A jemeni elnökhöz hű katonák pénteken a fővárosban, Szanaában ismét tüzet nyitottak az államfő távozását követelő tüntetőkre. Az elnök halálhírét keltették, más források ezt tagadják.
Az euróövezetnek egy B-tervet is el kellene fogadnia, amely a görög adósság átstrukturálását irányozza elő - írja a Andrew Balls, a világ legnagyobb vagyonkezelő vállalata, a Pimco, európai portfolióigazgatója a Daily Telegraph brit napilap pénteki számában.
A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány oktatáspolitikájában csak a gazdasági szempontok érvényesülnek - jelentette ki Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője.
A K&H bankcsoport 4,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, 16 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A bankadó nélkül a bankcsoport adózott nyeresége 7,9 milliárd forint lenne, közel 42 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban - közölte a pénzintézet csütörtökön.
Öt embert agyonlőtt, egyet pedig súlyosan megsebesített az arizonai Yuma városban és az azonos nevű megyében egy 73 éves férfi, aki ezek után maga ellen fordította fegyverét - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.
Az oktatásban és a kutatásban is együttműködik mostantól a kenőanyaggyártással foglalkozó leányvállalat, a MOL-LUB Kft. és a Kecskeméti Főiskola (KF) - erről írt alá szándéknyilatkozatot június 2-án Richard Milošovič ügyvezető igazgatója és Danyi József rektor. A KF milliárdos fejlesztéssel és széles körű járműipari kapcsolatok kiépítésével készül az autóipari szakemberképzés beindítására. A…
A The Sun szerint José Ángel Sánchez, a királyiak főigazgatója felvette a kapcsolatot az Ágyúsokkal, a blancók minden áldozatara hajlandóak, csak hogy odaszúrjanak a Barcelonának.
Felhalmozási ajánlását fenntartva a korábbi 6600 forintról 7000 forintra növelte az OTP részvényeire vonatkozó célárfolyamát az Erste Bank. Az új célár közel 15%-os felértékelődési potenciált jelent....
Pénteken nyugaton több, keleten kevesebb napsütésre számíthatunk, mert a kelet felől érkező nedves levegő hatására előbb keleten, majd napközben másutt is erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és előbb keleten csak elszórtan, majd nyugaton már többfelé várhatók záporok, zivatarok. Helyenként felhőszakadás, jégeső is lehet.
A Penta Unió és az Infotéka együttműködése lehetővé teszi, hogy a számviteli szakképzésből olyan szakemberek kerüljenek ki, akik nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek.
Érezhető kivárás jellemezte az európai piacokat a délelőtt során, miután a befektetők láthatóan nem akarnak jelentősebb pozíciókat felvenni a délutáni fontos amerikai makroadatok előtt. Ennek...
Helyi népszavazást tartanak Józsefvárosban a hajléktalanokat érintő kérdésekben, a VIII. kerületi képviselő-testület csütörtök esti ülésén elfogadta az erre vonatkozó előterjesztést - közölte Kocs...
Akciótervet készít az Európai Bizottság az egészségügyi szakemberek európai szinten egyre nagyobb problémát jelentő hiányának kezelésére - közölte John Dalli, az Európai Unió egészségügyi biztosa...
Jelentősebb piaci hatásokkal nem járó "tisztes kompromisszumnak" minősítették a magyar devizahitelesek megsegítésére kidolgozott otthonmentő akciótervet Londonban
Nem történik érdemi változás a családi pótlék juttatásában, de a foglalkoztatás terén nagyobb védelmet adna a gyermeket nevelő szülőknek a kormány az új családvédelmi törvényben – tudta meg a Magyar Nemzet. A jövőben számos támogatás elnevezése változhat, a nagykorú gyermekeket pedig arra kötelezheti az állam, hogy tartsák el szüleiket, ha azok önhibájukon kívül nem képesek erre.
Kairó döntésén felháborodott a gázai iszlamista terrorszervezet: Hamaszhoz közel álló források Mahmúd Abbász tevékenységét sejtik az intézkedések hátterében.
