Alec Baldwin amerikai színész fontolóra vette, hogy 2013-ban versenybe szálljon a New York-i polgármesterségért, miután a posztra korábban esélyesnek tartott Anthony Weiner demokrata párti lépviselő kínos internetszex-botrányba keveredett - jelentette szerdán az első célzottan iPadre optimalizált amerikai internetes "napilap", a The Daily
A várakozásoknak megfelelően gyengüléssel indult a kereskedés csütörtökön a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken. A Fed Bézs könyvének megállapításai csak tovább növelték az amerikai, illetve a világgazdasági bővüléssel kapcsolatos aggályokat, melyek az ázsiai piacok teljesítményére is rányomta a bélyegét.
A jelzálogpiaci visszaélésekkel kapcsolatos perek és vizsgálatok, a tőkekövetelmények emeléséről szóló vészjósló nyilatkozatok és a kedvezőtlen hitelpiaci körülmények mellett más csapások is sorra...
A Mol után a reptér jöhet - írja a Heti Válaszra hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint az olajtársaság részvényeinek visszavásárlása után nyáron a Budapest Airport visszaállamosítása várható, miután a spanyol Grupo ACS heteken belül bekebelezi a német Hochtief céget.
A közép- és kelet-európai régióból több ország is megjelent Olaszország első számú ingatlanos kiállításán, a milánói Expo Italia Real Estate-en (EIRE). Európa egyik legnagyobb iparági rendezvényén...
Tűz ütött ki csütörtök reggel Tripoliban abban a szállodában, ahol a külföldi újságírókat elszállásolták - a lángokat sikerült megfékezni és senki sem sérült meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,32 pontos emelkedéssel, 23.206,36 ponton nyitott csütörtökön. Ez a mutató szerdai záróértékéhez képest 0,05 százalékos erősödést jelent. A nemzetközi n...
A tegnapi monszunszerű esőzés tükrében– már ha lehet hinni a Medárd napi népi jóslásnak– 40 napig esni fog az eső. A meterológus viszont állítja: szárazabb idő következik.
Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugdíjjal kapcsolatban nem támaszkodhatunk csupán az államra. Az emberek sokkal tudatosabbak lettek e téren, de a vállalatok is egyre több nyugdíjprogramot, előtakarékossági lehetőséget biztosítanak a munkavállalóknak. Sok cég a biztosítási termékeket is beemelte cafeteria rendszerébe - derült ki egy szakmai konferencián.
A közoktatásban dolgozók szakszervezetei azt szorgalmazzák, hogy az oktatási államtitkárság tartson valódi szakmai egyeztetéseket, mielőtt a kormány döntene a közoktatás átalakításáról. A szakszervezeti vezetők ezt szerdán közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, az utóbbi napok oktatásüggyel kapcsolatos eseményeit értékelve, Budapesten.
A Semmelweis-tervben szereplő átalakítások végrehajtása fájhat egyes intézményeknek, orvsoroknak, és akár a betegeknek is nehézségeket okozhat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki szerint építési telkekkel vagy szolgálati lakásokkal kellene az önkormányzatoknak ösztönözniük a rezidensek letelepedését.
Japánban jövő áprilisra leállhat az összes, 54 atomreaktor azoknak önkormányzatoknak a tiltakozása miatt, amelyeknek a területén elhelyezkednek – közölte csütörtökön a japán gazdasági minisztérium.
A sorozatos botrányok ellenére sem sikerült még rendszert vinni abba a katonás rendetlenségbe, amely épp egy éve lepleződött le a híres arlingtoni katonai temetőben - panaszolta el az amerikai hadsereg miniszteréhez, John McHughoz május végén, az Emlékezés napján intézett levelében Mark Warner szenátor.
Az MSZP szerint tartani lehet attól, hogy egy kormányzati előterjesztés nyomán a jelenleginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a munkavállalók.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2011 első negyedévében 2,5 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva 0,7 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a részletes adatok alapján
Zuhanásszerűen csökkent a keresztelők és az egyházi esküvők száma a kereszténység központjának számító Róma városában - állapította meg az Il Messaggero felmérése. Az olasz főváros napilapja szerint Róma vallási válságba jutott.
A fejlett európai piacokat belengő öröm egyelőre nem érte el az elmúlt hetekben amúgy is erős formát mutató hazai bechmarkot. A BUX ennek megfelelően 0,1%-os csökkenést mutat. A délután során több...
Megsértette a banktitokra és panaszkezelésre vonatkozó előírásokat a K&H Bank Zrt., amikor ügyfelének táviraton küldött felszólítást arról, hogy személyi kölcsönének felmondása ügyében telefonon keresse meg a hitelintézetet - állapította meg fogyasztóvédelmi eljárásában a PSZÁF. Az intézménnyel szemben a hatóság 800 ezer forint bírságot szabott ki és megtiltotta a jogsértő magatartás…
A vasárnapi zárva tartás után újra felröppent a kiskereskedelmi piac másik nagy "slágere" a plázaépítési moratórium. A hírek szerint az LMP javaslata most megtetszett a kormánypártnak is, ami a...
