A Népszabadság szerint a kormány arra kötelezné az egészségügyi szakellátást, hogy a rendelési idő legfeljebb 60 százalékát az aktív dolgozók soron kívüli vizsgálatára tartsák fenn. A napilap szerdai ...
A lendületes kezdés után a zárásig kitartottak a pluszok az amerikai tőzsdéken, az irányadó részvényindexek 1% feletti erősödésekkel fejezték be a kereskedést. Az okot az emelkedésre most egy vártnál...
Az amerikai képviselőház elnöke arra figyelmeztette Barack Obama elnököt, hogy kormánya megsérti a hatályos jogszabályokat, amennyiben az amerikai hadsereg vasárnapig nem vet véget a líbiai szerepvállalásnak, vagy nem kér, illetve kap engedélyt hozzá a kongresszustól.
Az emelkedő olajár hatására az OPEC idei olajexport bevétele rekordszintre, 1,034 ezer milliárd dollárra nőhet - közölte az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) kedden. Az olajk...
Szerdán dönt a gyöngyösi bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e a Véderő nevű neonáci szervezet verekedős vezetőjét. Eszes Tamás Gyöngyöspata egyik polgármesterjelöltjeként esett neki pünkösdvasárnap éjszakáján a Jobbik jelöltjének.
1,54%-os emelkedéssel 5930 Ft-on lendületet venni látszott tegnap az OTP részvénye a múlt heti erőteljes hanyatlás után, de ha a technikai elemzésre nézünk, annyira nem lehetünk optimisták.
Felfegyverzett drónokat készül bevetni Jemenben az al-Kaida terrorszervezet vezetői ellen az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - jelentették kedden amerikai napilapok.
Baranya megyében 411 gyermek hiányzott ötven óránál többet igazolatlanul az iskolából az áprilisi összesítés alapján, emiatt 245 család esetében már felfüggesztették az iskoláztatási támogatás kifizetését - olvasható az eduline.hu internetes portálon.
Tizenhat korszerű személyszállító gyorsvonatot vesz a cseh vasúti társaság (Ceské Dráhy-CD) az osztrák vasúttól (ÖBB). A tranzakció értéke mintegy 200 millió euró - közölte a cseh vasút honlapján.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint helyes, hogy Alberto Contador rajthoz áll a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen annak ellenére, hogy a korábbi háromszoros győztest augusztusban hallgatják meg doppingügyében.
Az emelkedő olajár hatására az OPEC idei olajexport bevétele rekordszintre, 1,034 ezer milliárd dollárra nőhet - közölte az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) kedden. Az olajk...
Májusban csaknem 40.000 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkáltatók; ez 2010 májusához képest több mint 19 ezres - 93,6 százalékos - növekedést jelent, amelynek nagy részét a közfoglalkoztatásban létrejött új állások teszik ki - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Kedden szavazott az Országgyűlés a Büntető Törvénykönyv módosításáról, amellyel létrejön a költségvetési csalás büntetőjogi fogalma, és akár 2 év szabadságvesztéssel lesz büntethető a szociális...
A rendszerváltás óta nem fordult elő az, ami 2009 második félévében. A kiskereskedelmi üzletek száma tízezerrel csökkent ugyanis hónap alatt. A 2010-es adatokra még várni kell, de jól látszik, hogy akkor sem állt meg a lejtőn a kiskereskedelem és gyorsuló ütemben csökkent az üzletek száma....
Őrizetbe vette a rendőrség azt az öt román állampolgárt, akik egy mezőgazdasági munkavégzéssel kapcsolatos elszámolási vita miatt, kedd este, karókkal és lapátokkal támadták meg egy jakabszállási tanya tulajdonosát - értesült a HavariaPress.
Két új tényállással, a költségvetési csalással és a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással való visszaéléssel egészítette ki a büntető törvénykönyvet az Országgyűlés
Megkezdődött a macedón fővárosban annak a 22 méter magasra nyúló, Nagy Sándort ábrázoló bronzszobornak a felállítása, amely nemcsak belpolitikai vihart kavart, de a szomszédos Görögországban sem aratott sikert. Sokak szerint a 32 százalékos munkanélküliséggel küzdő országnak nincs szüksége egy ilyen költséges emlékműre.
Júliustól ügyeleti időben nem visznek haza mindenkit a kórházból a betegszállítók. A minisztériumi rendelet szerint a sürgősségi ellátáson kívül hétköznap este 10 és reggel 6 óra között, valamint ünnep- és munkaszüneti napokon csak azoknál a betegeknél rendelhetik meg a hazaszállítást, akik ügyeleti időben végzett vizsgálaton, kúraszerű kezelésen és 24 órás diagnosztikai vizsgálaton voltak. A…
A közélet tisztaságát beárnyékoló visszaélésekkel, valamint az állami vagyon megkárosításával összefüggő büntető és polgári perek gyorsítását célozza az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő törvények, alkotmányügyi bizottság által kezdeményezett módosítása - mondta Cser-Palkovics András, a testület fideszes alelnöke szerdán hajnali öt órakor, a javaslat általános vitájában a…
Csaknem négyezer flakon márkajelzés nélküli folyékony mosószert találtak Rajkánál; egy nap alatt az is tisztázódott, hol gyártották az anyagot - közölte szerdán Sárközi Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője.
