Elmaradt a bajnokavatás a labdarúgó Monicomp Ligában, miután a 27. forduló vasárnapi játéknapján az éllovas Videoton csak döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában.
Több ezren tüntettek vasárnap a marokkói Marákesben. A tüntetők elítélték a másfél héttel ezelőtti bombatámadást és demokratikus reformokra szólítottak fel. A demonstrálók a város központjában lévő, turisták körében is népszerű Argana kávézóhoz vonultak, ahol április 28-án 17 ember - közöttük 13 külföldi - vesztette életét egy terrortámadásban.
Tanúként beidézte a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost abban a büntetőügyben, amely Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója és Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetője ellen zajlik különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.
Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át.
Gyurcsány Ferenc az ATV-ben ismét utalt egy új párt megalakítására. A volt szocialista pártelnök - miniszterelnök a jelenlegi MSZP-ben nem vállalna vezető szerepet, egy másik pártban viszont szívesen tevékenykedne.
A vidékfejlesztési stratégia fontos eleme, hogy a kis- és középvállalkozásokat, családi gazdaságokat előnyös helyzetbe hozza, a helyi termékek piacképességének záloga a minőség – mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára vasárnap a Tolna megyei Tengelicen.
A Csillag születik műsorvezetőjével kis híján megtörtént az, ami a legnagyobb hollywoodi sztárokkal is gyakran megesik a vörös szőnyegen: Ördög Nóra (29) majdnem villantott!
A nikkelallergiás nőknek sem kell többé lemondaniuk a kedvenc ezüst fülbevaló, vagy nyaklánc viseléséről. Az amerikai kutatók által kifejlesztett új, nanorészecskéket tartalmazó krém használatával a fémallergiás tünetek kialakulása ugyanis megelőzhető.
A szokásosnál hidegebb időjárás miatt csaknem százezer lakásban kapcsolták vissza a távfűtést Budapesten a hétvégén – közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője vasárnap.
Meghalt Oszama bin Laden első anyósa. Az idős asszony agyvérzést kapott, miután meghallotta, hogy amerikai kommandósok végeztek vejével a pakisztáni Abbottabadban.
A közönségfilmek közül a Pál Adrienn, a kisfilmek között Till Attila Csicska című műve, a TV-filmes kategóriában pedig megosztva Török Ferenc Apacsok és Esztergályos Károly Szégyen - töredékek a huszadik századból című munkája kapta a fődíjat vasárnap este, a 42. Magyar Filmszemle átadóján. László Zsolt lett a legjobb színész és Bacskó Tünde a legjobb színésznő. A rendezői díj Mundruczó Kornélé,…
A Pál Adrienn című filmnek, Kocsis Ágnes alkotásának ítélték oda a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a rendezői díjat pedig Mundruczó Kornél kapta a Szelíd teremtés - A Frankenstein terv című mozgóképért a vasárnap esti díjkiosztón.
A forduló előtt hatodik Udinese óriási csatában 2-1-re legyőzte az eddig negyedik Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi játéknapján, s ezzel helyet cserélt a római együttessel, s két pont előnnyel áll a még Bajnokok Ligája szereplést érő pozícióban.
A Videoton kétgólos előnyről sem tudott nyerni a Budapest Honvéd vendégeként, a 2-2-es eredmény pedig azt jelenti, hogy a labdarúgó Monicomp Liga 27. fordulójában nem biztosította be az elsőségét a székesfehérvári együttes.
Az egészségpénztári tagok nagyobb valószínűséggel kerülik el a súlyos, magas egészségügyi kiadásokkal járó betegségeket - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Teljesítménymenedzsment Kutatóközpontja által végzett kutatásból. Az egészségpénztári tagok jellemzően gyakrabban vesznek igénybe egészségügyi ellátásokat, gyakrabban keresnek fel szakorvost és váltanak ki gyógyszereket, de ezt időben…
A szokásosnál hidegebb időjárás miatt csaknem százezer lakásban kapcsolták vissza a távfűtést Budapesten a hétvégén - közölte a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője vasárnap.
Sebastian Vettel még mindig verhetetlen. Az isztambuli futamon újfent bebizonyította, hogy a Red Bull mérföldekkel a mezőny előtt jár, mert a második helyet csapattársa, Mark Webber szerezte meg Fernando Alonso előtt.
Mindent bevetett a család Jerzy (22) biztonságának érdekében. A villa szépfiújának családja eltervezte, három autóval érkeznek majd a finálé helyszínére, és biztonsági őrök segítségével menekítik ki Jerzyt a tömegből, mert tartanak attól, hogy a rajongótáborok egymásnak esnek.
