2011. június 15. szerda

jún. 15
16:24
Nyári gyakorlat: járulékok, adók, amiket fizeni kell (Adózóna)
Foglalkoztathatók-e tanulmányi szerződés nélkül nyári gyakorlatra felvett diákok? Mit és mennyit kell utánuk fizetni? Olvasói kérdésre Viszló László, az Adózóna munkajogi szakértője válaszol.
jún. 15
16:24
Moratti beismerte, hogy távozik Leonardo (Agroinform)
Az Internazionale elnöke az ANSA olasz hírügynökségnek elmondta, hogy Leonardo távozik a csapat kispadjáról, Marcelo Bielsával pedig tárgyalnak.
jún. 15
16:26
„Gyújtsunk alá, és fölszáll a házilag készített mini űrhajó” (+videó) (HírTV)
Ha valaki eddig azt hitte, hogy a fizika és a kémia bonyolult, érthetetlen, az téved. Zsíros László Róbert kertészmérnöknek tanult, emellett nagy hangsúlyt fektetett a kémiai, fizikai kutatásokra. A Csodák Palotájában diákként dolgozott. Nagyon megszerette ezt a munkát, jelenleg ez a munkahelye. Az MNO munkatársa megkereste őt, aki többek között Newton harmadik törvényét is olyan érthetően…
jún. 15
16:27
Döntettek: címkeforradalom az EU-ban (Privátbankár)
Különböző húsokon fel kell majd tüntetni a származási országot, az eddigi tápanyagadatok máshova kerülnek a csomagolásokon, az alkoholos italokra viszont semmit sem kell írni a jövőben - Brüsszel küzd ez elhízás ellen
jún. 15
16:27
Új Tesco hitelkártya: ingyen pénz? (Pénzcentrum)
A Tesco és a Budapest Bank együttműködésével hitelkártya-szolgáltatással bővül a kereskedelmi lánc szolgáltatási köre. Tesco Vásárlókártyának elnevezett hitelkártyához tartozó, személyre szabott hitelkeret megkötés nélkül bármire felhasználható, legyen az vásárlás, készpénzfelvétel itthon vagy külföldön, esetleg az interneten, illetve közüzemi számlák fizetése, csoportos beszedési megbízás útján.…
jún. 15
16:33
Törökország Leninre is rálicitálhat (ATV)
A jelek szerint a török hadsereg egyre kevésbé képes megvédeni a demokráciát, Törökország szép lassan iszlamista állammá avanzsálhat. Valószínűleg Irán felé közeledik majd - ezt a Muzulmán Testvériség pedig lájkolja.
jún. 15
16:42
Árverezési kvótarendszer védi a devizahiteleseket (Infostart)
Árverezési kvótarendszert vezetne be a kormány, ellensúlyozva a kilakoltatási moratórium feloldását - hangzott el az Országgyűlésben a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszer-értékesítésének rendjéről szóló törvényjavaslat vitájában.
jún. 15
16:42
Teherautóra rakták a 250 kilós bombát (HírTV)
A honvédség tűzszerészei elszállították azt a 250 kilós bombát, melyet szerdán délután találtak meg a XI. kerületi Kelenhegyi úton.
jún. 15
16:42
Csányi Sándor a leggazdagabb magyar (Blikk)
jún. 15
16:42
Növeli a halálozás kockázatát a tévézés (Blikk)
jún. 15
16:42
Nyugdíjügy - Az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős biztosához fordult az FRSZ (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős biztosához fordult a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) az öregségi korhatár alatti nyugdíjasok jogainak védelmében. A szervezet egyidejűleg tiltakozik a hivatásos állomány alapvető emberi jogainak korlátozása ellen, mert a csütörtökre meghirdetett demonstráció idejére információjuk szerint a teljes állományt berendelték szolgálatteljesítésre -…
jún. 15
16:42
Hanga Ádámot bemutatta új klubja (Agroinform)
A székesfehérvári játékos már hetekkel ezelőtt aláírt új klubjához, de a hivatalos bemutatásra csak most került sor.
