Nyolcvanhárom éves korában meghalt a Doktor Halálként emlegetett Jack Kevorkian orvos, az eutanázia, a kegyes halálba segítés legfőbb amerikai szószólója - közölte ügyvédje.
Akciótervet készít az Európai Bizottság az egészségügyi szakemberek európai szinten egyre nagyobb problémát jelentő hiányának kezelésére – közölte John Dalli, az Európai Unió egészségügyi biztosa pénteken egy szakmai rendezvényen, Budapesten. Szócska Miklós államtitkár azt mondta, az uniós csatlakozás óta az aktív orvosok mintegy 13 százaléka elhagyta Magyarországot.
Legalább tíz tüntető életét vesztette pénteken Szíria középső részén, Hama városában, miután a biztonsági erők a kormány távozását követelő tüntetők közé lőttek - közölték ellenzéki forrásból.
Rémhírnek és minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte a pénteki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány.
Az MSZP elfogadhatatlannak tartja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra vonatkozó javaslatát, hogy az Országgyűlés kétharmados törvényben rögzítse az egy kulcsos, legfeljebb 16 százalékos személyi jövedelemadót.
Tizenkilenc év után véget ért Shaquille O'Neal pályafutása az NBA-ben, a méretei okán (is) kiemelkedő klasszist emlékezetes momemtumait bemutató videókkal búcsúztatjuk.
Sonkák, sajtok, mézek, borok, pálinkák és további különlegességek. Mindenből a legjobbat – áll a Budai Gourmet szlogenjében. A fesztivált június 3–4–5-én rendezik meg a Millenáris Parkban.
Vitát váltott ki Izraelben Meir Dagan, a Moszad volt főnöke, aki újfent bírálta Benjámin Netanjahu miniszterelnök Irán elleni terveit, veszedelmes kalandorságnak minősítve őket.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Tartalomipari Szövetséggel (MATISZ) folytat tárgyalásokat a törvénybe ütköző internetes tartalmak bejelentését lehetővé tevő magyarországi online...
Az eurózóna adósságválsága és az Egyesült Államok gazdasági gondjai új és új csúcsokra repítik a svájci frankot. Ennek kapcsán mi is naponta megtapasztalhatjuk: a mély krízis végével sem gyengült az...
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldala azt javasolja, hogy a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácson (NGTT) belül hozzanak létre egy gazdasági tagozatot, amely alkalmas lenne a munk...
Az épp zajló Wörthersee Tour-t a Volkswagen sem hagyhatta szó nélkül, főleg, hogy az idei a 30. GTI találkozó. A konszern többi márkája, a Seat, a Skoda és az Audi már ellőtték a puskaport, ezúttal pedig a VW szolgáltat igazán finom falatokat a Golf kabrió GTI és R változatával.
Meghalt Pércsi József „Betyár”, a magyar birkózás jeles egyénisége, aki az 1972. évi müncheni olimpián kötöttfogásban, a 90 kg-ban a negyedik helyen végzett. A Bp. Honvéd színeiben hatszor nyert egyéni, tizenegyszer pedig csapatbajnokságot. Március 19-én volt hatvankilenc éves. A temetésének időpontja bizonytalan.
Két vereség és egy győzelem után döntetlent játszott a magyar női vízilabda-válogatott a Kirisi Kupáért zajló oroszországi nemzetközi tornán, ahol pénteken az ausztrál csapat volt az ellenfél.
Vasárnap este a 100 tagú Cigányzenekar és a Budapest Klezmer Band közös produkciót mutat be. A két együttes vendége Bangó Margit, és Falusi Mariann lesz. A Pa Dö Dő tagja mindkét formációval fellép.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az alma- és a dióültetvényeket érintette leginkább a május eleji hirtelen lehűlés és fagy. Előbbinél 94, míg a csonthéjas gyümölcsnél 95 százalékos a kár mértéke – közölte a megyei kormányhivatal mezőgazdasági szakigazgatási hivatalának munkatársa pénteken.
