A NATO repülőgépei pénteken ismét bombázták a líbiai fővárost. Tripoli déli részén sűrű fekete füst emelkedett a magasba, s a város több pontjáról robbanások hallatszottak
Az E-Star tegnap este tudatta, hogy június 9-én bejelentett zártkörű tőkeemelése a tegnapi napon sikeresen lezárult. Így a vállalat 2,4 milliárd forintnyi friss tőkére tett szert, amit külföldi terjeszkedésre használ.
Az Állami Nyomda tegnap elemzői tájékoztatót tartott, ahol az új fejlesztésről sés a cég kilátásairól beszéltek. Zsámboki Gábor vezérigazgató elmondta, hogy a válságból való kilábalással egyre nagyobb a kereslet a cég termékei és szolgáltatásai iránt. A közép távú stratégia organikus növekedést és regionális terjeszkedést vízionál. Az új román leány, a GVP egy kisebb tendert nyert hazájában, de az…
Meghozhatja a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. szétválásához szükséges végső tulajdonosi döntéseket a Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésén.
A terrorizmusellenes törvény szigorítását javasolta pénteken az osztrák belügyminiszter azután, hogy őrizetbe vettek négy embert, akik a gyanú szerint egy külföldi terrorista kiképzőtáborba készültek.
Az európai szövetség Fegyelmi Bizottsága szerint a győriek nem rendezték minden tartozásukat, mielőtt liszenszkérelmüket beadták. Az MLSZ-t is megbüntették.
Balesetveszély miatt lezáratta az Andrássy út 1. szám előtti járdát pénteken a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes; az intézkedést Tarlós István főpolgármester kérte Hutiray Gyulától - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Letette a hivatali esküt az új görög kormány. Az új pénzügyminiszter az alkotmányjogász végzettségű, eddigi védelmi miniszter lett. Rá hárul a feladat, hogy megmentse az országot az államcsődtől. Közben Berlinben a görög válságról tárgyalt az Európai Unió két vezető nagyhatalma.
A közigazgatási tárca pénteken az Országgyűlés elé terjesztette az egységessé váló biztosi rendszer létrehozásáról, valamint az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról szóló kétharmados, úgynevezett sarkalatos törvények javaslatait.
A világ leghosszabb tévéműsora segítségével mostantól az ember a saját kanapéjáról is gyönyörködhet a fenséges norvégiai fjordokban és a fehér éjszakákban anélkül, hogy kimozdulna otthonából sok-sok pénzt kiadva egy utazásra.
A Ferencváros leigazolta a héten a zöld-fehéreknél próbajátékon lévő brazil csatárt, Felipe Felixet. A közel kétméteres brazil óriás egy évre kötelezte el magát a Fradinál.
Erősödött forint péntek estére, a héten rekordközeli magasságba erősödött svájci frankot 221 forint körül, az eurót pedig 268 forint alatt jegyezték 18 óra után.
Los Angeles - Zokogva adott interjút az egyik legnépszerűbb esti show-műsorban Hugh Hefner (85) menyasszonya, aki az esküvő előtt hagyta faképnél a Playboy-mogult.
Közös felhívást intéznek vezető német és francia nagyvállalatok az európai politikusokhoz az euró védelmében. „Az euró összeomlása végzetes lenne Európa számára” – áll abban a dokumentumban, amit a dpa hírügynökség szerzett meg az akcióban részt vevő vállalatok köréből.
Több BKV-járat menetrendje megváltozik szombat délután a Budapest Pride elnevezésű budapesti melegfelvonulás miatt; a korlátozás érinti a kisföldalatti, valamint a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos forgalmát is.
Budapest - Bizonyítani akar A Szépségkirálynő zsűrije előtt Regős Lili (23). A fiatal lány neve nem cseng ismeretlenül, hiszen ő Bodnár László egykori kedvese, azé a debreceni focistáé, aki két évvel ezelőtt, legalább 110 kilométeres sebességgel halálra gázolt egy biciklist.