jún. 15
16:44
Hihetetlen: még az orvosok is meglepődtek (HírTV)
Kizuhant tizedik emeleti lakásából egy férfi Kínában, ám nem esett komoly baja, mert „beesett” a nyolcadikra.
jún. 15
16:44
Meghalt egy férfi egy nyíregyházi parkban (Blikk)
jún. 15
16:45
Csökkentek az amerikai olajtartalékok (Portfolio)
Az amerikai Energia Információs Ügynökség jelentése szerint az ország nyersolajtartalékai 3,4 millió, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó tartalékai 0,1 millió hordóval kerültek lejjebb, míg a...
jún. 15
16:45
Sopron a legvonzóbb magyar város (Pénzcentrum)
Sopron végzett az élen a Magyarország legkedveltebb úti célját kereső internetes szavazáson. A vasárnap befejeződött, három héten át tartó szavazáson több mint 25 ezren adták le voksukat, mintegy 2500 hazai településre. Szakértők szerint azok a települések tudtak az élmezőnybe kerülni, melyek elég ismertek és elég egyediek. Így vélhetően a soproni VOLT Fesztivál is közrejátszott, hogy a város az…
jún. 15
16:48
Nyereményeső a Blikktől! (Blikk)
Magyarország — Százezer forintot, egy LCD-tévét és egy 1 éven át tartó magán-egészségügyi ellátásra jogosító kártyát is nyertek legutóbb olvasóink a Blikk BUMM játékban.
jún. 15
16:48
Dow Jones Futures technikai szemmel (ProfitLine)
A 12000-es szint körül ingadozik a Dow Jones határidős árfolyama.
jún. 15
16:51
Orbán: az év végéig tovább javul a magyar gazdaság (ATV)
Orbán Viktor szerint az év végéig tovább fog javulni a magyar gazdaság, a magyar kormányfő ezt szerdai szarajevói tárgyalásain mondta szóvivője, Szijjártó Péter tájékoztatása szerint.
jún. 15
16:51
Nagyot bukott a női kézilabda válogatott, mert hiányzott belőle a tűz (Sport365)
Aludtunk már néhányat a magyar női kézilabda válogatott világbajnoki selejtezőbeli kudarca óta, de továbbra sem értünk egyet azzal, hogy bármilyen külső tényezőnek befolyásolnia kellett volna a magyar csapat teljesítményét.
jún. 15
17:00
Bencsik: Az energiahatékonyság javításával mérsékelhető a földgázfüggőség (Infostart)
A hazai földgázfüggőséget a villamosenergia-rendszer korszerűsítésével, az energiahatékonyság javításával lehet csökkenteni - mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán egy budapesti szakmai konferencián.
jún. 15
17:00
Több ezer embert várnak az országos szakszervezeti tüntetésre csütörtökön (Gondola)
Több ezer embert várnak az országos szakszervezeti tüntetésre csütörtökön; négy érdekképviselet 15 megyeszékhelyen autós figyelemfelhívó demonstrációt tart, négy megyeközpontban pedig tüntetések lesznek - közölték a szervezők az MTI-vel
jún. 15
17:00
Útzár az M0-son – csütörtökig dolgoznak (HírTV)
A dilatációs szerkezet meghibásodása miatt lezártak egy sávot az M0-s autóút bal pályáján, a Soroksári hídnál.
jún. 15
17:00
Elmeorvosok vitáznak az ámokfutóról (Blikk)
Pécs - Minden bizonnyal egy harmadik elmeorvosi team fog dönteni arról, hogy mennyire volt korlátozott a beszámíthatósága Gere Ákosnak (25), a halálos áldozatot követelő pécsi egyetemi lövöldözéskor.
jún. 15
17:00
Gasparovic megvétózta a kisebbségi nyelvhasználati törvényt (Kripto Akadémia)
Megvétózta a május végén elfogadott szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvényt Ivan Gasparovic államfő - közölte a szlovák elnöki hivatal a honlapján szerdán.
jún. 15
17:00
Nuno Gomes távozik a Benficától (Agroinform)
A Benfica labdarúgócsapata közleményben jelentette be, hogy Nuno Gomes elhagyja a klubot. Összesen 12 évig erősítette a Sasokat.
