2011. május 3. kedd

máj. 3
13:24
Emberi fogyasztásra alkalmatlan – a boltokba is került? (HírTV)
Árulta is az illegálisan tárolt árut annak az egyeki telepnek a tulajdonosa, ahol pénteken 2,5 tonna ismeretlen eredetű húskészítményt foglaltak le a hatóságok. Azt még vizsgálják, hogy a boltokba került-e az áruból. A telep közelében lakók elmondása szerint rendszeresen vágtak itt állatokat.
máj. 3
13:24
Keresztelő (Gondola)
Az is tény, elég röhejes, hogy amikor az orosz külügy beszól, mi sarlót kalapácsot kézbe fogva rögtön új Moszkva tér tábla kovácsolását ígérjük.
máj. 3
13:24
Nem indul a világbajnok a Girón (Blikk)
máj. 3
13:24
Tengerbe vetették bin Laden tetemét (Kripto Akadémia)
Amerikai kommandósakció végzett a világ legkeresettebb terroristájával. Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője Pakisztán területén, Abbottabad városban bujkált. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelőjének holttestét a tengerbe dobták. Bin Laden halálhírére ünneplő tömeg gyűlt össze a washingtoni Fehér Ház előtt és New Yorkban, a Ground Zerónál. Világszerte megerősítették…
máj. 3
13:26
Zagyva szamurájkardot rántott a sajtótájékoztatón (+videó) (HírTV)
Szamurájkarddal a kezében tartott sajtótájékoztatót a parlamentben a Jobbik képviselője. Zagyva György azt mondta, az Országház épületébe csak külön engedéllyel hozhatta be a fegyvert, amiből arra következtet: a rendőrség kettős mércét alkalmaz.
máj. 3
13:27
Újra Pálinkás József az MTA elnöke (hirado.hu)
Pálinkás Józsefet választotta újabb hároméves ciklusra a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára kedden az MTA 181. közgyűlésén.
máj. 3
13:27
Fűtőolaj - Újabb konszolidáció az emelkedés során (ProfitLine)
Tavaly augusztus óta nagyon stabil emelkedést mutat a fűtőolaj határidős árfolyama. A mozgás jóval kiegyensúlyozottabbnak nevezhető, mint a kőolaj esetében. Idén februárban viszont begyorsult az emelkedés és a jegyzés kilépett az emelkedő trendcsatornából és magasabb sebességi fokozatba kapcsolt. (Solar Capital)
máj. 3
13:29
Obama kezébe adták bin Laden fejét - fotóval (hirado.hu)
A kompozíciót készítő agyagszobrászok korábban karácsonyi tárgyakat alkottak, de most úgy érezték, ideje váltani.
máj. 3
13:29
OECD - 2,7 százalékra ugrott az infláció márciusban (ProfitLine)
Az OECD tagállamaiban megugrott a fogyasztói árak növekedési üteme márciusban: a tizenkét havi infláció 2,7 százalék volt a februári 2,4 százalékot követően - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
máj. 3
13:31
A nap képe: így akartak drogot küldeni egy rabnak (hirado.hu)
A szappan belsejébe egy kis csomagot rejtettek a hozzátartozók, az ügyeletes főtörzsőrmesternek azt lett gyanús, hogy meg volt bontva a szappan csomagolása.
máj. 3
13:31
Kínai piac - nyoma sincs a márciusi lendületnek (ProfitLine)
A 45.40 dolláros szint körül ingadozik a kínai piacot követő FXI ETF árfolyama az elmúlt hetekben. Márciusban vissza tudott kapaszkodni a mélypontról az árfolyam, de azóta csak oldalazó mozgást látunk. (Solar Capital)
máj. 3
13:33
Kiugró vételi igény a 3 hónapos kincstárjegy aukción (Portfolio)
Február közepén volt utoljára olyan erős vételi érdeklődés a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciók sorozatában, mint ma (D110810), amelyen az 50 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre összesen...
máj. 3
13:33
Az európai PE/VC szektor - Jelen és jövő (Pénzcentrum)
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület és a Portfolio.hu 2011-ben harmadik alkalommal egyesíti erőit a régió legnagyobb iparági konferenciájának szervezésében. A HVCA szakmaisága és a Portfolio.hu piacismerete és média háttere révén, két rangos, évtizedes hagyományokra visszatekintő szakmai esemény összevonásával az esemény a közép-kelet európai régió vállalatfinanszírozási és kockázati tőke…
máj. 3
13:33
Matolcsy: Élet-halál harc az IMF-fel folytatott küzdelem (ATV)
Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi és gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF "kipaterolása" volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.
máj. 3
13:42
Élve köpte ki a tornádó a kisfiút (BorsOnline)
Édesapja és édesanyja azt hitték, legfeljebb holtan láthatják viszont elsőszülöttjüket.
máj. 3
13:42
Marcia Cross, a született anyuka (Blikk)
A Született feleségek sztárja szenvedett terhessége alatt, úgy érezte, nem lesz jó anya
máj. 3
13:42
Féltékenységből ölte meg gyereke 17 éves anyját (Blikk)
Valószínűleg szerelemféltésből verte agyon exbarátnőjét az a brit munkás, aki nem tudta kiheverni két évvel korábbi szakításukat.
