2011. június 19. vasárnap

jún. 19
14:15
Mennyi a nyugdíja Trokán Péternek, a Szomszédok sztárjának? Hol bujkálnak a cselédtartók? Heti hírösszefoglaló (Pénzcentrum)
A napokban indult nyári szünet jegyében telt az elmúlt hét a Pénzcentrum.hu-nál: megmutattuk, melyek a legjobb és legrosszabb magyar strandok, beszámoltunk arról, hogy a vendéglátóiparban van a legtöbb szezonális munkalehetőség, bebizonyítottuk, hogy 15 perccel lassabban ér az InterCity Budapestről Miskolcra, mint 20 évvel ezelőtt. A számok azt mutatják, hogy a töredéke folyt be a várt…
jún. 19
14:15
Mesterházy: a közös döntéseket be kell tartani (ProfitLine)
Mesterházy Attila szerint az MSZP szombati kongresszusa azt bizonyította, hogy a szocialistáknak az ország problémai a legfontosabbak, nem saját ügyeik, így az ott meghozott döntések is arról szólnak, hogy erős baloldali néppártként kell alternatívát kínálniuk az embereknek az "Orbán-rendszerrel" szemben. Az MSZP elnöke a honlapján vasárnap közölt írásában azt is hangsúlyozza: annak, aki a…
jún. 19
14:18
Görögországnak el kell kerülnie a "hirtelen halált" (Infostart)
Bizalmi szavazást kért az új görög kabinet támogatásához vasárnap az athéni parlamentben Jeórjiosz Papandreu miniszterelnök, aki pénteken alakította át kormányát.
jún. 19
14:18
Európa tetején – 6 arany, 3 ezüst, 2 bronz (Gondola)
A szombati három arany után vasárnap délelőtt kettő, délután pedig még egy aranyérmet szereztek a magyar sportolók a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
jún. 19
14:18
Nándorfehérvári diadal: akikre büszkék lehetünk (HírTV)
A szombati három arany után vasárnap délelőtt kettő, délután pedig még egy aranyérmet szereztek a magyar sportolók a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A kontinensviadal megmutatta, hogy a londoni olimpia előtt egy évvel a női kajak szakágtól várhatunk aranyakat – Kovács Katalin egymaga hármat is begyűjtött a szerb fővárosban. Az éremtáblázat első sorában a Hungary felirat olvasható.
jún. 19
14:20
"Nem győzök csalódottságomnak hangot adni" - nyílt levél Orbán Viktorhoz (Gondola)
Nyílt levelet fogalmazott Orbán Viktor a Jobbik alelnöke. Szegedi Csanád az uniós elnökséggel és az elmúlt egy évvel foglalkozik.
jún. 19
14:24
Először lépett fel Kárpátalján a Ghymes együttes (Spa Trend Online)
Első ízben szerepelt Kárpátalján, az ukrajnai magyar közösség előtt a Ghymes együttes, amely Beregszászon adott nagy sikerű koncertet.
jún. 19
14:24
Befejezték a sztrájkot a stadionépítő munkások (Agroinform)
Befejezték sztrájkjukat azok a stadionépítő munkások, akik magasabb bért és javuló munkakörülményeket követeltek a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínén, Belo Horizontéban.
jún. 19
14:26
Minden éremből egyet szereztünk a 200 méteres döntőkben (Agroinform)
Mindhárom éremből egyet szereztek a magyar versenyzők a vasárnap kora délutáni 200 m-es döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
jún. 19
14:28
Az Újpest 21 gólt szerzett (Agroinform)
Az NB I 2011-2012-es idényére készülő Újpest 21-2 arányban győzte le a Balatonszepezdet a Balaton-partján rendezett felkészülési mérkőzésen.
jún. 19
14:33
Örülnek a britek, hogy megúszták az eurót (Portfolio)
Az euróövezet egyre súlyosbodó válsága láttán egyre többen hajlamosak a brit belpolitikai folklórban csak "mogorva skótként" emlegetett, darabos stílusú és ritkán mosolygó Gordon Brown komoly...
