2011. május 7. szombat

máj. 7
12:32
25 százalékkal drágult a parkolás Szekszárdon (Alternatív Energia)
Négy év után alaposan megemelkedtek a parkolási díjak Szekszárdon. A legdrágább övezetben 200 forintról 250-re, ami 25 százalékos drágulás.
máj. 7
12:32
Minden idők legnehezebb Giro-ja jön (Agroinform)
Ma délután a csapat időfutammal kezdetét veszi az évad első háromhetes körversenye, a Giro d’Italia.
máj. 7
12:33
Veszélyben az Északi-sark (hirado.hu)
Aggasztó mértékű az Északi-sarkvidék higanyszennyezése. A káros anyag a jegesmedvéket, bálnákat, fókákat, valamint az ezekre vadászó és húsukat fogyasztó helyi közösségeket is veszélyezteti - figyelmeztetnek kutatók.
máj. 7
12:33
Hitelből vásárol buszokat öt Volán társaság (ProfitLine)
Öt volán társaság 4 milliárd 452 millió forint hitelt kíván felvenni autóbuszok vásárlására az MFB közösségi közlekedésfejlesztési hitelprogram keretében - a kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzési felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
máj. 7
12:34
Dombi és Dudás győztek Szegeden (Agroinform)
Ezer méteren Dombi Rudolf, 200-on pedig Dudás Miklós nyerte a szombati döntőt a szegedi idénynyitó kajak-kenu viadalon.
máj. 7
12:35
Mesterházy: nem a sajtón keresztül fogok Gyurcsánynak üzenni (hirado.hu)
A MSZP elnöke azt mondta: a sajtóból értesült arról, hogy a volt miniszterelnök új párt alapítását vetítette előre.
máj. 7
12:39
Ittasan gázolt el egy kislányt (ATV)
Gyereket gázolt egy ittas nő péntek este Pápán. A kislány könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet.
máj. 7
12:41
Újabb al-Kaidásokat likvidáltak az amerikaiak (ATV)
Megúszott egy amerikai légitámadást az al-Kaida egyik legbefolyásosabb vezetője - közölte szombaton több amerikai hírforrás. A beszámolók szerint Anvar al-Avlakit egy gépkocsi ellen indított robotrepülős támadásban akarták megölni még csütörtökön, ám a terrorista parancsnok nem tartózkodott a járműben. A beszámolók szerint az al-Kaida két másik tagja ugyanakkor életét vesztette a Jemen déli részén…
máj. 7
12:43
Váratlan fordulat az NBA-ben: kiesés szélén a tavalyi bajnok (ATV)
A Dallas Mavericks harmadszor is nyerni tudott a Los Angeles Lakers ellen az amerikai kosárlabda bajnokság, az NBA konferencia-elődöntőjében (98:92); Derrick Rose tündöklésével idegenben szerzett vezetést a Chicago Bulls az Atlanta Hawks ellen (99:82).
máj. 7
12:45
Tarolt a magyar kajak-kenusport új generációja (Sport365)
Ezer méteren Dombi Rudolf, 200-on pedig Dudás Miklós nyerte a szombati döntőt a szegedi idénynyitó kajak-kenu viadalon, amely a férfi kajakosoknál - az ötkarikás számokban - válogató a júniusi, belgrádi Európa- és az augusztusi, szintén szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
máj. 7
12:48
Túlélte az ezerméteres zuhanást a 25 éves férfi (BorsOnline)
Steve Wood elhatározta: még esküvője előtt kiugrik egy repülőből.
máj. 7
12:48
Még az arcát is kitetováltatta a bandavezér (Blikk)
máj. 7
12:48
Formula-1: Vettel egy ezreddel Schumacher előtt (Infostart)
A világbajnoki címvédő és az idei pontversenyben vezető német Sebastian Vettel futotta a legjobb köridőt szombaton, a 62. Forma-1-es autós gyorsasági vb negyedik futamának, a Török Nagydíjnak a 3. szabadedzésén. A Red Bull pilótája csupán egyetlen ezreddel előzte meg a Mercedes hétszeres világbajnokát, Michael Schumachert.
máj. 7
12:48
Életveszélyben a hónaljtájékon szúrt áldozat (HírTV)
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit egy szóváltást követően szúrtak hónaljtájékon, péntek este, a főváros XIV. kerületében, egy vendéglátóhely előtt.
máj. 7
12:48
Szurkálás egy zuglói sörözőnél (Blikk)
máj. 7
12:48
"Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" - hirdetik debreceni postaládák (Alternatív Energia)
"Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" - ilyen feliratú matrica látható néhány debreceni postaládán a Basahalom blog szerint. Az értelmi szerzők szerint rá kellene írni a kormánylevekre, hogyha valaki nem olvassa el, a papírt a szelektív gyűjtőbe dobja.