máj. 3
13:42
Szőcs Géza: hamarosan létrejön a nemzeti digitális archívum (Infostart)
A kulturális kormányzat még a magyar uniós elnökség alatt létrehozza a magyar nemzeti digitális archívumot, amely a teljes magyar kultúrkincs digitális rögzítésére és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételére lesz hivatott - mondta Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a kétnapos siófoki Média Hungary konferencia nyitóelőadásán kedden.
máj. 3
13:42
Újabb fejezet Ungvári doppingügyében: Taraba is poligráffal cáfol (Infostart)
Poligráfos vizsgálatok eredményeivel kívánja cáfolni az ellene felvetődött vádakat Ungvári Attila doppingügyében Taraba Sándor, az UTE cselgáncsozója. A dzsúdós keddi sajtótájékoztatóján ügyvédje felsorolta a hazugságvizsgálatokon elhangzott, érintettséget vizsgáló kérdéseket.
máj. 3
13:42
Kimondták: meg akarta erőszakolni saját lányát (HírTV)
Jogerősen három év fegyházbüntetést és három év közügyektől eltiltást szabott ki a Győri Ítélőtábla kedden arra a férfira, aki a vád szerint 2005-ben saját, 12. életévét még be sem töltött lányán tett erőszakot cseszneki otthonukban.
máj. 3
13:42
Viharos széllökésekkel érkezik a hidegfront délután (Gondola)
Viharos széllökésekkel éri el az országot a hidegfront délután. Záporokra, zivatarokra és 4-5 fokkal hidegebb időre kell készülni - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese az MTI-vel kedd kora délután
máj. 3
13:42
Szappanba rejtve küldték a drogot (Blikk)
máj. 3
13:42
Maffiaügy: egy olasz polgármestert is elkaptak (Metropol)
Maffiakapcsolatai miatt egy calabriai kisváros polgármesterét és több politikustársát is őrizetbe vették kedden az olasz hatóságok egy, a szervezett bűnözés ellen indított kiterjedt rendőrségi akció során.
máj. 3
13:42
Új sporttörvény: a MOB lesz az egyetlen köztestület (Metropol)
Egyszerűbb, átláthatóbb és eredményesebb sportirányítás jöhet létre Magyarországon a sportról szóló törvény újraszabályozása után, amelynek legfőbb pontjai az egycsatornás finanszírozás és a köztestületek számának csökkentése - hangzott el kedden, a Parlament felsőházi termében megtartott nyílt napon.
máj. 3
13:42
Ismét Pálinkás József az MTA elnöke (Alternatív Energia)
Ismét Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. A voksolás értelmében a jelenlegi elnök tehát újabb 3 évre töltheti be ezt a posztot. Az akadémia 181. közgyűlése kedden zárt ülésen választotta újra a tisztségviselőket, többek között az elnököt, a 3 alelnököt és főtitkárt.
máj. 3
13:42
Viharos széllökésekkel érkezik a hidegfront (Metropol)
Viharos széllökésekkel éri el az országot a hidegfront délután. Záporokra, zivatarokra és 4-5 fokkal hidegebb időre kell készülni - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese kedd kora délután.
máj. 3
13:42
Fejjel a falnak - videó az elhibázott bodicsekről (Agroinform)
Adam Mcquaid, a Boston hátvédje Mike Richardsszal akart ütközni a Philadelphia elleni NHL-meccsen, a csatár azonban félreállt...
máj. 3
13:44
Új vezetője van a keszthelyi rendőrkapitányságnak (Infostart)
Prok József alezredest nevezte ki a keszthelyi rendőrkapitányság vezetőjének Tiborcz János Zala megyei rendőrfőkapitány - tudatta a megyei főkapitányság.
máj. 3
13:44
Oszama bin Laden miatt nem nyúlt borotvához (+kép) (HírTV)
Oszama bin Laden iránti gyűlölete miatt nem borotválkozott csaknem tíz éven át egy tanár az Egyesült Államokban, ami viszont eléggé hasonlatossá tette a terroristavezérhez.
máj. 3
13:44
Viharos széllökésekkel érkezik a hidegfront (Blikk)
máj. 3
13:45
Ezért állt át egyműszakos munkarendre a Suzuki (Infostart)
Átmenetileg egy műszakban termel a Magyar Suzuki Zrt. A társaság kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta: akadozik az alkatrészellátás Japánból, ezért kényszerültek erre a megoldásra, de remélik, hogy a jövő hónapra helyre állhat a megszokott, kétműszakos munkarend.
máj. 3
13:45
Milliókat érhetnek a turizmusnak az élő cápák (hirado.hu)
Egyetlen szirti cápa közel kétmillió dolláros bevételt jelenthet élete folyamán a turizmus számára
máj. 3
13:47
Rendben lezajlottak a matematika írásbelik (hirado.hu)
Rendben lezajlottak a matematika írásbelik kedden a középiskolákban emelt és középszinten egyaránt, a vizsgákat rendkívüli esemény nem zavarta meg.
