A remélt ár mintegy duplájáért, 220 ezer fontért (67 millió forint) kelt el egy nagy-britanniai aukción a Titanic egy óriási méretű tervrajza, amely az óceánjáró 1912-es katasztrófájával kapcsolatos hivatalos vizsgálat számára készült.
Le akart mondani hivataláról Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök, miután az ország vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah megvétózta titkosszolgálati minisztere menesztését.
A német Der Spiegel magazin értesülése szerint Görögországnak a várnál magasabb kiadások és alacsonyabb adóbevételek miatt nem sikerült teljesítenie az EU-IMF pénzügyi segélycsomagban kitűzött deficitcélt, ezért veszélybe került a hitel esedékes részletének átutalása. Az IMF és Görögország cáfolta a lap állításait.
Képíró Sándor egykori csendőr-százados "újnyilas barátai" hasonló módszert alkalmaznak, mint vészkorszakbeli elődeik: hőbörgéseikkel és izomzatukkal próbálják megfélemlíteni a csendes többséget. Mindezt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának épületében. Ha a II. világháború során elkövetett háborús és népellenes bűncselekmények miatt folyó perben felmentő ítélet születik, hősként ünnepelhetik a 97…
Gyászlobogókat tűztek ki a Köztársasági Elnöki Hivatal és az Országház épületére Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halála miatt; a Sándor-palotánál csendes megemlékezést tart vasárnap késő délután Schmitt Pál államfő.
Az átlagos autós általában három adatot tud a saját járgányáról: mennyibe került, hány lóerős és mennyit fogyaszt. Míg az első két adat aránylag precíz, addig a harmadikat szereti mindenki jobb színben feltüntetni a valóságnál.
London - A spanyol sztárcsapatot ünnepli a világ, a Barcelona futballistái lemosták a pályáról a Bajnokok Ligája döntőjében az angol Manchester Unitedet.
"Nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök" - mondta Schmitt Pál rövid sajtónyilatkozatában azt követően, hogy a Sándor-palotánál felállított emlékezési helyen gyászszalagot kötött a nemzeti lobogóra, és lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt köztársasági elnök fényképe előtt.
„Nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök” – mondta Schmitt Pál rövid sajtónyilatkozatában azt követően, hogy a Sándor-palotánál felállított emlékezési helyen gyászszalagot kötött a nemzeti lobogóra, és lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt köztársasági elnök fényképe előtt.
A többség megszavazta szombaton a válás intézményének bevezetését a katolikus többségű Máltán - jelentette be az amúgy válásellenes Lawrence Gonzi miniszterelnök vasárnap.
A Renault közlemnyye szerint a vasárnapi délutáni Monacói Nagydíjon Jaime Algersuarival karambolozott pilótájuk, Vitalij Petrov csak kisebb lábsérülést szenvedett, bal bokáját húzta meg
A magyaroknak egyelőre alig több mint két százaléka pályázott osztrák, német, svájci vagy liechtensteini állásokra annak kapcsán, hogy a négy ország a hónap elején megnyitotta munkaerőpiacát
Egy friss kutatás szerint a megkérdezett családokban közel tízezren szenvednek úgynevezett poszt-traumás stressz szindrómában, és négyezer gyereknél jelentkeztek pszichológiai problémák.
Megúszta a súlyosabb sérülést, csak a bal bokáját fájlalja kissé Vitalij Petrov, a Renault orosz pilótája, akit a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíj hajrájában történt baleset után kellett kórházba szállítani.
Idei 41. mérkőzését is megnyerte a világelsőségre törő Novak Djokovic: a szerb teniszező három sima játszmában győzött vasárnap a hazai közönség előtt szereplő Richard Gasquet ellen, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a francia nyílt bajnokságon.
Hétfőn vagy kedden szállíthatják Belgrádból Hágába a háborús bűnökkel vádolt egykori boszniai szerb hadseregparancsnokot, a tizenhat év bujkálás után csütörtökön elfogott Ratko Mladics tábornokot. Erről a nemzetközi törvényszék egyik bírója beszélt az Anatolia török állami hírügynökségnek.
Nyolcvanéves korában elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A Magyar Köztársaság 2000 és 2005 közötti államfője élete utolsó időszakában is aktívan részt vett a közéletben.
Magyarország ‒ Elmaradhat idehaza is az „uborkaszezon", miután kiderült, hogy Magyarországra is behoztak egy szállítmányt a gyilkos baktériummal fertőzött spanyol zöldségből.
81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnöke. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint az egykori államfő nem sokkal 13 óra után halt meg.
Három hete börtönben sínylődik egy rendőr, akinek a vétke mindössze annyi, hogy amikor a természet szólította, véletlenül az elnök mosdójába ugrott be dolgát végezni.
Lemondott vasárnap Georges Tron, a francia kormány közszolgálati ügyekért felelős államtitkára, akit öt nappal ezelőtt szexuális zaklatással vádolt meg két nő – jelentette be a francia miniszterelnöki hivatal.
Harckocsik támogatta gyalogos egységek vettek körül két várost Szíria középső részén vasárnap hajnalban, miután tüntetések kezdődtek. Gépfegyverekből lőnek a tüntetőkre, és eddig két ember halálát okozták, több tucatnyian pedig megsebesültek, közölték emberi jogi aktivisták és szemtanúk.
A hydrocephalus - más néven vízfejűség - akkor alakul ki, ha az agyat körülvevő folyadék elfolyása akadályozott, emiatt felszaporodik. A hydrocephalus szó a hydro = víz és a cephalus = fej szavak összetételéből alakult ki. Elsőként Hippocrates írta le.
A 22 éves középpályás a nemzeti csapat telki edzőtáborában hangsúlyozta, a június 7-i, San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn nem szabad hibázni. Ugyanakkor az elmúlt szezonban az olasz Sampdoriában szereplő focista még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.
Általános meglepetésre minden várakozást felülmúló rekordáron, 1,32 millió euróért kelt el egy 1932-ből származó Leica fényképezőgép egy bécsi árverésen szombaton.
A felvidéken található nyitragerencséri múzeum célja, hogy a mai fiatalok is megismerjék, milyen körülmények között működhettek a rock zenekarok a szocializmusban.
Magyarországon aggodalom forrása a belső fogyasztás gyengesége, és a fogyasztási lendületet valószínűleg a devizahiteleseket megsegítő intézkedéscsomag sem fogja érdemben élénkíteni - írták budapesti...
Felfüggesztette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága a szombat éjjelig a FIFA elnöki posztjára pályázó Mohamed bin Hammam és a szervezet alelnöke, Jack Warner tagságát. Az újrázásra készülő Sepp Blatter FIFA-elnököt viszont a testület tisztázta a korrupciós vádak alól.
A cuki videók kategóriájában tarol a neten az a 3-4 éves amerikai kisfiú, aki a kaliforniai állatkertben összebarátkozott az egyik vidrával és versenyt fut vele.