Kedden a többórás napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Napközben ismét több helyen várható zápor, zivatar helyenként felhőszakadás, jégeső kíséretében. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.
A Malév és a Wizz Air sem készül áremelésre, bár az elmúlt időben és várhatóan a későbbiekben is tovább emelkedik a nyersolaj és ennek következtében a kerozin ára - írt a Napi Gazdaság.
Lassan két éve egy szűk sávban mozog a TVK részvényeinek az árfolyama, ami elsősorban a társaság stabilan nyomott profitabilitásának tudható be. A vegyipari cég gyenge nyereségességének oka...
Elkészült a Legfelsőbb Bíróságon az az alkotmánybírósági beadvány, amelyben a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását szabályozó, bár egyelőre még el sem fogadott törvény ellen kívánnak tiltakozni az ...
Újabb, kamatokkal és egyéb tételekkel együtt százmillió forintot meghaladó kártérítést és további közel havi félmillió forintos járadékot ítélt meg egy műhibaperben a bíróság az egyik fővárosi kórházz...
Elkészült a Legfelsőbb Bíróságon az az alkotmánybírósági beadvány, amelyben a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását szabályozó, bár egyelőre még el nem fogadott törvény ellen kívánnak tiltakozni az érintettek - írja a Népszabadság. A Legfelsőbb Bíróság ezt cáfolja.
Egyeztet a miniszterelnök a korkedvezményes nyugdíj átalakítása ellen tiltakozó szakszervezetekkel. A kormányfői egyeztetésre valamennyi rendészeti érdekképviselet elnöke, illetve képviselője meghívást kapott, de a tárgyalásra a Kónya Péter és Árok Kornél szakszervezeti vezetők nem mentek el.
Kedd reggel hét óra után megkezdődött az újbóli egyeztetés az Országházban Orbán Viktor kormányfő és a rendvédelmi szakszervezetek képviselői között a rendészeti dolgozókat érintő nyugdíjátalakítások ügyében.
Csökkent a munkanélküliség Bulgáriában májusban, már az egymást követő harmadik hónapban, elsősorban a szezonális munkaerő iránti kereslet növekedésének köszönhetően.
Kedden délután helyezik örök nyugalomra a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben Mádl Ferenc volt államfőt. A volt köztársasági elnököt katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatják. A temetésen beszédet mond Schmitt Pál államfő is. A szertartást a Magyar Televízió közvetíti.
Lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát hétfő délután meghozott határozatával a Kaposvári Városi Bíróság.
Csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az igénybe vevő munkaképes, megszüntethető az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás - döntött az Országgyűlés hétfőn, elfogadva a Fidesz által kezdeményezett alkotmánymódosítást.
Elkészült a Legfelsőbb Bíróságon az az alkotmánybírósági beadvány, amelyben a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását szabályozó, bár egyelőre még el sem fogadott törvény ellen kívánnak tiltakozni az érintettek - írta a Népszabadság kedden.
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyéb állami vezetőkhöz hasonlóan a miniszterelnöki biztos is csak képviselői alapdíját veheti majd fel, ha parlamenti képviselő is egyben.
Az államcsőd fenyegette Görögország jelenleg is több ezer elhunytnak fizet nyugdíjat a rossz nyilvántartások miatt - ismerte el Luka Kaceli görög munkaügyi miniszter a Ta Nea című napilapnak.
Lezárult a Széll Kálmán tér tervezésére kiírt közbeszerzési ötletpályázat, a három jelentkező közül a Főmterv Zrt. pályázatát fogadták el, s a társaságot kérik fel a tanulmányterv elkészítésére - írta...
A Malév és a Wizz Air sem készül áremelésre, bár az elmúlt időben és várhatóan a későbbiekben is tovább emelkedik a nyersolaj és ennek következtében a kerozin ára - írt a Napi Gazdaság. A Nemzetköz...
