2011. június 15. szerda

jún. 15
11:24
Együtt sírt Schwarzi feleség és szeretője (Blikk)
Az Arnold Schwarzenegger házasságát megrázó botrány kitörése után először szólalt meg a színész-politikus egykori szeretője, törvénytelen fiának anyja, aki közölte: gyereke csak egy évvel ezelőtt tudta meg, hogy ki az igazi apja.
jún. 15
11:24
Átalakítják a munkaügyi érdekegyeztetés rendszerét (HR Portál)
Az új érdekegyeztetési rendszerben az egyház és a tudományos élet olyan szempontokat hozhat be a munka világába, amelyek korábban nem szerepeltek, mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 15
11:26
Elsőbbséget élveznek majd a táppénzesek az orvosi rendelőkben (HR Portál)
A Fidesz-kormány arra kötelezné a gyógyítókat, hogy a rendelési idejük legfeljebb 60 százalékát az aktív dolgozók soron kívüli vizsgálatára tartsák fenn. A várhatóan júliustól hatályos szabálytól azt remélik, hogy ha a táppénzen töltött összes időszak akár csak egyetlen nappal is megrövidül, az elvileg akár 2,8 milliárd forint megtakarítással is járhat.
jún. 15
11:27
Répás: visszalépés a szlovák kisebbségi nyelvtörvény módosítása (ATV)
Több területen is visszalépésnek nevezte a szlovák kisebbségi nyelvtörvény közelmúltban elfogadott módosítását Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt szerdán. A helyettes államtitkár szerint nem felel meg a szabályozás egy uniós tagállamtól elvárt, garantált jogvédelemnek.
jún. 15
11:27
A jég megtört – az új BMW M5 bemutatkozik (Auto Pult)
Legyen szánt szándék, vagy ártatlan kiszivárogtatás, napvilágot láttak az első hivatalos gyári képek a BMW M5 új generációjáról. A V8-as erőforráshoz visszatérő modell minden eddiginél brutálisabb menettulajdonságokkal szolgál.
jún. 15
11:36
Mikor nyitják meg végre a Komjádi nagymedencéjét? (Infostart)
Lassan két hónapja nem látogatható a Császár-Komjádi Béla Uszoda nagy medencéje. A csőtöréseket várhatóan a hónap végére sikerül kijavítani - feltéve, ha addig nem találnak újabb hibákat. A javításokat önerőből oldják meg.
jún. 15
11:36
Nagyot hibáztak (HírTV)
A szocialista–szabad demokrata kormányok gazdaságpolitikáját okolta a lakáshitelezésben kialakult válsághelyzetért a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az otthonvédelmi akcióterv parlamenti vitájában.
jún. 15
11:36
Fidesz: állampolgári elvárás az eljárások gyorsítása (Gondola)
A Fidesz szerint állampolgári elvárás és össztársadalmi érdek, hogy a kiemelt korrupciós ügyekben minél előbb jogerős ítélet szülessen
jún. 15
11:36
Kiesett a tizedikről, de túlélte (Blikk)
jún. 15
11:36
A színek vonzásában (Metropol)
.
jún. 15
11:36
Aknatámadást élt túl az egyik afgán alelnök (Metropol)
Legkevesebb hét halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet követtek el szerdán az északkelet-afganisztáni Kapisza tartományban, de közben sértetlenül átvészelt egy aknatámadást az egyik afgán alelnök és a belügyminiszter - közölték tisztségviselők.
jún. 15
11:36
Sólyom volt rezidenciájába költözött Schmitt (Metropol)
Schmitt Pál köztársasági elnök elődjének, Sólyom Lászlónak a XII. kerületi, Béla király úti rezidenciájába költözött.
jún. 15
11:36
Sólyom László volt rezidenciájába költözött Schmitt Pál (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnök elődjének, Sólyom Lászlónak a XII. kerületi, Béla király úti rezidenciájába költözött - írta szerdán a Blikk.
jún. 15
11:36
Európa BL-térképe - győztesek a Real Madridtól a PSV-ig (Agroinform)
A fenti képen a legfontosabb számadatokat gyűjtöttük össze Európa BL-győztes országairól, illetve csapatairól.
