A jelenleg munkaképes korban lévő britek fele attól tart, hogy megtakarítások hiányában szegényebb lesz nyugdíjas korában, mint a szülei, a brit munkavállalók jelentős része azonban mégsem tesz...
Izraeli szakértők szerint Barack Obama elnök beszéde a londoni sajtótájékoztatóján elárulta, mennyire téves elképzelései vannak a Fehér Ház vezetőjének a közel-keleti konfliktusról. Azzal, hogy többet ígért oda a palesztinoknak, mint amennyit kértek lényegében ellehetetlenítette a megegyezést, a kompromisszumokat. Elemzők szerint Obamának nem csak Izraeltől, de a palesztinoktól is el kellene…
A dunaújvárosi Dab.Docler engedélyt kapott a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségétől, hogy induljon az osztrák első- vagy másodosztályú ligában, amennyiben teljesíti az ottani feltételeket, és az ob I-ben is indít csapatot.
A korábbi világelső orosz Marija Sarpova három szettben nyert a mindössze 17 éves, hazai közönség előtt szereplő Caroline Garcia ellen a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
A mind lenyűgözőbb sportteljesítmények érdekében a sportolók gyakran semmitől sem riadnak vissza, egyre gyakoribbak a doppingbotrányok. Az ügy azonban már az élsportot is kinőtte: sok fiatal csak azért szed szteroidokat, hogy férfiasabbnak látsszon.
"Sajnos, nem tudunk helyszínt adni a New York Rangers vendégjátékának október elején, így a világ egyik leghíresebb jégkorongcsapata idén biztosan nem lép fel Budapesten" - közölte Kovács Csaba, a magyar szövetség szakmai alelnöke.
Lebontatná a több mint két évtizede üresen álló pécsi "magasházat", és két éven belül közigazgatási szolgáltató központot építtetne a helyére a város önkormányzata.
A várnegyed felújítását sürgette Schmitt Pál köztársasági elnök a főváros I. kerületének képviselő-testületével folytatott megbeszélésen a Sándor-palotában. Az államfő saját segítségét is felajánlotta az önkormányzati képviselőknek ezen cél eléréséhez, és azt tanácsolta, próbáljanak a jelenleginél is többet tenni a várnegyed leromlott állagú ingatlanjainak, illetve infrastruktúrájának…
A budai várnegyed felújítását sürgette csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnök a főváros I. kerületének képviselő-testületével folytatott megbeszélésen a Sándor-palotában.
Az E-Star Alternatív Nyrt. tájékoztatása szerint sikerrel zárult a legújabb kötvényeiknek az intézményi jegyzése. Az intézményi befektetők 3 nap alatt 1,9 milliárd forint értékben jegyeztek a...
Írásbeli figyelmeztetést kapott Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház vezérigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklóstól, a nemzeti erőforrás minisztertől; a teátrum vezetője a posztján marad. A Jobbik reagálásában közölte: a tárcavezető "ezzel a döntésével lovat adott Alföldi alá".
Hezi Dean izraeli bűvész-kaszkadőr bebizonyította, hogy igazán nem félős: 35 órán keresztül állt egy 27 méteres torony tetején, megdöntve ezzel David Blaine amerikai illuzionista rekordját.
BUDAPEST - Miközben Alekosz éppen Olgával vitázott, a villában hirtelen egy hatalmas buli kerekedett, a magányosan szomorkodó Veronikát (25) ugyanis az egykori villalakók látogatták meg.
A mai férfiak közel negyedénél jelentkeznek azok az érzelmi és fizikai tünetek, melyeket általában a nők várandósságával szokás összefüggésbe hozni - derült ki egy brit kutatásból.
Több mint 2700 napelemet telepítenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) huszonnégy épületének tetejére - hangzott el a május 26-ai sajtótájékoztatón. A 880 millió forintos, uniós támogatásból megvalósuló beruházásnak köszönhetően a jövőben a villamosenergia-igény hét százalékát megújuló forrásból kívánja majd előállítani az SZTE.
Dominique Strauss-Kahn védői olyan információkhoz jutottak, amelyek "súlyosan aláaknázhatják" az IMF volt vezérigazgatóját szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány szavahihetőségét - állították a manhattani ügyészséghez írt, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelükben a vádlott ügyvédjei.
Félpályás útlezárásra kell számítani az M5-ös autópálya egy szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon, mivel megkezdődtek a sztráda nagyfelújításának előkészületei - közölte az Alföldi Koncessziós Autópálya-kezelő Zrt.
