Kelet-Európa euróvárományos országai a jelenlegi körülmények között valószínűleg jobban járnak, ha nem vezetik be a közös valutát - vélekednek piaci elemzők
Megtört a Nokia uralma a nyugat-európai mobilpiacon, a Samsung az első negyedévben már több mobiltelefont értékesített, mint finn riválisa. Az okostelefonok piacán az Apple szerezte meg a piacvezető...
Felvonultak a városban a rendvédelmisek - érintették a Belügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium épületét is. A több ezres tömeg ezt követően ismét a Parlament elé vonult. Itt több száz demonstráló bevonult a lezárt területre, valamint az egyik kapuhoz. Az eseményen korábban szálltak a füstbombák, és szemtanúk szerint a tömegben egy Dávid-csillagos zászlót is felgyújtottak - az…
A vezetői részvényjuttatási program keretein belül 16 ezer darab FHB részvényt vásárolt a társaság vezérigazgató-helyettese, Foltányi Tamás. A cég felügyelőbizottságának egyik tagja, Dr. Landgraf...
Az autonómiaforma, amelyet a Vajdaság kapott, nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletre nyújt lehetőséget - jelentette ki Szabadkán Schmitt Pál köztársasági elnök magyar újságíróknak nyilatkozva, összegezve pénteki vajdasági megbeszéléseit
Többmilliós zsákmányával egy közúti ellenőrzés során került rendőrkézre egy tolvajbanda Jászberényben, még mielőtt a sértett észlelte volna, hogy a házát kifosztották – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.
Kilencszázmillió forintból négycsillagos gyógy- és wellnesshotel, egymilliárdból pedig barlangfürdő épül Demjénben. A beruházást hitelből és támogatásból, illetve önerőből végzi a Demjén Termál Fürdő Kft.
Magyarországnak a kötvénykibocsátások sikere után nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) finanszírozására – vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékelésükben.
A Chicago Bulls szurkolói elégedetlenek Carlos Boozer játékával és hozzáállásával, aminek hangot is adtak a csapat Atlanta Hawks elleni mérkőzésén, a vezetőedző Tom Thibodeau kiáll játékosa mellett.
A denevérek esős időben azért maradnak inkább otthon, mert vizesen sokkal több energiát kell a repülésre fordítaniuk - derítették ki német kutatók. Ennek azonban nem az állat víz által megnövekedett tömege, hanem a fokozott hőtermelés az oka.
Hamarosan a Kossuth téri tüntetők előtt mond beszédet Pintér Sándor belügyminiszter, ezt Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke, a demonstrációs bizottság vezetője jelentette be fél hét körül.
A Fidesz meggyőződése szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott – reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.
Lezáratta a hét temetői mellékkaput az önkormányzat Dunaújvárosban, miután méltatlan állapotok alakultak ki a sírkertben. Sokan a temetőbe viszik ki a szemetüket, mert onnan ingyen elszállíttatják.
Elfogadhatatlannak nevezte a cigány kisebbség elleni, több európai országban tapasztalt erőszakos támadásokat az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, amely keményebb fellépésre szólította fel a politikai vezetőket az elmúlt időszak összecsapásai után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,57 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 23.712,37 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, a Mol és a Richter ára csökkent az előző napi záráshoz képest.
Magyarországnak a legutóbbi kötvénykibocsátások sikere után nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) finanszírozására - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Közgazdászok, laikusok és politikusok abban biztosan egyetértenek, hogy a válság egyik legfontosabb és legfájóbb következménye a munkanélküliségi ráta megemelkedése. Mindenhol, de ami különösen...
Gyurcsány Ferenc "adóellenállásra" buzdít a Facebookon, azt javasolva: mindenki, akit érint a 98 százalékos különadó, hétfőn adja be adóbevallását, és ne tekintse a különadó alá eső jövedelemnek a végkielégítést, szabadságmegváltást.
A délután megjelent átfogó munkaerőpiaci jelentés hatására meredek emelkedésbe kezdtek ma a nyitást követően az amerikai indexek. Bár a mostanra valamelyest csillapodott a lelkesedés, még mindig...
