2011. június 27. hétfő

jún. 27
6:45
Kovács Erzsébet maradt Kunfehértó polgármestere (hirado.hu)
A településen azért kellett időközi választás tartani, mert április 7-én feloszlatta magát az önkormányzat.
jún. 27
6:47
Varga: a növekedésből finanszírozható az adósság csökkentése (hirado.hu)
Varga Mihály szerint egy átlagos 3 százalékos növekedéssel is felére csökkenhet az adósság aránya.
jún. 27
6:48
Jó Éjt június huszonhatodikán, vasárnap (GameStar)
Pár óra múlva belépünk a nyár első hónapjának utolsó hetébe.
jún. 27
6:48
Megasztárosokat térít észhez Falusi Mariann (BorsOnline)
A tehetségkutató friss zsűritagja híve az időben kiosztott pofonnak. Új szerepétől és megváltozott külsejétől sokat remél az énekes.
jún. 27
6:48
Száz százalékban megújuló energiát szeretnének (Infostart)
Az ausztrálok jelentős része örülne, ha az ország energiaigényét kizárólag megújuló energiaforrások használatával fedeznék - derült ki egy kutatásból. Az ország a megújulók terén eddig csak a szélenergia alkalmazására tett lépéseket.
jún. 27
6:48
A büdzsé módosításáról is vitáznak a képviselők - hírösszefoglaló (Infostart)
Az idei költségvetés módosításáról szóló javaslatról is vitázik hétfőn az Országgyűlés. Azonnali intézkedéseket vár a pályakezdő orvosok helyzetének rendezésére a rezidens szövetség elnöke. Nem vesz részt a líbiai háború befejezését célzó tárgyalásokon Moammer Kadhafi. A nap legfontosabb hírei június 26-án.
jún. 27
6:50
Elmenekült a családjától Albert herceg (BorsOnline)
Magazinok állandó szereplője a monacói uralkodócsalád feje, aki 53 évesen áll először oltár elé. Sorozatunk első részéből kiderül: miért volt számára terhes a ranggal járó kötelezettség.
jún. 27
6:50
Varga: A növekedésből finanszírozható az adósság csökkentése (Infostart)
A gazdasági növekedésből lehet finanszírozni az államadósság csökkentését - mondta a miniszterelnökség államtitkára.
jún. 27
6:51
1350 és 1500 wattos MaxRevo tápok az Enermax-től (PCWorld)
A moduláris PSU-k 80Plus Gold minősítést szereztek magas hatásfokuk miatt.
jún. 27
6:51
Öt tonna kokain rendőrkézen (Blikk)
jún. 27
6:51
Hanga Ádám: "Ez hihetetlen!" (Behaviour)
Ha valaki úgy másfél hónappal ezelőtt azt mondja Hanga Ádámnak, hogy előbb egy spanyol csapat szerződteti, majd rá egy hónappal az NBA-ben 1999-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben is bajnoki címet nyert San Antonio Spurs draftolja, vélhetően kineveti az illetőt. Tegnap óta viszont már a valóság kategóriájába tartozik a fent leírt tény, így lassan eljátszadozhatunk a gondolattal, hogy Hanga…
jún. 27
6:51
Nyakkendő a képzőművészetben (Spa Trend Online)
A nyakkendő mint kihívás - horvát hozzájárulás a globális kultúrához címmel a zágrábi Academia Cravatica szervezésében nemzetközi képzőművészeti kiállítás nyílik csütörtökön a Budapest Galériában.
jún. 27
6:53
Mexikó újabb aranya az Arany Kupán (Behaviour)
Sorozatban harmadszor vívta egymással a CONCACAF régió kétévente esedékes kontinenstornájának, az Arany Kupának a döntőjét Mexikó és az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja.
jún. 27
6:53
Egy eltűnt kor (Spa Trend Online)
A Múzeumok Éjszakájában a tömeg a legrosszabb. A nagyobb, nevesebb múzeumok előtt már kora este hatalmas sorok alakulnak ki, bent még rosszabb a helyzet, a kiállításokon tolongásra, a büfék előtt akár fél órás várakozásra is lehet számítani, s népszerűbb programokról könnyen lemaradunk, ha nem használjuk a könyökünket.