jún. 15
17:02
Új sportpályát avatnak Kolontáron (HírTV)
Nemzetközi adományozók támogatásából, összesen 16 millió forintból építettek új sportpályát a kolontári általános iskolásoknak, a felajánlásoknak köszönhetően a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában megsemmisült füves pálya helyett az iskola udvarán már a megújult multifunkciós pályát avatják fel.
jún. 15
17:02
Clijsters sérülés miatt nem indul Wimbledonban (Agroinform)
Lábsérülése miatt nem indul a hétfőn kezdődő angol nyílt teniszbajnokságon a női világranglista második helyén álló belga játékos.
jún. 15
17:09
Így lehet csökkenteni a földgázfüggőséget (ATV)
Nagyon magas Magyarország energetikai kitettsége.
jún. 15
17:18
Csütörtök hajnalig lezártak egy sávot az M0-áson (Infostart)
Veszélyessé vált, ezért lezártak egy sávot az M0-s autóúton, emiatt több autópálya irányában is torlódás várható - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt.
jún. 15
17:18
Százmilliós tananyagfejlesztés zárul Miskolcon (HírTV)
Műszaki földtudományi alapszakának képzéséhez korszerűsítettek és fejlesztettek tananyagot a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karán mintegy 80 millió forintos európai uniós támogatásból. Az uniós pályázaton sikeres projekt során 16 tantárgy tananyagát fejlesztették, melyek rövidített változatban angol nyelven is elkészülnek - hangzott el a június 15-ei zárókonferencián.
jún. 15
17:18
Hatalmas dugó lehet az M0-áson (Blikk)
jún. 15
17:18
Nehezen áll helyre az észak-afrikai turistaforgalom (Kripto Akadémia)
Nehezen áll helyre az észak-afrikai turistaforgalom az év eleji zavargások után; míg Egyiptomba nagyjából ugyanannyi magyar utas utazik mint korábban ebben az időszakban, addig Tunézia esetében jóval nagyobb a visszaesés.
jún. 15
17:18
A Chelsea és Manchester City is lecsapna David Villára (Agroinform)
Elképzelhető, hogy Cesc Fabregas, Giuseppe Rossi és Alexis sánchez esetleges megvásárlása után a Barcelona eladná a csatárt.
jún. 15
17:20
Végzetes lehet a tévézés (HírTV)
Növeli a cukorbetegség, a szívproblémák és a korai halálozás kockázatát a napi többórás tévénézés - állapították meg amerikai kutatók, felülvizsgálva az elmúlt 40 évben e kérdésről írt tanulmányokat.
jún. 15
17:20
A berlini falról kezdődtek megemlékezések a német fővárosban (Kripto Akadémia)
Az egykori berlini fal nélkül a volt kommunista NDK nem tudott élni, de a fal okozta bukását is - hangsúlyozták azon a központi megemlékezésen, amelyet szerdán rendeztek Berlinben a német főváros keleti és nyugati részét 28 éven keresztül mesterségesen elválasztó betonfal építésének közelgő 50. évfordulója alkalmából.
jún. 15
17:20
Hallgasd a Magaslabdát Laurencz Lászlóval és Dzsudzsák Balázs menedzserével! (Agroinform)
A Magaslabda szerdai adása a jól megszokott időpontban, 18 órától hallható kizárólag a hathárom.hu-n.
jún. 15
17:21
Fő az egészség: ki tud többet a Széll Kálmán Tervről? (Privátbankár)
Egy kutatás szerint a lakosság fele tud legalább egyet említeni a Széll Kálmán Terv egészségüggyel kapcsolatos intézkedéseiből. A jobbikosok a legkevésbé informáltak
jún. 15
17:21
Erősődő divergencia a tagállamok ipari termelésében (ProfitLine)
A csökkenést jelző elemzői jóslatokkal szemben nőtt az ipari termelés áprilisban az euróövezetben a szerdán megjelent adatok szerint.
jún. 15
17:21
Egységes segélyhívó: 5 milliárdért a 112 (Pénzcentrum)
Bevezetésre és teljes kialakításra kerül a 112-es egységes segélyhívó rendszer - mondta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján....