Tízezrek tüntettek az országát több mint három évtizede vezető Ali Abdalla Száleh jemeni elnök maradását, illetve távozását követelve pénteken Szanaában.
Jogerősen 3 év 8 hónap fiatalkorúak börtönére ítéltek egy 17 éves fitú, aki 2 éve gyermekkorú társával együtt többször fajtalankodott egy 5 éves kisfiúval Pécsett.
Jens Ackermann (FDP), a Bundestag Német-Magyar Baráti Csoportjának elnöke budapesti tárgyalásait pénteken összegző sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar kormány megerősítette, hogy a külföldi cégeket sújtó különadó 2013 után megszűnik
Szombattól büntethető az "egyenruhás bűnözés", vagyis a közbiztonság és a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő jogosulatlan tevékenység. A parlament a gyöngyöspatai események után hétfőn módosította a Büntető törvénykönyvet, a szöveg pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Tedy Bruschi az Associated Pressnek elmondta, hogy három barátjával együtt megmásszák a Kilimandzsárót. Az egykori New England Patriots játékossal tart Jeff Fischer és Chad Lewis, akik szinték dolgoztak az NFL-ben.
Hétfőn reggel nyolcra várja tárgyalásra a szakszervezeteket Pintér Sándor belügyminiszter. Pintér a tömegnek azt mondta, képviseli az érdekeiket, és felajánlotta, hogy gondolkodjanak együtt a megoldáson.
A védekező orvoslás lényege, hogy a doktorok azzal igyekeznek az ellenük műhiba gyanúja miatt bármikor emelhető vádakat megelőzni, hogy biztonsági okokból egész sor fölösleges vizsgálatot is elvégeztetnek. Az amerikai egészségügy reformja kapcsán a vezető szakemberek attól tartanak, hogy a fölösleges vizsgálatok száma nőni fog.
A Kecskemét a második félidőben kétgólos vezetésre tett szert, ennek ellenére meg kellett elégednie egy ponttal a szervezetten játszó Győr ellen a labdarúgó Monicomp Liga 27. fordulójának pénteki mérkőzésén.
A múlt heti, tizenhat halálos áldozattal járó marrákesi robbantások fő gyanúsítottját korábban kiutasították már Líbiából és Portugáliából is. A marokkói belügyminiszter az után beszélt erről, hogy három embert letartóztattak a terrorcselekmény miatt.
Közel másfél tonna tonna elefántcsontot foglaltak le a kenyai rendőrök a nairobi repülőtéren. Joseph Ngisa nyomozó azt mondta, a kutyás keresés után összesen 84 elefántagyart találtak - írta az afriport.hu.
Miután februárban az econet.hu bejelentette, hogy a tulajdonában lévő EST Media Group (EMG) 500 000 forintért megvásárolta a radiocafé 100 százalékos tulajdonosát, a KV Barát Vagyonkezelő Kft.-t, ma...
Szombattól büntethető az "egyenruhás bűnözés", vagyis a közbiztonság és a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő jogosulatlan tevékenység. A parlament a gyöngyöspatai események után hétfőn módosította a Büntető törvénykönyvet, a szöveg pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
Négy hazai versenyző - Marosi Ádám, Tibolya Péter, Demeter Bence és Kasza Róbert - jutott be a vasárnapi férfi döntőbe az öttusázók százhalombattai Világkupa-fordulóján.
Roma Önvédelmi Mozgalmat alapítana egy csanádpalotai férfi. Harminc támogatója már van, a jövőben pedig több száz önkéntesre számít, és idővel egyesületté alakítaná a mozgalmat. Azt tagadja, hogy mintául a bíróság által már feloszlatott Magyar Gárda szolgált. A Csongrád megyei cigány önkormányzat vezetői károsnak tartják a kezdeményezést.
A vasúti átjáró tilos jelzése ellenére hajtott kerékpárjával a sínekre az a 75 éves jánoshalmi asszony, akit péntek délután ütött el a vonat. A helyszínre érkező rendőröknek több arra járó autós is elmondta, hogy ők megálltak, de látták, hogy az idős nő már nem fog átérni a vonat előtt - mondta a Független Hírügynökségnek Szabó Anita, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.