Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
Négy főiskolai rektorral egyeztettek csütörtökön a felsőoktatás tervezett átalakításával kapcsolatban az oktatási államtitkárság érintett vezetői. A konzultációról konkrétumokat nem árultak el. Közben a Corvinus egyetem hallgatói hatalmas molinón tiltakoztak az intézmény esetleges bezárása ellen.
„Amikor azt mondjuk, hogy sohasem felejtjük el, komolyan gondoljuk” – jelentette ki New Yorkban 2001. szeptember 11-éről Barack Obama amerikai elnök, aki csütörtökön azért kereste fel a terrortámadás idején legsúlyosabb veszteségeket elszenvedett várost, hogy – Jay Carney fehér házi szóvivő szavai szerint – „bezárja a kört” Oszama bin Laden megölése után.
A hazai villamossági nagykereskedelmi piac vezetőjévé vált francia Sonepar tavalyi árbevétele a 2009-es 6,8-ről 8,5 milliárdra nőtt. A 144 dolgozót foglalkoztató multi az előző évhez képest 24 százalékkal több, összesen 910 millió forint adót fizetett az államkasszába.
Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
Nagy az érdeklődés az európai uniós források felhasználásával elindított mikrohitel és kombinált mikrohitel program iránt - hangzott el a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (SZRVA) alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári sajtótájékoztatón csütörtökön.
Átvágott egy 37 milliméteres átmérőjű gázcsövet egy munkagép csütörtök este Csongrádon, a Szegedi úton; a környéket lezárták, a lakók kitelepítésére azonban nem volt szükség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Oszama bin Laden megölése azt üzeni a világ terroristáinak, hogy "az Egyesült Államok sosem felejt" - jelentette ki csütörtökön Barack Obama amerikai elnök, egy New York-i tűzoltóságnál mondott beszédében. Az érintett manhattani tűzoltóság 15 tagja halt meg a 2001 szeptember 11-ei terrortámadásban lerombolt World Trade Center romjai közt, ahol Obama később koszorút helyezett el.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu ezentúl napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Törzsi vezetők százai tanácskoztak csütörtökön Tripoliban, amit a kormány Moammer el-Kadhafi líbiai vezető széles körű támogatottságaként igyekezett beállítani; a lázadók ezt viszont színjátéknak minősítették.
Köszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért a német kancellár, aki úgy értékelte, hogy az elmúlt hónapokban az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatok megvalósítása...
Oszama bin Laden megölése azt üzeni a világ terroristáinak, hogy "az Egyesült Államok sosem felejt" - jelentette ki csütörtökön Barack Obama amerikai elnök, egy New York-i tűzoltóságnál mondott beszédében. Az érintett manhattani tűzoltóság 15 tagja halt meg a 2001 szeptember 11-ei terrortámadásban lerombolt World Trade Center romjai közt, ahol Obama később koszorút helyezett el.
Lakásán árult kábítószert egy 43 éves nyírmadai férfi. A szerdán tartott házkutatáskor 39,4 gramm marihuánát és 18 gramm "speed"-et foglaltak le a rendőrök. Kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt indult eljárás a férfi ellen, akinek 10 vásárlóját is kihallgatták a nyomozók - közölte csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
Egy ember meghalt, amikor frontálisan ütközött egy kamion és egy személyautó csütörtök este a balatonfűzfői körforgalomtól két kilométernyire, a 710-es számú új útszakaszon - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Cáfolja és rosszindulatú híresztelésnek tartja az Országos Rendőr-főkapitányság azokat az információkat, miszerint kirúgással fenyegették volna meg azon rendőri középvezetőket, akik engedték, hogy beosztottjaik elfogadják a TMRSZ-től kapott ételt. Az ORFK szóvivői irodája szerint a híresztelés alaptalanságát bizonyítja az is, hogy Hatala József országos rendőrfőkapitány levélben mondott köszönetet…
A szívkatéterezés szükségességét megállapítani képes korszerű orvosdiagnosztikai vizsgálat érhető el mostantól Magyarországon a budapesti Pozitron-Diagnosztikai Központban. A Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumában pedig olyan diagnosztikai berendezést állítottak üzembe, amely egy szívdobbanás ideje alatt képes hiteles kórképet adni érrendszeri és daganatos betegek állapotáról.
Világszerte nőtt a megújuló energia piacán az üzletkötések száma, az összértékük azonban 15,4 milliárd dollárral 33,4 milliárd dollárra csökkent 2010-ben az előző évhez képest - állapítja meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) legfrissebb tanulmánya.
Somogy megyében a kiskereskedő és vendéglátó vállakozások körében a felére csökkent a hatóságok által kirótt büntetés az elmúlt egy év alatt az előző időszakhoz képest - hangzott el a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) Somogy megyei tagszervezetének kaposvári küldöttgyűlésén csütörtökön, ahol a "szálloda-lobbi" előretörésének nevezték a Széchenyi Pihenő Kártya…
A Biblia lemásolásába fog egy robot Trierben: a pénteken munkához látó robotnak tizenegy hónapra lesz szüksége, hogy szépírással papírra vigye a kereken 3,5 millió betűt.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu ezentúl napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kecskeméti, az egri, a nyíregyházi és a Budapesti Gazdasági Főiskola rektorával egyeztetett tegnap Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - tudta meg az InfoRádió.
Mi változott a magyar egészségügyben az elmúlt egy évben? Javult-e a betegek ellátása, jobb lett-e az orvosok és szakdolgozók helyzete? Gyógyszerkasszáról, bérekről, orvoselvándorlásról, fejlesztésekről és a legújabb átszervezésekről a Rájátszásban Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár beszélt.
