2011. május 29. vasárnap

máj. 29
8:54
Rókák fogyókúráztatták a macskát (Infostart)
12 napig gubbasztott étlen és nagyjából szomjan egy macska Nagy-Britanniában egy 30 méter magas fán, míg végre akadtak vállalkozók a megmentésére.
máj. 29
8:54
Hazatért a száműzött hondurasi elnök (Gondola)
Visszatért hazájába szombaton Manuel Zelaya, a 2009-ben puccsal megdöntött és száműzött hondurasi elnök
máj. 29
8:54
Mascherano: A BL-győzelem minden játékos álma (Sport365)
Javier Mascherano, az FC Barcelona argentin középpályása boldogan nyilatkozott a Manchester United ellen megnyert Bajnokok Ligája döntőt követően. Öröme érthető: csapatával megnyerte azt a trófeát, ami minden futballista leghőbb vágya.
máj. 29
8:56
A becsültnél jóval olcsóbb lesz a Baross tér rendezése (Gondola)
Az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. által becsült 7,2 milliárd forint helyett 4,2 milliárd forintért vállalta, hogy rendezi - a budapesti 4-es számú metróvonal I
máj. 29
9:12
Kigyülladt egy utasszállító (Blikk)
Tűz ütött ki a Delta amerikai légitársaság egyik belföldi járatán szombaton, de a lángokat gyorsan eloltották, és mindössze négyen sebesültek meg könnyebben
máj. 29
9:12
Megalázkodott és sírt, hogy mentse házasságát (BorsOnline)
Arnold Schwarzenegger fejébe vette, hogy megmenti megtépázott házasságát.
máj. 29
9:12
Szigorúbban akarnak fellépni a renitens drukkerek ellen (Infostart)
Az eddiginél szigorúbb büntetést tartana kívánatosnak a renitens szurkolóknak a Cseh Labdarúgó Szövetség.
máj. 29
9:12
Tovább javul a magyarországi használatutó-piac (Gondola)
Tovább erősödik a használt autók magyarországi piaca, azonban a jelenlegi helyzetben egyre nehezebb jó minőségű autót találni - állapítja meg elemzésében az országos értékesítési hálózattal rendelkező Weltauto
máj. 29
9:12
Pénzt rejtett az ajándék kanapé (Kripto Akadémia)
Több mint 400 ezer forintnyi font került elő egy jótékonysági boltnak elajándékozott kanapéból Nagy-Britanniában.
máj. 29
9:14
A világ legnagyobb láncfűrésze: 45 ezer tonnás, 48 méter az átmérője (Gondola)
Csaknem ötven méter az átmérője a világ legnagyobb láncfűrészkerekének, amely egy külszíni szénfejtő gépgigász központi alkatrésze
máj. 29
9:15
A luxusszálloda is lehet olcsóbb (Pénzcentrum)
Az online piacra kiemelt hangsúlyt helyező 3-5 csillagos budapesti szállodák a válság időszakában is példátlan sikereket tudtak elérni: 2006 és 2010 között két és félszeresére növelték online szobaéjszakáik számát. Az internet adta lehetőségek sok tekintetben gyökeresen átrendezik a hazai turisztikai piacot - áll a BDO Magyarország online szállodaipari felmérésében....
máj. 29
9:15
Magyar fejlesztések nyertek nemzetközi díjakat (Portfolio)
Több díjat is kaptak magyar ingatlanfejlesztők a Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán. A magyar pályázók két kategóriában győzelmet arattak és egy...
máj. 29
9:21
Így ünnepelték Barcelonában a BL-diadalt + fotó (ATV)
Tízezrek ünnepelték az utcákon Barcelonában a város nagyobbik focicsapatának, Bajnokok Ligája győzelmét szombat éjjel, miután az FC Barcelona 3:1-re legyőzte a Manchester Unitedot a londoni Wembley stadionban tartott döntőben.Rendőrségi források szerint legalább harmincötezer Barca-drukker ünnepelt az 1888-ban épült diadalívnél, ahol óriás kivetítőn közvetítették a meccset. Volt pezsgőzés,…
máj. 29
9:27
Ferguson: A Barcelona hipnotizál a játékával (Sport365)
A jobbtól kikapni nem szégyen, ezt Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője is tudja. A skót szakember csalódott volt a BL-döntőt követően, de elismerte, hogy az FC Barcelona jobb volt.
máj. 29
9:29
Messi: Folytatni akarjuk a győzelmi sorozatot (Sport365)
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csatára a győztes Bajnokok Ligája döntő után azt mondta, hogy nincs még vége a katalán csapat győzelmi sorozatának, mert ők még mindig éhesek a sikerre.
máj. 29
9:30
A teljes személyforgalom előtt megnyílik a régi letenyei határátkelő (Gondola)
Szerdától a három nyári hónapban ismét a teljes személyforgalom igénybe veheti a régi letenyei közúti határátkelőt, amelyet szezonon kívül csak a horvát-magyar határ térségében élők használhatnak
máj. 29
9:30
Helyreállították a Fukusimai atomerőművet (Blikk)
máj. 29
9:30
Tűz ütött ki egy amerikai utasszállítón (Metropol)
Tűz ütött ki a Delta amerikai légitársaság egyik belföldi járatán szombaton, de a lángokat gyorsan eloltották, és mindössze négyen sebesültek meg könnyebben - közölte az amerikai légügyi hivatal egyik illetékese.
