2011. május 29. vasárnap

máj. 29
14:36
Elhunyt Mádl Ferenc (Alternatív Energia)
Elhunyt Mádl Ferenc, volt államfő. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke.
máj. 29
14:36
Milyen tünetek esetén gondoljunk prosztatarákra? (WebBeteg)
A prosztata daganatos megbetegedése sokszor egyáltalán nem okoz panaszokat, vagy nehezen különböztethető meg annak jóindulatú megnagyobbodásától. Vegyen részt a szűrővizsgálatokon, hogy időben felismerjék a bajt, vagy - a legtöbb esetben - hogy megnyugtassa magát!
máj. 29
14:38
MSZP: állítsa le embertelen kampányát a Fidesz! (Alternatív Energia)
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy állítsa le embertelen kampányát, amellyel arra biztatják a gyermeküket vállalni nem akaró vagy nem tudó leendő szülőket: az abortusz helyett az örökbefogadást válasszák; erről Kormos Kata, az MSZP szóvivője beszélt vasárnap Budapesten.
máj. 29
14:42
Hegymenetbe kapcsolt a héten a BUX (Privátbankár)
Erősödéssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsde, miután a megelőző három hétben esett az index
máj. 29
14:44
Már 44 bank csődölt be Amerikában idén (Privátbankár)
Újabb bank ment csődbe a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma ezzel 44-re emelkedett. Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám tavaly tetőzött; a bezárt bankok...
máj. 29
14:54
A bakról lezuhanva lelte halálát (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a férfi, aki lezuhant egy lovas kocsi bakjáról a Fejér megyei Adonyban.
máj. 29
14:54
Uzon ereje, erőssége, és a virtus (Gondola)
Az iskola az a kapocs, amely a szülők, a pedagógusok, az egyházak révén valósággal együvé öleli a község minden lakossági rétegét.
máj. 29
14:54
Magyar hősök emléknapja - Hende Csaba: csak a nemzet egésze újíthatja meg Magyarországot (Alternatív Energia)
A kormány egymaga nem újíthatja meg Magyarországot, csak a nemzet egésze - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap a fővárosi Hősök terén a magyar hősök emléknapja alkalmából tartott ünnepi rendezvényen.
máj. 29
14:56
Tucatnyi gyermek halt meg a NATO-légicsapásban (HírTV)
Tizenkét gyermek halt meg a NATO egyik afganisztáni légicsapásában. A gyermekeken kívül két nő is életét vesztette. A szövetség helikopterei két lakóházat lőttek ki, miután fegyveresek megtámadták egyik bázisukat Helmand tartományban.
máj. 29
14:57
Tovább drágulhat idén az autógumi (Portfolio)
A globális gumiabroncs kereslet a kínálatnál nagyobb mértékben emelkedik, állítja a második legnagyobb japán gumigyártó a Sumitomo. A kereslet megugrása mögött elsősorban a kínai autóeladások állnak,...
máj. 29
15:00
Szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az EU és Japán (Privátbankár)
Szabadkereskedelmi megállapodás megkötését tűzte ki célul az Európai Unió és Japán - jelentették be a szombaton Brüsszelben megtartott EU-japán csúcstalálkozó után. Herman Van Rompuy, a tagállami áll...
máj. 29
15:02
Élénkül a használtautók piaca - felszökhetnek az árak? (Privátbankár)
Egy elemzés szerint tovább erősödik a használt autók magyarországi piaca, azonban a jelenlegi helyzetben egyre nehezebb jó minőségű autót találni
máj. 29
15:03
Internetes játékra kényszerítették a rabokat egy kínai munkatárborban (ATV)
Állítólag az elítéltek ezzel nem kevés pénzt kerestek fogvatartóiknak.
máj. 29
15:05
30 fokkal indul a hét (ATV)
Hétfőn túlnyomóan derült, napos idő várható, csak kevés gomolyfelhő képződik.
máj. 29
15:06
Az olajár emelkedett, a forint erősödött egy hét alatt (ProfitLine)
Közel azonos mértékben drágult a nyersolaj és erősödött a forint a dollárhoz képest egy hét alatt.
máj. 29
15:12
Úr volt a pályán (Blikk)
London - Szerte a világon kalapot emelnek a Bajnokok Ligája-döntőt (a Barcelona 3-1-re nyert a Manchester United ellen) vezető bíró, Kassai Viktor (35) és honfitárs kollégái teljesítménye előtt.
máj. 29
15:12
Megállapodtak a harcok beszüntetéséről Jemenben (Infostart)
Jemenben a harcok beszüntetésében állapodott meg az ország elnöke és a legerősebb törzs vezetője.
máj. 29
15:12
"A méltóság visszatért a futballba" - így értékelték Kassai teljesítményét (Infostart)
Egyértelműen pozitívan értékelte, elismerő szavakkal kommentálta a nemzetközi sportsajtó Kassai Viktor játékvezetői tevékenységét a szombat esti Barcelona-Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt követően.
