Szilvásy György a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai büntetőperében pénteken a Fővárosi Bíróságon tanúként elmondta, hogy a nyaralójánál elkövetett robbantás előtt ezrével kapta a fenyegető, gyalázkodó sms-eket, telefonhívásokat.
Sztojka Ivánnak, a Cozma-ügy harmadrendű vádlottjának az összes vádpont alóli felmentését kérte védője a Veszprém Megyei Bíróság pénteki tárgyalásán. Kereszturi Mónika ügyvéd védőbeszédében kifejtette: védence nem volt jelen Marian Cozma kézilabdázó leszúrásánál, nem vett részt a veszprémi Patrióta lokál előtti verekedésben. Álláspontja szerint Sztojka Iván az utcáról futott vissza a bárba, és a…
A váratlanul rossz pénteki amerikai foglalkoztatási adatok azt mutatják, hogy az elmúlt hetekben "falnak ment" az amerikai gazdaság, és ez a monetáris enyhítés folytatásának lehetőségét veti fel - vélekedtek az új amerikai munkapiaci adatsort kommentálva londoni pénzügyi elemzők.
Az elmúlt szezont Ingolstadtban töltő támadó szerint nagyon kellett az önbizalom a csapatnak, Gulácsi Péter úgy gondolja, mentálisan kell erősnek lenniük.
Placeville - Philip Garrido (60) és felesége, Nancy (55) 11 éves korában rabolta el az utcáról a kaliforniai iskolást, hogy szexrabszolgát csináljanak belőle. A visszaesőként nyilvántartott férfi 431, neje 36 évet kapott kegyetlenségéért, ítéletük ellen nem is fellebbeztek.
Szilvásy György a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai büntetőperében pénteken a Fővárosi Bíróságon tanúként elmondta, hogy a nyaralójánál elkövetett robbantás előtt ezrével kapta a fenyegető, gyalázkodó sms-eket, telefonhívásokat.
Korrekció várható piacokon, ahogy a likviditás megfogyatkozik, de az év második felében feltámadás jöhet - véli Peter Toogood, az Old Broad Street Research szakértője. "Nincs likviditás a piacokon...
Kétnapos magyarországi látogatásra érkezik hétfőn a Kirgiz Köztársaság elnöke. Roza Otunbajeva vendéglátójával, Schmitt Pál köztársasági elnökkel folytat megbeszéléseket, találkozik Kövér László házelnökkel, megtekinti a Terror Háza Múzeum kiállítását, és a múzeumban részt vesz a Mészáros László- és Csingiz Ajtmatov-emlékesten - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.
Csütörtökön délután, a budapesti Szent István téren szokatlan látvány fogadta az arra sétálókat, hiszen színes versenyautók ritkán tűnnek fel a Bazilika előtti, impozáns területen.
Gond nélkül be lehet szerezni szakképző iskolákban vagy szakközépiskolákban a dizájner drogokat, amelyeket már nemcsak partikon, hanem tanítási idő alatt is használnak a fiatalok - derül ki a Fact Intézet kutatásából. A szakemberek Dél-Magyarországon vizsgálták a drogtípus terjedését, a mélyinterjúkban nemcsak fogyasztókat, dílereket, hanem rendőröket is megkérdeztek.
Az eredeti határidőhöz képest négy hónapos késésben van a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság egyik fő arénája, a varsói Nemzeti Stadion építése, a megbízó lengyel Nemzeti Sportközpont (NCS) azzal fenyegetőzik, hogy felmondja a stadion építésére egy osztrák céggel kötött szerződést.
Kövér László szerint Budapest és Prága egyaránt úgy véli, hogy a visegrádi csoport kiváló együttműködési fórum, s nagyon fontos szerepe van abban, hogy a négy közép-európai ország összehangoltan tudjon fellépni érdekeiért az Európai Unió keretében is.
