2011. június 6. hétfő

jún. 6
12:11
KFC: több üzlet Magyarországon (Pénzcentrum)
Több új üzletet is nyitna Magyarországon a fűszeres sültcsirkéiről híres gyorsétterem lánc a KFC. Az üzleteket kizárólagossággal üzemeltető AmRest Kft. megerősítette, hogy a fő céljuk a terjeszkedés, az utóbbi időben is több helyen a Mammut 2-ben, a budapesti Arkádban és a Liszt Ferenc repülőtéren is új egységeket nyitottak, de hamarosan Szegeden is kinyithat egy új üzlet....
jún. 6
12:12
Összhangba hozzák a házszabályt az Ab-elnök megválasztásának új szabályaival (Infostart)
Bizottsági módosító indítványként kerül az Országgyűlés elé az Alkotmánybíróság elnökének megválasztását és a házszabály rendelkezéseit összehangoló módosító javaslat. A képviselőknek még ma kétharmados többséggel kell dönteniük a parlament alkotmányügyi bizottságának indítványáról.
jún. 6
12:12
Az uniós biztos szerint meg kell akadályozni, hogy a járvány megismétlődhessen (Infostart)
A németországi hasmenésjárvány elleni hatékony fellépéshez továbbra is az legfontosabb, hogy minél gyorsabban és a lehető legnagyobb bizonyossággal azonosítsák a kórokozót - hangoztatta John Dalli, az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi felelőse az európai uniós tagországok egészségügyi minisztereinek találkozója előtt, hétfőn Luxembourgban nyilatkozva. Hozzátette: ebben uniós…
jún. 6
12:12
Szobájában landolt a Boeing 737-es (+videó) (HírTV)
Teljesen élethű, profi pilóták által is kipróbált Boeing-szimulátort épített saját otthonában egy győri férfi. A pilótafülke berendezései eredetiek, méretarányosak, a vizuális látványt pedig három nagyméretű televízió képernyője biztosítja. A fülkébe szerelt hangszórók az audionális élményt is garantálják: hallható, amikor felpörögnek a 737-es utasszállító sugárhajtóművei, de hallani a műszerek,…
jún. 6
12:12
Budaházy szabadlábra helyezését kérte ügyvédje (Gondola)
Budaházy György szabadlábra helyezését kérte ügyvédje, elsősorban védence gyermekeire hivatkozva, a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőper hétfői tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon
jún. 6
12:12
Napi 1 millió hordóval emelkedhet az OPEC kitermelési kvótája (ProfitLine)
Az OPEC arab-öböli tagjai az olajtermelés növelését támogatják majd a szervezet e heti bécsi tanácskozásán a világgazdasági növekedés lassulásának megfordítása érdekében az olajárak hordónként 100 dollár alá szorításával.
jún. 6
12:12
Vlasic, Kibiwot és Laalou is a világ idei legjobbjával nyert Rabatban (Agroinform)
A vb-címvédő magasugrónő, Blanka Vlasic győzelme ellenére elégedetlen volt magával, mert a 2 métert tűzte ki célül. Marokkóban öt aranyat nyertek a hazai atléták.
jún. 6
12:13
Hamarosan jön az ebadó: mennyit fizetnek a kutyások? (Pénzcentrum)
A tervek szerint kutyánként 2000-3500 forint közötti összeget kellene fizetniük ebadó címén a tulajdonosoknak az új állatvédelmi törvény tervezete szerint - írja a Népszava....
jún. 6
12:14
Régi album felturbózva (Gondola)
Egy rendhagyó régi-új album került a boltokba Native Sons címmel a The Long Ryders zenekar jóvoltából.
jún. 6
12:14
Emelkedtek a termelői árak az euróövezetben áprilisban (ProfitLine)
Az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal növekedtek áprilisban az euróövezet 17 tagországában és 1,0 százalékkal a 27 tagú EU-ban. Az előző hónapban, márciusban az árak 0,8 százalékkal, illetve 1,2 százalékkal emelkedtek.