Teljesen új külsővel és tartalommal várja majd az olvasókat két-három hónap múlva a Stop.hu. Mint írják, az átalakítás folyamata már több hónapja tart, s emiatt szünetel a blogolási lehetőség is. Gréczy Zsolt blogja csak az átalakítások miatt került le a honlapról.
Rémhírnek és minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte a pénteki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány. Az ügyben a felügyelet és a rendőrség is vizsgálódik.
Mintegy százötven holttestet emeltek ki eddig a tunéziai partoknál kedden felborult hajó roncsaiból - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.
Meredek indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapír piacokon pénteken, a minden várakozást alulmúló foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok nyomán. A mai adat tovább erősíti az amerikai gazdaság gyengülése miatti aggodalmakat.
A jobb munkakörülményekért harcoló mozdonyvezetők péntekre virradóra a portugál nagyvárosok külvárosi vonatközlekedését bénították meg: hajnali 2 órától reggel 6-ig nem jártak a szerelvények, és pénte...
Májusban 52,8 pontról 54,6 pontra emelkedett az ISM szolgáltatói indexének értéke, ami enyhe pozitív meglepetést okozott, hiszen az elemzői konszenzus 53,3 pont volt. Az Institue of Supply...
A német kormány visszafogottan nyilatkozott pénteken az előző nap az Európai Központi Bank elnöke által javasolt euróövezeti pénzügyminisztérium felállításáról.
Kecskemét - Ahol 70 éve még konflisok zörögtek a macskaköveken, ott most a jövő járművei, köztük elektromos és sűrített levegővel hajtott autók kaptak teret.
Mogyoród - A túraató-világbajnokság Magyar Nagydíján dobogós helyezésről álmodik Michelisz Norbert (26). A Blikk olvasói pedig azt is megnézhetik, hogy hol.
A kormányzati kommunikációnak köszönhetően immár a társadalmi nyomás is fokozódik a rendvédelmi dolgozókon a korkedvezményes nyugdíj miatt – erről a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Szövetségének elnöke beszélt az ATV Start-ban.
Rémhírnek és minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte a pénteki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány. Az ügyben a felügyelet és a rendőrség is vizsgálódik.
A Mol nyitott a tárgyalásokra a horvát kormánnyal, egyúttal javasolja, hogy az egyeztetéseket használják ki arra, hogy több, régóta nyitott kérdést, egyebek között a Gáz Keretszerződés teljesülését is megvitassák - áll a Mol pénteki közleményében.
Kettlebellek, buzogányok, vaskos kötelek, medicinlabdák, gyűrűk. Akár egy középkori kínzókamra, vagy egy általános iskola tornaterme is lehetne, pedig Attilát, a Blikk Fitt újságíróját egy különleges, funkcionális edzőterembe hívták gyakorolni.
Nem tette még közzé a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a következő tanév rendjéről szóló rendeletet, így az igazgatók bajban vannak a szabadságok kiadásával, hiszen nem lehet tudni, melyik napon kezdődik a 2011/2012-es tanév - olvasható az fn.hu-n.
Nem született megállapodás a pénteki egyeztetésen a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány között - mondta Powell Pál, a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma munkavállalói oldalának megbízott elnöke a Belügyminisztérium (BM) előtt újságíróknak az egyeztetést követően
A kullancs encephalitis, a kullancsokban élősködő flavivírusok által terjesztett betegség, tünetei a kullancscsípést követően néhány napon belül jelentkező magas láz, idegrendszeri görcsök, tudatzavar lehetnek.
Az élet védelméért rendeznek sétát szombaton, emlékezve a több mint fél Magyarországnyi létszámot kitevő meg nem született gyermekre. A résztvevők fehér lufikat engednek a magasba a városligeti ’56-os emlékműnél.
Megyei szűrőközpontok kialakítására lenne szükség a minden huszadik embert fenyegető vastagbélrák visszaszorításához - állítják a gasztroenterológusok, az emésztőrendszerrel és annak betegségeivel foglalkozó szakorvosok.
A Mol nyitott a tárgyalásokra a horvát kormánnyal, egyúttal javasolja, hogy az egyeztetéseket használják ki arra, hogy több, régóta nyitott kérdést, egyebek között a Gáz Keretszerződés teljesülését is...