2011. június 9. csütörtök

jún. 9
11:36
Egyre többen gyülnek a mozdonyvezetők demonstrációján (Alternatív Energia)
Gyülekeznek a mozdonyvezetők demonstrációján résztvevők a Nyugati téren, hogy 11 órakor elinduljanak az Országház előtti Kossuth térre, ahol a korkedvezményes és korengedményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoznak.
jún. 9
11:36
Íme a Chelsea új idegenbeli meze (Agroinform)
Bemutatta idegenbeli mezét a következő szezonra a Premier League elmúlt szezonjában második helyen végző Chelsea. John Terryék augusztustól fekete, sötétkék árnyalatú négyzetrácsú dresszben szerepelnek idegenben.
jún. 9
11:38
Ebben az ügyben is benne volt Gyurcsány keze? (HírTV)
Büntetőfeljelentést tesz a péti Nitrogénművek Zrt.-nek nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyében az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés bűntettének és jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt. Budai Gyula ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hozzátéve, hogy szerinte az ügyben vizsgálni kell az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc felelősségét is.
jún. 9
11:38
Két év börtön a játéktermi késelőnek (Alternatív Energia)
Két év börtönre ítélték csütörtökön azt a kiskunfélegyházi férfit, aki kétszer megszúrta egy játékterem kidobóját; a Szegedi Ítélőtábla határozata jogerős.
jún. 9
11:39
Mit szólnak az elemzők a 4 éve leggyorsabb GDP-hez? (Portfolio)
Az idei első negyedévben 2,4 százalékkal nőtt a magyar GDP a munkanappal igazított index szerint, ami minimálisan, 0,1 százalékponttal magasabb az előzetesen közzétett adatnál - jelezte ma reggel a...
jún. 9
11:39
Betilthatják a mobilokat a magyar iskolákban (Pénzcentrum)
Az oktatási ombudsman el tudja képzelni, hogy a személyiségi jogok internetes megsértése akár a mobiltelefonok iskolai betiltásával is járhat....
jún. 9
11:42
Nem okoztak meglepetést a külker- és a GDP-számok - elemzők (ProfitLine)
Nem okozott különösebb meglepetést a külkereskedelem áprilisi teljesítménye és bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves alakulása az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik megjegyezték, hogy a GDP összetételében a vártnál nagyobb lett a háztartási fogyasztások visszaesése.
jún. 9
11:44
Csökkent a brit külkereskedelmi hiány áprilisban (ProfitLine)
Áprilisban külkereskedelmi deficit 7,4 milliárd fontra csökkent Angliában a márciusban mért 7,7 milliárd fontról - közölte a brit statisztikai hivatal.
jún. 9
11:45
Megdöbbentő felvételek a Föld forgásáról + videó (ATV)
Nicolas Bustos megdöbbentő felvételein látszik, hogyan forog a Föld az univerzumban.
jún. 9
11:47
Gyomorfájdalmak: kórházba került a közismert szakszervezeti vezető (ATV)
Heves gyomorfájdalmakra, étvágytalanságra és magas, 39 fokos lázra panaszkodott.
jún. 9
11:48
GDP: a háztartások fogyasztása továbbra is aggasztó (Privátbankár)
Nem okozott különösebb meglepetést a külkereskedelem áprilisi teljesítménye és bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves alakulása a megkérdezett elemzők szerint
jún. 9
11:48
Kifinomult tudás - Mitsubishi Lancer Evolution (Blikk)
A kilenc generáció minden tudását belezsúfolták a mérnökök
jún. 9
11:48
Ezt láttad már? Beckham, Messi és Kaka egy videóben parádézik az Adidas-nak (Sport365)
All In címmel jelent meg az Adidas sportszergyártó óriás legújabb reklámja.
jún. 9
11:49
Milliárdos költségvetéssel újra indul a Bozsik-program (ATV)
Az OTP Bank, valamint a MOL is támogatja az újra indított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja.
