2011. május 5. csütörtök

máj. 5
16:54
Az államháztartás első négyhavi hiánya (Infostart)
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt; ez az éves előirányzat 96,9 százaléka és 75,9 milliárd forinttal alacsonyabb a március végi államháztartási hiánynál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
máj. 5
16:54
Ismét az éves előirányzat 100%-a alatt a hiány (Privátbankár)
Az idén először zárt többlettel egy hónapot az államháztartás, így az éves előirányzat 100% alá csökkent a hiány - bár az NGM múlt havi prognózisa szerint ez nem marad így. Áprilisban legalább sikerült spórolni
máj. 5
16:56
Éves közgyűlését tartotta az ÉVOSZ (Infostart)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) részt vesz a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére létrejött Építésgazdasági Munkabizottság, valamint a Belügyminisztérium által létrehozott Országos Építési Fórum munkájában, mégsem ismeri a nemrég elkészült új közbeszerzési törvény szövegét - mondta Tolnay Tibor elnök az ÉVOSZ éves közgyűlésén tartott beszámolójában.
máj. 5
17:00
Különleges makik az állatkertben (Blikk)
Budapest – Elszántan csimpaszkodnak anyjukba az új jövevények a Fővárosi Állat- és Növénykert katta kifutójában.
máj. 5
17:00
Paczolay Péter: Pénteken foglalkozhat az Ab a 98 százalékos különadóval (Infostart)
Holnap ismét az Alkotmánybíróság elé kerülhet a 98 százalékos különadó ügye - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara éves közgyűlésén. Ezúttal az emberi méltóság sérelmét vizsgálja a testület az adótörvény kapcsán.
máj. 5
17:00
Schmitt Pál Belgrádban tett látogatást (HírTV)
Szerb-magyar államfői tárgyalások kezdődtek csütörtökön Belgrádban. Boris Tadic szerb államfő a Szerbia Palotában fogadta Schmitt Pál magyar köztársasági elnököt, aki kétnapos látogatásra érkezett Szerbiába, illetve északi tartományába, a Vajdaságba.
máj. 5
17:00
Demonstrálók a szebbjövős részvételről: Lényeg az összefogás! (Alternatív Energia)
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) és a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) sem kifogásolja, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is részt vesznek a rendvédelmi dolgozók pénteki demonstrációján.
máj. 5
17:00
Válogatott játékosok érkeznek Siófokra (Agroinform)
Öt játékos távozását és három érkezését jelentette be csütörtökön a női kézilabda NB I-ben érdekelt Siófok KC.
máj. 5
17:02
Botrányos bringaút (Blikk)
Nyíregyháza - Leginkább egy biciklis akadálypályára emlékeztet Nyíregyháza legújabb kerékpárútja!
máj. 5
17:02
Házi döntő várható az El-ben (HírTV)
Portugál házi döntő várható a labdarúgó Európa-ligában. A Porto az elődöntő visszavágójától függetlenül már finalistának érezheti magát, az első mérkőzésen hátrányból fordítván ugyanis 5-1-re verte a Villarealt, Falcao négyszer volt eredményes, a spanyoloknak így annak ellenére sincs túl sok esélyük, hogy hazai pályán játszanak ma este.
máj. 5
17:02
Sekulovic marad a Pécs vezetőedzője (Agroinform)
A következő szezonban is Srecko Sekulovic irányítja majd a Pécs férfi kosárlabdacsapatát.
máj. 5
17:09
Nem tolonganak a román kötvényekért (ProfitLine)
A román pénzügyminisztérium a tervezettnél kevesebb, 206 millió lej (74,53 millió dollár) értékben adott el 3 éves lejáratú állampapírokat csütörtökön, az átlaghozam némileg meghaladta az előző aukción kialakultat.
máj. 5
17:09
Sosem találnád ki, melyik országban dolgoznak a legtöbbet (Pénzcentrum)
Melyik országban dolgoznak a legtöbbet? Hol csökkent a munkával töltött idő a legjobban az elmúlt 20-30 évben? Az OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezet) által készített tanulmánya minderre választ ad, kiderült Magyarországon mindenki kevesebbet dolgozik ma, mint 30 éve....
