A tízéves Diákhitel Központ (DK) Zrt. június 9-én tartott konferenciát a jubileumi évforduló alkalmából. Bugár Csaba vezérigazgató nyitóbeszédében elmondta, "a rendszer olajozottan működik", illetve hangsúlyozta, végre van olyan terméke Magyarországnak, amelyet próbálnak átvenni Európa többi országában.
A repülővel gyakran utazóknál nagyobb a kockázata a hosszú távú sugármérgezés kialakulásának, melyért a napkitörések, illetve a Nap tevékenységének köszönhető viharok a felelősek – figyelmeztet egy új tanulmány.
Kedvezményes, 5 százalékos áfával, illetve 30 százalékos tarifacsökkentéssel tenné versenyképessé a helyközi vasúti és buszközlekedést a MÁV igazgatósági tagja.
Jövő hét végén befejeződik a tanítás az iskolákban, kezdődik a nyári szünet. A gyerekek felügyelete azonban sok szülőnek okoz problémát a munkahelyi időbeosztás miatt - cikkezik a Népszabadság.
Tárgyalásokat folytat a Nokia a Nokia-Siemens Networks értékesítéséről - közölte a finn mobilgyártó. A cég szóvivője hozzátette, hogy számos érdeklődővel folynak a tárgyalások. Tárgyalásokat...
Használt étolajjal üzemeltette autóját egy szakács, a jármű csomagterében szűrők és szivattyúk segítették a "betárazott üzemanyag" adagolását; a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mályiban elfogott férf...
Nem kevesebb mint egy kilogrammot nyomott az a kő, amelyet a craiovai orvosok egy pásztor húgyhólyagjából távolítottak el. A 64 éves Florea Rotaru erős fájdalmai ellenére azért várt ilyen sokáig a segítségkéréssel, mert retteg az orvosi vizsgálatoktól és műtétektől - írja a Manna.ro.
Az Európai Bizottság zöld jelzést ad Horvátország EU-felvételéhez - jelentette be pénteken az unió igazságügyi biztosa. Horvátország valószínűleg 2013-tól válhat az unió tagjává.
Az Európai Unió nagy előrelépést tett a gazdaságirányítás, a gazdaságpolitikai koordináció területén a magyar elnökség alatt, amelynek legfontosabb célja eddig és ezután is az euró megvédése lesz – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken.
Larisza Trojeva jakutföldi lakos a hajával húzta öt méteren át a Viktor Rukavisnyikov 30 tonnás hajót - jelentette be a jakutföldi közlekedési minisztérium pénteken.
Az eddigi legrészletesebb Holdtérképet állították össze kínai szakemberek. Műhold segítségével az égitest Földről nem látható oldaláról is nagyfelbontású képeket készítettek. A teljes térkép év végére lehet kész.
Az utóbbi hetekben a várakozásoknál gyengébb amerikai makrogazdasági adatok érkeztek, melynek hatására május eleje óta csökkenő trendben mozognak a világ vezető részvényindexei. Az áresések közepette...
Rekord magas szinteken állnak a portugál, ír, görög CDS-felárak, ez kedvez a kockázatkerülők kedvenc devizájának, a franknak - írja reggeli kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales...
Az elmúlt napok lemorzsolódása után tegnap megpattantak a vezető nyugat-európai indexek, melyek azonban ma újra kisebb bizonytalanságról árulkodnak. A nap során nem érkezik kiemelkedő makroadat...
Áprilisban a szlovák ipari termelés bővülése 10,7 százalékra lassult éves szinten a márciusban mért 14,8 százalékról. A feldolgozóipari termelés 11,2 százalékkal emelkedett az előző hónapban mutatott 14,6 százalék után.
A versenypályák levegőjét hozza a közutakra a Peugeot első új logoval ellátott autója. Az áramvonalas karosszéria hátán lévő két púp a hölgyek számára kigyúrt, izmos férfivállakat-hátat, az urak számára fényes fekete nadrágba bújtatott női tomport formáz. Így mindenki megtalálhatja a neki tetsző megközelítést a formáját tekintve vitán felül magával ragadó járműben.