máj. 7
12:50
Női kézilabda NB I: egy lépésre a bajnokságtól a Győr (Infostart)
A címvédő Győr 34-26-ra nyert a vendég Debrecen ellen a női kézilabda NB I döntőjének első, szombati mérkőzésén, így egyetlen siker választja el története nyolcadik bajnoki aranyérmétől.
máj. 7
12:50
A helyszínen meghalt a sofőr (HírTV)
A helyszínen életét vesztette az a férfi, aki kisteherautójával egy fának csapódott, szombaton, Nyirád határában.
máj. 7
12:57
Változás hétfőtől: végzetes gondok támadtak az egyik banknál (Portfolio)
Hétfőn már egy másik bank fiókjaiban találják magukat egy kis floridai pénzintézet ügyfelei, a Coastal Bank bezárásával ugyanis negyvenre nőtt a héten az idei bankcsődök száma az Amerikai Egyesült...
máj. 7
12:57
Matrica: "alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" (ATV)
"Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" - ilyen feliratú matrica látható néhány debreceni postaládán a Basahalom blog szerint.
máj. 7
12:59
Drámai orvoshiány: fejvadászok viszik külföldre őket + videó (ATV)
Az utolsó pillanatokban vagyunk, odáig jutottunk, hogy a kórházakban már minden szakterületen orvoshiány van a kórházakban – erről Rácz Jenő a Magyar Kórházszövetség elnöke beszélt az Egyenes Beszédben.
máj. 7
13:01
Egy kilométer magasból csapódott a földbe a férfi, de túlélte (ATV)
A fiatalember elhatározta: még esküvője előtt kiugrik egy repülőből. Nevetve ki is vetette magát a repülőből, de zuhanás közben észrevette, hogy baj van.
máj. 7
13:03
Főváros: a franciák "értelmezhetetlenül rágalmazzák" a BKV-t (ATV)
A Főpolgármesteri Hivatal szerint az Alstom értelmezhetetlen rágalmakat fogalmazott meg a metrókocsik ügyében.
máj. 7
13:06
Oszama rokona erotikus fehérneműben pózol - szexi fotó (BorsOnline)
Oszama bin Laden halálából nem csak a politika, de a szórakoztatóipar is profitál.
máj. 7
13:06
Pályázatot írnak ki a Petőfi Csarnok hasznosítására (Infostart)
Nyilvános pályázatot hirdet Budapest a Petőfi csarnok (PeCsa) hasznosítására, az erről szóló javaslatot a képviselők 21 igen, 10 nem és 1 tartózkodás mellett fogadták el a közgyűlés szerdai ülésén.
máj. 7
13:06
Szanyi: Gyurcsány kilépése nem rendítené meg a pártot (HírTV)
Nem rendítené meg az MSZP-t, ha kilépne Gyurcsány Ferenc – közölte szombati sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor. Az MSZP elnökségi tagja nem nevezte meg a bukott miniszterelnököt, de egyértelműen rá, illetve ultimátumára utalva azt mondta: a pártvezetés „nem foglalkozik ilyen diktátumokkal”.
máj. 7
13:06
Tisztulni vágyik Gwyneth Paltrow (Blikk)
máj. 7
13:06
Vettel volt a leggyorsabb a 3. szabadedzésen (Metropol)
A világbajnoki címvédő és az idei pontversenyben vezető német Sebastian Vettel (Red Bull) futotta a legjobb köridőt szombaton, a 62. Forma-1-es autós gyorsasági vb negyedik futamának, a Török Nagydíjnak a 3. szabadedzésén.
máj. 7
13:06
Verekedés, késelés, életveszélyes sérült a XIV. kerületben (Alternatív Energia)
Verekedésbe majd késelésbe torkollott egy vita péntek este a XIV. kerületben. Ketten estek egymásnak egy sörözőben, egyikük életveszélyesen megsérült. A rendőrség keresi a támadót.
máj. 7
13:06
Eladó a "Reszkessetek, betörők!"-ház (Kripto Akadémia)
Nem sokan vennének meg szívesen egy olyan házat, amelyhez rablás kapcsolódik, ám mégis nagy érdeklődés övezi egy ilyen múltú lakóépület piacra bocsátását. A Chicagótól mintegy 30 kilométerre fekvő Winnetkában álló ház adott ugyanis otthont a "Reszkessetek, betörők!" című film forgatásának.
máj. 7
13:06
Részvénytársasággá alakult az Arteus Capital, és a régióban terjeszkedik (ProfitLine)
Zártkörű részvénytársasággá alakult az Ausztriában bejegyzett, de Magyarországon tevékenykedő Arteus Capital; tovább terjeszkedik a régióban, és bővíti tevékenységi körét - közölte a társaság az MTI-vel.
máj. 7
13:08
Ima után lőttek a tömegbe (HírTV)
Ismét a tüntető tömegbe lőttek a rendőrök Szíriában - ellenzéki források szerint több mint harmincan haltak meg. Az ellenzék felhívására a pénteki ima után Damaszkuszban és több vidéki nagyvárosban is az utcára vonultak az emberek, de a karhatalom mindenhol feloszlatta a tiltakozásokat.