Kedd reggel 7 óra körül egy euró 265,70 forintot ért a nemzetközi bankközi kereskedelemben a hétfő esti 265,75 forintot követően. A hét végén erősödött, hétfőn napközben pedig gyengült a forint, majd ...
Eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György – derül ki a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek beterjesztett törvénymódosító javaslatcsomagból.
A magyar kormány által idén bejelentett konszolidációs intézkedések ellensúlyozzák a tavalyi kedvezőtlen folyamatokat - mondta hétfőn Londonban az MTI-nek a Fitch Ratings illetékes igazgatója, miután a hitelminősítő a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról stabilra javította a magyar szuverén adóskockázati besorolások kilátását.
A Széll Kálmán Terv és a konvergenciaprogram bemutatása után indokolt volt, hogy a Fitch negatívról stabilra javította a magyar kilátásokat - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők, akik arra...
Az otthonvédelmi akcióterv és a közmunkaprogram témája mellett az operaház ügye is napirenden lesz a kormány mai ülésén - tudósít az MTI. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi...
Kedd reggel hét óra után megkezdődött az újbóli egyeztetés az Országházban Orbán Viktor kormányfő és a rendvédelmi szakszervezetek képviselői között a rendészeti dolgozókat érintő nyugdíj átalakítások ügyében.
Nyugdíjkedvezményre lennének jogosultak a gyermeket vállalók az egyszázalékos felajánlásokhoz hasonló rendszerben a családvédelmi törvény tervezete szerint
Csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az igénybe vevő munkaképes, megszüntethető az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás
Tarlós István főpolgármester megállapodna a francia Alstom vezetőjével a metrókocsikkal kapcsolatos vitás kérdésekről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. A főváros ellenzék már csak egy halvány esélyt lát a megállapodásra.
A Kiss Péter volt kancelláriaminiszter vezette Baloldali Tömörülés Platform sem támogatja Gyurcsány Ferenc MSZP-vel kapcsolatos elképzeléseit – írja a Magyar Nemzet.
A várható intenzív záporok, zivatarok miatt az ország több régiójára keddre is narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Erős robbanások rázták meg kedd reggel Tripolit, ami arra utal, hogy a NATO ismét intenzív légitámadást hajtott végre a líbiai főváros ellen - közölték hírügynökségek szem- és fültanúkra hivatkozva.
Az Eurócsoport elnöke egyetért Jean-Claude Trichet európai pénzügyminiszteri poszt létrehozására vonatkozó javaslatával, de nem tartja keresztülvihetőnek azt. A pénzügyi biztos szerint előbb meg kell...
A növekedési kilátásokkal és bankok tőkemegfelelési szabályainak szigorításával kapcsolatos aggodalmak miatt a tengerentúli befektetők továbbra is pesszimisták, a vezető amerikai tőzsdeindexek tegnap...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem vonja vissza a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát, de várnak napirendre tűzésével. Ezt a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője mondta hétfőn az MTI-nek...
Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek kedden tehetetlenséggel és késlekedéssel vádolták a kormányt, mindenekelőtt a mezőgazdasági és az egészségügyi minisztert. A két ellenzéki párt rendkívüli parlamenti tanácskozást követelt a több hete tartó, súlyos járvány elleni harc koordinálására.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,25 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 23.036,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak a pénteki záráshoz képest. Nagyon alacsony forgalomban, kicsi érdeklődés mellett alig változtak az árfolyamok. Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,25 százalékkal 5.990 forintra nőtt,…
„Soha nem jutott eszembe, hogy fogadjak, pláne nem egy lóversenyen, mellyel csak olvasmányaim során és filmeken találkoztam. Ám a témában nem jártas ember számára is érezhető, hogy ez valami külön világ, legalábbis azok számára mindenképp, akiknek a zsokék, totalizatőrök hozzátartoznak a mindennapjaikhoz. Krúdy Gyula segítségével ezúttal magam is járhattam a városligeti és az alagi lóverseny...