Fordulatos volt a magyar labdarúgó NB I 2010-2011-es idénye. Például: a Pápa néhány nagyszerű eredmény dacára összecsuklott, a Siófok Budapesten és a címvédő ellen harcolta ki a bennmaradást, a Szolnok fél csapatát lecserélte a téli szünetben, mégsem javult sokat - az MTK pedig óriási meglepetésre kiesett. Gyorselemzés kevéssel az idényzárás után. 4. rész, a 13-16. helyezést elérők.
Orbán Viktor miniszterelnök a bankszövetség elnökével és a nemzetgazdasági miniszterrel közösen hétfő kora délután jelenti be a kormány és a pénzintézetek közötti megállapodást a devizahitelesek megsegítéséről. A Hír Televízió élőben közvetíti a 13 órakor kezdődő eseményt a Miniszterelnökségről.
Az okmányirodákban is használható központi elektronikus fizetési és elszámolási szolgáltatást hozott létre a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), a projektet az Európai Unió és a magyar állam 3,986 milliárd forint támogatásából valósították meg, a rendszert a Getronics Magyarország Kft. fejlesztette és építette ki.
A miniszterelnök szerint Magyarországon a gazdasági rendszer teljes átszervezése zajlik. Orbán Viktor a hétfői budapesti COSAC-találkozón úgy fogalmazott: az államadósságra mint ellenségre, nem pedig mint politikai kihívásra tekintenek.
Május 31-i, vagyis holnapi dátummal elszámolják, a jövő hét végéig pedig átadják az államnak a visszalépő tagok vagyonát a magánnyugdíjpénztárak. A határidő tartható, néhány vagyonelemmel viszont lehetnek kisebb problémák - írja a Világgazdaság.
Évente 120-130 milliárd forintos kiadást, komoly terhet jelentenek a költségvetésnek a futó ppp projektek, azokat a kormány idő előtt meg akarja szüntetni; egyes szerződések felmondása perrel is...
Hétfő délután sajtótájékoztatón jelentette be a kormány és a Bankszövetség között több hónapja tartó tárgyalások eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A frankhitelesek esetében 180 forintos védőárfolyam jön, október 1-ig pedig a 30 millió forint feletti ingatlanokat árverezik csak el, ezt követően az…
Tököl – Egyedülálló kezdeményezés helyszíne volt néhány napja Tököl: a fiatalkorúak börtönének lakói látogathatták meg a helyi kutyamenhelyet. A közel 120 szabadon mászkáló kutyus örömmel ugrándozta körbe sorstársaikat, akiket szinte azonnal befogadtak.
A miniszterelnök szerint Magyarországon a gazdasági rendszer teljes átszervezése zajlik. Orbán Viktor a hétfői budapesti COSAC-találkozón úgy fogalmazott: az államadósságra mint ellenségre, nem pedig...
Valamennyi spanyol eredetű élelmiszert ellenőrizték hazánkban, s nem találtak köztük fertőzöttet - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Hozzávalók: 1 egész liba (4-6 kilós) belsőségeivel 1 nagy fej hagyma 1 db savanyú alma 2-3 szál angolzeller 2 db szikkadt zsemle 20 dkg sült gesztenye 8-10 vékony szelet bacon só őrölt bors kakukkfű
Várhatóan hétfőn kora délután bejelentik a kormány és a bankszövetség közötti, a devizahitelesek megsegítéséről szóló tárgyalások végleges eredményeit.
A Hammond orgona előtt tisztelgő lemezt készített a hangszer egyik magyarországi szerelmese, a több zenekarból ismert Premecz Mátyás Kéknyúl nevű formációjával; a Nahát babám című dzsessz-funk albumot szerdán mutatják be a fővárosi Gödör Klubban.
Vegyesen alakuló indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai tőzsdéken. London ünnep miatt zárva tart. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,04 százalékos nyereséget, a párizsi CAC-40 index 0,08 százalékos veszteséget mutatott.
