A görög kormányfő autóját is eltalálták kövekkel a tüntetők. Athénban a több tízezer tiltakozó között tegnap anarchisták is feltűntek, akik Molotov-koktélokat és köveket dobáltak a rendőrökre. Az összecsapásokban négy tüntető és két rendőr megsérült, 12 rendzavarót pedig őrizetbe vettek. Hónapok óta folyamatosak a tüntetések és sztrájkok Görögországban, ami a fő bevételi forrásnak számító…
Roger Waters, a Pink Floyd kreatív géniusza A Fal megjelenésének 30. évfordulóján 30 európai várost érintő turnéra indult, mely jövő szerdán Budapesten, a Papp László Sportarénában is látható lesz.
A Nemzeti Színház direktor esélyeseként korábban emlegetett Vidnyánszky Attila egyelőre székfoglaló helyett széket dobál, történetesen a sajátját. A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik szakmai vitáján a rendező nem bírta tovább hallgatni a fesztiválon versengő Mesés férfiak szárnyakkal című debreceni rendezéséről elhangzó bíráló szavakat és a székét felborítva indulatosan távozott a vitáról.…
Budapest - Érdekes fotó kering VV Éváról (28) a legnépszerűbb közösségi portálon, ami újra azt bizonyítja, hogy az egykori villalakó igencsak szereti az alkoholt.
Hosszú évek óta hagyomány, hogy Balatonalmádiban az Animal Cannibals zenekar egy hetes közös táborozásra hívja a rajongóit az Árnyas Park ifjúsági táborba. Idén június 20-től 25-ig várják a rap, a HipHop és a Balaton szerelmeseit.
Budapest ‒ Döntésképtelen Alekosz (32)! A ValóVilág negyedik szériájának győztese patthelyzetbe került, és még jól ismert okoskodása sem képes kihúzni a slamasztikából.
Be akarja perelni a Tescót az a család, amelynek nyolc hónapos gyermeke még tavaly szenvedett súlyos balesetet az áruházlánc budaörsi hipermarketében, miután a bevásárlókocsi felborult a benne ülő gyermekkel. Kiderült, a kocsi hibás volt, mégsem vonták ki a forgalomból. A Tesco időhúzással próbál kibújni a felelősség alól, emiatt a fogyasztóvédelem megbüntette az áruházat - írja a Magyar Nemzet.
A Magyar Honvédség a rend oldalán áll, és nem vesz részt "politikai akciókban" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Este című műsorában.
Mit tehet a munkavállaló, akinek egykori cége ellen éppen csődeljárás folyik, de járandóságait még nem kapta meg? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,93 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 22.674,66 ponton zárt csütörtökön.A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 66 forinttal, 1,13 százalékkal 5.780 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. Nézzük, mi jöhet a…
Csütörtökön kitört a bohócforradalom. A Parlament melletti utcában szavazófülkéket állítottak fel, és bárki leadhatja, visszavonhatja tavalyi, a Fidesz-KDNP-re leadott szavazatát. A rendvédelmi dolgozók elsősorban korkedvezményes és korengedményes nyugdíjuk védelmében tiltakoznak. Kérdés volt, mennyien tudnak részt venni a demonstráción, mert például a rendőrök részét mára egész napra berendelték…
Tanárok ezrei tengődnek fizetés nélkül a nyári vakáció idején, a fenntartók ugyanis takarékossági okokból olyan határozott idejű szerződéssel alkalmazzák őket, amely a tanév végén lejár – állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekvédők szerint a közoktatási törvény módosításával meg lehetne akadályozni az etikátlan gyakorlatot - olvasható a Magyar Nemzetben.
Határon túli magyar pedagógusok számára tart továbbképzést július 11-15. között a Nemzeti Tankönyvkiadó, az akkreditált programban harmincan vehetnek részt.
Előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a decembertől a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. átveszi a MÁV-tól a négy vasútvonal üzemeltetését a személyzettel együtt - írta a Nyugatmagyar.hu...
Az Index című internetes portálon megjelent cikkek, illetve az oldalról elérhető blogok kommentjeire bár szigorú szabályok vonatkoznak, ezeket – úgy tűnik – maga az üzemeltető sem veszi túl komolyan. Hetekig olvashatók ugyanis olyan bejegyzések, amelyek nyíltan megsértik Magyarország jogrendjét. A szolgáltatónak módjában áll ezeket törölni; mégis több olyan megszólalást találtunk, amel...