jún. 19
14:36
Kisöprik a kommunistákat? (HírTV)
Az egész ország további sorsát alapvetően meghatározhatja, hogy sikerül-e a kommunistáknak az első fordulóban megszerzett előnyüket megtartani és elnyerni a főpolgármesteri posztot a vasárnapi moldovai helyhatósági választás második körében. A két éve alkotmányos válságban lévő kelet-európai országban egyelőre nem látszik az alagút vége, de a tét nagyságát jól mutatja, hogy még John McCain is…
jún. 19
14:36
Az élvhajhászat és a hataloméhség ellen emelt szót a pápa San Marinóban (Gondola)
Óva intett "az élvhajhászattól és a hataloméhségtől" XVI. Benedek pápa San Marinóban, ahova vasárnap látogatott
jún. 19
14:42
"Vérfagyasztó részletek" a mészárlásról (Kripto Akadémia)
Líbiai jogászok több ezer oldalnyi olyan dokumentumot gyűjtöttek össze a kormányerők által ostromlott Miszráta városában, amelyek egyértelmű bizonyítékként szolgálhatnak Moammer el-Kadhafi elítéléséhez, ha a líbiai vezető valaha is bíróság elé kerül - írta a The Observer.
jún. 19
14:42
Michelisz Norbert utolsó helyről rajtolva nyolcadik lett (Agroinform)
Michelisz Norbert az első futamon az utolsó helyről indulva nyolcadikként futott be a túraautó-világbajnokság csehországi hétvégéjén.
jún. 19
14:45
Egy nap alatt nyolc NATO-katona halt meg Afganisztánban (ATV)
Részleteket nem közöltek.
jún. 19
14:48
Megfeddte a német alkotmánybíróság a kormányt (ProfitLine)
Megfeddte a német alkotmánybíróság az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális koalíciós kormányt.
jún. 19
14:50
Népszerű, de túl 'csendes' az államfő (ProfitLine)
Népszerű, de túl "csendes" a német államfő az ország lakossága szerint.
jún. 19
14:54
A homoszexuális-felvonulás mérlege (HírTV)
Négy embert állított elő a rendőrség szombaton a homoszexuális-tüntetésen. Az egyenruhások több tüntetőt kiemeltek a tömegből és könnygázt is használtak az Oktogonnál, ahol a homoszexuális felvonulók ellen tiltakozók megdobálták a rendőröket.
jún. 19
14:54
A Granada a harmadik feljutó a La Ligában (Sport365)
Harmadikként a Granada labdarúgócsapata harcolta ki a feljutást a Primera Divisiónba.
jún. 19
14:56
Le kellett állítani az atomerőművet (HírTV)
Nebraska államban leállítottak egy atomerőművet az áradás miatt. Az amerikai hatóságok szerint biztonsági okokból döntöttek így, az esőzések miatt megáradt Missouri folyó ugyanis teljesen elöntötte a nukleáris létesítmény környékét, a reaktor azonban egyelőre nincs veszélyben. (lm) hírTV
jún. 19
15:00
Alföldi Róbert kapta a legjobb előadás díját a POSZT-on - Képek (Spa Trend Online)
A Pécsi Nemzeti Színházban tartott gálával és díjak átadásával zárult a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztiválon 15 versenyprogram és 130 off-program várta a színház iránt érdeklődőket. A legjobb női főszereplő díját Szamosi Zsófia kapta, a legjobb férfi főszereplő pedig Mucsi Zoltán lett.
jún. 19
15:00
Talmácsi helyett egy női versenyző helyettesíti Simónt (Agroinform)
Az Aspar Team egy női versenyzőt, a spanyol Elena Rosselt kérte fel, hogy ugorjon be a sérült Julián Simón helyére.