Gyengülő árfolyamokkal indult a kereskedés pénteken a főbb európai tőzsdéken és az indexek a kereskedés első másfél órájában is tartották nyitáskori veszteségeiket.
Nincs könnyű helyzetben Prukner László, hiszen alig néhány napja van arra, hogy az anyagi szűkösség és bizonytalanság ellenére összeállítsa a Ferencváros jövő évi keretét.
A kereskedőkkel összefogva próbálja helyreállítani a magyar zöldség iránti bizalmat a kormány. Czerván György államtitkár hangsúlyozta: a hazai termények jó minőségűek és biztonságosak.
Jelentősen eltér egymástól a roma és nem roma fiatalok iskolai teljesítménye, ami a jól értelmezhető társadalmi okokra vezethető vissza - derül ki egy magyarországi kompetenciamérések eredményeit feldolgozó tanulmányból, amelyet a Figyelőnet idéz.
Kábítószert árult hosszabb ideje két diák Budapesten, egy XVIII. kerületi középiskolában, az elfogott fiatalok elismerték a bűncselekmény elkövetését - közölte a rendőrség pénteken
Az állam értékesíti a Budapest Airportban meglévő 25 százalékos részesedését, amit a kormány június 9-re datált határozatában hagyott jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg - olvasható a Népszabadságban.
Az Európai Bizottság zöld jelzést ad Horvátország EU-felvételéhez - jelentette be pénteken az unió igazságügyi biztosa. Horvátország valószínűleg 2013-tól válhat az unió tagjává. Viviane Reding az...
Jóval kevesebb szezonális munkás dolgozik a német mezőgazdaságban, mint a 2005-ös csúcs idején, amikor még közel 220 ezren voltak, számuk most 40 ezerrel csökkent - adja hírül a Világgazdaság.
Péntek délután az első szabdedzéssel megkezdődik a Formula-1-es Kanadai Nagydíj versenyhétvégéje. A csapatoknak ezt követően valószínűleg át kell majd építeniük autóikat.
Larisza Trojeva jakutföldi lakos a hajával húzta öt méteren át a Viktor Rukavisnyikov 30 tonnás hajót - jelentette be a jakutföldi közlekedési minisztérium pénteken
Az Európai Bizottság zöld jelzést ad Horvátország EU-felvételéhez - jelentette be pénteken az unió igazságügyi biztosa. Horvátország valószínűleg 2013-tól válhat az unió tagjává.
Alkotmányellenes lehet, ha azoknál is elvonják az öregségi nyugdíjkorhatár előtti teljes ellátás jogát, akik után korkedvezmény-biztosítási járulékot fizetnek a munkáltatók. Megsérti a kormány a sztrájkról és a Munka törvénykönyvéről szóló jogszabályokat azzal, hogy nem hajlandó érdemben tárgyalni a szakszervezetekkel a korkedvezményes nyugdíj tervezett megszüntetése ügyében - állítják…
Pozitívumként értékeli, és a tárgyalások részeredményének tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete a miniszterelnök ígéretét arra, hogy a horvát határon szolgáló határőrök foglalkoztatása a szomszédos ország uniós csatlakozása után is megoldott lesz.
Az előzetesen közzétett adatokkal megegyező mértékű I. negyedéves GDP bővülésről számolt be ma az olasz statisztikai hivatal. A gazdaság bővülése negyedéves szinten 0,1 százalékos volt a felülvizsgált adatok alapján, ugyan akkora, mint amekkora a negyedik negyedévben mutatkozott.
A dollár utóbbi két heti gyengélkedése, segítette az árupiacokat beleértve a kőolajat is természetesen. A tegnapi napon a Brent egy kulcsfontosságú ellenállást tört át a 118.43-as szintnél, ami nem csak a május 11-i lokális csúcs volt, de éppenséggel a 70.7%-os fibo szint is.