Fánkot rabolt két álarcos férfi az Egyesült Államokban, baltával és késekkel hadonászva. Zsákmányuk egy egész zacskónyi fánk volt, mégis csalódottak lehettek, amikor sikeres akciójuk után biztos helyre érve belekukkantottak a papírzsákba, és pénz helyett fánkok mosolyogtak rájuk.
A dollárral és a svájci frankkal szembeni tegnap mérsékelt forinterősödés megállt, sőt a visszafordulás jelei mutatkoznak ma reggel a bizonytalan nemzetközi befektetői hangulatban. Az euróval szemben...
A Bank of America Merrill Lynch az egy éves periódus lejártával eltávolította EMEA vételi listájáról a MOL papírjait, bár a befektetési bank részvényekre vonatkozó ajánlása így is maradt vétel. A...
Az orvosok is büntethetőek lesznek, ha jogosulatlanul írnak ki keresőképtelenséget, a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek, a pénzbeli ellátásokat elektronikusan is meg lehet...
Gyilkosságok történnek a Downing Streeten, a brit miniszterelnöki rezidencián, aminek mindenki örül - az áldozatokon kívül -, ugyanis a gyilkos egy macska, áldozatai pedig egerek.
Jóval a megcélzott ár felett, 16 dolláron kerül sor a Pandora Media elsődleges részvénykibocsátására, ezzel pedig közel 235 millió dollárra tesz szert az internetes rádiós szolgáltatásokat kínál cég....
A szokásos Merrill Lynch alapkezelői felmérés szerint az intézményi befektetők a védelmi állásaik kiépítésén fáradoztak az elmúlt hónapban, erre utal, hogy a részvényalapokban a készpénzarány és a...
Csaknem négyezer flakon márkajelzés nélküli folyékony mosószert találtak Rajkánál; egy nap alatt az is tisztázódott, hol gyártották az anyagot - közölte szerdán Sárközi Alexandra, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője szerdán az MTI-vel.
Dávid Sándor, a Forma 1-es közvetítések kommentátor legendája szerint jó, hogy Jenson Button nyert a Kanadai Nagydíjon, amely mindig is flúgos futamnak számított.
A New York Red Bulls labdarúgócsapatánál vendégeskedett Sebastian Vettel. A Forma 1 világbajnoka együtt edzett Thierry Henryval és társaival, az edzés után pedig mezt is cseréltek, igaz a pilóta overallja nem igazán Henry mérete.
Ismét 25-re nőhet az erzsébetvárosi ingatlanpanama vádlottjainak száma, ha a Fővárosi Ítélőtábla szerdán jóváhagyja az ügyészség fellebbezését. A bíróság korábban 13 vádlott esetében ejtette a vádat elévülés miatt.
Oszama bin Laden halála a vártnál nagyobb hatással volt az al-Kaida terrorhálózatra, a szervezet soraiban zavarodottság és bizonytalanság tapasztalható - mondta kedden az amerikai külügyminisztérium terrorellenes koordinátora
Jövő év január 1-jétől bevezeti a kormány a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, az életpályamodelleket és az új javadalmazási rendszert - derül ki a kedden ismertetett Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programból. A bemutatón Navracsics Tibor arról beszélt: a közigazgatás alapvető célja Magyarország, a magyar nemzet szolgálata, hogy ismét Európa egyik legvirágzóbb,…
A Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) elkészült az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a gazdák már augusztusban hozzájussanak a kártérítéshez a németországi hasmenésjárvány miatt kiesett bevételeikért - közölte a VM szerdán az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,02 pontos csökkenéssel, 23.106,31 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,17 százalékos gyengülést jelent.
Az előzetes adatokhoz képest nincs nagyobb meglepetés: az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 áprilisában 7,1, munkanaphatástól megtisztítva 9,7 százalékkal nőtt. A...
A Bank of America Merrill Lynch az egy éves periódus lejártával eltávolította EMEA vételi listájáról a MOL papírjait, bár a befektetési bank részvényekre vonatkozó ajánlása így is maradt vétel. ...
A mai naptól új rendelet szabályozza a bonus-malus besorolást. Éppen ezért érdemes mielőbb korrigálni a pontatlan adatközlést, nehogy bukják az autósok a bónuszfokozatot, vagy netán a legrosszabb kategóriába kerüljenek....
A fogyasztói árak májusban 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az elemzők 4,5 százalékos éves inflációt vártak, Londonban a májusra szóló prognózisok átlaga 4,4 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,02 pontos csökkenéssel, 23.106,31 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,17 százalékos gyengülést jelent. Balásy Zsolt, a Concorde...
A szokásos Merrill Lynch alapkezelői felmérés szerint az intézményi befektetők a védelmi állásaik kiépítésén fáradoztak az elmúlt hónapban, erre utal, hogy a részvényalapokban a készpénzarány és a...