Az európai topligák küzdelmeinek befejeztével górcső alá vettük légiósaink helyzetét. A kép igen borús, hiszen Tőzsér Dániel volt az egyetlen, aki bajnokságot ünnepelhetett, igazi sztárcsapatban pedig csak Dzsudzsák Balázs tudott maradandót alkotni.
Eladta egyik veséjét egy kínai fiatalember, majd a pénzből vett magának egy iPad2 táblagépet és egy iPhone-t. Az érintett a televízióban is bemutatta testén a friss heget.
Oroszország csütörtökön bejelentett, az Európai Unió területéről származó zöldségekre vonatkozó importtilalma ellenkezik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozás feltételéül szabott...
Több mint 20 millió forint adót csalt el Gáspár Győző és felesége. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai vádemelési javaslattal küldték meg az ügy iratait az ügyészségnek.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke szerint gyenge-közepes gabonatermés várható őszi búzából az idén. Jakab István szerint a vetések mostani állapot...
Várhatóan 2012. január 1-től kezdi meg működését az Országos Érdekegyeztető Tanács jogutódja, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács. Változást jelent majd, hogy az új testületben a kormányoldal mellett nemcsak a munkaadói és a munkavállalói szféra képviselheti magát, hanem a civil szervezetek és az egyházak is.
Elkészült Farkas Flórián jelentése a roma támogatásokról és miniszteri biztosi tevékenységéről - írja a Magyar Hírlap. A fideszes országgyűlési képviselőnek a 2002 és 2010 közötti, a roma integrációs programokra fordított hazai és nemzetközi támogatások szabályosságát kellett felülvizsgálnia.
Aluljárók gyermekei, lakótelepi farkaskölykök, külteleki csövesek. A Kádár-rendszer perifériára szorult ifjúsága a fojtogató kispolgári életmódból a narkó-valóság illúziójába menekül. Ragadós szipujárvány, terjedő pálmázás, bódító Parkán-hullám. A könnyű drogok és a kemény narkó hozzáférhetetlensége miatt Technokol-gőzben és mákteában keresik a kábulatot, köhögéscsillapítóra ivott szesszel idézik…
Robbie Williams bevallotta, hogy szexuális teljesítménye nem a régi, sőt, szakemberek szerint libidója egy százéves emberének felel meg. A harminchét éves énekes ezért hetente kétszer jár hormoninjekciókra, melytől megnő a szexuális étvágya.
Több mint nyolcvan millió forint értékű tantermi csomagot nyert a keszthelyi önkormányzat, így a város négy intézményében szereltek fel a napokban korszerű informatikai eszközöket. A számítógépek, projektorok és interaktív táblák mellett speciális eszközök is segítik majd a nagyothalló, illetve gyengénlátó diákok tanulmányait - írja a monitormagazin.hu.
Európai érdeknek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök Sali Berisha albán kormányfővel pénteken Tiranában folytatott tárgyalását követően, hogy Albánia mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz, amihez magyar támogatást ígért.
Oroszország csak kemény feltételekkel hajlandó feloldani az európai zöldségekre csütörtökön bevezetett importtilalmat. A tiszti főorvos szerint ehhez a többi között azonosítani kell a kórokozót és azt, hogy milyen módon terjed a fertőzés.
Széleskörű összefogással készült el az új nemzeti légügyi stratégia, amely a szakma egységes álláspontját tükrözi, ezért jó alapul szolgál majd a következő időszak légiközlekedési fejlesztési és törvényhozási döntéseihez - jelentette be Márton Attila, a Fidesz szakpolitikusa pénteken sajtótájékoztatón.
Egyelőre nem nyilatkozott az ellene emelt vádakról a pénteken a hágai törvényszék elé állított Ratko Mladic, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnoka.
Oroszország csütörtökön bejelentett, az Európai Unió területéről származó zöldségekre vonatkozó importtilalma ellenkezik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozás feltételéül szabott egyes rendelkezésekkel - közölte pénteken az EU oroszországi képviseletének vezetője, Fernando Valenzuela.