jún. 15
11:38
Füst szállt fel a szentendrei HÉV-ből (HírTV)
Füstölni kezdett egy elektromos berendezés a szentendrei HÉV egyik járatán szerda reggel, emiatt Aquincumnál kiállították a forgalomból a szerelvényt - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
jún. 15
11:39
Megbénult egész Görögország (Portfolio)
Szerdán szinte teljesen megbénult az élet Görögországban, miután a szakszervezetek huszonnégy órás sztrájkot tartanak a kormány újabb megszorító intézkedései elleni tiltakozásul. A...
jún. 15
11:39
Ötöslottó: a szupernyeremény titkai (Pénzcentrum)
Négy hónapos szünet után, a június 11-i sorsoláson ismét volt telitalálatos az Ötöslottón. A 11, 42, 45, 63, 76-os számsorral közel kétmilliárd forintot nyert egy szerencsés játékos. Ez minden idők kilencedik legnagyobb értékű ötöse....
jún. 15
11:41
Bárki vehet majd bevásárlóközpontot - Készül a törvény (Portfolio)
A szabályozott ingatlanbefektetési társaságok létrehozásáról (SZIT) szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek Rogán Antal. Az indoklás szerint a javaslat célja, hogy Magyarország a...
jún. 15
11:42
Felhozzák Bin Laden holttestét a tengerből (BorsOnline)
Nem mindennapi akcióra vállalkozik egy kaliforniai búvár. Az 59 éves Bill Warren ugyanis a néhai terroristavezér, Oszama bin Laden holttestét akarja megtalálni.
jún. 15
11:42
Így szexel Voksán Virág - videó (Blikk)
Unalmas a szex az ágyban? Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint igen. Voksán Virág is úgy gondolja, megöli a vágyat, ha mindig a párnák közt történik az együttlét.
jún. 15
11:45
Szabályoznák az ingatlanbefektetési társaságok létrehozását (ATV)
A szabályozott ingatlanbefektetési társaságok létrehozásáról (szit) szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek Rogán Antal (Fidesz). Az indoklás szerint a javaslat célja, hogy Magyarország a Közép-Kelet európai régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon.
jún. 15
11:47
Fejjel lefelé zuhant ki a tizedikről, de túlélte (ATV)
Kizuhant tizedik emeleti lakásából egy férfi Kínában, ám nem esett komoly baja, mert "beesett" a nyolcadikra.
jún. 15
11:51
Infláció: azért még ne ragadtassuk el magunkat (ProfitLine)
A vártnál jobb májusi inflációs adatokból az elemzőket az élelmiszerek drágulásának lassulása lepte meg leginkább, és bár a megkérdezettek az infláció további csökkenésére számítnak, korainak tartanák megjósolni egy következő jegybanki alapkamat csökkentés idejét.
jún. 15
11:54
Gázolás a Szentendrei úton (HírTV)
Fiatal férfit gázolt el egy személyautó Budapesten, a III. kerületi Szentendrei úton szerda délelőtt, a férfi a fején sérült meg - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat az MTI-vel.
jún. 15
11:54
Törvényben szabályoznák az ingatlanbefektetési társaságok létrehozását (Gondola)
A szabályozott ingatlanbefektetési társaságok létrehozásáról (szit) szóló törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek Rogán Antal (Fidesz)
jún. 15
11:54
Sopron a legnépszerűbb a turisták körében (Alternatív Energia)
Sopron végzett az élen a Vendégváró.hu által szervezett, Magyarország legkedveltebb úti célját kereső internetes szavazáson, a három héten át tartó voksoláson több mint 25 ezren szavaztak mintegy 2.500 hazai településre.