jún. 27
6:55
Texasba rendelték Hanga Ádámot (Behaviour)
Vasárnap délben San Antonióba utazott Hanga Ádám, akit a pénteki játékosbörzén (draft) kiválasztott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spurs.
jún. 27
6:57
Lassan visszatér a meleg - napsütéses lesz a hétfő (hirado.hu)
A hűvös hétvége után lassan újra nyáriassá válik az idő, 25 fokra számíthatunk hétfőn.
jún. 27
6:57
Czink Melinda és a kínai nagy falat (Behaviour)
Egy héttel ezelőtt a sorsolást látva egyáltalán nem reménykedtünk abban, hogy az év harmadik Grand Slam-tornáján, Wimbledonban a hagyományos vasárnapi szünnap alkalmából még magyar versenyző meccséről írhatunk. Azonban Czink Melinda rácáfolt minden előzetes esélylatolgatásra, és szettveszteség nélkül eljutott a harmadik fordulóig, ahol a verseny 20. kiemeltje, a kínai Peng Su-aj várt rá.
jún. 27
6:59
MOTOGP (Behaviour)
Vasárnap helyett szombaton tartották meg a gyorsasági motoros-világbajnokság hetedik futamát. A Holland Nagydíjon, Assenben az időjárás döntően befolyásolta a versenyek kimenetelét.
jún. 27
7:01
Vettelnek nincs ellenszere (Behaviour)
A nyolcadik futamon hatodik győzelmét aratta a vb-címvédő Sebastian Vettel a Formula-1-es autós sorozatban: ezúttal Valenciában, az Európa Nagydíjon diadalmaskodott, s immár hetvenhét ponttal vezet Jenson Button előtt.
jún. 27
7:03
Németh Zoltán, a Telenor Magyarország humánerőforrás igazgatója (HR Portál)
Németh Zoltán pályáját ipari és FMCG területen kezdte. A 15 év tapasztalattal rendelkező szakember dolgozott a Philipsnél, a JIT-nél és az Unilevernél, 2002 óta pedig a Telenor HR csapatát erősíti, ahol jelenleg HR igazgatói posztot tölt be.
jún. 27
7:03
Eltűnik a fekete csík! Képarányt váltanak a kereskedelmi tévék (ProfitLine)
Képarányt váltanak a nyár végén a kereskedelmi tévécsatornák, így már csak néhány hónapig tart a korszerű televíziókészülékek vásárlóit bosszantó "fekete csíkok és duci figurák" harca.
jún. 27
7:05
Grundfos: a stratégiai tervezés motorja a HR (HR Portál)
Elsősorban a kompetenciamenedzsment és az arra alapozott fejlesztési programok, valamint a tavaly végrehajtott szervezetfejlesztés győzte meg a szakmai zsűrit arról, hogy a nagyvállalatok körében a Grundfos HR csapatát ítélje a legjobbnak. Szerepük olyannyira markáns a cégnél, hogy döntéseket nem is hoznak nélkülük, ami hatékony kontrolling rendszerüknek is köszönhető. A díjról, humán…
jún. 27
7:06
Hétkezdő jó reggelt! 2011.06.27. (GameStar)
Szerencsére ma sem maradt el a napfelkelte, ennek köszönhetően ismét egy újabb hétre ébredhettünk.
jún. 27
7:06
Modellgyilkosság: sokkolta a látvány Dézi megtalálóját (BorsOnline)
Három év elteltével sem felejthet az a hölgy, aki megtalálta Sz. Dézi holttestét. A nőt a következő tárgyalásra tanúként idézte be a bíróság, hogy beszámoljon élete legszörnyűbb pillanatairól.
jún. 27
7:06
Tour de France - postagalamboknak (Infostart)
Hétfőn kezdődik az első postagalamb Tour de France verseny, amelyet a 15 ezer tagot számláló Francia Postagalamb Szövetség (FCF) szervez e szabadidős tevékenység népszerűsítése.