jún. 9
11:54
Szupernehéz elemek kerülnek a periódusos rendszerbe (HírTV)
Két új elemmel, a 114-es és 116-os rendszámúval bővült immár hivatalosan is a periódusos rendszer a kémikusok és a fizikusok nemzetközi szervezeteinek három éven át tartó áttekintését követő jóváhagyása alapján.
jún. 9
11:54
Gyomorpanaszokkal kórházba került Lech Walesa (Blikk)
jún. 9
11:54
Para-Kovács a politikusi szappanoperáról (Gondola)
jún. 9
11:54
Sme: Kövér szavai a magyar kormányoldal gondolkodásmódjáról árulkodnak (Kripto Akadémia)
A Sme című liberális pozsonyi napilap szerint Kövér László házelnök szavai, amelyek egy hétfői cseh és szlovák lapinterjúban hangzottak el a magyarságról, nagyon sokat elárulnak azoknak az embereknek a gondolkodásmódjáról és politikai taktikájáról, akik ma Magyarországon hatalmon vannak.
jún. 9
11:54
A szurkolók szeretete egész életemen végigkísér - Michelisz Norbert (Agroinform)
"Szinte álomszerű, ami az elmúlt néhány napban történt velem" - mondta a magyar pilóta a Hungaroringen rendezett futamok után.
jún. 9
11:56
Nem adják ki a többszörös gyilkost (HírTV)
Brazília nem ad ki egy 30 éve körözött többszörös gyilkost Olaszországnak. Így döntött a latin-amerikai állam legfelsőbb bírósága szerdán, és elrendelte Cesar Battisti azonnali szabadon bocsátását is.
jún. 9
11:56
Járvány - Minden tizedik lengyel lemondott a zöldségfélékről (Kripto Akadémia)
Nem estek ugyan pánikba a lengyelek a németországi hasmenésjárvány miatt, amelynek eddig már két igazolt lengyelországi fertőzöttje is van, de minden tizedik lengyel lemondott a zöldségfélék fogyasztásáról - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
jún. 9
11:57
Nyugdíjszakértő: nem a nyugdíj miatt szüljük a gyereket (HR Portál)
Értékelhetetlennek tartják a KDNP ötletét a szakértők, mely szerint a nyugdíjak számításánál valamilyen formában figyelembe kell venni a gyereknevelést - adja hírül a Népszabadság.
jún. 9
11:57
Most is terv felett adott el 12 hónapos kincstárjegyeket az ÁKK (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D120502) összesen 167,6 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak...
jún. 9
11:59
Menesztették a József Attila Színház igazgatóját (HR Portál)
Azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester szerdán - közölte Csomós Miklós, a területért felelős főpolgármester-helyettes a Magyar Nemzet információi szerint.
jún. 9
11:59
Holnaptól új Appeninn részvények érkeznek a BÉT-re (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde az Appeninn Vagyonkezelő Holding 2 559 850 darab, egyenként 100 forint névértékű, 255 985 000 forint össznévértékű dematerializált, névre szóló törzsrészvényét 2011. június 10...
jún. 9
12:01
Több tízezer magyar termelő mehet tönkre a járvány miatt (HR Portál)
A németországi járvány a Szatmárból induló uborkaszállítmányokat is érinti, mivel azokat nem fogadják a nyugat-európai országok a csökkent igényszint miatt. Ha Magyarország nem tudja lekezelni az uborkatermelését, akkor tönkremegy a több tízezer termelő, és a feldolgozókat is súlyos kár érheti.
jún. 9
12:03
Budapest mielőbbi bolgár és román Schengen-csatlakozást akar (ATV)
Pintér Sándor azt reméli, hogy a lengyel EU-elnökség alatt megvalósulhat Bulgária és Románia csatlakozása a belső határellenőrzéstől mentes schengeni rendszerhez. A holland bevándorlási miniszter azonban úgy nyilatkozott: Hága csak jövőre dönt a két ország csatlakozásához való hozzájárulásról.
