Csütörtök délben új történelmi csúcsára drágult a svájci frank a forinttal szemben. A jegyzések ismét a 233-as szint felett tartózkodnak. A mozgatórugó a vegyes üzenetet hordozó olasz államkötvény...
2011 első félévében 2010 hasonló időszakához képest a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója radikálisan (+21%) nőtt. Továbbra is pangás van, szinte minden szektorban tovább nőt a fizetésképtelenségi eljárások száma, a legkomolyabb visszaesés főként a belső piacra termelő ágazatokban folytatódik –állítja a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító. Ott a magas a csődhányad, s ott is nőtt…
Újabb uzsorások kerültek előzetes letartóztatásba. A napokban elfogott két girincsi és két sajóhídvégi férfi a nyomozás adatai szerint több rászorulónak is adott kölcsön, aminek a többszörösét kellett visszafizetniük a sértetteknek.
Kondás Elemér vezetőedző szerint nem lehetnek nyugodtak a Vasas elleni meccs előtt, mert az első fordulóban az angyalföldiek is kettőzött erővel küzdenek majd.
A fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították a rendőrök Galambost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját csütörtök reggel, közölte Molnár Lajos, a volt főigazgató védője az MTI-vel.
A magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója radikálisan nőtt, aminek oka a vártnál gyengébb gazdasági teljesítmény. Ami ebben a jó hír: a piac tisztulása folytatódik
Sting és felesége, Trudy Styler eddig is többször büszkélkedtek már vele, hogy tantrikus szexszel tartják magukat csúcsformában, így sosem unják meg egymást.
Sikeresnek mondható a mára meghirdetett olasz államkötvény aukció, amelynek keretében összesen csaknem 5 milliárd euró értékben adott el államkötvényeket az olasz adósságkezelő. Másfél-kétszeres...
Csütörtök reggel 9 órakor elrajtolt Balatonfüredről a 43. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye. Az egyik legnagyobb esélyes, a kilencszeres győztes, tavaly negyedik Litkey Farkas hajójával, Lisával beragadt a startnál.
A délelőtt során az olasz kötvényaukció várakozásokkal nagyban megegyező eredményét követően elbizonytalanodtak a piacok, mely eredőjeként a BUX 0,6%-os csökkenést mutat 4,5 milliárd forintos...
A héten új történelmi csúcsot ért el a svájci frank a forinttal szemben. Csütörtökön 233,4 forint fölött is jegyezték az alpesi devizát a bankközi devizapiacon
Statisztikák szerint Magyarországon hetente egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében. Mobil vészjelzővel látnak el júliustól veszélyezetteket egy tesztprogram keretében.
Három amerikai fiatalt díjazott első alkalommal meghirdetett nemzetközi tudományos pályázatán a Google, a győztesek 91 ország 7500 résztvevője közül kerültek ki.
Az ipari termelés májusi megtorpanását eltérően ítélik meg az MTI által megkérdezett banki elemzők, eltért a véleményük arról, hogy a májusi lassulás csak átmeneti, vagy egy aggasztó tendencia jele.
Fogva tartói elengedték a Mol magyar olajvállalat egyik pakisztáni alkalmazottját, akit társával együtt még januárban hurcoltak el az ázsiai országban - írta a Bloomberg hírügynökség a Molra hivatkozva csütörtökön.
Kérdőíves fogyasztóvédelmi konzultációt indít a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) július 18. és szeptember 30. között - jelentette be Pintér István főigazgató és Spaller Endre, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának tagja sajtótájékoztatón.
A Gázai övezetet bombázta az izraeli légierő válaszul az ország déli részére kilőtt palesztin rakétákra. Az izraeli hatóságok közben kiutasítottak az országból egy német aktivistát, aki néhány nappal ezelőtt részt vett a Palesztina létrehozását támogató civil akcióban.
Elvitték a rendőrök és a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját csütörtök reggel.
Lefűrészeltette az amerikai nagyköveti rezidencia előtti parkoló korlátjának egy részét a XII. kerületi önkormányzat csütörtökön; a tervek szerint a parkoló egy része visszakerül közhasználatba.
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében is az elemzői konszenzust felülmúló számokat közölt a JP Morgan percekkel ezelőtt közzétett gyorsjelentésében. Az amerikai pénzügyi szektor...
Nem a dohánylobbi miatt nyújtotta be módosító javaslatát a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről szóló törvényjavaslathoz - jelentette ki a fideszes Hörcsik Richárd.
A Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozások Pénzügyei Tanszék négy mesterszakon tanuló egyetemi hallgatója nyert díjat az idei Citibank Esettanulmányi Versenyen, amely a nyolcadik éve zajló Citibank&nd...
A büntetőeljárás-jogász szerint a számonkérhetőséget kell megteremteni, mert jelenleg a bíróknak nem érdekük az ügyek gyors befejezése. Ám az átalakítás során semmiképp nem kerülhet veszélybe a bíróságok függetlensége.
Innen nézve a világ másik végén, Szingapúrban hangol a vb-re a magyar vízilabda-válogatott. A mieink az első felkészülési meccsükön legyőzték a korábban számunkra verhetetlen szerb csapatot.