máj. 5
17:09
Kínálati sokk fenyegethet a kilakoltatási moratórium lejárta után (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank szakértői azt ajánlják, hogy a kilakoltatási moratórium feloldását követően a bankok árverezési kvótarendszerrel hajtsák végre a moratórium alól feloldott ingatlanok eladását - derül ki abból a háttéranyagból, amelyet a jegybank csütörtökön publikált a honlapján.
máj. 5
17:11
Árverezési kvótarendszert javasol a bankoknak az MNB (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank szakértői azt ajánlják, hogy a kilakoltatási moratórium feloldását követően a bankok árverezési kvótarendszerrel hajtsák végre a moratórium alól feloldott ingatlanok eladását - derül ki abból a háttéranyagból, amelyet a jegybank csütörtökön publikált a honlapján.
máj. 5
17:11
Amerika még nem győzött – figyelmeztet a volt nagykövet + videó (ATV)
Magyarország felemelkedéséhez határozott, bátor, markáns külpolitikára van szükség – vélekedett a volt washingtoni nagykövet, aki ugyanakkor a jelenlegi kormány külpolitikájáról nem kívánta kifejteni véleményét.
máj. 5
17:13
"Soha nem voltam gyilkos" Exkluzív interjú Képíró Sándorral (ATV)
A háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor a csütörtökön kezdődött bírósági per előtt nyilatkozott az atv.hu-nak.
máj. 5
17:18
Pornóval szerezte vagyonát (Blikk)
Budapest - Egy internetes kukkolda tulajdonosa lett a 15. leggazdagabb Magyarországon.
máj. 5
17:18
Egy évvel az Eb előtt: bezárják a Legia és a Lech stadionját (Infostart)
Varsóban bezárják a helyi Legia labdarúgócsapatának stadionját a soron következő hazai bajnoki összecsapásra a klub szurkolóinak sorozatos rendbontásai miatt.
máj. 5
17:18
Ketten ütötték a fiatal lányt (HírTV)
Két fiatal lány támadott meg egy 16 éves lányt Szolnokon. Az elkövetőket a rendőrök elfogták.
máj. 5
17:18
Bin Ladent elfogták, majd lelőtték (Kripto Akadémia)
Egyre feszültebb a viszony az Egyesült Államok és Pakisztán között Oszama bin Laden megölése miatt, amelyről Washington előzetesen nem értesítette Iszlámábádot. A CIA egy munkatársa közölte: nemcsak a pakisztáni titkosszolgálat, hanem a hadsereg egy része is pontosan tudta, hol rejtőzik a terroristavezér.
máj. 5
17:18
Videó: Csodás gólt ollózott a Man City ígérete (Sport365)
Parádés ollózós gólt szerzett a Manchester City taratalékcsapatának fiatal csatártehetsége, John Guidetti a Stockport elleni mérkőzésen.
máj. 5
17:18
Ünnepelni akart, nagy zakó lett belőle (Agroinform)
Az olasz harmadosztályban a Salernitana vasárnap 2-0-ra legyőzte a Comót. A második találat után Davide Carrus a gólszerző nyakába akart ugrani, csakhogy az elhajolt előle, Carrus meg zakózott egyet.
máj. 5
17:20
Raffael megmutatta, hogyan szúrt (HírTV)
A Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja, Raffael Sándor csütörtökön a Veszprém Megyei Bíróságon bemutatta, hogyan szúrt meg egy csíkos pólós embert 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt.
máj. 5
17:20
Merkel nem beszélt a kényes kérdésekről (Kripto Akadémia)
Nem érintette a kényes kérdéseket Angela Merkel az Orbán Viktorral Berlinben folytatott tárgyalásait követő sajtóértekezleten. Német kommentátorok annyit jegyeztek meg, hogy a két ország közeledni próbál egymáshoz az elmúlt hónapok feszültségei után. A német kancellár közölte, gazdasági szempontból a két ország viszonya jó. Merkel és Orbán hitet tettek Horvátország mihamarabbi uniós csatlakozása…
máj. 5
17:20
Mátéfi és Jensen is keretet hirdetett (Agroinform)
Megnevezte azt a 28 játékost a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, akire számít a németek elleni, vb-selejtezőn.
