2011. június 27. hétfő

jún. 27
16:42
Ven Csia-pao: az emberi jogoknak különböző értelmezései lehetnek (Metropol)
Az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság és az egyenlőség "más-más módokon és formákban" érvényesülhet különböző országokban - mondta hétfőn Londonban Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, aki szerint Kína nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában is szerkezeti reformokat hajt végre.
jún. 27
16:42
Kiesett a címvédő Serena Williams (Metropol)
A korábban négyszer győztes (2002, 2003, 2009, 2010) amerikai két játszmában kikapott a francia Marion Bartolitól a hétfői nyolcaddöntőben.
jún. 27
16:42
Botka szerint károkat okozna Szegednek a főjegyző leváltása (Metropol)
Botka László polgármester szerint súlyos károkat okozna Szegednek Mózes Ervin címzetes főjegyző leváltása, amit a Fidesz-KDNP-frakció tagjai kezdeményeztek.
jún. 27
16:42
Csak okosan a Facebook-ra feltöltött nyaralási képekkel (Pénzcentrum)
Érdemes megfontolni, milyen információt osztunk meg magunkról a széles nyilvánosság előtt, például a közösségi oldalakon. Fotóink adatain keresztül például még akkor is kideríthető, hogy éppen hol tartózkodunk, ha egyébként a kép tartalmáról ez nem derülne ki. Érdemes tehát adataink biztonságára nagyobb figyelmet fordítanunk különösen nyáron, amikor sokan elutaznak....
jún. 27
16:43
Katasztrófa után: végre van esély a jó bortermésre (Privátbankár)
Fellélegezhettek a szőlő- és bortermelők. Idén a magyar borászok ismét megközelíthetik a 3.5 millió hektoliteres bortermést, ami majdnem a tavalyi kétszerese
jún. 27
16:44
Futunk vagy fotózkodunk? (Blikk)
Budapest - Protokollbaki! Sportcipőben és tréningnadrágban sétált Ven Csia-pao Kína miniszterelnöke Orbán Viktorral a hétvégén.
jún. 27
16:44
Martonyi: Ha néha lassan és döcögve is, de működik (HírTV)
Martonyi János szerint az elmúlt félévben megmutatkozott, hogy Európa - ha néha lassan és döcögve is, de - működik, megfelelően képes reagálni a kihívásokra.
jún. 27
16:44
Magyar nyelvhasználatot követelnek két szlovákiai városban (Metropol)
A magyar nyelv használatát követelő matricák jelentek meg hétfőre virradóra azoknak a révkomáromi és dunaszerdahelyi boltoknak a kirakatain és az irodák ajtaján, melyek cég- és reklámtábláján kizárólag szlovák feliratok olvashatók.
jún. 27
16:45
Titkos infók farkas Helgáról (Blikk)
Szeged - A Farkas Helga-ügy elévülése után sem adja fel a harcot az egykori nyomozó, Palatinusz Gábor, aki szerint nem egyszerű emberölés történt, hanem emberrablás: szerinte a szálak a nemzetközi szervezett bűnözéshez vezetnek.
jún. 27
16:45
Kommandósok fékeztek meg egy dühöngő férfit Salgótarjánban (Alternatív Energia)
Kommandósok fékeztek meg egy otthonában dühöngő férfit vasárnap éjszaka Salgótarjánban úgy, hogy egy másik erkélyről, mintegy 25 méter magasságból ereszkedtek le a harmadik emeleti lakáshoz - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
jún. 27
16:46
Izrael nem engedi kikötni Gázában a segélyflottillát (Metropol)
Az izraeli kormány utasította hétfőn a haditengerészetet, hogy ne engedje kikötni a Gázai övezetben az oda segélyt szállító nemzetközi hajórajt, de lehetőleg kerülje el az összeütközést a fedélzeten lévő palesztinbarát aktivistákkal.
jún. 27
16:51
Felfüggesztett börtönre ítélték a magyar bloggert (ATV)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Polgár Tamást hétfőn, nem jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság amiatt, mert a Tomcat néven ismert blogger tavaly a Fővárosi Bíróság (FB) folyosóján arcul ütötte Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt.