A távhőárrendszer kidolgozására kiírt pályázatot elnyerő kutatóintézetben sem dolgozik több felkészült távhőszakember, mint a minisztériumban vagy az Energiahivatalban. A munka jelentős részét így kiszervezik, különböző területekről 16 energetikus dolgozik majd a projekten - írja az Index.hu.
Értelmetlennek tartja az egyetemek és főiskolák jövőjéről szóló találgatásokat a kormány végleges döntése előtt Szijjártó Péter. Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt; ez az éves előirányzat 96,9 százaléka és 75,9 milliárd forinttal alacsonyabb a március végi államháztartási hiánynál. Várhatóan június közepén kerülhet a kormány elé a…
Védjeggyé vált és az Európai Unión (EU) belüli érdekérvényesítés értékes eszköze lett a 20 évvel ezelőtt alapított, több mélypontot megért, de mára ismét megszilárdult Visegrádi Együttműködés – mondta el telefonon az MTI-nek Hörcsik Richárd, aki csütörtökön Varsóban részt vett a négy visegrádi ország európai ügyekkel foglalkozó szakbizottságainak elnökségi találkozóján.
Elkészült az első magyar cigány filmográfia, amely hamarosan elérhető lesz az interneten is. A tanulmány több száz filmen keresztül nyújt majd áttekintést a cigányság jelenlétéről a filmtörténetben. Erről Kalla Éva médiaszakértő beszélt a 42. Magyar Filmszemlén, a Gödör Klub egyik rendezvényén.
Lakásán árult kábítószert egy 43 éves nyírmadai férfi. A szerdán tartott házkutatáskor 39,4 gramm marihuánát és 18 gramm "speed"-et foglaltak le a rendőrök. Kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt indult eljárás a férfi ellen, akinek 10 vásárlóját is kihallgatták a nyomozók - közölte csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
75 milliárdos többlettel zárt áprilisban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt egyenlege. A Nemzetgazdasági Minisztérium gyorsjelentése szerint annak ellenére, hogy a személyi jövedelemadóból és az áfából a vártnál kevesebb folyt be az államkasszába, a többlet miatt mégis kisebb lett a költségvetés negyedéves hiánya.
A közép-kelet-európai térség feldolgozószektorainak "valamelyest széttartó" aktivitását mutatják az országcsoport legutóbbi gyáripari beszerzési menedzserindexei (PMI), a régión belül ugyanakkor a legnagyobb pozitív meglepetést a magyar ipar aktivitási mutatójának megugrása jelentette, jóllehet ennek fő hajtóereje továbbra is az export volt - közölték londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtökön.
Egyre többen jelentkeznek, hogy kivennék részüket az államadósság csökkentéséből, de persze azt is tudjuk: minden egyes felajánlás pusztán csepp a tengerben. Ezért még több ember jelentkezésére számítanak a szervezők, még ha jelképes összegekkel is.
A jelenlegi feltételek mellett már idén kamatemelést tart szükségesnek a Minneapolisi Fed elnöke, Narayana Kocherlakota, aki szerint akár már nyáron is ehhez az eszközhöz kellene nyúlnia az amerikai...
Már hat holttestet találtak a mentőalakulatok a keddi robbanás után beomlott mexikói szénbányában - közölte csütörtökön a mexikói munkaügyi miniszter. A Mexikó északi részén található kis bányában 14 vájár rekedt a föld alatt, a feltehetően metángáz okozta robbanás után.
Kína öt éven belül megkétszerezné kereskedelmi forgalmát Ausztriával - jelentette ki Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök, amikor csütörtökön Pekingben találkozott Werner Faymann osztrák kancellárral.
A Fulham hivatalos honlapjának beszámolója szerint bokasérülést szenvedett Gera Zoltán, így a londoniak légiósára biztosan nem számíthat az őt egyébként is mellőző Mark Hughes a Liverpool ellen.
Megbízható gazdasági, illetve üzleti partnernek nevezte Magyarországot a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank elnöke. Josef Ackermann nyitotta meg csütörtök este azt a berlini üzleti fórumot, amelyet a Deutsche Bank szervezett a németországi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök tiszteletére.
Magyarország a német befektetőket hosszú távú partnernek tekinti - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Deutsche Bank székházában tartott előadásában. Mint mondta: Németország fejlődése egybeesik a magyar nemzetpolitikai célokkal. A magyar kormányfő tiszteletére szervezett berlini fórumot a Deutsche Bank elnöke nyitotta meg.
Az olasz hatóságok letartóztatták csütörtökön a 2003-ban összeomlott Parmalat egykori alapító-vezérigazgatóját, akit azonnal egy észak-olasz börtönbe szállítottak. A 72 éves Calisto Tanzit azért csukták rács mögé, mert egy nappal korábban a bíróság visszautasította kérelmét, hogy házi őrizetben tölthesse le büntetését.
Az elmúlt órában hirtelen beszakadtak a legfőbb amerikai indexek. A Dow 1,5, a Nasdaq 0,7, míg az S&P 500 1,2 százalékos mínuszba került. A mai kereskedés hangulatát egy ma délután napvilágot látott,...
Csütörtökön kezdődött meg a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr főhadnagy büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A mostani per alapját az szolgáltatja, hogy Képíró neve előkelő helyen szerepel a „nácivadász” intézményként ismert jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ által készített háborús bűnösök listáján.
A média gyakran tele van osztálytársaikat terrorizáló és bántalmazó fiatalokról szóló hírekkel, és sok szülő nem tudja, hogyan tudná megvédeni gyermekét az efféle atrocitásoktól. Egy új amerikai tanulmány szerint azonban sokkal inkább az a kérdés, mit tehet a szülő azért, hogy a gyereke ne bántalmazza társait. A tanulmány részleteit a Gyermekgyógyászati Akadémiai Társaság (PAS) éves ülésén…