máj. 7
13:08
Tűzoltóautót ajándékoztak (Blikk)
máj. 7
13:18
Hengerelt a Győri a kézilabda-döntőben (Sport365)
A címvédő Győr 34-26-ra nyert a vendég Debrecen ellen a női kézilabda NB I döntőjének első, szombati mérkőzésén, így egyetlen siker választja el története nyolcadik bajnoki aranyérmétől.
máj. 7
13:20
ÉLŐ: Török Nagydíj, időmérő (Sport365)
Kövesse élőben a Forma-1 Török Nagydíjának időmérő futamát.
máj. 7
13:24
Tarlósék szerint rágalmaz az Alstom (Infostart)
A Főpolgármesteri Hivatal szerint az Alstom értelmezhetetlen rágalmakat fogalmazott meg a metrókocsik ügyében. "Semmi és senki nem mentesítheti az Alstomot az értelmezhetetlen rágalmai miatt" - áll a szombati közleményben.
máj. 7
13:24
Főpolgármesteri Hivatal: az Alstom rágalmaz (Metropol)
A Főpolgármesteri Hivatal szerint az Alstom értelmezhetetlen rágalmakat fogalmazott meg a metrókocsik ügyében.
máj. 7
13:24
Megbokrosodott lovak vágtattak át Komlón (Alternatív Energia)
Elszabadult, megbokrosodott lovak vágtattak végig péntek éjjel Komlón. Összesen 15 állat tört ki a karámból, majd a belváros felé vették az irányt.
máj. 7
13:24
Bajnoki döntőt vív a Manchester United és a Chelsea (Agroinform)
A 36. forduló csúcsrangadója végleg lezárhatja a bajnoki címért folytatott versenyfutást.
máj. 7
13:27
Újabb sztárbébi született (hirado.hu)
Az életerős és gyönyörű kisfiú érkezéséről a Facebook oldalán tájékoztatták a rajongókat, ismerősöket.
máj. 7
13:29
Halálos vonatbaleset Budapest és Esztergom között (hirado.hu)
Halálra gázolt egy ismeretlent a Dorogról kifelé haladó személyvonat.
máj. 7
13:33
Sörből sosem elég - Újabb felvásárlás a láthatáron (Portfolio)
A Heineken, a forgalom alapján a világ harmadik legnagyobb sörgyártója fontolgatja, hogy ajánlatot tegyen a brazil Schincariolra. A brazil Schincariol (teljes nevén Primo Schincariol Industria de...
máj. 7
13:33
10-ből 8 ember kerülheti el a kilakoltatást július 1-től (ATV)
A lakáshitelesek 70-80 százalékát érintheti a kormányzati adósmentés, ha valóban csak a 20 millió forint alatti lakások tulajdonosaira vonatkozik – erről Barabás Gyula a Széchenyi Hitelszövetség elnöke beszélt az Egyenes Beszédben.
máj. 7
13:39
Csillagászati áron kelt el az űrruha (ProfitLine)
Csillagászati áron, 242 ezer dollárért (44,46 millió forint) kelt el egy orosz űrruha a Bonhams aukciósház New York-i árverésén.
máj. 7
13:42
Benne vagyok a tevében! - bizarr fotó (BorsOnline)
Csupa kaland, szépség, költészet az állatorvosok élete. Legalábbis erről tanúskodnak egy róluk szóló fotópályázatra érkezett felvételek.
máj. 7
13:42
Videó: Alekoszért őrjöngött Olivér (Blikk)
máj. 7
13:42
Szanyi: Gyurcsány kiválása nem rendítené meg a pártot (Infostart)
Szanyi Tibor szerint az MSZP-t nem rendítené meg Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök esetleges kiválása a pártból. A szocialisták elnökségi tagja erről a szombaton, más témában tartott sajtótájékoztatóján beszélt, kérdésekre válaszolva.
máj. 7
13:42
Hivatalosan is „halhatatlan” Kemény Dénes (HírTV)
Kemény Dénest hivatalosan is beiktatták a vizes sportágak legnagyobbjait tömörítő Hírességek Csarnokának (ISHOF) lakói közé.
máj. 7
13:42
Nincs amerikai teniszező a legjobb 10-ben (Metropol)
Sem a női, sem a férfi tenisz-világranglistán nem lesz amerikai játékos a legjobb tíz között - első ízben azóta, hogy 38 esztendeje az első ilyen lajstrom megjelent.
máj. 7
13:42
Marad a vegyes választási rendszer (Metropol)
Az új választójogi törvényt, amelyet legkésőbb novemberig kell elfogadnia a Háznak, az teszi szükségessé, hogy 2014-től 200 tagú lesz a parlament, és mert az Alkotmánybíróság 2011. december 31-i hatállyal megsemmisítette a választókerületek beosztásáról szóló rendeletet. Egy vagy két forduló? Mi legyen a külföldi magyarokkal? Kellenek megyei listák?

Keresés