A honvédség segítene a közmunkában résztvevők szállításában, ellátásában. A miniszter szerint a haza védelmében mindenkitől elvárható, hogy kockáztassa az életét.
– A szombat esti Wolf Kati koncertet mindenkinek ajánlom, aki a szolnoki EFOTT-on tartózkodik, mert az X-faktoros tehetségnek nemcsak az énekhangja csodálatos, de nőként is figyelemreméltó – mondta Alekosz
Az FBI vizsgálatot indított a Nagy-Britanniában lehallgatási botrányba keveredett médiacég, a News Corporation ügyében. Feltételezések szerint a Sun és a Times lapok, valamint a tengerentúlon a Fox News csatorna gazdája le akarja hallgatni a szeptember 11-i áldozatok telefonjait.
Szomorúan fejeződik be a hét, a magyarországi frankhitelesek szempontjából legalábbis biztosan. A péntek délutáni kereskedésben ugyanis újabb gyengülő hullám érte el a forint piacát, melynek következtében új történelmi mélypontjára esett a frank ellenében. 236 felett is járt a kurzus....
Budapest - Menyasszony lett VV Éva (28). A villa egykori törtetője egy műsor kedvéért húzott magára szebbnél szebb menyasszonyi ruhát, ami a nagy melegben igazi kihívás volt számára.
Nagy kiterjedésben ég az avar, és körbálák is lángra kaptak péntek délután Nádudvar-Mihályfalva közelében; az oltáson mintegy negyven tűzoltó dolgozik - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelem.
Bérbefagyasztás a közszférában, adóemelés, adókedvezmények szűkítése, a nyugdíjasok juttatásainak megnyirbálása, az egészségügyi ellátás díjainak emelése is része a csomagnak.
Nincs ideje a lányokra Szabó Ádámnak (19). A Csillag születikben megismert fiatal harmonikásnak az utóbbi néhány hétben ugyanis minden idejét a tanulás, a koncerteken való szereplés, valamint a gyakorlás töltötte ki.
Magyar győzelemmel zárult a Svájc elleni barátságos strandfoci mérkőzés. A 6-4-es magyar siker végén Nyilasi Tibor és Détári Lajos díjjal jutalmazta a torna két legjobb játékosát
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,89 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 22.089,12 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyes...
Alapvetően nem kockázatos a Balatonban vagy a strandvizekben tartózkodás a gyermekek számára, mert nagyobb kárt semmi sem tehet bennük annál, ha nem engedjük be őket a vízbe játszani.
A világ legnagyobb csapágygyára, a svéd SKF (Svenska Kullager Fabriken) 1,743 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett pénteken a második negyedévről, 20 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 1,451 milliárdnál, és 7,6 százalékkal többet az első negyedévi 1,62 milliárdnál is. Az első negyedévi profit még 51 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A párt pénteki közleményében azt kéri a kormánytól, hogy azonnal állítsák le a Zala megyei lápokat megsemmisítő tőzegbányászatot, és rendezzék az elvi védelem alatt álló hazai lápterületek helyzetét. Felül kell vizsgálni az Orbán-család érdekeltségeinek környezetvédelmi engedélyeit is.
A mindennapi élet során számos veszélyforrás leselkedik ránk, melyek egy óvatlan pillanatban súlyos sérüléseket okozhatnak. Ezen veszélyforrások közül kiemelendő az elektromos áram, melynek hatásai súlyos károsodásokat okozhatnak.
Görögország jelenlegi pénzügyi nehézségeire való tekintettel csökkenteni készül az Európai Bizottság azt az arányt, amelynek erejéig a görög államnak társfinanszírozást kell biztosítania az európai uniós támogatású beruházásokhoz.
Az amerikai nagykövetségnek a XII. kerületi nagyköveti rezidencia előtti parkolóra vonatkozó bérleti szerződése 2010. december 31-én lejárt; a nagykövetség a kerülettel folytatott tárgyalások, valamint "belső felmérései" alapján arra a következtetésre jutott, nincs szüksége a helyre, és erről a döntéséről tájékoztatta a kerületet - közölte a budapesti amerikai nagykövetség pénteken.
A 90 vizsgált bankból nyolc bank - öt spanyol, két görög és egy osztrák - elbukott az európai banki stresszvizsgálaton, vagyis esetükben kétéves időhorizonton tőkehiány léphet fel. A hírre az euró erősödni kezdett a svájci frankkal és a dollárral szemben, ez azonban nem bizonyult tartósnak.
Budapest - Hivatali visszaélés miatt vádlott lett a XI. kerület korábbi MSZP-s polgármestere, Molnár Gyula és a volt SZDSZ-es alpolgármester, Lakos Imre.
Megtekinthetők a tagi kifizetések az OTP Magánnyugdíjpénztár honlapján, így mind a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert választó átlépők, mind a jelenlegi pénztári tagok megismerhetik az őket illető tagi kifizetések nagyságát, a tagi kifizetés átlagos mértéke több mint 65 ezer forint.
Barack Obama amerikai elnök kész kompromisszumot kötni a republikánusokkal az adósságplafon ügyében, azonban továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kiigazításoknak nemcsak kiadáscsökkentést, hanem adóemelést is tartalmazniuk kell.
A világbajnok norvég Thor Hushovd egy hosszú szökés után megnyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny pénteki, 13. szakaszát. Összetettben továbbra is a francia Thomas Voeckler vezet.
Pénteken este 6 órakor közzétette az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) az elmúlt hónapokban 91 európai bankon lefolytatott stressztesztek eredményét. A szervezet közleménye szerint 8 bank (két...
Miskolc ‒ Nagy a várakozás a borsodi megyeszékhelyen, hiszen egy esztendei másodosztályú szereplés után szombaton újra NB I-es meccset láthatnak a Diósgyőr szurkolói.
A 90 vizsgált bankból 8 elbukott az európai banki stresszvizsgálaton - derül ki az Eruópai Bankhatóság (EBA) által pénteken nyilvánosságra hozott eredményekből.
Ismét kihallgatták a kémkedéssel gyanúsított Szilvásy Györgyöt a Budapesti Katonai Ügyészségen pénteken - mondta Sebes Péter, a volt titokminiszter ügyvédje az MTI-nek.
Mészöly Kálmán szombaton tölti be 70. életévét, de nem tud elszakadni szeretett sportágától a labdarúgástól, s mint mondta, még ma is örömmel vesz minden új feladatot, amelyre felkérik.