Évente 120-130 milliárd forintos kiadást, komoly terhet jelentenek a költségvetésnek a futó ppp projektek, azokat a kormány idő előtt meg akarja szüntetni; egyes szerződések felmondása perrel is végződhet - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ülésén hétfőn.
Máris kemény hírháttérrel indult a devizakereskedési hét, természetesen Görögországgal a középpontban. Az EU-nak és az IMF-nek a héten értékelnie kell a görög költségvetési folyamatok alakulását, de piaci pletykák szerint igen csak sötét képet lehet majd festeni a valóság alapján. A 110 milliárd eurós segélyt kapó görögöknél vasárnap heves tüntetések voltak éppen az IMF ellen, mivel a pénzügyi…
Csak kukkolónak becézik az angliai Longleat Safari Park dolgozói azt a kíváncsi kis szurikátát, amely szinte minden hölgylátogatónak a szoknyája alá néz. Imádja a jó lábakat, állítólag kedvencei a festett körmű, miniruhás csajok.
Tököl – Egyedülálló kezdeményezés helyszíne volt néhány napja Tököl: a fiatalkorúak börtönének lakói látogathatták meg a helyi kutyamenhelyet. A közel 120 szabadon mászkáló kutyus örömmel ugrándozta körbe sorstársaikat, akiket szinte azonnal befogadtak.
Hozzávalók: 1 db egész tanyasi csirke 40 dkg gomba 2 db zsemle 1,5 dl tej 5 szál friss bazsalikom (levél+szár) 2 db csirke máj 1 db hagyma 3 gerezd fokhagyma borsikafű vagy bors 1 tojás só kacsazsír vagy libazsír 1 fej hagyma a tetejére szeletelve
Hozzávalók: 1 db egész tanyasi csirke 40 dkg gomba 2 db zsemle 1,5 dl tej 5 szál friss bazsalikom (levél+szár) 2 db csirke máj 1 db hagyma 3 gerezd fokhagyma borsikafű vagy bors 1 tojás só kacsazsír vagy libazsír 1 fej hagyma a tetejére szeletelve
Munkaalapú gazdaságot kell kialakítani Európában, ez pedig átszervezést igényel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-tagállamok parlamentjei európai ügyi bizottságainak hétfői budapesti ülésén.
Huszonhat tananyagot egészítettek ki korszerű e-learning ismeretekkel a Dunaújvárosi Főiskola (DF) műszaki képzésein - jelentették be május 26-án. A munkaerő-piaci igényekhez igazodó, nemzetközi tananyagokat is adaptáló, gyakorlati tudást igénylő tartalmakat a főiskola ingyenes hozzáféréssel teszi elérhetővé a főiskolai hallgatók mellett bárki számára. A fejlesztés uniós projekt keretein belül,…
Meglehetősen intenzív időszakon van túl Magyarország soros EU-elnöksége eddigi öt hónapja után, remélhetőleg mindenki úgy érzi, hogy az ország sikeresen látja el a poszttal járó feladatokat - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten.
Egy ember súlyosan megsérült, amikor frontálisan ütközött két autó hétfő délelőtt a 7-es főút Szabadbattyán és Kőszárhegy közötti szakaszán - közölte a rendőrség
Az elmúlt hetekben a részvénypiacokon korrekció bontakozott ki, ami a befektetői hangulat romlásában is tetten érhető, egyes szentiment indikátorok a korábbi, kiugró mértékű optimizmus enyhülését...
Az utóbbi hetek üzemanyagáresésének trendje szerdán (egy időre legalábbis) megtörhet. A benzin és gázolaj dollárban mért átlagos jegyzésára ugyanis emelkedett a héten, ráadásul a forint árfolyama is gyengült a dollárral szemben....
Tízen sérültek meg Belgrádban, amikor szerb nacionalisták összecsaptak a rendőrökkel. Több tüntetőt és több egyenruhást is súlyos sérülésekkel vittek kórházba.