máj. 29
15:12
Görögország "rossz bank" létrehozását tervezi (Gondola)
Görögország spanyol mintára egy "rossz bank" létrehozását tervezi privatizációra szánt pénzintézetei könyveinek megtisztítása és könnyebben értékesíthetővé tétele érdekében - írja a To Vima görög lap vasárnapi száma
máj. 29
15:12
Megpróbálják megúszni a felelősségre vonást (HírTV)
Feloszlatta a parlamentet a lett elnök, miután az országgyűlés nem függesztette fel egy korrupcióval megvádolt képviselő mentelmi jogát. Az államfő szerint a parlamenti képviselők semmibe veszik az embereket azzal, hogy megpróbálják megúszni a felelősségre vonást. Az elnöki döntésről most népszavazás következik, amin elbukhat a kormány, vagy az államfő fog megbukni.
máj. 29
15:12
Magyar hősök emléknapja - Boross Péter: a magyar katonanemzet (Alternatív Energia)
A magyar harcoló és katonai erényekben gazdag nép, nincs még egy ilyen nemzet, amely ennyi véráldozattal tartotta volna meg magát - hangoztatta Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a magyar hősök emlékünnepén vasárnap a rákoskeresztúri Új köztemetőben.
máj. 29
15:12
Meghalt egy hajóskapitány, amikor megpróbálták visszafoglalni a bárkáját (Kripto Akadémia)
Meghalt egy tajvani halászhajó kapitánya, amikor amerikai haditengerészek megpróbálták visszafoglalni a járművet a szomáliai kalózoktól. A tajvani kormány aggodalmait fejezte ki az Egyesült Államoknak a történtek miatt.
máj. 29
15:12
Messi szezonbeli összes gólja egy csokorban - videó (Agroinform)
Messi mind az 53 szezonbeli gólja egy videón.
máj. 29
15:14
Lemondott a szexuális zaklatással vádolt francia államtitkár (Infostart)
Lemondott Georges Tron, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős államtitkára, akit öt nappal ezelőtt szexuális zaklatással vádolt meg két nő - jelentette be a francia miniszterelnöki hivatal.
máj. 29
15:14
Állítsa le embertelen közleményét az MSZP... (Gondola)
máj. 29
15:14
Kényszerpálya: elkerülhetetlenek a szigorú megszorítások (HírTV)
Privatizációból és újabb adóemelésekből akar pénzhez jutni a görög kormány. Az IMF megfenyegette az országot, hogy felfüggesztik a 110 milliárd dolláros hitel folyósítását, ha az athéni kormány nem dönt az eddiginél szigorúbb intézkedésekről. A kormány azonban nem tudott megegyezni az ellenzékkel a megszorításokról.
máj. 29
15:16
Elhunyt Mádl Ferenc (Gondola)
Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
máj. 29
15:18
Egészségügy: tovább fokozhatják a nyomást az orvosok (Privátbankár)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) határozottan támogat minden nyomásgyakorló akciót az orvosok érdekében
máj. 29
15:20
Görögország "rossz bank" létrehozását tervezi (Privátbankár)
Görögország spanyol mintára egy "rossz bank" létrehozását tervezi privatizációra szánt pénzintézetei könyveinek megtisztítása és könnyebben értékesíthetővé tétele érdekében - írja a To Vima görög lap ...
máj. 29
15:21
Lemondott a szexuális zaklatással megvádolt államtitkár (ATV)
Lemondott vasárnap Georges Tron, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős államtitkára, akit öt nappal ezelőtt szexuális zaklatással vádolt meg két nő - jelentette be a francia miniszterelnöki hivatal.
máj. 29
15:23
Bosilijka: "háromszor kapott agyvérzést Mladics" (ATV)
Háromszor kapott agyvérzést tizenhat évig tartó bujkálása során és már nem érzi teste jobb felét a csütörtökön elfogott Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok - mondta a katonatiszt felesége, Bosilijka a vasárnap a Vecernje Novostiban megjelent interjúban.
máj. 29
15:30
Kérdezd Gomest! (Blikk)
máj. 29
15:30
Magyarországon még nem jelent meg a hasmenéses járvány (Infostart)
Az Országos Epidemiológiai Központban mostanáig öt mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek mind negatívak lettek - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos.
máj. 29
15:30
Franciaországban gyanús hasmenéses megbetegedéseket észleltek (Infostart)
Franciaországban három olyan ételmérgezéses esetet észleltek, amelyek összefüggésbe hozhatók a németországi hasmenéses járvánnyal - közölte a francia egészségügyi minisztérium.
máj. 29
15:30
Tetemes összeget rejtett az elajándékozott bútor (HírTV)
Több mint 400 ezer forintnyi font került elő egy jótékonysági boltnak elajándékozott kanapéból Nagy-Britanniában. Az 1305 fontot két párna közé szorulva egy borítékban találta meg a Rugbyben lévő üzlet vezetője, amin nagyon meglepődött.