Felfüggesztenék a 800 és 400 négyzetméter feletti bevásárlóközpontok engedélyezését, legalábbis az év végéig. Ugyanis akkor születhet meg a megállapodás, ami a kis boltok versenyképességét fogja javítani a nagyobb üzletek ellen....
A jövői évi költségvetésbe már betervezett, összesen 20-30 milliárd forintos bevételt hozó népegészségügyi termékdíj alól egyelőre mentesülnek a hamburgerek és a készételek - írja a Világgazdaság,...
Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről - közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön.
Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cégcsoport vezető partnere szerint a cég piacán a bővülés egyik útja a hálózatépítés lehet, amelynek keretében a BDO ez év tavaszán Kelet ...
Magyarország bruttó hazai terméke 2011 I. negyedévében 2,5%-kal, a naptárhatás kiszűrésével 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 0,7%-kal bővült. A növekedés továbbra is főként az ipari exportnak köszönhető - közölte a KSH
Az Erste a ma megjelent gyógyszerszektor elemzésében felülvizsgálta a Richter és Egis előrejelzését. A Richtert a korábbi Felhalmozás helyett Vételre ajánlja, célárát pedig 50.900 forintról 45.500 forintra csökkentette. Az Egist továbbra is Felhalmozásra javasolja, míg célárát 25.400 forintról 23.000 forintra módosította.
Budapest - Nem sokáig örülhetett góljának és a magyar futballválogatott San Marino elleni 3-0-s győzelmének Szabics Imre (30). Az idegenbeli Európa bajnoki selejtezőről hazatérő támadó közúti baleset részese volt délelőtt Angyalföldön.
Jövő keddi ülésén tárgyal a Fidesz parlamenti frakciója a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről - közölte a kormánypárti frakció sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel
Sötétedéstől pirkadatig tartó kijárási tilalommal készülnek sújtani a macskákat az ausztráliai Sydney külvárosaiban, hogy az éjszaka portyázó cirmosok ne tizedeljék tovább az őshonos vadállatokat
Az első negyedévben a munkanappal igazított index szerint a bruttó hazai termék 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A negyedéves alapon a GDP-növekedés 0,7 százalékos volt....
Építési telkek, szolgálati lakások adományozásával lehetne megoldani a rezidensek tömeges elvándorlását - mondta el tegnap este Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára....
Ma még valószínűleg nem változtat irányadó rátáján az Európai Központi Bank. A döntés bejelentésére menetrend szerint délután háromnegyed kettőkor kerül sor, ám a befektetők sokkal inkább a fél...
Az MLB szerdai játéknapján a Boston Red Sox egy remek mérkőzésen győzte le a New York Yankees csapatát. A Texas Rangers dobója, Alexi Ogando továbbra is veretlen a 2011-es szezonban.
Különböző mértékű népegészségügyi termékdíjat vetne ki a kormány a töményen sózott és cukrozott élelmiszerekre és italokra. Ugyanakkor a korábbi tervekhez képest kevesebb lett a megadóztatásra javasolt terméklista, melyen sem a hamburgerek, sem a készételek, sem az alkoholféleségek nem szerepelnek egyelőre.
Tudja Ön, hogy a bokán és karon mért vérnyomás indexe mutatja meg igazán, hogy ereinek egészsége, vérnyomása rendben van-e? Nos, egyre többen szereznek erről tudomást, ugyanis az öt évvel ezelőtt kezdődött ÉRV program éppen ezt célozza.
A kormányőrség védi Polt Péter legfőbb ügyészt - tudta meg a Népszava. A Köztársasági Őrezred a lapnak megerősítette a kiemelt biztonsági intézkedés tényét, de annak okáról nem adott felvilágosítást.
Egyes korábban szárnyra kapott pletykák a Mazda6 életútjának végét jósolták, ám a falra festett ördög képe szerencsére valótlannak bizonyult, s immáron hivatalosan is megerősítették a hírt a japánok, melynek értelmében a következő generáció érkezésére sem kell már sokáig várnunk.
Minden jel arra utal, hogy még ebben az évben parkolópályára kerülnek az újabb plázaépítések - írta a Magyar Nemzet csütörtökön. A lapnak Bányai Gábor, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottság...
Se szerelem, se alkohol, sőt még az utcára sem lép ki Mary Zsuzsi. A 63 esztendős énekesnőnek jelenleg egyetlen álma van csupán: szeretné, ha végre újra csábosan tudna mosolyogni.