máj. 29
9:30
Kibertámadás érte a Lockheed Martint (Metropol)
Kibertámadás érte a Lockheed Martin amerikai óriáscég információs rendszerét, de a jelentős és elszánt támadást sikerült elhárítani - közölte a vállalat szombaton.
máj. 29
9:30
Még sosem játszottunk ilyen erős ellenféllel - Ferguson (Agroinform)
A Manchester United menedzsere és játékosai is elismerték, hogy a Barcelona volt a jobb a Wembleyben rendezett fináléban.
máj. 29
9:32
Helyreállították a Fukusima-II atomerőmű 5. blokkjának hűtőrendszerét (Gondola)
A szombati leállás után vasárnapra helyreállították a márciusi természeti katasztrófában súlyosan megrongálódott Fukusima-II atomerőmű 5
máj. 29
9:32
Szerdától bárki használhatja a régi letenyei átkelőt (Blikk)
máj. 29
9:32
Helyreállították a Fukusima-II hűtőrendszerét (Metropol)
A szombati leállás után vasárnapra helyreállították a márciusi természeti katasztrófában súlyosan megrongálódott Fukusima-II atomerőmű 5. blokkjának hűtőrendszerét - jelentette be az erőművet üzemeltető cég, a TEPCO egyik tisztségviselője.
máj. 29
9:34
Tucatnyi civil halt meg NATO-légicsapásban (Metropol)
Tizennégy civil, zömmel gyerekek és két nő, halt meg egy NATO-légicsapásban szombaton a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölték helyi tisztségviselők. A nemzetközi erőknek hónapok óta ez volt a legtöbb civil áldozatot követelő támadása az országban.
máj. 29
9:36
Mi a közös a világító gombában és a T. rex-piócában? (Infostart)
Szökdécselő csótány, világító gomba, rozsdaevő baktérium és a "zsarnokgyík" után a Tyrannobdella rex névre keresztelt pióca szerepel az élővilág a tavalyi felfedezettjeinek tízes toplistáján - jelentették be amerikai kutatók.
máj. 29
9:36
Három heti esés után jött a BÉT korrekciója (ProfitLine)
Erősödéssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsde, miután a megelőző három hétben esett az index. A BUX 23.058,85 ponton zárt pénteken, 434 ponttal, 1,92 százalékkal magasabban az egy héttel korábbi záróáránál. A 2010. december végi 21.327 pontos értékénél pedig 1.732 ponttal, 8,1 százalékkal magasabban áll. A vezető részvények legtöbbje nyereséggel zárta a hetet, csak a gyógyszeripari…
máj. 29
9:39
A németeknél meghaltak tőle, hozzánk is jutott a fertőzött uborkából (ATV)
A baktérium hemolitikus urémiás szindrómát okoz, amely heveny veseelégtelenséggel, rohamokkal, agyvérzéssel, vagy akár kómával is járhat.
máj. 29
9:41
Leszállás közben kigyulladt egy amerikai repülő (ATV)
A kerekek gyulladhattak meg, senki sem sérült meg.
máj. 29
9:48
Tárgyakat mozdítanak el az ufósugarak (BorsOnline)
A világon nagyüzemben folynak olyan kutatások, amelyek a Star Trek filmből ismert technológiákat igyekeznek kifejleszteni. Egy kínai fizikus most döbbenetes eredményéről számolt be: tárgyakat tud fölszippantani valamiféle sugárnyalábbal.
máj. 29
9:48
Jemen: beszüntetik a harcokat (Metropol)
A harcok beszüntetésében állapodott meg egymással a jemeni elnök és az arab ország legerősebb törzsének a vezetője.
máj. 29
9:48
BRFK: félmilliós díj a nyomravezetőnek (Metropol)
A budapesti rendőrfőkapitány bruttó félmillió forintos díjat ajánlott fel egy tavaly nyári gyilkosság nyomravezetőjének.
máj. 29
9:50
Világsztárok lettek a kiközösített ikrek (BorsOnline)
Két éve, a brit X-Faktorban tűnt fel először az ikerduó, a Jedward, az Eurovíziós Dalfesztivál pedig meghozta számukra a világsikert, még Barack Obamával is találkoztak.
máj. 29
10:06
Sütő Enikő forradalmian kihívónak számított (BorsOnline)
Visszavonhatatlanul kitört a nyár. A lányokon a ruhák egyre lengébbek és rövidebbek. De beszélhetünk- e még egységes nyári divatról? Vagy ma már minden felvehető, amit a lányok, asszonyok az elmúlt négy-öt évtizedben viseltek?