jún. 6
12:15
A nyugdíjról dönt ma a parlament (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés mai ülésén csökkenthetővé, illetve szociális ellátássá alakíthatóvá, de akár megszüntethetővé is teheti az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást, amennyiben elfogadja az erről szóló alkotmánymódosító javaslatot....
jún. 6
12:17
Tankoljunk vagy ne tankoljunk: az itt a kérdés (Pénzcentrum)
Bár az olaj árfolyama emelkedett a múlt héten, a forint sokat erősödött a dollárhoz képest, ami összességében az autósok malmára hajthatja a vizet az előttünk álló héten. A legnagyobb valószínűsége ugyanis annak van, hogy a benzin és a gázolaj esetében is csökkennek majd az árak....
jún. 6
12:21
Milliárdos a nyugdíjpénztári "túlszámlázás" (Adózóna)
Az elmúlt napok sajtóhírei szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) négy magánnyugdíjpénztárnál is azt állapította meg, hogy befektetéseiknél nem a tagok érdekeit képviselték; a hírbe hozott pénztárak az ING, az Aegon, az AXA és az OTP magánkasszája, amelyeknél a tagokat milliárdos nagyságrendű kár érte
jún. 6
12:21
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jún. 6
12:23
A különadó vitte el az alapkezelők tavalyi profitját (Adózóna)
A dinamikusan bővülő bevételek ellenére 0,8 százalékkal csökkent a hazai alapkezelők adózott profitja, amiben nagy szerepet játszott a különadó.
jún. 6
12:23
Semjén: 250 ezerrel többen szavazhatnának a következő választásokon (ATV)
Semjén Zsolt szerint közel 250 ezer határon túli magyar veheti fel a magyar állampolgárságot a parlamenti ciklus végéig, a következő választáson pedig már őket is megilletné a szavazati jog. A miniszterelnök-helyettes azt akarja, hogy csak egyetlen listára lehessen szavazni 2014-ben, itt adhatnák le voksukat a határon túli magyarok is - mondta el a TV2 Mokka című műsorában.
jún. 6
12:30
Tarlós bekeményít! (Gondola)
Tarlós István a TV2 Mokka című műsorában a Budaörsi úti buszsáv körüli problémákról és jövőbeli lehetőségekről beszélt hétfőn.
jún. 6
12:30
Közös értékrend és rokonszenv a kapcsolatok erősítésének garanciája (HírTV)
Magyarország rokonszenve jól érzékelhető volt a hármas japán tragédia idején – mondta újságíróknak Martonyi János külügyminiszter, miután japán kollégájával megbeszélést folytatott hétfőn Budapesten.
jún. 6
12:30
Tízezernél is több pedagógus demonstrált (Alternatív Energia)
Több mint tízezer pedagógus demonstrált tegnap a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt a kormány oktatási és szakképzési tervei ellen. A tíz százalékos béremelés mellett azt követelték, hogy az oktatási intézmények fenntartásáról, finanszírozásáról ne a kormányhivatalok, hanem a fenntartók döntsenek. Ha nem sikerül megegyezni a kormánnyal, a szeptemberi iskolakezdésre az országos sztrájkot is…
jún. 6
12:30
Levélben nyilváníthatnak véleményt a karintiaiak a helységnévtáblákról (Kripto Akadémia)
Népszavazás kezdődött Karintiában hétfőn az újonnan felállítandó német-szlovén kétnyelvű helységnévtáblákról, a referendum azonban nem kötelező érvényű, és jogi jellegét is vitatják.
jún. 6
12:30
A Hamburg is vinné Dzsudzsákot (Agroinform)
A Bundesliga 8. helyzettje rohamot indított a magyar szélső megszerzésért, kihasználva, hogy a PSV-nek mielőbb pénzre van szüksége anyagi helyzetének rendezéséhez.
jún. 6
12:32
Budaházy gyermekeire hivatkozott a védő (HírTV)
Budaházy György szabadlábra helyezését kérte ügyvédje, elsősorban védence gyermekeire hivatkozva a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőper hétfői tárgyalásán, a Fővárosi Bíróságon.
jún. 6
12:33
Szorul az adóhurok, kinek kell félnie? (Pénzcentrum)
Több mint 654 millió forint helyi adó behajtását kérték az önkormányzatok az állami adóhatóságtól az elmúlt egy év alatt - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Átlagosan 337 ezer forinttal tartoznak az adósok....
