A britek 24 éves klasszisának, Andy Murraynek van miből erőt merítenie. Mint kiderült, napi 6000 fehérjében gazdag kalóriát töm magába, azaz három helyett eszik, innen az egyre látványosabb muszklik.
Magyar idő szerint péntek este hatkor megnyílt a szabadügynök-piac az NHL-ben, és a várakozásokhoz képest jóval többen igazoltak új, illetve régi csapataikhoz.
A magas vérnyomás miatt gyógyszert szedő betegek vérnyomásának alakulását az orvosi rendelőben mért érték alapján nehéz megítélni, és erre sokkal alkalmasabb az otthoni mérések alapján vezetett vérnyomásnapló - erősítették meg amerikai kutatók az Annals of Internal Medicine szaklapban közölt tanulmányukban.
Minden eddiginél többet – 25 milliárd forintot – fizettek ki ügyfeleiknek a hazai biztosítótársaságok a tavaly nyári viharkárok és árvizek után. A Magyar Biztosítók Szövetségének összesítése alapján a történtek hatására újra megnőtt a kereslet a lakásbiztosítások iránt: a jelenlegi 3 millió szerződés több mint 70 százalékos lefedettséget jelent.
Egy 27 éves férfi életét vesztette, mikor társával együtt úszva próbált elmenekülni egy kábellopás helyszínéről Győrött. A tolvaj belefulladt a Marcal holtágába, bűntársának életét egy rendőr mentette meg - értesült a HavariaPress.
Francisco Goya spanyol festőművész teljes életműve – beleértve vallási, mitológiai és történelmi témájú alkotásait és portréit – felkerül a világhálóra, a projekt első részét már be is mutatták.
A Dinamo Kijev csatára, Andrij Jamolenko a román elsőosztályban szereplő Astra Ploiesti elleni barátságos mérkőzésén előbb két védőt kicselezett, majd 28 méterről iszonyatos bombát ragaszott a jobb felső sarokba.
A Magyar Nemzeti Bank a márciusi 3 százalék után most 2,6 – 2,7 százalékos gazdasági növekedéssel számol erre az évre – erről Simor András jegybankelnök beszélt az Egyenes Beszédben.
Egyre valószínűbb, hogy az Arsenal csapatkapitánya, Cesc Fabregas a spanyol bajnok FC Barcelona csapatába igazol. Mivel nagy valószínűséggel alapember lenne a katalán együttesben, Xavi Hernadez szereplése komoly veszélybe kerülhet.
Sebestyén Balázs két kategóriában VOLTfolió Kulturális Médiadíjat nyert, amelyet a szakma és a közönség egyhangú szavazatai alapján ítélnek oda a kultúra legszínvonalasabb közvetítőinek és népszerűsítőinek.
Az éjszakai tévézés és az erőszakos tartalmú műsorok összefüggésben vannak a kisgyerekek alvászavaraival, ezért a szülőknek érdemes lenne fokozottan figyelniük a fiatalok tévézési szokásaira – figyelmeztet egy új tanulmány.
A májusban szexbotrányba keveredett és a Nemzetközi Valutaalap éléről lemondani kényszerült Dominique Strauss-Kahn tegnap elhagyhatta New York-i háziőrizetét, mivel az ügy koronatanújának vallomását...
Villámcsapás okozta tűzhöz riasztották a tűzoltókat szombaton Csepelen; egy ház tetőterében kigyulladt az egyik helyiség - közölte Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
Villámcsapás okozta tűzhöz riasztották a tűzoltókat szombaton Csepelen; egy ház tetőterében kigyulladt az egyik helyiség - közölte Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
A kvalifikációt a francia Johann Zarco nyerte meg, a második helyről a spanyol Luis Salom, a harmadikról pedig honfitársa, Sergio Gadea indulhat a vasárnapi futamon.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérét azzal gyanúsítják, hogy erőszakoskodott egy szállodai szobalánnyal, s bár ügye nem zárult le, pénteken szabadlábra helyezték, mert kételyek merültek fel a panaszos szavahihetőségét illetően.