jún. 15
17:24
Kökény Attiláék 22 kilót fogytak (Blikk)
Budapest - Komoly akaraterő és elektromos ráhatással összesen nyolc méretet fogyott a Kökény házaspár. Attila (36) és felesége Aranka együttesen 22 kilótól szabadultak meg egy új módszernek köszönhetően.
jún. 15
17:24
Videó: A Messivel szexelő bombázó a TV-ben égette magát (Sport365)
Mint arról beszámoltunk, Lionel Messi és a Milito-testvérek állítólagos szexbotrányától hangos az argentin sajtó. A három klasszissal egy ferde estét csapó Xoana Gonzalezt egy TV-show-ban faggatták az ügyről, az Argentínában szexszimbólumnak tartott hölgynek pedig sikerült leégetnie magát idétlen botladozásával.
jún. 15
17:27
Nővé operáltatta magát a Microsoft vezető menedzsere (ATV)
A Microsoft egyik vezető menedzsere, Michael Wallent megdöbbentő lépésre szánta el magát. A férfit kőkemény vezetőként ismerték, aki néha túlságosan is szigorú. 1996-ban lépett be a céghez és gyorsan haladt előre a karrierlétrán. 1999-ben már 300 mérnök tartozott alá, akik az Internet Explorer fejlesztésén dolgoztak. Aztán nővé operáltatta magát.
jún. 15
17:36
Borsod túl van a válságon (HírTV)
Túljutott a gazdasági, pénzügyi válságon Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasága, mind az export, mind a belföldi értékesítés nő, ennek köszönhetően az adóbevételek is gyarapodnak – összegezte az év első negyedének gazdasági eredményeit Olasz András, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) megyei adóigazgatóság vezetője miskolci sajtótájékoztatóján szerdán.
jún. 15
17:36
Magyar feleséget választott a finn nagykövet (Blikk)
Budapest - Magyar lánnyal kelt egybe a finn nagykövet! Jari Vilén (47) a pünkösdi hétvégén vezette a Fasori Evangélikus Templom oltára elé szíve választottját, Sőregi Évát (36) akivel már 2007 óta ismerik egymást, vagyis azóta, hogy a diplomata Magyarországon elfoglalta hivatalát.
jún. 15
17:36
Hammerstein Judit: idén már ünnepeljük a magyar nyelv napját (Spa Trend Online)
Idén november 13-án már megünnepelhetjük a magyar nyelv napját, az ezt célzó országgyűlési határozati javaslat konszenzusosnak tűnik, a parlament még a tavaszi ülésszakban elfogadhatja azt - mondta Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára szerdán az MTI-nek.
jún. 15
17:36
Alves úgy tűnik marad a Vidinél, már a BL-re koncentrál (Agroinform)
Andre Alves jövője továbbra is bizonytalan, egyre valószínűbb, hogy a brazil támadó jövőre is a Videotont erősíti.
jún. 15
17:38
Könnyed játékosság, áttetsző finomság – Különkiadás (videó) (HírTV)
Gondán Gertrúd üvegművész alkotásaiban a szépség, és a használhatóság ötvöződik a színek formák játékos változatosságával és a virtuóz technikával. A művész fúvott és öntött üveg tárgyakat is készít, sőt egy-egy alkotáson belül is alkalmaz gyakran többféle eljárást. Bátran nyúl újfajta technikákhoz, formákhoz, színekhez, amelyekkel egyéni képi formai világot ad tárgyainak. Gondán ...
jún. 15
17:38
Meg fogom még nyerni azt a bajnoki trófeát - LeBron James (Agroinform)
Bajnok a Mavericks, kezdődik Dallasban az ünneplés, de mi a helyzet a Miami Heat háza táján? James, Wade és Bosh beszélt terveikről.
jún. 15
17:39
Az Orbán-kormány elleni legnagyobb tüntetés lehet a csütörtöki (Privátbankár)
Több ezer embert várnak az országos szakszervezeti tüntetésre csütörtökön, négy érdekképviselet tüntet az egész országban: munka, nyugdíj és konzultáció - ezek lesznek a főbb témák

Keresés