máj. 29
15:30
Elfoglalta az al-Kaida egy jemeni tartomány fővárosát (Kripto Akadémia)
Valószínűleg az al-Kaida fegyveresei foglaltak el egy várost Jemen déli részén. Az Abjan tartomány fővárosa, Zinjibar feletti ellenőrzést a biztonsági erőkkel történt heves harc után vették át a terrorszervezet harcosai. Hivatalos források szerint tizenhatan meghaltak.
máj. 29
15:30
Argentin-rali: Ogier vezet két nap után (Sport365)
A Citro:ennel versenyző francia Sébastien Ogier vezet két nap után a rali-világbajnokság 6. futamán, Argentínában.
máj. 29
15:32
Egy üres keret a jövőbe vezető út? (HírTV)
A texasi A&M Egyetem egyik kutatócsoportja a Számítógép és Ember Közötti Interakció konferencián (Computer Human Interaction Conference) bemutatott egy olyan érintőképernyő-technológiát, amelyen már évek óta dolgoztak és tulajdonképpen nem is egy valódi képernyő. A ZeroTouch néven ismert projekt sokkal inkább egy képkeret, amelyet LED-ek és infravörös fénysugarak hálóznak be. Olyan, mintha a…
máj. 29
15:33
Újabb hekkertámadás - senki sincs biztonságban (Portfolio)
A Lockheed Martin, az amerikai kormányzat első számú információtechnológiai szolgáltatója egy szombati beszámolójában azt közölte, hogy egy héttel ezelőtt észlelt és sikeresen meghiúsított egy, az...
máj. 29
15:36
Görögország: a mentőcsomag már nem megoldás? (Privátbankár)
Ha a gazdaság a folyó, akkor a hitelrendszer a rév - amelyen át a gazdálkodók és a kormányok finanszírozási szükséglete közlekedik -, a révészek pedig többnyire a bankok. Ám ki viszi át a révészt a megáradt folyón?
máj. 29
15:39
Féltucat halott: hiányzott a stoptábla (ATV)
Megtörve, könnyek között nézte a férj, amint kiemelik a víztározóból felesége autóját. A nején kívül még öten (annak testvérei, édesanyja és unokahúga) ültek a járműben – mind meghaltak.
máj. 29
15:48
Négy évesek a négyesikrek (Blikk)
Gödöllő — Születésük óta figyelemmel kísérjük a Csákó négyes ikrek sorsát. Ott voltunk, amikor újszülöttként inkubátorba kerültek.
máj. 29
15:48
Felrobbant egy üzemanyag-szállító tartálykocsi - egy ember meghalt (Infostart)
Felrobbant egy üzemanyag-szállító tartálykocsi Tatabánya Barackos dűlő nevű külterületén vasárnap kora délután. A robbanásban egy ember biztosan életét vesztette - mondták el a környékbeliek az MTI helyszínen lévő tudósítójának.
máj. 29
15:48
Mádl Ferenc életrajza (HírTV)
81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus, 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke. Az MTI-Sajtóadatbank összefoglalója a tudós-politikus életútjától:
máj. 29
15:48
ÁNTSZ: Magyarországon mostanáig nem jelent meg a hasmenéses járvány (Gondola)
Az Országos Epidemiológiai Központban mostanáig öt mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek mind negatívak lettek - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos vasárnap
máj. 29
15:48
Negyedik lett a müncheni Világkupán a Simon, Juhász páros (Agroinform)
A kormányos nélküli kettesek között szereplő Simon Béla, Juhász Adrián duó negyedik lett a szám vasárnapi hatos döntőjében az evezősök idei első Világkupa-viadalán, Münchenben.
máj. 29
15:54
Magyarországra is érkezhetett a fertőző uborkából? (Privátbankár)
Hazánkba is érkezhetett a fertőzést okozó uborkából, az ÁNTSZ szerint ugyanakkor mostanáig itthon nem jelent meg a hasmenéses járvány
máj. 29
15:57
Iráni belpolitikai vihar: le akart mondani Ahmadinezsád (ATV)
Le akart mondani hivataláról Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök, miután az ország vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah megvétózta titkosszolgálati minisztere menesztését.
máj. 29
16:03
Galéria: Barca-extázis vs. MU-bánat - A BL-döntő legjobb fotói (Sport365)
Szombat este a Barcelona negyedik alkalommal hódította el a Bajnokok Ligája serlegét, miután a londoni Wembley stadionban 3-1-re legyőzte a Manchester Unitedot. Íme a finálé legjobb fotói.
máj. 29
16:06
Szoborrongáló mókusok (Blikk)
Magyarkeszi — Titokzatos jövevények rosszalkodnak a Tolna megyei Magyarkeszin. A gazfickók még attól sem riadnak vissza, hogy a település egyik jelképe, a Szent Mihály templom előtt garázdálkodjanak, ahol a Világháborús hősök emlékére szobrot állítottak.

Keresés