Nem alkalmasak a betegségek kiszűrésére a jelenlegi szűrővizsgálati technikák - állapította meg az a tanulmány, amelyben a halálozási statisztika első helyén álló szív- és érrendszeri betegségek szűrővizsgálatának hatékonyságát vizsgálták.
Az NHL nyilvánosságra hozta annak a három játékosnak a nevét, akik közül valaki megkapja a Ted Lindsay Awardot, amelyet az alapszakaszban a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó jégkorongozó kap meg.
Egy pilisi nyugdíjas tűzoltó gyújtotta meg a házilag készített izraeli zászlót. A rendőrség közleménye szerint már aznap elkapták az Alkotmány utcában.
Kigyulladt egy szemeteskuka szombaton délelőtt egy szolnoki tízemeletes lakóházban. Az épület felsőbb szintjei megteltek füsttel, de senkinek nem esett baja.
Az al-Kaida és az Iszlám Magreb is visszautasította, hogy szerepük lett volna a múlt heti, 17 halálos áldozatot követelő marokkói robbantásban. A két terrorszervezet közös közleményt juttatott el szombaton az ANI mauritániai hírügynökséghez, amelyben kijelentették: "semmilyen módon nem vettek részt az akcióban".
Az Est Media (korábban econet.hu) mintegy 180 millió forint számviteli vesztséget jelentő tranzakcióban eladta a radiocafé 98.6 rádiót üzemeltető radiocafé Tömegkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft.-t - közölte az Est Media a BÉT honlapján pénteken.
Los Angeles ‒ Nem szerepelt közönségfilmben, amióta kilenc éve a kismadarat szinkronizálta a Stuart Little kisegér második részében, és tévésorozatokban is csak epizodista volt.
Pápa - Álmai olasz hercege nemcsak a lány szívét rabolta el, hanem 18,5 millió forintját is. Francesco nyáron bolondított magába egy fiatal pápai hölgyet. Az első randit két héttel később már eljegyzés követte: fehéraranyba foglalt brill gyűrűvel pecsételték meg szerelmüket. A lány szülei nyugodtak voltak: úgy tudták, gyermekük választottja vagyonos ember.
Nyílt napot, szabad látogatási programsorozatot rendeztek az Európai Unió brüsszeli központi épületeiben szombaton; Herman van Rompuy, az EU állam- és kormányfői tanácsának állandó elnöke az unió soros elnökségének, Magyarországnak a tevékenységét is méltatta.
Egy nyugdíjas tűzoltó gyújtotta fel az izraeli zászlóhoz hasonló fehér anyagot a pénteki rendvédelmi demonstráción a rendőrség szerint. Az 58 éves férfit az Alkotmány utcában fogták el és állították elő az egyenruhások, majd őrizetbe is vették. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását is, ám ezt ez ügyészség nem tartotta indokoltnak, így szabadlábon védekezhet.
Az Anzsi Mahacskala-Volga orosz bajnokin egy szurkoló futott a pályára mérkőzés közben azért, hogy autogramot kérjen Roberto Carlostól, aki eleget is tett a drukker kérésének.
Elsőként a St. Pauli búcsúzott a német labdarúgó-bajnokság élvonalától, miután a szombati 33. fordulóban KO-vereséget szenvedett a vendég Bayern Münchentől.
Budapest ‒ Többoldalas használati utasítást mellékelt gyermekeihez a férjével 10 napra Ausztráliába utazó Farkasházi Réka. A Barátok közt egykori szereplője először hagyja itthon hosszabb időre csemetéit, akikről a nagyszülők fognak gondoskodni.
Egy külföldi terroristasejt tagja vagyok és magyarországi magas közjogi méltóságokat fogok felrobbantani - ezzel fenyegetőzött egy férfi pénteken Budapesten, az V. kerületben. Egy táska is volt nála, a járókelők ezért hívták ki a rendőröket. A hátizsákban nem volt bomba, viszont a fenyegetőző őrizetbe került.
A negyedik helyen álló Manchester City egygólos vereséget szenvedett az Everton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szombati játéknapján.
A csecsemőgyilkosság általános volt a Római Birodalomban, ahogy az ókori világ többi részén is - állítja a brit örökségvédelmi szervezet, az English Heritage két szakembere, akiknek tanulmánya a Journal of Archaeological Science című régészeti szaklapban lát napvilágot.