jún. 27
7:06
Női labdarúgó-vb: Egyenlítői-Guinea már történelmet írt (She)
A női világbajnokságon szerdán bemutatkozó Egyenlítői-Guinea a legkisebb ország, amelynek válogatottja kijutott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) égisze alá tartozó világversenyre.
jún. 27
7:06
Rokkantnyugdíj: nem ellenőriznek mindenkit (HírTV)
Csak azon rokkantnyugdíjasok jogosultságát ellenőrizné a kormány, akik legalább öt évvel állnak a nyugdíjkorhatár előtt, az ennél idősebb emberek foglalkoztatási rehabilitációja ugyanis értelmetlen – tudta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgatója leszögezte, senki nem marad ellátás nélkül, aki valóban rászorul az állami segítségre. A 750 ezer hazai rokk...
jún. 27
7:06
Megszólalt Soros: összeomlás szélén táncolunk (Portfolio)
A magyar származású milliárdos befektető Soros György szerint valószínűleg elkerülhetetlen egy olyan mechanizmus életbe lépése, mely a gyengébb eurózóna tagok számára megteremti a lehetőséget, hogy...
jún. 27
7:06
A vállalkozásbarát Bank (Pénzcentrum)
A Magyar Fejlesztési Bank más, mint a többi pénzintézet! Kedvező kamatozású hitelek, gyors és egyszerű ügyintézés, ez az MFB!...
jún. 27
7:07
2011 az internetes kártyás fizetés éve (HR Portál)
A magyar kártyakibocsátók nagy része 2011-ben valósítja meg bankkártyáinak chipesítését - derül ki a MasterCard közleményéből. Így hamarosan szinte valamennyi kártyabirtokos rendelkezni fog olyan kártyával, amelyben egy szilíciumlapocska található. Ennek legfontosabb előnye a nagyobb biztonság, de a vásárlók a bankkártyán gyűjthető hűségpontok kényelmét, a chip nyújtotta változatos felhasználási…
jún. 27
7:08
Hugo Chávez haldoklik? (BorsOnline)
Kritikus állapotban van Hugo Chávez, a dél-amerikai Venezuela diktátora. A keménykezű vezető több mint két hete nem adott magáról életjelet, jelenleg Kubában ápolják.
jún. 27
7:09
LaCie CloudBox - fizikai és online adatmentés egyszerre (PCWorld)
Az új adattároló titkosítva tárolja az adatokat, egyszerre két helyen.
jún. 27
7:09
Robbantásos támadás Nigériában (Blikk)
jún. 27
7:11
Nem ellenőriznék minden rokkantnyugdíjas jogosultságát (Blikk)
jún. 27
7:13
Akár fizetnének is a várólistás betegek (Blikk)
jún. 27
7:15
Varga: gazdasági növekedésből finanszírozható az államadósság csökkentése (ATV)
A gazdasági növekedésből lehet finanszírozni az államadósság csökkentését - mondta Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára a nol.hu-n, a Népszabadság hétfői számában is megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy egy átlagos 3 százalékos növekedéssel is felére csökkenhet az adósság aránya, ha az éves hiány nulla, és a kamatok sem szállnak el.
jún. 27
7:17
Kína: segítettünk Magyarországnak, segítünk más európai országoknak is (ATV)
Kína segített Magyarországnak, és ugyanígy segíteni fog más európai országoknak is - mondta a BBC-nek a kínai miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Kína az európai adósságválság ellenére még növelte is az euróövezeti szuverén kötvények vásárlását.
jún. 27
7:21
Tízből három: célkeresztben a rokkantnyugdíjasok (Privátbankár)
Csak azon rokkantnyugdíjasok jogosultságát ellenőrizné a kormány, akik legalább öt évvel állnak a nyugdíjkorhatár előtt, az ennél idősebb emberek foglalkoztatási rehabilitációja ugyanis értelmetlen - ...
jún. 27
7:24
Le sem száll a nőjéről a focista - fotó (BorsOnline)
VAKÁCIÓ Mallorcán tölti nyári szabadságát Frank Lampard, a Chelsea futballistája, aki nemrégiben jegyezte el egy 45 millió forintos ceremónián Christine Bleakleyt.
