aki bennfentes a kiválasztási folyamatban.
máj. 26
8:00
Diákhitel határon túli magyaroknak (Gondola)
Diákhitelt kaphat minden olyan erdélyi és felvidéki magyar fiatal, aki felveszi a magyar állampolgárságot, de továbbra is lakóhelyén jár egyetemre, és nem költözik Magyarországra - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet
máj. 26
8:00
Cáfolták a cigányok alanyi jogon való lakáshoz jutását (HírTV)
Alanyi jogon lakáshoz juthatna az a roma család, amely iskolába járatja a gyerekét, és legalább az egyik szülő munkába áll – mondta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke a Bruxinfónak a kormánnyal kötött megállapodásra hivatkozva. A kabinet cáfolta Farkas Flórián szavait.
máj. 26
8:02
Az idén Törökország a legnépszerűbb külföldi úti cél (Gondola)
Az előfoglalási adatok alapján az idei szezonban Törökország lesz a legnépszerűbb úti cél, míg a második helyet az autóval könnyen megközelíthető Horvátország nyeri el - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet szakértőkre hivatkozva
máj. 26
8:03
Lendületben az e-kereskedelem (Privátbankár)
A tapasztalatok szerint az idén az első negyedévben a karácsonyi szezon utáni visszaesés enyhébb volt, gyorsabban tért magához az e-kereskedelmi piac, mint azt várták - írta a csütörtöki számában a Na...
máj. 26
8:05
A lassulás jelei mutatkoznak a magyar gazdaságban (Privátbankár)
Májusban további lassulás látható a magyar gazdaságban, hamar véget ért a válság utáni korrekció, a gyorsulási irányadó 0,15 százalékos növekedést jelzett a hónapra
máj. 26
8:06
Mire figyeljünk ma a tőzsdéken? - Adatközlések (ProfitLine)
Ma közli az első negyedévi amerikai GDP-növekedésre vonatkozó második becslését az amerikai kereskedelmi minisztérium.
máj. 26
8:06
300 millió eurós szindikált hitelmegállapodás az OTP-nél (Portfolio)
2011. május 19-én aláírásra került egy 300 millió EUR összegű szindikált hitelmegállapodás, áll az OTP BÉT közleményében. Az eredetileg 200 millió euróra tervezett tranzakciót jelentős...
máj. 26
8:08
Vegyesen indulhatnak a nyugat-európai indexek (ProfitLine)
Vegyesen indulhat a kereskedés a vezető nyugat-európai piacokon, míg a brit FTSE-100 és a német DAX index emelkedéssel, addig a francia CAC-40 index csökkenéssel nyithat.
máj. 26
8:08
Felemás gyorsjelentés a Raiffeisentől (Portfolio)
Az elemzői konszenzusnál közel 8%-kal magasabb első negyedéves eredményről adott számot ma reggeli gyorsjelentésében a Raiffeisen Bank International. A piac ugyanakkor nem lehet maradéktalanul...
máj. 26
8:10
OTP részvény elemzés - merre tovább? (ProfitLine)
A negatív nemzetközi hangulatban gyengültek a részvények tegnap a tőzsdéken, így a BÉT-en is. Továbbra is a görög gazdasági helyzet miatti félelem inti óvatosságra a befektetőket, és napközben az euró újabb mélypontjára gyengült a svájci frankkal szemben. Estére azonban úgy tűnt megnyugszanak a piacok és a tőzsdék is emelkedni kezdtek, ebből azonban a BÉT már nem vehette ki a részét.
máj. 26
8:18
Miért került messzire tavalyi önmagától a Loki? - szezonértékelés (2.) (Infostart)
Fordulatos volt a magyar labdarúgó NB I 2010-2011-es idénye. Például: a ZTE belőtte magának a 4-5. helyet, a Debrecen 2002 óta nem zárt ilyen gyengén, noha talán akad rá mentsége, az Újpest több mint egy csapatnyi utánpótláskorú játékossal támadt fel az idény végére, a Kaposvár "kis csodát" tett, aztán kipukkadt. Ritka nagy formaingadozás jellemezte a csapatokat, és egy év alatt nagyon…
máj. 26
8:18
A várandós apák negyede tapasztal magán "terhességi" tüneteket (Gondola)
A mai férfiak olyannyira bevonódnak párjuk terhességébe, hogy közel negyedüknél jelentkeznek azok az érzelmi és fizikai tünetek, melyeket általában a nők várandósságával szokás összefüggésbe hozni - idézte egy friss kutatás megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (http://www
máj. 26
8:18
Helyreállt a légi közlekedés (HírTV)
Helyreállt a légi közlekedés Németországban is, miután megszűnt a nagy mennyiségű hamukibocsátás az izlandi vulkánnál.