jún. 27
16:53
Cseh kritika: Görögországnak nem újabb kölcsönre van szüksége (ATV)
Václav Klaus cseh köztársasági elnök szerint egy újabb kölcsön nem az a segítség, amire az eladósodott Görögországnak leginkább szüksége van.
jún. 27
16:57
"Mondjuk ki végre: a görögök nem tudnak fizetni" (Privátbankár)
Vaclav Klaus szerint ki kell mondani, hogy a görögök nem tudják majd visszafizetni a 110 milliárd eurós "kölcsönt" - mindeközben "rezeg a léc" Portugáliában és Írországban is
jún. 27
16:57
Klaus: Görögországnak segítségként nem újabb kölcsönre van szüksége (ProfitLine)
Václav Klaus cseh köztársasági elnök szerint egy újabb kölcsön nem az a segítség, amire az eladósodott Görögországnak leginkább szüksége van.
jún. 27
17:00
Pénzt akart kihúzni menedzsere Balogh Edinából (Blikk)
Két és fél éves huzavona után sikerült pontot tenni a Balogh Edina (26) és a Miss Modellügynökség Kft. között folyó vitának.
jún. 27
17:00
Kudarc, a gazdasági önrendelkezés feladása - ellenzéki vélemények az uniós elnökségről (Infostart)
Az ellenzéki pártok a többi között politikai kudarcként és a gazdasági önrendelkezés feladásaként tekintenek az elmúlt fél éves magyar uniós elnökségre.
jún. 27
17:00
Külföldi szakembert ültetnek a kispadra? (HírTV)
Akár külföldi szakembert is kinevezhetnek a női kézilabda-válogatottnál, ahol Mátéfi Eszter lemondása után üresedett meg a szövetségi kapitányi poszt – erről Vetési Iván, a hazai szövetség pénteken megválasztott elnöke beszélt.
jún. 27
17:00
Orbán Viktor egy rendkívüli feladatról! (Gondola)
Ahogy hazánkat, úgy Európát is át kell szervezni, és meg kell újítani - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben.
jún. 27
17:00
Terjed a mefedron használata a drogfogyasztók körében (Metropol)
Rohamosan nő a mefedront használók száma a drogfogyasztók körében egy kutatás szerint Magyarországon; a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a szer gyors fizikai, pszichés és szociális leépülést okoz.
jún. 27
17:00
Jó-e nekünk a kínaiak pénze? (Portfolio)
Pozitív és negatív üzenete is van mind a kínai, mind a magyar kormányfő hétvégi szavainak arról, hogy az ázsiai óriásgazdaság hajlandó magyar állampapírok vásárlására is. Ez egyébként nemcsak egy a...
jún. 27
17:02
Átadták a leköszönő magyar EU-elnökség búcsúajándékát (HírTV)
Győri Enikő EU-ügyi államtitkár hétfőn Brüsszelben ünnepélyesen átadta a leköszönő magyar EU-elnökség ajándékát, egy herendi vázát Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament (EP) elnökének.
jún. 27
17:02
Az LMP nem vesz részt az alkotmánybírák megválasztásában (Metropol)
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a döntést azzal indokolta, hogy már a jelölési procedúra is "a parlamenti jogszabályok semmibevételével zajlott le".
jún. 27
17:03
Kirúgták, mert a főnök főnöke büdösnek tartotta (Alternatív Energia)
Az egész brigádnak felmondtak azután, hogy a vállalkozó nem bocsátotta el a roma takarítónőjét, aki a megrendelő szerint "testszagú és büdös" volt. Az érintettek az egyenlő bánásmód követelményének a megsértése miatt pert indítottak a megbízó ellen.
jún. 27
17:03
Nyerj jegyet a Betfairrel a Magyarország-Svédország meccsre (Sport365)
A Betfair és a Sport365.hu közös játékán most belépőjegyeket nyerhetsz a szeptember 2-i Magyarország-Svédország válogatott labdarúgó Eb-selejtezőre.