jún. 19
15:02
Az Arsenal elismerte, hogy a Barca bejelentkezett Fabregasért (Agroinform)
Peter Hill-Wood, az Ágyúsok elnöke elismerte, hogy a Barcelona hivatalosan is felvette a kapcsolatot a londoniakkal Fabregas átigazolása ügyében, de ajánlatot még nem nyújtottak be.
jún. 19
15:09
Meghaladta a 15 ezret a japán katasztrófa áldozatainak a száma (Infostart)
A Japánt sújtó márciusi 9-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár áldozatainak száma 15 462 - közölte vasárnap a japán rendőrség.
jún. 19
15:09
Gigászok harca (Portfolio)
Az Apple, az Intel, az Ericsson és a Google is versenyben van a csődbe jutott Nortel Networks néhány szabadalmának megszerzéséért, melyekre a licit a hónap második felében lesz esedékes - írja a Wall...
jún. 19
15:12
Nem libeghetünk (HírTV)
A szeles időjárás miatt nem közlekedik a libegő a fővárosban - a Fővinform tájékoztatása szerint.
jún. 19
15:18
Figyelmeztetett a pápa San Marinóban (Blikk)
jún. 19
15:18
Megfeddte az alkotmánybíróság a kormányt (Kripto Akadémia)
Megfeddte a német alkotmánybíróság az Angela Merkel kancellár vezette, konzervatív-liberális koalíciós kormányt.
jún. 19
15:18
Csonka Zsófia olimpiai kvótát szerzett a müncheni Világkupán (Agroinform)
Csonka Zsófia vasárnap női sportpisztolyban olimpiai kvótát szerzett a müncheni kvalifikációs sportlövő Világkupa-versenyen.
jún. 19
15:21
Melegfelvonulás - osztrák aktivisták csináltak balhét (ProfitLine)
Megerősítette a rendőrség vasárnap az MTI-nek, hogy két külföldit is előállítottak szombaton az esti órákban; előzőleg az osztrák hírügynökség számolt be arról, hogy az Osztrák Felsőoktatási Hallgatói Önkormányzat (ÖH) szerint két aktivistájukat előállították.
jún. 19
15:30
Gyurcsány szerint elkerülték a legrosszabb forgatókönyvet (HírTV)
Gyurcsány Ferenc szerint a szombati kongresszuson a legrosszabb forgatókönyvet, azt, hogy az MSZP balra forduló, ortodox szocialista pártként határozza meg magát, elkerülték, ugyanakkor világossá vált, hogy a többség a hagyományos baloldali felfogás felé húz. A bukott miniszterelnök szerint elveiken nem változtatnak, magatartásukat azonban a kongresszus kérésének megfelelően átgondolják. Arról,…
jún. 19
15:30
Még Szanyi is „megszeretgette” Gyurcsányt (Gondola)
Szanyi Tibor szerint ő és a volt miniszterelnök között csak annyi a különbség, hogy míg ő elmondta, Gyurcsány leírta, amit Őszödről tudott.
jún. 19
15:36
Ezért érdemes előre betankolni (Infostart)
Bár az olaj átlagos árfolyama a héten nem mutatott érdemi változást, a hazai fizetőeszköz sokat gyengült a dollárhoz képest. Ennek következtében a forintban mért benzin és gázolajár is emelkedett, ami a hazai üzemanyagárak jövő heti emelésében ölthet majd testet - írja a Portfolio.hu.
jún. 19
15:36
Gyurcsány: a magatartásunkon változtathatunk, az elveinken nem (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint a szombati kongresszuson a legrosszabb forgatókönyvet, azt, hogy az MSZP balra forduló, ortodox szocialista pártként határozza meg magát, elkerülték, ugyanakkor világossá vált, hogy a többség a hagyományos baloldali felfogás felé húz. A volt miniszterelnök az MTI-nek vasárnap adott interjúban elmondta: elveiken nem változtatnak, magatartásukat azonban a kongresszus…
jún. 19
15:36
Három arany, három ezüst és egy bronz a vasárnapi döntők eddigi mérlege (Agroinform)
A belgrádi Eb 500 méteres döntői során négy érmet, köztük két aranyat nyertek a magyar versenyzők, a 200 méteres finálékban mindhárom éremből egyet szereztek a mieink.