máj. 26
8:18
Agüero dobta az Atleticót a Chelsea-ért? (Sport365)
Megfogalmazása szerint "levegőváltozásra" van szüksége, ezért akar új csapathoz szerződni a spanyol élvonalban hetedik helyen végzett Atletico Madrid argentin válogatott labdarúgója, Sergio Agüero.
máj. 26
8:20
Csipkerózsika-álomból ébresztendő a magyar kosárlabdasport (Sport365)
A magyar férfi kosárlabdázás teljesen itthoni sportággá, mondhatni belüggyé vált. Nemzetközi szinten évtizede nincs magyar férfi csapat, mindössze női kosárcsapataink érnek el kisebb-nagyobb sikereket.
máj. 26
8:24
Csiba Gábor: A hamburgeradóból is lehetne növelni az orvosok fizetését (Portfolio)
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke nem ért egyet a Magyar Rezidens Szövetség módszerével, mert az veszélyeztetheti a betegellátást. Csiba Gábor a többi között a...
máj. 26
8:26
Június 15. a bűvös határidő a 6-os csomag kitárgyalására (Portfolio)
További engedményeket vár a Tanácsot képviselő magyar EU-elnökségtől az egyik kulcsjelentés parlamenti raportőre annak érdekében, hogy még június vége előtt első olvasatban le lehessen zárni a...
máj. 26
8:28
Kiterítették kártyáikat a cégek: így szerepeltek a negyedévben (Portfolio)
A végéhez közeledik az amerikai gyorsjelentési szezon, a legnagyobb vállalatok többsége már közzétette első negyedéves eredményeit. Ahogy az az elmúlt negyedévekben már megszokottá vált, a profit...
máj. 26
8:30
Pluszos nap az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Kedvező hangulatban telt tegnap az amerikai részvénypiaci kereskedés, a főbb indexek 0,3%-os pluszban zártak, és az olaj árfolyama is emelkedett közel 2%-kal. Annak ellenére, hogy az olajtartalékok...
máj. 26
8:32
Megkönnyebbültek az ázsiai piacok (Portfolio)
A tegnapi kedvező európai és amerikai fordulat eredőjeként fellélegeztek az elmúlt napokban nyomás alá kerülő ázsiai piacok is. A kedvező fordulatot az emelkedő nyersanyagárak és a gyengülő dollár is...
máj. 26
8:36
Durrdefekt okozta a magyar katonák balesetét? (Infostart)
A vizsgálatok eddigi adatai szerint a jobb hátsó kerék durrdefektje vagy valamilyen más problémája miatt borulhatott fel a magyar katonák járműve az afganisztáni Baglan tartományban; erről Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
máj. 26
8:36
Az ELTE és Szeged is felkapaszkodott a toplistára (HírTV)
Az amerikai és a brit elit egyetemek továbbra is egyeduralkodók a természettudományi képzések területén, de meglepetésre a legjobb magyar egyetemnek számító ELTE és a Szegedi Tudományegyetem is fel tudott kerülni a toplistára – derül ki a QS által összeállított, legfrissebb rangsorból. Magyar Nemzet
máj. 26
8:36
Simicskó: durrdefekt miatt borulhatott fel a katonai jármű Afganisztánban (Gondola)
A vizsgálatok eddigi adatai szerint a jobb hátsó kerék durrdefektje vagy valamilyen más problémája miatt borulhatott fel a magyar katonák járműve az afganisztáni Baglan tartományban múlt kedden; erről Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában
máj. 26
8:36
Pert nyert az APEH: van-e a jogorvoslati lehetőség? (Adózóna)
Vagyonosodási vizsgálat során nem fogadta el az adóhatóság az ügyvéd által írt kölcsönszerződést. Mit tehet a vizsgálat alá vont személy? Olvasói kérdésre az Angyal József az Adózóna okleveles adószakértője válaszol.
máj. 26
8:36
Emésztési problémák - 10 tipp a mindennapi élethez (WebBeteg)
A hasmenés és egyéb emésztési problémák, komoly gondokat okozhatnak mindazoknak, akik ezektől szenvednek. Kövesse tippjeinket, hogy a mindennapok könnyebbek legyenek!

Keresés