jún. 27
17:05
Galéria: Fehérneműben az egykori úszólány (Sport365)
Financsek Gábor, úszó testvére már nem élsportoló, de alakja máig kifogástalan.
jún. 27
17:06
Rogán offshore-javaslata: ha nincs osztalék, adózni sem muszáj (Adózóna)
Ha elfogadják Rogán Antal, fideszes képviselő javaslatát, csak akor kell majd adózniuk az offshore cégeknek, ha osztalékot fizetnek ki tagjaiknak és azt be is vallják. Mi változna még? Elemeztük a benyújtott törvényjavaslatot.
jún. 27
17:06
Bartoli két játszmában búcsúztatta a címvédő Serena Williamset (Agroinform)
Egy simább és egy rövidítésben véget ért szett után győzte le a 2007-es döntős francia a nemrég visszatért címvédőt.
jún. 27
17:08
Farkas Balázs a Diósgyőr játékosa lehet (Agroinform)
Sebők Zsolt, Holczer Ádám és Szántai Levente neve is felmerült a DVTK-nál, ám úgy tűnik, Farkas lehet a befutó kapusposzton.
jún. 27
17:09
Jelentősen nőtt a határforgalom Letenyénél (hirado.hu)
Az előző héthez képest jelentősen nőtt a határforgalom az elmúlt hét végén Letenyén a két magyar-horvát határátkelőnél.
jún. 27
17:09
Többszázezren maradhatnak állás nélkül jövőre + videó (ATV)
Jelentős munkaerőkínálat-növekedés várható a rokkantnyugdíjazás, illetve a segélyezési rendszer átalakítása következtében – erről Petschnig Mária közgazdász beszélt hétfőn az ATV Start című műsorában.
jún. 27
17:10
Murray magabiztosan jutott a nyolc közé (Agroinform)
A negyedik helyen kiemelt hazai közönségkedvenc 7:6, 6:3, 6:2-ra győzte le a 17. helyen rangsorolt francia Richard Gasquet-et.
jún. 27
17:11
Vége a katasztrófa turizmusnak Csernobilban? (hirado.hu)
Ukrajna megtiltotta a turistáknak hogy a csernobili atomkatasztrófában fertőzötté vált területekre utazhassanak.
jún. 27
17:13
Jéggel hűtötték az élelmiszereket a XIV. században a kínaiak (hirado.hu)
Egy kínai freskó árulkodik a technika korai alkalmazásáról
jún. 27
17:15
Felfüggesztettet kapott Tomcat, mert megütötte Novák Elődöt (hirado.hu)
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Polgár Tamást a bíróság amiatt, mert tavaly arcul ütötte Novák Előd jobbikos képviselőt.
jún. 27
17:17
Táblagépekkel szerelik fel a szingapúri katonákat (hirado.hu)
A szingapúri hadsereg tengerészgyalogosait és a légierő kötelékében szolgáló katonáit a lőfegyverek mellett táblagépekkel is fölszerelik - jelentette be ma a szingapúri védelmi minisztérium.
jún. 27
17:18
Földhöz csapódott a Malév-gép farka (Blikk)
Heraklion - Horror landolás Krétán! Tömegkatasztrófa is bekövetkezhetett volna szombaton, mikor hátsó kerekek helyett a gép farokrésze ért először betont Heraklion repülőterének leszállópályáján, amint a pilóta megpróbálta letenni a Malév Boeing-737-800 típusú repülőjét.
jún. 27
17:18
Ezen a területen is egyértelmű sikert könyvelhetünk el (HírTV)
A sport területén egyértelműen sikeres volt a magyar európai uniós elnökség, mert az elmúlt fél év során valamennyi tagállam elfogadta a sport első uniós munkatervét – hangoztatták az európai sportigazgatók kétnapos gödöllői informális értekezletén részt vevő külföldi delegációk képviselői.