Rémhírnek és minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte a pénteki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány. Az ügyben a felügyelet és a rendőrség is vizsgálódik.
A kormány adósmentő csomagja elvben csak ideiglenes védettséget ad az erős svájci frank ellen, de ha nem javul a helyzet, akkor egyszer lehet, hogy mégis kimenti az adósokat. A felmerülő játékelméleti problémák megnehezítik az adósok döntését - hívja fel a figyelmet a Portfolio.hu-nak és a szuveren.hu-nak írt cikkében Muraközy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének…
A család 1995-ben adta el az ingatlant, amikor Kate 12 éves volt, miután Party Pieces elnevezésű családi vállalkozásuknak köszönhetően elég pénzt sikerült összegyűjteniük egy nagyobb ház vásárlásához.
Budapest - Ma végre kiderül, hogy az Appril Project, Krizbai Teca (15), Szabó Ádám (18) és László Attila (14) közül ki nyeri a Csillag születik című vetélkedőt. A döntő során minden apróságnak jelentősége lehet, még a kabaláknak is. A Blikk bekukkantott a táskákba, és kiderítette, miket dugdosnak a fináléba jutott kiscsillagok.
A rendőrség közel 150 német huligánt vett őrizetbe pénteken Bécsben, ahol az osztrák labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen fogadja a vb-bronzérmes német együttest.
Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.
Az Andrea Hlavackova, Lucie Hradecka cseh kettős nyerte pénteken a női párosok döntőjét az év második Grand Slam-tornáján, a francia nyílt teniszbajnokságon.
Sikerrel zárta ma az E-Star kötvényprogramjának nem intézményi (lakossági) jegyzését - közölte a társaság. A lakossági befektetők 326 millió forint értékben jegyeztek a kötvényekből, így az...
Görögországot segítő újabb pénzügyi támogatásról készül döntést hozni az euróövezeti országok csoportja - jelentette be a csoport pénzügyminisztereinek tanácsát (Eurogroup) elnöklő Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, miután pénteken hivatalában fogadta Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnököt.
Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.
Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.
Németország ebben az évtizedben három atomerőművet zár be az atomenergiából való gyorsított kiszállás jegyében - közölte Angela Merkel kancellár pénteken. A német tartományi miniszterelnökökkel...
A magyar női kosárlabda-válogatott 68-39-es győzelmet aratott Hollandia legjobbjai felett a Sopronban zajló Európa-bajnoki pótselejtező-torna pénteki nyitónapján.
Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.
A lakossági befektetők 326 millió forint értékben jegyeztek az E-Star energiaszolgáltató kötvényeiből a pénteken zárult jegyzési időszakban. A korábban befejeződött intézményi értékesítéssel együtt összesen 2,2 milliárd értékű kötvényre érkezett jegyzés - közölte a tőzsdén jegyzett vállalat a BÉT honlapján pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,97 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 23.076,01 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Júliusban juthat hozzá Görögország a mentőcsomag következő részletéhez, amit az elkövetkezendő hetekben tárgyalások előznek majd meg a kormányzat programjáról - közölte ma az EU, az EKB és az IMF. ...
Óbuda - Senki sem fog unatkozni nyáron Óbudán. Az utcák és a terek megtelnek zenével, jókedvvel, június 17-től augusztus 27-ig a III. kerület igazi kulturális központtá válik.
A Balatoni Hajózási Zrt. 22 tulajdonos önkormányzatának 8-10 százalékos forgalomnövekedésről szóló elvárásait a személyhajó és a kompágaztában a tavalyi árakon is lehet teljesíteni, ha elmaradnak az idén a rendkívüli viharok - mondta Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója a hajózási társaság pénteki siófoki kikötőavató és szezonnyitó ünnepségén.
A kiábrándító délutáni amerikai makroadatokat követően a kockázatkerülés erőteljes jelei mutatkoztak a globális pénz-és tőkepiacokon, a részvényindexek hanyatlásnak indultak, a menedéknek számító...