máj. 5
17:22
Szennyezett üzemanyag miatt állnak a repülők Izraelben (Kripto Akadémia)
Törölték az összes induló járatot csütörtökön Izrael nemzetközi repülőterén, miután szennyeződést fedeztek fel az repülőtéri üzemanyagban - jelentette az izraeli sajtó. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan milyen anyag szennyezte be a kerozint, és azt sem, honnan származik.
máj. 5
17:27
Idegesebbek lehetnek a frankhitelesek - Feltámadt a dollár is! (Portfolio)
Az általánosan romló nemzetközi befektetői hangulat már a délelőtti órákban is erősítette a menedéknek számító devizákat, illetve ezúttal a dollárt is, az Európai Központi Bank felől érkezett jelzés...
máj. 5
17:27
Elhunyt Nagy Károly szociológia professzor, nyelvművelő (ATV)
Hetvenhét éves korában az amerikai New Jersey államban elhunyt Nagy Károly, a szociológiatudomány professzora, irodalomszervező, nyelvművelő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja.
máj. 5
17:29
Gyurcsány több tucat diplomatával beszélt az "ország helyzetéről" (ATV)
Harmincnál is több nagykövetet és vezető diplomatát tájékoztatott az ország helyzetéről Gyurcsány Ferenc - jelentette be a volt miniszterelnök a Facebookon. A találkozót a Parlamentben szerette volna lebonyolítani, ám ott nem kapott helyet, így a Képviselői Irodaházban találkozott velük.
máj. 5
17:30
Pénteken dönt az Ab a 98%-os különadóról (Privátbankár)
Az Alkotmánybíróság holnap foglalkozik a 98%-os különadóval kapcsolatos beadványokkal, így valószínűleg még a bevallási időszak előtt lesz döntés
máj. 5
17:36
Bodrogi és Voith újra együtt (Blikk)
Budapest ‒ Húsz éve nem dolgoztak együtt, most mégis közös előadásra készül Bodrogi Gyula és felesége, Voith Ági.
máj. 5
17:36
VV Anikó a legjobb nők között (Blikk)
Budapest - Szóhoz sem jutott VV Anikó (22), amikor megtudta, neve szerepel a CKM-JOY TOP100 listájának tíz legjobb nője között.
máj. 5
17:36
A Mozdonyvezetők Szakszervezete is részt vesz a holnapi demonstráción (Infostart)
A Mozdonyvezetők Szakszervezete is részt vesz a fegyveres és rendvédelmi dolgozók által meghirdetett holnapi demonstráción. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke hétfőn jelentette be, hogy pénteken újrakezdik az ünnepek és érettségi vizsgák miatt felfüggesztett akciósorozatukat a Parlament előtti Kossuth téren.
máj. 5
17:36
Felmentették a Debrecen válogatott védőjét a bundavád alól (Infostart)
A két debreceni labdarúgó közül Mészáros Norbertet felmentette, Vukasin Polekszics kétéves eltiltását viszont helybenhagyta csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) - derül ki a szervezet honlapján közzétett ítéletből.