jún. 6
12:39
Tudja melyek a leginkább sugárzó mobiltelefonok? Itt egy lista róluk (ATV)
Miután a WHO figyelmeztetett, hogy a mobiltelefonok használata növelheti a rák kockázatát, és azt tanácsolta a felhasználóknak, hogy csökkentse le használatukat, egyre több arra vonatkozó rangsor lát napvilágot, hogy mely típusoknak milyen a sugárzási szintje, és melyek a legveszélyesebbek az egészségre.
jún. 6
12:41
5 forinttal csökken szerdától a benzin ára (ATV)
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
jún. 6
12:42
Várjon a tankolással, olcsóbb lesz a benzin! (Infostart)
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn a Portfolio.hu.
jún. 6
12:42
Fed-elnök: aggasztó, hogy a lakosság félelmei milyen gyorsan változnak (Privátbankár)
Aggasztó a lakosság inflációs várakozásainak volatilitása és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek lépéseket kell tennie hitelességének növelésére, hogy képes az árstabilitás fenntartására - mo...
jún. 6
12:45
Negatív indexek Nyugat-Európában (ProfitLine)
A negatív nyitást után tartották veszteségeiket hétfő délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
jún. 6
12:47
Több hitelezésélénkítő ösztönző kell Magyarországon - elemzők (ProfitLine)
A devizahitelesek terheinek könnyítését célzó megállapodáson túl további ösztönzőkre lenne szükség a magyar bankszektor hitelezési tevékenységének élénkítésére - állapították meg hétfői helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
jún. 6
12:48
Az ausztrál külügyminiszterrel tárgyalt Orbán Viktor (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn megbeszélést folytatott az ASEM külügyminiszteri csúcstalálkozójára Budapestre érkező Kevin Rudd ausztrál külügyminiszterrel - közölte a miniszterelnök szóvivője.
jún. 6
12:48
Juhász: Van elég bizonyíték Mladic ellen (Infostart)
Hágai megnyilvánulásai alapján nem sokat változhatott az elmúlt másfél évtizedben Ratko Mladic személyisége - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Juhász József történész, egyetemi tanár.
jún. 6
12:48
„Képtelenség megjósolni a XXI. századi folyamatokat” (HírTV)
Az elmúlt húsz év konfliktusai és válságai alapján alapigazságnak tekinthető, hogy a XXI. században olyan fenyegetésekre, kihívásokra kellene felkészülni, amelyekre valójában nem lehet – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn a fővárosban.
jún. 6
12:48
Risztov Éva is olimpiai kvótát szerzett (Agroinform)
A korábbi sokszoros vb- és Eb-érmes úszó a május végi Szlovák Nagydíjon 800 méteren produkált londoni indulást érő időeredményt.
jún. 6
12:50
A gazdasági együttműködés fejlesztésében állapodott meg Orbán Viktor (HírTV)
Orbán Viktor hétfőn megbeszélést folytatott az ASEM külügyminiszteri csúcstalálkozójára Budapestre érkező Kevin Rudd ausztrál külügyminiszterrel.
jún. 6
12:51
Csodára várnak a hazai befektetők (Portfolio)
Érdemi mozgások és határozottság nem látható a pesti parketten, ahol a BUX fájóan alacsony 2 milliárd forintos érdeklődés mellett 0,1%-kal került lejjebb. Egy nagyobb elmozduláshoz és a vevők...
jún. 6
12:51
Friss! Érik a legújabb kórházbotrány Magyarországon (Pénzcentrum)
A FŐGÁZ Zrt. a mai napon felfüggesztette a Nádem Kft. gázszolgáltatását. A Nádem Kft. a békéscsabai Réthy Pál Kórház- és Rendelőintézet hőszolgáltatója. Az intézmény Békéscsaba, valamint vonzáskörzete lakosságának egészségügyi ellátásában központi szerepet tölt be, így óriási problémával került szembe a térség....