máj. 3
13:51
Nyilvános társasággá alakult a Masterplast (Portfolio)
2011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A cég vezetője, Tibor Dávid kiemeli, amint elérkezettnek...
máj. 3
13:57
Behálózva - vajon milyen lesz a jövő internete? (Privátbankár)
Hatszáz millió eurós "köz-magántársaságot" (PPP) alapítottak az Európai Bizottság kezdeményezésére "a jövő internetének" kifejlesztése érdekében
máj. 3
13:59
Magas túljegyzés a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción (Privátbankár)
Erős kereslet mellett a meghirdetettnek megfelelő értékesítéssel és az előzőnél kissé alacsonyabb, de a referencia hozamnál magasabb átlaghozammal zárult az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rend...
máj. 3
14:00
Machetével állt bosszút sérelméért (BorsOnline)
Bozótvágó késsel vett elégtételt szomszédján egy 26 éves férfi Nagykörűben. A támadóra hajnalban pirított rá szomszédja, hogy ne hangoskodjon. Ezt annyira zokon vette, hogy egy machetét vett magához és jobb híján szétverte a kerítést.
máj. 3
14:00
Hallgasd meg az új TNT dalt! (Blikk)
15 év után új slágerrel jelentkezik a TNT. A '90-es évek nagy sikerű együttese 2005-ben búcsúzott a közönségtől, de most egy este erejéig újra összeállnak.
máj. 3
14:00
Kialakultak az EU közös agrárpolitikájának 2014-től érvényes elvei (Infostart)
Az Európai Unió agrárminisztereinek tanácsa több mint kétharmados többséggel elfogadta a Magyarország által beterjesztett, 2014-től érvényes közös agrárpolitika alapelveit - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, beszámolva a magyar EU-elnökség munkájáról az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén.
máj. 3
14:00
Pálinkás marad az MTA elnöke (HírTV)
Pálinkás Józsefet választotta újabb hároméves ciklusra a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára az MTA közgyűlése. Az újraválasztott elnök elmondta: az akadémia munkája nem korlátozódhat az intézmény belső ügyeinek megvitatására.
máj. 3
14:00
Rendben lezajlottak a matematika írásbelik (Gondola)
Rendben lezajlottak a matematika írásbelik kedden a középiskolákban emelt és középszinten egyaránt, a vizsgákat rendkívüli esemény nem zavarta meg - közölte az Oktatási Hivatal kora délután az MTI-vel
máj. 3
14:00
Frontális ütközés és cserbenhagyás Debrecenben (Blikk)
máj. 3
14:00
Klubvilágranglista: élre állt a Barcelona (Metropol)
A spanyol bajnoki címvédő, a Bajnokok Ligájában elődöntős FC Barcelona vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS aktuális klubvilágranglistáját. A magyar bajnok Debrecen a 141. helyen áll.
máj. 3
14:00
Iszapömlés: az elhunytak családjai perelnek (Metropol)
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden a vörösiszap-katasztrófában, illetve annak következtében elhunyt házaspár fiának és két unokájának a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen indított kártérítési pere; a felperesek összesen 18 millió forintot kérnek a cégtől.
máj. 3
14:00
Eljött a május, megakadt a piacok lendülete (ProfitLine)
Világszerte csökkenést mutatnak a nemzetközi részvénypiacok, miután a befektetők figyelme a vállalati hírek mellett már leginkább a gazdasági adatokra koncentrálódik. Az infláció továbbra is komoly problémát jelent, hiszen ennek mérséklésére a jegybankok - az indiai központi bank mai lépéséhez hasonlóan - kamatemeléssel fognak válaszolni, amely lassíthatja a globális gazdasági helyreállást.
máj. 3
14:02
Gyöngyöspata júliusban polgármestert választ (Infostart)
A Heves megyei Gyöngyöspatán július 17-re írta ki az időközi polgármester-választást a helyi választási bizottság - jelent meg kedden a község honlapján.
máj. 3
14:02
Gáztartálynak ütközött egy kamion (Blikk)
máj. 3
14:02
Jelentős kereslet mutatkozott a mai DKJ aukción (ProfitLine)
Erős kereslet mellett a meghirdetettnek megfelelő értékesítéssel és az előzőnél kissé alacsonyabb, de a referencia hozamnál magasabb átlaghozammal zárult az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciója kedden.
máj. 3
14:03
Bekerülhet a Guiness-rekordok könyvébe két kecskeméti férfi + videó (hirado.hu)
A gyűjtő páros a több mint tizenegy ezer darabos rendszámtábla-gyűjteményével kerülhetbe a Guiness-rekordok könyvébe.
máj. 3
14:04
Hetedik negyedévét zárta nyereséggel az Infineon (ProfitLine)
Az általános gazdasági fellendülés, de ezen belül is különösen az autóipari fellendülés jelentős eredmény javuláshoz segítette a német Infineont.

Keresés