máj. 5
17:36
BUX: +0,07 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,71 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 23
máj. 5
17:36
Magyarország támogatásáról biztosította Bulgáriát (HírTV)
A Bulgária és Románia schengeni csatlakozásához kapcsolódó teendőkről, a nyugat-balkáni fejleményekről és az arab országokban végbemenő változásokról folytatott megbeszéléseket Martonyi János külügyminiszter bolgár kollégájával, Nikolaj Mladenovval Szófiában – közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
máj. 5
17:36
Kerekes székben akadozott a képviselő (Blikk)
máj. 5
17:36
Egységes európai égbolt (Kripto Akadémia)
Magyarország hat másik közép-európai országgal együtt csütörtökön aláírta a "közép-európai funkcionális légtérblokk" (FAB CE) kialakítását célzó megállapodást, amely fontos lépés az egységes európai égbolt létrehozása felé - közölte az Európai Bizottság (EB). A megállapodást Szlovéniában írta alá Magyarország mellett Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, a Cseh Köztársaság, a Szlovák…
máj. 5
17:36
És a te filmeddel mi lesz? (Spa Trend Online)
Minden rendező pályáján van jó néhány el nem készült film, melyekkel - ha elkészülnek -, talán egy egészen más filmtörténet íródott volna a mozivásznakon. Ez a gondolat foglalkoztatta Nemes Gyula rendezőt, amikor nekifogott A negatív magyar filmtörténet című filmjének, ahol a magyar mozgóképkultúra személyiségei beszélnek el nem készült műveikről. Az ötven perces fekete-fehér film nyitja ma este…
máj. 5
17:36
Mészáros Norbertet felmentette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (Agroinform)
A fogadási csalással gyanúsított Mészáros Norbertet felmentette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság, míg Vukasin Polekszics büntetését helybenhagyta.
máj. 5
17:38
Megsiratta Mozartot Szinetár Dóra (Blikk)
Budapest - Könnyek közt búcsúztatták a Budapesti Operettszínház társulata és nézői a Mozart! című előadást, amelyet 2003. március 22-e óta több szereposztásban játszotta a teátrum.
máj. 5
17:40
Tolvai Reni a Roxette előtt (Blikk)
Napokon belül elkezdik játszani az első dalát a rádiók, ráadásul Tolvai Renáta (20) nemrég azt is megtudta, hogy ő lép fel a világhírű banda, a Roxette előtt.
máj. 5
17:42
Inspiráló múzsák (Éva Magazin)
Inspiráló nők minden korszakban vannak. Olyan múzsákat mutatunk be, akik miatt maradandót alkottak az ismert művészek.
máj. 5
17:42
Tovább építkezik Kelet-Ázsiában a Pick Szeged Zrt. (ProfitLine)
A kelet-ázsiai piacon bővíti exportját a Pick Szeged Zrt., már meglevő megrendelésein túl több mint száz tonnányi, a legszigorúbb japán minőségi előírásoknak is megfelelő virslit és más húskészítményt szállít idén a szigetországba – tájékoztatta a cég az MTI-t.
máj. 5
17:45
Csomók a lábszáron: erythema nodosum (WebBeteg)
Erythema nodosumnak azt a gyakori bőrbetegséget nevezzük, mely a lábszár elülső, ritkábban a hátsó felszínén alakul ki. A betegség során egy vagy néhány, 1-5 centiméter nagyságú kerek, a bőr mélyén lévő feszes, tömött tapintatú, fájdalmas, nyomásérzékeny csomók alakulnak ki.
máj. 5
17:45
Itt a meglepetés: többletet produkált áprilisban a büdzsé (3.) (Portfolio)
A kiszivárgott várakozásokkal szemben áprilisban nem deficitet, hanem váratlan többletet produkált áprilisban a költségvetés (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege). Az előző hónapban ugyanis 75,9...
máj. 5
17:45
Komoly idegösszeomlás fenyegeti a magyar sztárt (ATV)
Rossz sorsra juthat az egyik magyar valóságshow szereplője a pszichológus szerint, mivel már most is annyira feszültnek érzi magát, hogy akár megnyeri a műsort, akár vesztesként távozik, mindenképp összeomlik.
máj. 5
17:47
Idegesebbek lehetnek a frankhitelesek - Feltámadt a dollár! (Portfolio)
Az általánosan romló nemzetközi befektetői hangulat már a délelőtti órákban is erősítette a menedéknek számító devizákat, illetve ezúttal a dollárt is, az Európai Központi Bank felől érkezett jelzés...
máj. 5
17:47
Bemutatta, hogy gyilkolt: vallott a Cozma-gyilkosság vádlottja (ATV)
"Teljesen rogyasztott" testhelyzetben szúrt R. Sándor a veszprémi Patrióta lokál előtt - vallotta csütörtökön a Cozma-gyilkosság elsőrendű vádlottja a bíróságon, majd a mozdulatot is megmutatta.

Keresés