jún. 6
12:52
Órákon át feküdt halott unokatestvére alatt (HírTV)
Kilenc órán át feküdt mozdulatlanul unokatestvére holtteste alatt. Egy túlélő megrázó visszaemlékezése a srebrenicai mészárlásról.
jún. 6
12:53
Saját részvényt vett az Őrmester (Portfolio)
Az Őrmester 2011. június 3-án 2212 Ft átlagáron 247 darab saját részvényt vásárolt. Ezzel a saját részvény állománya 19 930 darabra változott. ...
jún. 6
12:57
Nyugdíjháború – kettőkor kimondják a végső szót (ATV)
Az utolsó utáni percben a rendvédelmi szakszervezetek úgy érzik, megtalálták a közös nevezőt, és két órakor egy, a korkedvezményes nyugdíjak ügyét kompromisszumosan megoldó javaslatot kívánnak meghirdetni.
jún. 6
12:59
Kártyavárként dőlt össze egy négyemeletes épület Párizsban (ATV)
Egy felújítás alatt álló régi szállodaépület vasárnap este ráomlott egy szomszédos lakóházra Párizs egyik elővárosában: a balesetben hárman életüket vesztették, heten megsérültek - közölte a helyi prefektúra.
jún. 6
13:00
Több hitelezésélénkítő ösztönzőt várnak londoni elemzők (Infostart)
Londoni elemzők szerint a devizahitelesek terheinek könnyítésén túl további ösztönzőkre van szükség a magyar bankszektor hitelezési tevékenységének élénkítésére.
jún. 6
13:00
Szerdától a benzin öt forinttal közelebb kerül a dízelhez (Privátbankár)
Miután a múlt héten hat-hat forinttal nőtt a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon, e hét szerdától 5 forinttal csökken a benzin ára, míg a gázolajé nem változik - értesült piaci forráso...
jún. 6
13:00
Kigyulladt egy üzemcsarnok Hódmezővásárhelyen (HR Portál)
Kigyulladt egy takarmánygyártó cég üzemcsarnoka hajnalban Hódmezővásárhelyen, de senki sem sérült meg.
jún. 6
13:02
Megszűnt a sor Hegyeshalomnál (Privátbankár)
Megszűnt hétfőre a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása miatt tegnap kialakult sor az M1-es autópálya hegyeshalmi határátkelőjénél – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitány...
jún. 6
13:02
Aki kérdez: Kovács Krisztina (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Kovács Krisztina, a Hewlett-Packard Magyarország HR igazgatója válaszol Dara Péter coach, tanácsadó, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatójának a kérdésére.
jún. 6
13:06
Kárenyhítési csomag a májusi fagykárokra (Infostart)
Az agrártárca a májusi fagykárokat szenvedett gazdálkodók számára kárenyhítési csomagot dolgoz ki, azt szeretnék elérni, hogy a kárenyhítés mértéke legalább a 40 százalékot elérje - hangsúlyozta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága ülésén.
jún. 6
13:06
Rengeteget értek Napóleon krikszkrakszai (HírTV)
A katalógusár tízszereséért, 93 125 euróért keltek el Napóleon angoltanulásra használt jegyzetei egy vasárnapi árverésen a Párizs melletti Fontainebleau-ban.
jún. 6
13:06
Európai Civil Találkozó - Schmitt: aktív polgárokra van szükség Európában (Alternatív Energia)
Aktív polgárokkal minden jótékony változás könnyebben véghezvihető - mondta a köztársasági elnök hétfőn, az Európai Civil Találkozó 2011 című rendezvényen, a Parlamentben.
jún. 6
13:06
Egyre több diák részesül uniós ösztöndíjban (Kripto Akadémia)
A 2009-2010-es tanév során több mint 213 ezer diák részesült Erasmus-ösztöndíjban külföldi tanuláshoz vagy képzéshez, ami az előző évhez képest 7,4 százalékos növekedést jelent - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
jún. 6
13:09
Benzináresés szerdától (Portfolio)
A Portfolio.hu értesülései szerint szerdán nulla órától bruttó öt forinttal csökken a benzin literenkénti ára, miközben a gázolajé változatlan szinten marad. A benzin esetében az árcsökkenést a...

Keresés