jún. 27
17:18
Gólyákkal néznek farkasszemet a katonák (Metropol)
Puszta szemmel kell katonáknak elriasztaniuk gólyákat egy repülőtér közeléből Ausztriában, miután semmilyen hagyományosabb fegyvert nem használhatnak.
jún. 27
17:19
Egyes egészségtelen élelmiszereket kitiltanának a piacról (hirado.hu)
Ha a szakértők úgy ítélik meg, hogy egy-egy élelmiszer fogyasztása különösen káros hatású, akkor az adott technológiát, vagy terméket akár be is lehet tiltani.
jún. 27
17:20
Szexőrült pápa borítja vérbe Rómát (Blikk)
Az HBO június 28-án elhozza nekünk Jeremy Ironst és galád családját, akik bebizonyítják, hogy a reneszánsz korban némi leleményességgel minden elképzelhető bűnt el lehetett követni. Indul a Borgiák című sorozat, ismerje meg a legördögibb egyházfőt!
jún. 27
17:20
8 fokig is lehűlhet (HírTV)
Hétfőn sok napsütésre, nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, számottevő csapadék nem lesz. Kedden északkeleten erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. A Dunától keletre több helyen várható zápor, helyenként zivatar, máshol csak néhol lehet csapadék. Az északi szél a Dunántúlon és északkeleten többfelé megerősödik, utóbbi tájakon kedden és zivatar környékén viharos széllökés is lehet.
jún. 27
17:21
Semjén: eddig százezren igényelték a magyar állampolgárságot (Alternatív Energia)
Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerűsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor hétfőn a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezőt, a délvidéki Balog Virág Lászlót és családját.
jún. 27
17:22
Kiakadt párjára Kiszel Tünde (Blikk)
Budapest – Nem múlt el következmények nélkül cikkünk, miszerint Kiszel Tünde párja, Károly kéz a kézben sétálgatott egy hölggyel egy budai bevásárlóközpontban. Tüncike annyira megharagudott Károlyra a cikk és a fotó miatt, hogy szóba sem akar állni többet vele.
jún. 27
17:23
A szegedi főjegyző felmentését indítványozza a Fidesz-KDNP (Alternatív Energia)
A frakció az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az önkormányzatnál végzett vizsgálatában súlyos hiányosságokat állapított meg a belső ellenőrzés rendjével kapcsolatban. Az ÁSZ javasolta, hogy a polgármester kezdeményezze a főjegyző felelősségre vonását, ez azonban azóta sem történt meg.
jún. 27
17:24
Kerüli áldozatát Stohl András (Blikk)
Fót-Őrbottyán - Kiakadt Kaincz Pál (78), az idős sértett, aki Stohl András (44) miatt érzi magát nyomorultul a baleset óta. A színész bocsánatkérését ugyan elfogadta, sőt azt is elmondta, nem kívánja börtönbe, de azt kikéri magának, hogy bárki szimulálással gyanúsítgassa.
jún. 27
17:24
Az előselejtezős után német vagy lengyel ellenfelet kaphat Loki (Agroinform)
A német Buxtehudéval vagy a lengyel Zaglebie Lubinnal játszhat majd a DVSC-Korvex női kézilabdacsapata a BL főtáblájára kerülésért.
jún. 27
17:27
A jövő hét közepéig kell várni a kánikulára (hirado.hu)
A kellemes, nyárias idő a hét végére menetrendszerűen elromlik. Kánikulára a jövő hét közepéig nem kell számítani.
jún. 27
17:29
Sandra Bullockkal vigasztalódik George Clooney (hirado.hu)
A hollywoodi szívtipró a hírek szerint újra kivetette hálóját, ezúttal Oscar-díjas kolleganőjére.
jún. 27
17:30
Magyar-kínai vegyesvállalat épít napelemgyártó üzemet Berettyóújfaluban (ProfitLine)
Az Orient Solar magyar-kínai vegyesvállalat Berettyóújfaluban felépítendő napelem- és napkollektorgyártó üzemének egyedi kormánydöntéssel való támogatásáról kezdett hétfőn tárgyalásokat a szaktárcáknál Galló Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója.

Keresés