jún. 9
12:03
Főszezoni ellenőrzések kezdődnek (HR Portál)
A fogyasztóvédelmi felügyelők nyári idegenforgalmi főszezoni ellenőrzéseket tartanak országszerte június második felétől augusztus végéig - jelentette be Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője szerdán, a Kopaszi gát területén tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
jún. 9
12:06
Aggasztó háztartások: jól jönnének a nyugdíjforintok (Privátbankár)
Nem okozott különösebb meglepetést a külkereskedelem áprilisi teljesítménye és bruttó hazai termék (GDP) első negyedéves alakulása az elemzők számára
jún. 9
12:12
Másoknak is erőt adhat Fehér Anna boldogsága (Infostart)
Május 28-án megszületett Fehér Anna színésznő fia, László Barnabás. Mindketten egészségesek. A színésznő az Inforádiónak adott exkluzív interjúban elmondta: az a csoda, hogy kései korban teherbe esett és egészséges kisbabát hozott a világra, másoknak is erőt,reményt és biztatást adhat.
jún. 9
12:12
Milyen törvényjavaslatokat nyújt be a kormány a héten? (Infostart)
Tizenhét előterjesztést, közöttük új törvényjavaslatot, törvénymódosító indítványt, illetve nemzetközi egyezményt nyújt be az Országgyűlésnek még ezen a héten a kormány. Az indítványok nagyobbik részének elfogadását a parlament nyári szünete előtt kéri a kabinet.
jún. 9
12:12
Húzódik Dzsudzsák átigazolása (Infostart)
Még nem került pont a jelenlegi legjobb magyar futballistának tartott Dzsudzsák Balázs átigazolási ügyére, amely akár a jövő hétig elhúzódhat. A játékos menedzsere, Vörösbaranyi József a Nemzeti Sport internetes kiadásának azt mondta, hogy továbbra sem mondhat csapatnevet, de jelezte, még folynak "bizonyos tárgyalások, melyek még nem zárultak le...".
jún. 9
12:12
Löszfalomlás: a lakókkal fizettetnék meg (HírTV)
A lakókkal fizettetné meg a löszfal megtámogatását a kulcsi polgármester - a pályázati önrészre ugyanis nincs forrása az önkormányzatnak. A 400 milliós beruházás megnyeréséért mégis 5 millió forint sikerdíjat adnak a pályázatíró cégnek, de kifizettek 8 millió plusz áfát egy hatástanulmányra is. A károsultak önrészét 5 és 7 millió forintra becsüli a polgármester.
jún. 9
12:12
Tőkés László: "ez egy anakronizmus az egyesült Európában" (Gondola)
Politikai hisztéria és hecckampány folyik - reagált Tőkés arra, hogy alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedet vádjával feljelentették.
jún. 9
12:12
Buszmegállót akartak lopni a fémtolvajok (Blikk)
jún. 9
12:12
A Bozsik-program érezhető javulást jelenthet a hazai labdarúgásban (Agroinform)
Az OTP Bank, valamint a MOL is támogatja az újra indított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja.
jún. 9
12:14
Újabb árvízvédelmi beruházásokat terveznek (Infostart)
Június végére készülhetnek el a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén az új árvízvédelmi töltések és záportározók - mondta az InfoRádiónak Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. A politikus Nagy Anna kormányszóvivővel csütörtökön sajtótájékoztatón és helyszíni bejáráson mutatja be a beruházás eddigi eredményeit.
jún. 9
12:15
Befektetési lehetőség az árfolyamrögzítés? Megszólalt az OTP (Pénzcentrum)
Az Otthonteremtési Akciótervvel együtt megérkezett az árfolyamrögzítés is. Ez nem kis megtakarítást hozhat a családok kasszájában, amit befektetve akár jól is járhatnak az érintettek. Ez vonzó lehetőség lehet a pillanatnyi számok tükrében, az árfolyamváltozás miatt fennálló bizonytalanság viszont óriási. A Pénzcentrum.hu által megkérdezett szakértők egybehangzóan óva intenek a nyerészkedéstől!...