Elárverezik a hajdani Beatles együttes Lucy in the Sky with Diamonds című számának kézírásos szövegvázlatát, amelyet John Lennon írt. Miként kiderült, fia ötletéből.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nyerte el az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) jövő évi, 33. olimpiai kongresszusának rendezési jogát - tájékoztatta a MOB az MTI-t szombaton a sportdiplomáciai sikerről.
A kaposvári piac előtti parkban egy férfitől vették azt az 5-6 kg nyers füstölt szalonnát, sonkát és vesepecsenyét, amelytől egy Somogy megyei négyfős család 3 tagja botulizmus gyanújával kórházba került. Az Országos Epidemiológiai Központ szakmai hetilapja, az Epinfo legfrissebb számából kiderül, hogy a nagyon ritka, sok esetben halállal végződő mérgezéses betegség a család tagjainanál szédülést,…
Az amerikai HTC-Highroad nyerte a Giro d,Italia országúti kerékpáros körverseny első, szombati szakaszát, amely ezúttal 19,3 km-es csapat időfutam volt.
Olbia – Remek tempót diktált, a nap végén mégsem lehetett elégedett az ifjabb Érdi Tibor (28), Táborszki Attila (39) páros a szardíniai világbajnoki ralifutamon.
A két Red Bull indulhat az élről a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjon. Sebastian Vettel idén negyedszer is megszerezte a pole-pozíciót, a világbajnoki címvédő mellől csapattársa, Mark Webber rajtolhat majd.
Két ember életét vesztette és 29 megsebesült a kandahari kormányzati és rendőrségi épületek elleni szombati támadáshullámban - mondta a tartományi kormányzó.
Kapuvár – Nő a kormány mögött! Várkonyi Andrea (36), a TV2 híradójának (Tények) műsorvezetője tavaly beleszeretett a terepralizásba és eldöntötte, idén igyekszik az összes bajnoki futamon rajthoz állni.
Magyarország soros uniós elnöksége remek alkalom, hogy az ország minél többet megmutasson magából, ezért szerveznek annyi kulturális rendezvényt a félév alatt Magyarországon és külföldön is – mondta Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Nem született gól a Kaposvári Rákóczi-DVSC-TEVA összecsapáson, a 0-0-val pedig a Paks, a Ferencváros és a Zalaegerszeg járhat jól a dobogóért folytatott harcban.
Amit tudni akar a minisztériumról, de eddig sosem merte megkérdezni – ezzel a szlogennel tartott nyílt napot szombaton a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Budapest - Amikor ott álltunk és vártuk a szavazás eredményét, akkor gondoltam bele először: atyavilág, egy tehetségkutató szereplője vagyok. Olyan lettem, mint egy BB Béla vagy egy Éden Csöpi – osztja meg velünk félelmeit A Nagy Duettben versengő Árpa Attila, aki aztán gyorsan rájött: ez a műsor azért mégsem olyan műsor.
A gízai piramisok lábához költöznek a kairói Egyiptomi Múzeum antik kincsei, a Tahrír téren álló épület pedig a XXI. századi műalkotások szentélyévé válik. A gízai múzeum a tervek szerint 2015-ben nyílhat meg a látogatók előtt.
A fukusimai atomerőműnél kialakult vészhelyzet elhárításán dolgozó mintegy nyolcszáz munkás csak több mint egy hónappal a sugárzás kezdete után kezdett rendszeres orvosi ellenőrzésre járni - közölte szombaton a nukleáris létesítményt működtető TEPCO vállalat.
Görögország kiléphet az euróövezetből - jelentette pénteken online kiadásában a Der Spiegel. Az athéni pénzügyminisztérium hivatalos közleményben cáfolta az információt.
Átrajzolná a felsőoktatás térképét az oktatási államtitkárság egyik kiszivárgott előterjesztése - az elképzelés szerint a 29 állami felsőoktatási intézmény helyett a kormány csak 12 egyetemet és 4 főiskolát működtetne a jövőben. A Kaposvári Egyetem nincs a listán.
Legálisan «fújhattak» graffitiket szombaton Szolnokon mindazok, akiknek szenvedélye ez a fiatalok körében kedvelt önkifejezési forma; mindehhez az önkormányzat adott szabad falfelületet, nevezetesen a helyi Kamasztanya fehér kerítését.
A sereghajtó Szolnok 3-2-re kikapott a vendég Ferencvárostól a labdarúgó Monicomp Liga 27. fordulójának első szombati mérkőzésén, ezzel matematikailag is biztossá vált a kiesése.