A kormányzás elmúlt egy évét a hatalmi arrogancia, a dilettantizmus és a megszorítás jellemzi - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Veszprémben.
A háborús bűnök ügyében ítélkező szerbiai törvényszék épületébe szállították csütörtök délután a reggel őrizetbe vett Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg háborús bűncselekményekkel vádolt egykori parancsnokát - jelentette az RTS szerb állami televízió és a B92 belgrádi rádió.
A vezérigazgató megerősítette, hogy mindenképpen meg szeretnék erősíteni a csapat bal oldalát a nyáron. Gareth Bale, Marek Hamsík és Rafael van der Vaart van a jelöltek között.
Budapest - Megválik legdögösebb Metal Lady-s és más fellépőruháitól Bíró Ica (53). Egy nő általában csak akkor hoz ilyen döntést, ha komoly érzelmi vagy életbeli változás előtt áll. Bár az is előfordulhat, hogy szerelmes, legrosszabb esetben kihízta a holmijait.
Főként állami döntésről van szó a MOL korábban orosz kézen lévő pakettjének megvásárlása kapcsán, egyelőre viszont nem lehet eldönteni, hogy jól vagy rosszul cselekedtünk - véli Csaba László...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Erdős Tamás, az Állami Nyomda Nyrt. Igazgatósági Elnökének közeli hozzátartozója a Concorde közreműködésével 2011. május 25-én 1290 darab Állami Nyomda részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 770...
Megérkezett csütörtökön a szerbiai háborús bűnökkel foglalkozó különleges törvényszék belgrádi épületébe Ratko Mladics, és megkezdték kiadatási eljárását - értesült az AFP francia hírügynökség egy bírósági forrásból. A háborús bűnökkel gyanúsított egykori szerb katonai parancsnokot csütörtök hajnalban fogták el egy szerbiai településen, ahol családtagok bújtatták.
Kínos helyzetbe került egy nő, akit Tihuánában tartóztattak le a rendőrök, el kellett döntenie ugyanis, akár bűnös, akár ártatlan, hogy levetkőzik, és szabadon engedik vagy fogságban marad.
Az állam jó befektetésnek tartja a Mol-részvényeket, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy a kisbefektetőknek is megéri követni a példát. Persze a részvényáraknak idővel lökést is adhat, ha az állam is tulajdonos
Csütörtökön egyhangúlag lemondott a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöksége, az új vezetőségi tagokat a tervek szerint a június 9-i közgyűlésen választják majd meg.
A tervezett május végi időpont helyett leghamarabb június első felében kerülhet újra a kabinet elé a felsőoktatási törvény koncepciója - tudta meg az MTI kormányzati forrásból. Első olvasatban április 13-án tárgyaltak a koncepcióról.
Dominique Strauss-Kahn védői olyan információkhoz jutottak, amelyek "súlyosan aláaknázhatják" az IMF volt vezérigazgatóját szexuális bűncselekménnyel vádoló szobalány szavahihetőségét - állították a manhattani ügyészséghez írt, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelükben a vádlott ügyvédjei.
Az alacsony fizetéseket és az egyre áldatlanabb munkakörülményeket tették szóvá az egészségügyi szakdolgozók a Komárom-Esztergom megyei Várgesztesen rendezett kongresszusukon. Az ágazatban attól tartanak, ha nem lehet újra népszerűvé tenni az egészségügyi szakmákat, az utánpótlás hiánya egyre nagyobb problémát jelent majd.
Az Egyesült Államok csütörtökön üdvözölte, hogy Szerbiában őrizetbe vették Ratko Mladicsot, a boszniai szerb hadsereg egykori, háborús bűncselekményekkel vádolt parancsnokát és várja kiadatását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Hozzájuk csatlakozott még a német kormány, Szlovákia, Dánia és Svédország is. A boszniai Szerb Köztársaság első emberei visszafogottabban nyilvánítottak véleményt.…
A magyar gazdaság kinőheti a hiányt, ennek feltétele, hogy a gazdaság stabilan 3 százalékkal nőjön, és az infláció is ezen a szinten legyen. Az euró ára a következő hónapokban a 260-270 forintos...
Tavaly tovább emelkedtek a külföldi tőkebefektetések Európában, már meghaladták a válság előtti szintet - derült ki az Ernst and Young MTI-hez eljuttatott jelentéséből.