Kiderült: valóban halálra bosszanthatja az embert a munkahelyi környezet. A szakértők szerint már két év alatt súlyos egészségkárosodást okozhat, ha idegesítő hatások érnek a munkahelyen. Ilyenekből pedig millió akad.
Bár tisztában vannak a WHO friss állásfoglalásával a mobilhasználat egészségügyi kockázatait illetően, tízből hét amerikai fogyasztó egyáltalán nem tervezi, hogy ennek hatására változtatna mobiltelefonálási szokásain.
Főként a nyugtaadást, a szabálytalan foglalkoztatást és az áruk eredetét vizsgálja nyári ellenőrzés-sorozatában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A revizorok a strandok, a kempingek és az éttermek mellett a különböző rendezvényeket is vizsgálják. A bírság felső határa akár egymillió forint is lehet, de súlyos szabálytalanság esetén fel is függeszthetik a működést, vagy be is zárhatják az adott…
A múlt heti jelentősebb esést az utóbbi napokban csaknem teljes egészében ledolgozta az olajár, melynek megfelelően a héten stagnált a gázolaj és valamelyest emelkedett a benzin dollárban mért...
Mesterházy Attila szerint a szocialistáknak a következő időszakban kevesebbet kell beszélniük az MSZP megújításáról, és többet kell tenniük érte. Az MSZP elnöke megerősítette: arra kérik az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a pártszavazásra adott válaszok alapján tegyen javaslatot az MSZP alapszabályának módosítására, úgy, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna.
Mindössze fél óra alatt eldőlt az Olasz Nagydíj időmérő edzése. Casey Stoner pályacsúcsát azonban nem feltétlenül a többiek gyenge teljesítménye miatt nem lehetett megdönteni.
Menekülő kábeltolvajt mentett ki a Holt-Marcalból két győri rendőr az éjjel, de társa a vízbe fulladt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
Villámcsapás okozta tűzhöz riasztották a tűzoltókat szombaton Csepelen; egy ház tetőterében kigyulladt az egyik helyiség - közölte Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivőjeű.
LOS ANGELES — Inkább a magas sarkok, mintsem a vámpírok ellensége Nina Dobrev, akit kettős szerepben ismerhettünk meg a nálunk is sikerrel futó Vámpírnaplókban.
HARKÁNY — Hihetetlen, de igaz: Harkányt az utóbbi időben hanyagolják a turisták. Hol vannak már a német nyugdíjasok, az osztrák reumások, akik a termálban akarnak gyógyulni?
Mesterházy Attila szerint a szocialistáknak a következő időszakban kevesebbet kell beszélniük az MSZP megújításáról, és többet kell tenniük érte. Az MSZP elnöke megerősítette: arra kérik az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a pártszavazásra adott válaszok alapján tegyen javaslatot az MSZP alapszabályának módosítására, úgy, mintha a voksolás érvényes és eredményes lett volna.
Claude Puel, a Olympique Lyon kirúgott vezetőedzője nem törődött bele menesztésébe, kártérítést követel felbontott szerződése miatt, akár bíróságra is vinné az ügyet.
Hosszú hallgatását megtörve könyvet írt a világsikert aratott Millennium-trilógia fiatalon elhunyt szerzőjéről, Stieg Larssonról élettársa, Eva Gabrielsson.
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának diplomaátadó ünnepségén idén először vehette át Az Év Egészségügyi Szakdolgozója díjat az a 33 kórházi dolgozó, aki az áprilisban hasonló elnevezéssel indult pályázaton a legjobbnak bizonyult - közölte a pályázat egyik kiírója, a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány.
Egyre többet hallani a nyugdíjrendszer reformjáról. A Portfolio.hu birtokába jutott minisztériumi tervezetből egyértelműen kiderül, hogy a kormány megszünteti a korai nyugdíjazási lehetőségeket, és a jövőben a svéd modellt kívánja követni. A nyugdíjrendszerben a bevételeket és a kiadásokat egyensúlyba akarja hozni a kormány, aminek az ára még magasabb korhatár mellett is a kisebb kezdőnyugdíj. Az…