Lefűrészeltette az amerikai nagyköveti rezidencia előtti parkoló korlátjának egy részét a XII. kerületi önkormányzat csütörtökön; a tervek szerint a parkoló egy része visszakerül közhasználatba.
Szabálytalan közbeszerzés miatt menesztette Anca Boagiu román közlekedési miniszter a Román Államvasutak utasszállító részlegének vezérigazgatóját - közölte csütörtökön a román média.
Ünnepélyes körülmények között adták át ma a kétmilliomodik Suzukit az Esztergom melletti gyárban. Az Esztergom melletti autógyár 1992-es elindulásakor bőven 1 millió Ft alatti áron lehetett...
Ebben az évben az aratás eddigi tapasztalatai alapján jó minőségű, ám közepes mennyiségű búzatermésre számíthatnak a gazdálkodók – közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Három visegrádi országban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában az emberek kétharmadában negatív érzelmeket, például dühöt vagy bizalmatlanságot, minden tizedik emberben viszont pozitív érzéseket, így érdeklődést és rokonszenvet vált ki a politika - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet az International Centre for Democratic Transition-nel (ICDT) közösen az említett országokban és…
Sikeres államkötvény-aukciót tartottak csütörtökön Olaszországban. A papírok ugyan elkeltek, a hozamok azonban jelentősen megugrottak - ismét meglódult a svájci a frank
Talán emlékeznek még márciusi cikkünkre, melyben bemutattuk Önöknek az amerikai Singer (pontosabban Singer Vehicle Design) manufaktúra fő tevékenységét – ezúttal természetesen nem a varrógépekre, hanem elsősorban négykerekű, legendás autócsodákra gondolok.
DJ-nek állt az argentin szurkolók egyik nagy kedvence, Juan Román Riquelme. A Boca Juniors klasszisa persze csak egy reklám erejéig állt be a lemezjátszók mögé.
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája, aki idei első futamgyőzelmét megszerezve vasárnap megnyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat, úgy véli, a 2011-es vb-cím már elérhetetlen.
Radikálisan, 21 százalékkal nőtt a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója 2011 első félévében az előző év hasonló időszakához képest az összes bejegyzett cég 3,85 százaléka ellen indítottak eljárást a 2010 első felében regisztrált 3,17 százalékkal szemben - tudatta az MTI-vel csütörtökön a Coface Hungary.
Elhagyta a kétmilliomodik autó a Magyar Suzuki esztergomi gyártósorát. A "lángvörös gyöngyház" színű Suzuki Swiftet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vezette le magyar olimpikonok gyűrűjében a futószalagról csütörtökön.
Szó szerint kettészakadt egy motoros teste egy közúti balesetben Aradon - írja a manna.ro. Miután áthajtott a piroson egy autóval ütközött, majd egy oszlopnak repült.
Romániai magyar sajtóbeszámolók szerint ismeretlen tettesek újabb síremléket rongáltak meg a kolozsvári Házsongárdi temetőben. A Krónika és a Szabadság tudósítása szerint egy frissen előkerült tumbát, vagyis a sírt vízszintesen teljes egészében befedő sírkövet, csákánnyal törtek szét.
Öt liter üzemanyagot házában szétlocsolva, majd azt meggyújtva kísérelt meg öngyilkosságot egy férfi a Komárom-Esztergom megyei Szomódon. A helyszínre elsőként érkezett rendőrök kimentették a füstből a már eszméletlen embert.
Egy felmérés szerint sem a Híd, sem a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem jutott volna be a pozsonyi parlamentbe, amennyiben júniusban parlamenti választást tartottak volna Szlovákiában.
A második Gyurcsány-kormány illetékes tagjait is kifaggathatja a Debreceni Katonai Ügyészség a 2006-os tömegoszlatásokkal kapcsolatos büntetőügyben – értesült a Blikk. A bulvárlap úgy tudja: az eddig kihallgatott rendőrök közül többen tettek politikusokra terhelő vallomást, amikor telefonhívásokról és jelentési kötelezettségekről beszéltek.
Ámulatba ejtette a Dallas hotelben strandolókat Britney Spears fürdőruhás mamája, aki 56 éves kora ellenére, akár saját lányával is felveheti a versenyt.
Gyakran előfordul, hogy egy szerencsétlen élethelyzet magában hordozza a megoldást is. Erre a felismerésre jutott az a közérdekű munkára ítélt férfi, aki jelenleg a Belügyminisztérium és több más szervezet összefogásában létrejött „Tett program" segítségével a Miskolci Vadasparkban tölti az ítéletét.
Az eddigi tapasztalatok alapján jó minőségű, de közepes mennyiségű búzatermésre számíthatnak az idén a gazdálkodók - jelentette be a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke.
Egymást érik a sztrájkok Kazahsztánban. A volt szovjet tagköztársaságban ezúttal az olajmunkások követeltek fizetésemelést és a munkakörülményeik javítását. A demonstrációkat szétverő rendőrség több tiltakozót őrizetbe vett.
A békésszentandrási a legnagyobb méretű vízerőmű-fejlesztés az elmúlt közel harmincöt évben, melynek helyét a vízlépcső 1942-ben történő átadásakor már előkészítették a vízépítő elődök - hangsúlyozta...
Húsz éven belül megszülethet az az ember, aki ezer esztendeig fog élni. Egy neves tudós szerint orvosi értelemben nincs akadálya, hogy a ma ismert öszszes betegségtől megszabaduljon az emberiség.
A kormány elfogadta a Nemzeti Energiastratégiát. A dokumentum a többi között az ország energetikai importfüggőségének csökkentését és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelését tartalmazza. Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InfoRádiónak azt mondta: várhatóan 2030 után is működhetnek a paksi atomerőmű blokkjai.
Nagy emelkedéssel reagált a ConocoPhilips árfolyama ma, a nyitás előtti kereskedésben a hírre, miszerint a társaság leválasztja finomítói üzletágát: a társaság részvényei már 9% feletti pluszban...
A történelemtanár azért fordult bírósághoz, mert az iskola igazgatója távozásra szólította fel, amikor kiderült, hogy a Jobbik képviselőjeként indul az önkormányzati választásokon.
A csütörtöki államkötvény-aukción a 3 és 5 éves futamidejű papírokat is jelentősen túljegyezték, a tervezettnél összesen 10 milliárddal több kötvényt bocsátott ki az ÁKK
Tisztítja a piacot, hogy megszűnnek a valójában nem működő cégek, ám üröm az örömben, hogy igen csekély, majdnem nulla a megtérülés ezeknél az eljárásoknál.
békésszentandrási vízi kiserőmű megépítésével Magyarország vízi áramtermelő kapacitása el fogja érni az 55 megawattot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára csütörtökön, Békésszentandráson.
Eiselt a gyanú szerint még 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként egy luxusautót kapott használatra egy pályázat későbbi nyertesétől.
Tartalékvalutává és befektetési menedékké tette a globális pénzügyi válság és az euróövezeti periféria adósságválsága a svájci frankot - állapítja meg csütörtöki londoni elemzésében a Fitch Ratings.