Több BKV-járat menetrendje megváltozik szombat délután a Budapest Pride elnevezésű budapesti melegfelvonulás miatt - a korlátozás érinti a kisföldalatti, valamint a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos forgalmát is.
Szeptemberben feltehetően ismét zárt tárgyalással folytatódik a terrorcselekmény vádjával indult büntetőper Budaházy György és társai ellen a Fővárosi Bíróságon (FB), valószínűleg tanú lesz Toroczkai László is - mondta az elsőrendű vádlott védője pénteken az MTI-nek
Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak a szomszédságpolitika területén meg kell találniuk a közös feladatokat és az együttműködés lehetőségét – hangsúlyozta pénteken Washingtonban Németh Zsolt külügyi államtitkár a Johns Hopkins Egyetemen tartott előadásában.
A Flextronics Magyarország 2,2 milliárd eurós árbevételt ért el a 2011. márc. 31-én zárult pénzügyi évben. Ez éves szinten 53%-os növekedést jelent, mely bevétel a legmagasabb eredményt jelenti az elmúlt 5 évben. Ezzel a magyarországi eredmény a Flextronics teljes nemzetközi árbevételének közel 10%-át adja.
Szombattól lép életbe, és augusztus 28-ig érvényes a vasúton a nyári menetrend. Lesznek alkalmi árkedvezmények is - mondta az InfoRádiónak Szabó Anett, a vasúttársaság szóvivője.
A hét utolsó napján is inkább az enyhülés jellemzi az amerikai részvénypiacokat az elmúlt hetek negatív sorozata után. A vezető részvényindexek 0,4-0,6 százalékkal tartózkodtak feljebb az első...
Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel péntek berlini találkozójukon a görög válság gyors megoldása mellett szólaltak fel és egyetértettek abban, hogy a magánbefektetőket kizárólag önkéntes alapon lehet bevonni a görög törlesztési terhek enyhítésébe.
Ünnepi koncerttel emlékeztek meg Moszkvában Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójáról pénteken: a bevezetőt Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára mondta, s a Concerto Budapest zenekar lépett fel Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző és karmester vezényletével.
Tüntető diákok csaptak össze a rendőrökkel Chilében. A békésnek indult megmozdulás résztvevői kövekkel dobálták meg az egyenruhásokat, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.
Csaknem húszezren vonták vissza jelképesen a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók demonstrációján. Elemzők szerint a tüntetések biztosan nem tesznek jót a közhangulatnak és a kormánypárt népszerűségének, de egyelőre nem befolyásolják a kormány konkrét ügyekben hozott döntéseit. A szimpátia mindenesetre folyamatosan csökken: már csak 800 ezerrel…
Magyarország nagy sikert könyvelhetett el szerdán, amikor bejelentették, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a jövő héten Budapestre is ellátogat ötnapos európai körútja során - írta internetes kiadásának beyondbrics gyűjtőnevű felzárkózó piaci blogrovatában a Financial Times.
GYŐR – Száműzték az európai kupaporondról az ETO futballcsapatát. Az itthon a mintaklubok között számontartott győri együttest az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) három évre – 2014-ig – eltiltotta (emellett magyar szövetséggel egyetemben pénzbüntetéssel is sújtotta) a nemzetközi sorozatoktól, mert úgy találta, az Európa-liga 2010/2011-es kiírásában szereplő zöld-fehérek nemzetközi…
Szeptemberben feltehetően ismét zárt tárgyalással folytatódik a terrorcselekmény vádjával indult büntetőper Budaházy György és társai ellen a Fővárosi Bíróságon (FB), valószínűleg tanú lesz Toroczkai László is - mondta az elsőrendű vádlott védője pénteken.
Logisztikai szempontból sikeres volt a soros magyar elnökség - vont mérleget Robák Ferenc operatív ügyekért felelős kormánybiztos 14 nappal a magyar félév vége előtt.