jún. 19
15:48
Madrid lakossága az utcára vonul (HírTV)
Hat különböző helyszínen kezdődött tüntetés a spanyol fővárosban, a tiltakozó menetek a törvényhozás épülete előtt egyesülnek.
jún. 19
15:50
Botrányba fulladt a botrányhősnő koncertje (HírTV)
Kifütyülték európai koncertkörútjának első állomásán Belgrádban Amy Winehouse énekesnőt.
jún. 19
15:54
Szakképzettség és nyelvtudás nélkül nem indulnak külföldre a munkavállalók (ProfitLine)
Szakképzettség és nyelvtudás nélkül nem indulnak külföldre a magyar munkavállalók - derül ki abból a felmérésből, amelyet az áprilisi nemzetközi állásbörze résztvevőinek körében készített az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyar szervezete.
jún. 19
15:54
Szentes Lázárral kezdi meg a felkészülést Diósgyőr (Agroinform)
Könnyen lehet, hogy a DVTK futballistája lesz a jelenleg csapat nélküli Tisza Tibor, valamint Peter Struhar is.
jún. 19
15:56
A címvédő Bacskai még a nyolc közé sem jutott be (Agroinform)
A 69 kg-osok között címvédő Bacskai Balázs vasárnap nagy meglepetésre vereséget szenvedett francia riválisától, így már a 16 között búcsúzott az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon, melyen hozzá hasonlóan az 53 kg-os Kalucza Norbert is kikapott.
jún. 19
16:00
Kajak-kenu Eb - Egy-egy arany, ezüst és bronz 200 m-en (Sport365)
Mindhárom éremből egyet szereztek a magyar versenyzők a vasárnap kora délutáni 200 m-es döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.
jún. 19
16:06
Elhunyt Jelena Bonner (Infostart)
Elhunyt Jelen Bonner, Andrej Szaharov Nobel-díjas akadémikus, kimagasló szovjet ellenzéki özvegye - jelentették be Moszkvában vasárnap reggel.
jún. 19
16:06
Kisgyermekek életét oltotta ki a NATO (HírTV)
Tripoliban 7 civil, köztük 2 kisgyermek meghalt, amikor hajnalban lakóházat bombázott a NATO.
jún. 19
16:06
A világ legnagyobb smaragdját tették közszemlére (Gondola)
A világ minden bizonnyal legnagyobb smaragdját állítják ki Kolumbiában, a drágakő súlya 2,27 kilogramm
jún. 19
16:08
Készülnek a hackerekre (HírTV)
Szigorúan lépne fel a jövőben az Európai Unió az internetes bűnözőkkel szemben. Erről azután állapodtak meg a nemzetközi szakértők, hogy az utóbbi időben több, nemzetbiztonsági szempontból kockázatos szervert ért hackertámadás.
jún. 19
16:12
Ilyen idő lesz jövő héten (Alternatív Energia)
A hétvégi lehűlést követően hétfőtől fokozatosan melegszik az idő, és a hét második felében visszatér a kánikula - tájékoztatta az MTI-t Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese vasárnap.
jún. 19
16:12
Húsz éve vagyunk szabadok (Blikk)
jún. 19
16:12
Népszerű, de túl "csendes" az államfő (Kripto Akadémia)
Népszerű, de túl "csendes" a német államfő az ország lakossága szerint.
jún. 19
16:12
Pander a Hannoverbe távozott a Schalkétól (Agroinform)
A 27 éves balhátvéd, Christian Pander szerződése lejártával távozott Gelsenkirchenből, a Bundesliga legutóbbi kiírásának 4. helyezettjéhez.

Keresés