jún. 9
12:21
Tarlós: Budapest sokat tanulhatna a svédektől az ökológia terén (ATV)
A főpolgármester szerint Magyarország és a súlyos környezetvédelmi gondokkal küszködő Budapest sokat tanulhat Svédországtól abban, hogyan lehet összehangolni az ökonómia és az ökológia, a gazdaságosság és környezetvédelem szempontjait.
jún. 9
12:21
Egy éve Hamilton kaszált Montreálban, de ez lesz idén is? (Sport365)
A világbajnokság nyolcadik futamát, a Kanadai Nagydíjat 2010. június 13-án rendezték Montrealban. Most a hetedik futamként érkezik a száguldó cirkusz Kanadába.
jún. 9
12:23
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
jún. 9
12:23
Dzsudzsák nem érti miért gyűlölik, ha a pénzt választja (Sport365)
Még nem került pont a jelenlegi legjobb magyar futballistának tartott Dzsudzsák Balázs átigazolási ügyére, amely akár a jövő hétig elhúzódhat.
jún. 9
12:24
409 milliós fejlesztést hajtanak végre a Somló Volánnál (Privátbankár)
A Somló Volán hat települési önkormányzattal együtt megalakított konzorciuma a közösségi közlekedés fejlesztésére az Európai Uniótól 384 millió forint támogatást nyert; a 409 millió forint összköltség...
jún. 9
12:24
Kovács Áron rendezőnek állt (Blikk)
jún. 9
12:24
Kívánságlistát ír halála előtt a nagybeteg Alice (Blikk)
Alice Pyne halálos betegséggel küzd; rákos. A kislány összeírta, hogy mit szeretne még csinálni, kikkel szeretne még találkozni, mielőtt végleg itt hagyja ezt a világot.
jún. 9
12:25
Már Kassán is felütötte a fejét a gyilkos hasmenésjárvány (ATV)
Kólibaktériumot mutatott ki a vérvizsgálat egy 25 éves férfinél a kelet-szlovákiai Kassán.
jún. 9
12:26
A Saxo Bank önkéntesen jelent a CFD-ügyleteiről (Privátbankár)
A Markit, a világ egyik vezető pénzügyi adatszolgáltatója bejelentette, hogy az online kereskedésre és befektetésekre szakosodott Saxo Bank 2011 szeptemberétől a Markit BOAT platformon keresztül teszi...
jún. 9
12:28
Ma is nagy volt az érdeklődés a kincstárjegyek iránt (Privátbankár)
12 hónapos kincstárjegy-aukciót tartott ma az Államadósság Kezelő Központ. Az ÁKK által meghirdetett 50 milliárd forint mennyiséggel szemben közel 168 milliárdnyi állampapírra nyújtottak be ajánlatot,...
jún. 9
12:30
Pintér: Bulgária és Románia felkészült a schengeni csatlakozásra (Infostart)
A soros magyar elnökség azt szeretné, ha a Belügyi Tanács ma egyhangúlag kimondaná, hogy Bulgária és Románia technikailag felkészült a schengeni csatlakozásra, és a két ország felvételének kérdésére szeptember végéig vissza kell térni. A luxemburgi ülés kezdete előtt azonban a holland szakminiszter úgy nyilatkozott: Hága csak jövőre dönt Románia és Bulgária csatlakozásáról.
jún. 9
12:30
Piricsei uzsoraügy: bíróság előtt a vádlottak (HírTV)
Megkezdődött a piricsei uzsoraügy büntetőpere a Nyírbátori Városi Bíróságon. A vád szerint a helyi cigány önkormányzat volt elnöke és élettársa uzsorakamatra adott pénzt egy nyírségi házaspárnak, majd a tartozás kiegyenlítése után megfenyegették őket és még több pénzt kértek tőlük.

Keresés