jún. 15
11:54
Tom Hanks újra beül az iskolapadba (Spa Trend Online)
Összesen két színész mondhatja el magáról, hogy két egymást követő évben Oscar-díjat nyert: egyikük Spencer Tracy, akit még a harmincas években díjaztak, a másik pedig Tom Hanks, akinek kiugó alakításait 1994-ben és 1995-ben is díjazta az amerikai filmakadémia. Ki ne emlékezne az igazáért harcoló homoszexuális ügyvédre a Philadelphiában, vagy a Forrest Gumpra, a XX. századi amerikai történelem…
jún. 15
11:54
Csertői egy belső védőt, egy középpályást és egy csatárt szeretne (Agroinform)
A győriek is nekivágtak az alapozásnak, de a csapat játékoskerete még több helyen is változhat a nyár folyamán.
jún. 15
11:54
Az összes hazai ETO meccs a Sport TV-n jövőre (Sport365)
A Győri ETO összes hazai meccsét élőben közvetíti jövőre a Sport TV, mivel az ETO nyerte a Sport TV által kezdeményezett családbarát versenyt. Ezt ma sajtótájékoztatón jelentették be a az MLSZ, a Nemzeti Sport és a Sport TV képviselői.
jún. 15
11:57
Megvonták a segélyt, ezért egy férfi megverte a polgármestert (HR Portál)
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás az ellen a férfi ellen, aki állon ütötte Putnoki Zsoltot, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz fideszes polgármesterét - adja hírül a Magyar Nemzet.
jún. 15
11:57
Levette vételi listájáról a MOL-t a Merrill Lynch (Portfolio)
A Bank of America Merrill Lynch az egy éves periódus lejártával eltávolította EMEA vételi listájáról a MOL papírjait, bár a befektetési bank részvényekre vonatkozó ajánlása így is maradt vétel. ...
jún. 15
11:59
Százmillió eurós hitelkeret magyar vállalkozásoknak (Portfolio)
Elsősorban kis- és középvállalatok kisebb volumenű projektjeinek finanszírozására biztosít újabb 100 millió eurós hitelkeretet az Európai Beruházási Bank (EIB) az MKB Banknak. A konstrukció az...
jún. 15
12:00
Így szexel Voksán Virág - videó (Blikk)
Unalmas a szex az ágyban? Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint igen. Voksán Virág is úgy gondolja, megöli a vágyat, ha mindig a párnák közt történik az együttlét.
jún. 15
12:01
Svájcból érkezik holnap fontos bejelentés (Portfolio)
A svájci frank napokban felállított új történelmi csúcsa lehet az a tényező, amiért a svájci jegybankárok holnapi kamatdöntő ülésükön az irányadó ráta szinten tartása mellett döntenek. Az elemzők...
jún. 15
12:03
Kísérteties: felhoznák bin Laden holttestét a hullámsírból (ATV)
Nem mindennapi akcióra vállalkozik egy kaliforniai búvár, aki eddig leginkább kincsekre specializálta magát.
jún. 15
12:03
Sopron a legnépszerűbb úti cél (Metropol)
Sopron végzett az élen a Vendégváró.hu által szervezett, Magyarország legkedveltebb úti célját kereső internetes szavazáson, a három héten át tartó voksoláson több mint 25 ezren szavaztak mintegy 2.500 hazai településre.
jún. 15
12:03
Nem vett ma vissza kötvényeket az ÁKK (Portfolio)
A mára meghirdetett államkötvény visszavásárlási aukciókon egyetlen ajánlatot sem fogadott el az Államadósság Kezelő Központ, azaz nem vásárolt vissza kötvényeket. A 2011/B jelű, eredetileg 10 éves...
jún. 15
12:12
Mikóczy: Overdose ismét a csúcsra érhet (Infostart)
Az elmúlt évek gondjai és betegségei után a szakértők is valóságos csodaként értékelték Overdose negyedik helyét a világhírű Royal Ascoton - mondta az InfoRádiónak Mikóczy Zoltán. A csodaló résztulajdonosa bízik abban, hogy találnak a megoldást arra, hogy Overdose továbbra is magyar tulajdonban versenyezzen.
jún. 15
12:12
Elmarad az NBA-szezon? – Európában köthetnek ki a sztárok (HírTV)
A vasárnap befejeződött 2010/2011-es idény után korántsem biztos, hogy csak négy és fél hónapot kell várniuk a szurkolóknak az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) folytatására, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy elmarad a következő szezon. Ez azonban azt is magával vonhatja, hogy a legnagyobb sztárok európai klubcsapatoknál kötnek ki.