Szurkolók nélkül nincs profi sport, hangoztatják nap, mint nap sportvezetők, szakemberek. Ezerszeresen igaz az állítás a labdarúgással kapcsolatban. Éppen ezért tűnik bombahírnek a június elején elfogadott döntés: megalakult az MLSZ és a szurkolói csoportok közti kapcsolattartásért felelős Szurkolói Iroda.
Továbbra is eltérő előrejelzéseket adnak a magyar jegybank várható távlati kamatpályájáról londoni felzárkózó piaci elemzők, akiknek csütörtöki helyzetértékeléseiben kamattartási és kamatcsökkentési prognózisok egyaránt szerepelnek.
A magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a Házsongárdi temető Románia UNESCO-listájára kerüljön - ezt Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes válaszolta egy hozzá intézett írásbeli kérdésre.
A Pink Floyd korábbi basszusgitárosa, Roger Waters különleges bulit ígér szerdán este a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a legendás The Wall 30 éves jubileumi turnéjával lép színpadra.
Akár az ősi rivális Ferencváros sorsára juthat az MTK a másodosztályban. Sorra vettük, kikkel kell megküzdenie a Hungária körúti csapatnak az ismételt NB I-es tagságért.
A munkaadók ösztönzésével, a munkáltatók és az oktatási intézmények közötti szorosabb együttműködés kiépítésével szeretné növelni a fiatalok arányát a munkaerőpiacon a magyar elnökség - mondta csütörtökön Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a foglalkoztatási miniszterek pénteken tartandó luxembourgi ülése előtt az eu2011.hu-nak.
Tizenöt megyeszékhelyen tartottak csütörtökön autós figyelemhívó demonstrációt, négy megyeközpontban pedig tüntettek a szakszervezetek, a gépkocsis megmozdulásokon a szervezők közlése szerint megyénként átlagosan 100, országszerte összesen pedig körülbelül 1.800 autó vett részt.
Be akarja perelni a Tescót az a család, amelynek nyolc hónapos gyereke súlyos balesetet szenvedett az áruházlánc budaörsi hipermarketében - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról ír, hogy ha a perérték meghaladja a négyszázmillió forintot, nem lehetne választott bíróság elé vinni az állammal és többségi állami tulajdonú cégekkel keletkezett jogvitákat.
Decembertől ismét fővárosi intézmény lehetne a Szent Margit Kórház. Az ehhez szükséges előzetes lépésekről jövő szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés. A kórházat még az SZDSZ-es Molnár Lajos idején integrálták a Szent János Kórházba.
Csaknem húszezren vonták vissza jelképesen a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók csütörtöki, budapesti demonstrációján; a megmozdulás keretében tartott "szavazás" eredményét este 10 óra előtt a budavári Sándor-palota előtt ismertették.
A PPP-szerződés lezárását elfogadó vállalkozók minden esetben megkapják a beruházásra fordított pénzüket és a kiváltással kapcsolatos jogszerű igényüket
Budapest - Igazuk volt a kételkedőknek, hogy Liptai Claudia (37) Mokkából való visszavonulása mögött több van, mint a műsorvezető lelki kimerülése és a vágy, hogy többet lehessen kislányával.
A Zene Ünnepére készül a Kék Ló. Hol? A Kék Ló fashion pubban, június 21-én, 20.30-kor. Aki látta a Beszélő ruhák című előadást, már tudja, hogy öltözékünk mire képes.
Elismerte a felelősségét, vállalja az ezzel járó következményeket és a büntetést is Stohl András, akinek fogalma sincs, fel lehet-e lélekben készülni a börtönre, de bízik abban, hogy az első fokúnál enyhébb ítéletet kap. A színész tavaly májusban okozott balesetet autójával, négyen megsérültek. A bíróság várhatóan kedden hirdet jogerős ítéletet a büntetőperében.
Csak azok a társaságok üzemeltethetnek víziközművet, amelyek megszerzik a szükséges akkreditációt. A többi között ezt tartalmazza majd a szeptemberre elkészülő törvénytervezet.
A kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogyan lehet kizárni, hogy bűnelkövetők különböző médiumokban jelentősebb összegekért számoljanak be az általuk elkövetett bűncselekmények részleteiről, mondta Rétvári Bence.
Nem emelhetek nehezet, mert porckorongsérvem van. Sokak számára ismerős lehet ez a mondat, de hogy mi is ez a betegség pontosan, és mit lehet tenni ellene, már talán kevésbé ismert.
A Magyar Honvédség a rend oldalán áll, és nem vesz részt „politikai akciókban” – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Magyar Televízió Este című műsorában.