Várhatóan május 20-án nyit a városligeti csónakázótó, októberben pedig a műjégpálya - mondta az InfoRádiónak Bartha László igazgató, aki kiemelte, hogy a másfél éve megkezdett beruházás mintegy 4,7 milliárd forintba került.
A Manchester United 2-1-re nyert az angol labdarúgó-bajnokság rangadóján a második helyezett Chelsea ellen. A hatpontos előnyben lévő Vörös Ördögöknek a hátralévő két fordulóban egyetlen megszerzett pont elég a bajnoki címhez. A harmadik helyezett Arsenal 3-1-re kikapott a Stoke-tól.
Nincs szó arról, hogy bezárnánk kórházakat, a szocialisták rossz megközelítéssel, téves interpretálással próbálnak pánikot kelteni – reagált Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár vasárnap Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága alelnökének kijelentésére, amely szerint a kormány a főváros 12 egészségügyi intézménye több mint felének bezárását tervezi.
Beperelte a dél-afrikai rendőrséget egy egyetemi oktató, akit azért vettek őrizetbe, mert tavaly februárban állítólag a középső ujját mutogatta a Jacob Zuma államfőt szállító autókonvojnak és káromkodott is felé.
Adózott jövedelméből megvásárolta és a helyiek ingyenesen használható szabadidőparkjává építi át a bátonyterenyei régi városházát egy olasz vállalkozó. Maina Samuele a befejezéshez közeledő munkálatokról mindössze annyit mondott, hogy az elmúlt több mint tíz évben a bátonyterenyei emberek szorgalmának is köszönhette üzleti sikereit, s most a közösségnek szeretne visszaadni valamit viszonzásként.
Óriási hangulat uralkodik a ValóVilág párbajának stúdiójában. Ezalatt a három finalista Alekosz, Éva és Jerzy még a villából nézi az utolsó összefoglalót.
A Videoton kétgólos előnyről sem tudott nyerni a Budapest Honvéd vendégeként, a 2-2-es eredmény pedig azt jelenti, hogy a labdarúgó NB I 27. fordulójában nem biztosította be az elsőségét a székesfehérvári együttes. Három fordulóval a zárás előtt a Videoton előnye 8 pont a Paks előtt, más csapat már nem érheti be a fehérváriakat.
Tíz embert meghalt, amikor muszlimok és kopt keresztények csaptak össze Kairóban. A feldühödött muszlimok két keresztény templomot felgyújtottak, miután az a hír terjedt el, hogy egy muszlim férfi keresztény feleségét a koptok elrabolták és egy templomban tartják fogva.
A pénteken tartott szűk körű euróövezeti pénzügyminiszteri találkozót követően nem csitulnak a találgatási hullámok Görögország esetleges euróövezeti kilépése körül.
Eljött a nagy pillanat az idősebb Rácz-testvér számára. A valóságshow-ból váratlanul kiesett rapper a ValóVilág párbajára időzítette vadiúj számának élő premierjét.
Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díjátadó gálán Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a mustra, mint…
Tanúként beidézte a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost abban a büntetőügyben, amely Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója és Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetője ellen zajlik különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A május 17-ére kitűzött tárgyalásra idézték be tanúnak…
A Ferencváros 34-29-re legyőzte a spanyol Mar Alicante csapatát a női kézilabda KEK-döntő Dabason rendezett első felvonásán, így ötgólos előnyt szerzett a jövő vasárnapi visszavágóra. A mezőny legeredményesebbje Isabel Ortuno volt 13 góllal, míg a magyaroknál Szucsánszki Zita talált legtöbbször a hálóba, szám szerint hétszer, azonban rajta kívül további négy ferencvárosi érte el legalább az öt…
Bár Roberto Carlos már 38 éves, bődületes lövőerejéből mit sem veszített. Az Anzsi Mahacskalában játszó klasszis előszeretettel rúgja még mindig a szabadrúgásokat, a Volga elleni bajnokin pedig az egyik sorfalban álló játékos bemutatta, hogy kell egy ilyen ballisztikus rakétát fejjel megállítani.
Az Atlanta Hawks vezetőedzője, Larry Drew elmondta, hogy a Chicago Bulls legjobb játékos, Derrick Rose nem dobott volna ellenük 44 pontot, ha a Hawks kosarasai komoly vették volna az MVP-t.
Jelentős fölénnyel a Fidesz jelöltje nyert a székesfehérvári időközi választáson. Majdnem kétszer annyian voksoltak rá, mint a sorban utána következő MSZP-s jelöltre.