jún. 27
7:24
Alekosz bírja a népszerűséget - de meddig élvezheti? (Habostorta)
Most még rajongója mellét fogdoshatja a görög amorózó, de... ...az RTL Klub már augusztus végén elindítja a ValóVilág 5-öt, ami azt is jelenti egyben, hogy őszre a VV4 sztárjait elfelejti a közönség. Korábban lúzernek tartották volna, ám most a népszerűsége miatt szívesen bújnak a szexmániás Alekoszhoz a csinos lányok - egyelőre. Bár Alekosz optimista, a görögnek az idő előtti süllyesztőbe…
jún. 27
7:24
Nem ellenőrzik az összes rokkantnyugdíjast - lapszemle (Infostart)
Csak azoknak a rokkantnyugdíjasoknak a jogosultságát ellenőrizné a kormány, akik legalább öt évvel állnak a nyugdíjkorhatár előtt. Az ennél idősebb emberek foglalkoztatási rehabilitációja ugyanis értelmetlen - írja a Magyar Nemzet.
jún. 27
7:24
Robbantásos támadás Nigériában (Infostart)
Nigériában 25-en meghaltak 12-en megsebesültek egy robbantásos merényletben. A hatóságok közlése szerint 3 robbanószerkezetet dobtak egy közkedvelt szórakozóhely épületére Maiduguriban.
jún. 27
7:24
WNBA: Marissa Coleman 13 pontja szerencsét hozott a Washingtonnak (She)
Hiába dobott 15 pontot a volt soproni légiós, Angel McCoughtry, csapata, az Atlanta Dream hazai pályán vereséget szenvedett a San Antonio Silver Stars ellen az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján.
jún. 27
7:24
Sűrű nap a parlamentben (HírTV)
Az Országgyűlés mai ülésén megválaszthatja az Alkotmánybíróság öt új tagját, továbbá dönthet például az egészségügyi tárgyú jogszabályok, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF) szóló törvény módosításáról is. Ezt követően a költségvetés kormány által kezdeményezett módosításáról kezdődhet vita a Házban.
jún. 27
7:26
Akár fizetnénk is a gyors diagnózisért (HírTV)
A várólistás betegek szerint az egy hónapon túli várakozási idő már elfogadhatatlanul hosszú, és nagy részük akár fizetne is a vizsgálatokért, ha azok egy-két napon belül elvégezhetők lennének – derül ki egy kutatásból. Most sok helyen még egy MR- vagy CT-vizsgálatra is hónapokat kell várni, és akad olyan kórház, ahol például egy csípőprotézis-műtétre több mint öt év az előjegyzési idő ̵...
jún. 27
7:27
Homály a venezuelai elnök egészségi állapota körül (Blikk)
jún. 27
7:33
Fizetnének is a gyors vizsgálatokért a várólistás betegek (hirado.hu)
A betegek az egy-két héten belüli időt még érthetőnek tartják, az egy-két hónapon túl kapott előjegyzés azonban elfogadhatatlan számukra - írja a Magyar Nemzet.
jún. 27
7:33
100 milliárdot is hozhat évente Kína államkötvény-vásárlása + videó (ATV)
Kínának és Magyarországnak is érdeke, hogy a távol-keleti ország magyar államkötvényeket vegyen, állítják az elemzők. Kína ezzel stabilizálhatja piacait, a befektetőket pedig megnyugtatja, hogy a magyar államadósság finanszírozásába beszállt a pekingi kormány.
jún. 27
7:35
Videó: 40 méteres bombagól a világbajnoki döntőben (ATV)
A spanyol fiatalok 2-0-ára verték Svájc együttesét.
jún. 27
7:36
Ven Csia-pao: 'segítettünk Magyarországnak, segítünk más európai országoknak is' (ProfitLine)
Kína segített Magyarországnak, és ugyanígy segíteni fog más európai országoknak is - mondta a BBC-nek a kínai miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy Kína az európai adósságválság ellenére még növelte is az euróövezeti szuverén kötvények vásárlását.

Keresés