jún. 15
12:12
PDSZ: a kormány térjen vissza a tárgyalóasztalhoz (Gondola)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szolidáris minden - a törvényesség kereteit betartó - érdekérvényesítő megmozdulással, elutasít mindenfajta erőszakot, és felszólítja a kormányt, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz
jún. 15
12:12
PDSZ: a kormány térjen vissza a tárgyalóasztalhoz (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szolidáris minden - a törvényesség kereteit betartó - érdekérvényesítő megmozdulással, elutasít mindenfajta erőszakot, és felszólítja a kormányt, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.
jún. 15
12:12
Ellenőrizetlen cégek, megszűnő munkahelyek - új kormányzati tervek (Adózóna)
Sokat tehetne a cégek átlátható, kiszámítható működésének megteremtéséért, a gazdaság kifehérítéséért a könyvvizsgálói szakma. A magyarországi kormányzati tervek szerint ugyanakkor jövő évtől magasabb lesz a kötelező könyvvizsgálati értékhatár, ami a szürkegazdaság erősödéséhez vezethet. – többek között ez hangzott el a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által a hétvégén szervezett EU27 Könyvvizsgálói…
jún. 15
12:12
Allegri a Milanhoz vinné Schweinsteigert vagy Montolivót (Agroinform)
Schweiniről ábrándoznak a piros-feketék, de valószínű, hogy a Bayern túl sokat kér érte, ezért inkább Montolivót veszik meg helyette.
jún. 15
12:14
Kiemelkedően jók az ipari termelési adatok (HírTV)
Az áprilisban a részletes adatok szerint az ipar ugyan jobban teljesített, mint az előzetes jelentés mutatta, az MTI által megkérdezett elemzők úgy vélték, az eltérés nem számottevő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pedig azt emelte ki, hogy ezzel a teljesítménnyel a magyar ipar volt a legjobb a régióban ebben a hónapban.
jún. 15
12:15
Sötét felhők árnyékában a nemzetközi tőkepiac (Privátbankár)
Vegyes képet mutatott májusban a tőkepiac: míg a hazai állampapírpiac stabil hozamokat biztosított, addig a részvénypiacok világszerte negatívba fordultak és a forint is gyengült
jún. 15
12:16
A DNS-technika, az elmekórtan és a boncolás rejtelmeibe is bepillanthattak (HírTV)
Az országban elsőként a Baranya Megyei Bíróság bíráinak, titkárainak és fogalmazóinak tartottak több hónapos továbbképzést a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézet orvosszakértői.
jún. 15
12:17
Eurótermelés: előjelet rontottak az elemzők (Privátbankár)
A csökkenést jelző elemzői jóslatokkal szemben nőtt az ipari termelés áprilisban az eurózónában. Az Eurostat uniós statisztikai hivatal becsült adatai szerint a 17 országból álló övezet ipari teljesít...
jún. 15
12:18
Könnyebb nyerni a Borssal, mint a lottón (BorsOnline)
Mesés fődíj, tízmillió forint vár a tegnap indult játékunk nyertesére. S aki a Borssal próbál szerencsét, sokkal nagyobb sansza van a diadalra, mint az ötös lottón.
jún. 15
12:19
Kockázati tőke: az edzők megvannak, a csapatot még keresik (Privátbankár)
Magyarország első angyal-befektetői tőkealapját indítja el a Day One Capital. A Straub Elek, Simó György, Molnár András és Kákosy Csaba nevével fémjelzett alap elsősorban induló, hazai innováció alapú vállalkozásokba kíván fektetni
jún. 15
12:21
ING: reálhozamok majd megcágolják a PSZÁF-ot (Privátbankár)
Az ING Nyugdíjpénztár nem károsította meg a tagjait, és a pénztár pert indított az ennek ellenkezőjét állító PSZÁF ellen - erősítette meg Borza Gábor, az ING Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnök...

Keresés