máj. 29
10:06
A természetben töltött idő az egyik legnagyszerűbb dolog" (Infostart)
Egy friss kutatás szerint az amerikaiak úgy vélik, a természetben töltött idő az egyik legnagyszerűbb dolog, amit az élet adhat. A többség ugyanakkor idő hiányában nem él a kirándulások lehetőségével, mert hátráltatná a mindennapok ügyintézését.
máj. 29
10:06
Ferguson: A Barcelonától nem szégyen kikapni (Infostart)
A Bajnokok Ligája-győztes Barcelona a legjobb csapat, amely ellen valaha játszott a Manchester United - mondta a vesztes finálé után Sir Alex Ferguson. A manchesteri játékosok is elismerték, hogy a jobb alakulat nyerte a döntőt a Wembley-ben.
máj. 29
10:06
Már 44 bank ment csődbe Amerikában az idén (Gondola)
Újabb bank ment csődbe a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma ezzel 44-re emelkedett
máj. 29
10:06
Már 10 halottja van a hasmenésjárványnak (Metropol)
Vasárnap délelőtti adatok szerint a halálos áldozatok száma már tízre emelkedett. Valamennyien észak-németországiak, és köztük kilenc nő van.
máj. 29
10:06
Harmadik lett a magyar Wild Joe (Metropol)
A harmadik helyen érkezett célba a Wild Joe nevű hajóval a magyar egység a maxi yachtok számára kiírt, 400 tengeri mérföld hosszúságú vitorlásversenyen, amelyet a Capri közeli olasz vizeken bonyolítottak le.
máj. 29
10:06
Tömérdek program várja országszerte a gyerekeket (Alternatív Energia)
Koncertek, játékok, bábszínház, állatsimogatás, ugrálóvár, kézműves foglalkozások - csak néhány azok közül a gyermeknapi programok közül, amelyekre országszerte várják a kicsiket.
máj. 29
10:06
Remélem, jó példakép voltam - van der Sar (Agroinform)
A Manchester United holland kapusa a BL-döntőben lépett utoljára pályára, a közeljövőben pedig kicsit kilép a foci világából.
máj. 29
10:08
Merjünk kicsik lenni? (Gondola)
Mi vagy elzárkózunk, vagy elvtelenül átvesszük a külföldi mintákat, de nincs kultúrája az átmenetnek.
máj. 29
10:08
Emberi Méltóság Tanácsa: csak egymás méltóságának tisztelete hozhat nyugodt jövőt (Alternatív Energia)
Csak az összetartozás és egymás méltóságának tisztelete hozhat nyugodt és békés jövőt Magyarország számára - emelte ki Tőkés László és Lomnici Zoltán a magyar hősök emléknapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában.
máj. 29
10:09
1305 font került elő az elajándékozott kanapéból (ProfitLine)
Több mint 400 ezer forintnyi font került elő egy jótékonysági boltnak elajándékozott kanapéból Nagy-Britanniában.
máj. 29
10:10
Alkotmánybíróság - Pedagógus kifogások, Jobbik sérelmek (Gondola)
A Pedagógusok Szakszervezete a különadót kifogásolja. Alkotmánybírósághoz fordul a Jobbik, az "egyenruhás bűnözés" szabályozásait sérelmezik.
máj. 29
10:15
Országos demonstrációt tarthat a MEOSZ (ATV)
Az országos demonstrációtól sem riad vissza a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szervezete, amennyiben a kormány nem hajlandó velük érdemi párbeszédet folytatni az őket érintő kérdésekről.
máj. 29
10:24
Zoli cipőt pucolt Angliában (BorsOnline)
Egyes szakemberek szerint Stieber Zoltán a magyar futball legnagyobb csillaga lehet. A 22 éves szélső a következő idényben a német első ligás Mainzban bizonyíthat.
máj. 29
10:24
Helyreállították a Fukusima-II atomerőmű hűtőrendszerét (Infostart)
A szombati leállás után vasárnapra helyreállították a márciusi természeti katasztrófában súlyosan megrongálódott Fukusima-II atomerőmű 5. blokkjának hűtőrendszerét - jelentette be az erőművet üzemeltető cég egyik tisztségviselője.
máj. 29
10:24
Hazánkban is áldozatokat szedhet a gyilkos kór (HírTV)
Magyarországra is juthatott a fertőzött uborkaszállítmányból a cseh élelmiszer-biztonsági hatóság szerint. Az élelmiszer-ellenőrök úgy tudják, hogy Csehország is importált egy tétel spanyol uborkát, de azt egyelőre nem tudni, hogy azok piacra kerültek-e.
máj. 29
10:24
BRFK: magas nyomravezetői díj egy tavalyi gyilkosság nyomravezetőjének (Alternatív Energia)
A budapesti rendőrfőkapitány bruttó félmillió forintos díjat ajánlott fel egy tavaly nyári gyilkosság nyomravezetőjének.
máj. 29
10:24
Ismét lesz GrafiTri Miskolcon (Spa Trend Online)
Újfent megrendezik Miskolcon a grafikusok műveinek seregszemléjét, az immár A XXV. Miskolci Grafikai Triennálénak a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeuma ad otthont június 11-től.

Keresés