2011. július 2. szombat

júl. 2
18:18
Kispesti vereség a Rózsahegy ellen (Agroinform)
A szlovákiai Ruzomberok ellen 2-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd csapata a Besenyőfalun megrendezett felkészülési mérkőzésen.
júl. 2
18:21
Nemcsak a kocsi, a busz is lángra lobbant + videó (ATV)
Több súlyos közúti baleset is történt a hazai közutakon az elmúlt 24 órában.
júl. 2
18:30
Eva Mendes pasit váltott (Blikk)
LOS ANGELES – Továbbra sem akar férjet és gyereket, de az események így is felpörögtek a szexis hollywoodi filmszínésznő körül.
júl. 2
18:30
Strauss-Kahn pazar vacsorával ünnepelt – a szocialisták kivárnak (HírTV)
700 dolláros, azaz csaknem 130 ezer forintos vacsorával ünnepelte szabadon bocsátását Dominique Strauss-Kahn, a nemi erőszak kísérletével vádolt volt IMF-vezér. A bankár-politikust pénteken óvadék nélkül helyezte szabadlábra a New York-i bíróság. Útlevelét azonban nem kapja vissza, így nem térhet haza Franciaországba, és az ellene indított büntetőügy is folytatódik.
júl. 2
18:30
II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock örök hűséget esküdött egymásnak (Gondola)
Egy nappal a polgári esküvő után II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock egykori dél-afrikai úszóbajnok szombaton katolikus szertartás keretében is örök hűséget fogadott egymásnak
júl. 2
18:30
Jobbik: a kormány szocialista elődeinek kíméletlenségével folytatja a megszorításokat (ProfitLine)
A Jobbik szerint a szocialisták által megkezdett megszorító politikát a második Orbán-kormány szocialista elődeinek kíméletlenségével folytatja tovább.
júl. 2
18:32
De Niro akcióban (Blikk)
LOS ANGELES – Tíz évvel a 15 perc hírnév című akciófilm után Robert De Niro (67) ismét bunyózik és lövöldözik, méghozzá Jason Statham (43) és Clive Owen (46) társaságában.
júl. 2
18:34
Rajongó nők hada csábítaná el Norbit (Blikk)
BUDAPEST — Király L. Norbit széttépik a nők. Joe Cocker hazai helytartója néha maga is meglepődik azon, hogy az asszonyok és lányok mit meg nem tesznek érte a fellépéseken.
júl. 2
18:36
Gilbert nyert, Contador máris komoly hátrányban (Agroinform)
A belga Philippe Gilbert nyerte a Tour de France első szakaszát, míg a címvédő spanyol Alberto Contador több mint egyperces hátrányt szedett össze.
júl. 2
18:36
A Red Bull urát sokkolták a csapatáról szóló hírek (Sport365)
Dietrich Mateschitz tagadja azokat a híreszteléseket, hogy csapata, a Red Bull szerződést akar bontani a csapat motorbeszállítójával, a Renault-val.
júl. 2
18:38
Két magyar aranyérem Keszthelyen (Agroinform)
Minden idők legsikeresebb junior Európa-bajnokságán van túl a magyar ökölvívó-válogatott, ugyanis Herczeg Norbert  és Hámori Ádám is a dobogó tetejére állhatott Keszthelyen.
júl. 2
18:40
Két magyar arany a korosztályos Eb-n (Agroinform)
A kajakos Vad Ninetta, valamint a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakpáros aranyérmet szerzett az idősebb korosztályban a Zágrábban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb-n.
júl. 2
18:48
Hajas László újra nyeregben (Blikk)
BUDAPEST – Felesége kifejezett aggodalma ellenére újra két – pontosabban három – keréken járja Budapest útjait Hajas László. A hajszobrászt még az sem riasztja vissza, hogy egy olyan motorosbaleseten is túl van, amit csak kevesen úsznának meg sérülés nélkül.
júl. 2
18:48
Miért ne dőljünk be a csodadiétáknak? (Infostart)
Bikini-diéta, kéthetes szuper diéta, tíz nap alatt nyolc kiló - nyáron sokan pillanatok alatt szeretnének megszabadulni fölösleges kilóiktól, hiszen a strandon jól kell mutatni. Ezek a diéták, szuper kúrák azonban nemcsak gyors visszahízást eredményezhetnek, hanem az egészséget is megviselik. Van azonban hosszú távú, egészséges megoldás.
júl. 2
18:48
Percek alatt ellepte az utakat a víz (HírTV)
Többször is volt szombaton felhőszakadás és jégeső Csongrádon. A nagy mennyiségű vizet a csatornák nem tudták elnyelni, az utakat percek alatt ellepte a hömpölygő víz.
júl. 2
18:50
Életveszélyesen megsérült a motoros (HírTV)
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy motorkerékpárost, aki járművével egy szerb rendszámú tehergépkocsiba szaladt az 5506-os úton Baja és Vaskút között szombaton - közölte a rendőrség az MTI-vel.
júl. 2
18:51
Valóra vált a monacói tündérmese (Blikk)
Egy nappal a polgári esküvő után II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock egykori dél-afrikai úszóbajnok katolikus szertartás keretében is örök hűséget fogadott egymásnak.
júl. 2
18:51
A Badacsonyörsiek vissza akarják szerezni strandjukat (Alternatív Energia)
A badacsonyörsiek a partjuk előtti bicikliúton élőláncot alkotva és a 71-es főút egyik oldalát lezárva követeltek Balaton-parthoz jutási lehetőséget szombaton, amire azért kényszerültek, mert a korábban strandul szolgáló helyi kempinget lezárta a pár éve tulajdonossá vált, és ott fejleszteni kívánó SCD Group.
júl. 2
18:57
Oroszország lakossága drasztikusan csökkenhet (ATV)
"Világnépszámlálásba" fogott az amerikai népesség-nyilvántartó iroda, amely szerint 2050-re India lesz a legnépesebb állam, már 2025-ben lehagyva Kínát.
júl. 2
19:03
A világ leghosszabb tengeri hídját avatták fel Kínában (ProfitLine)
A világ leghosszabb, tenger fölött átívelő hídját adták át Kínában csütörtökön.
júl. 2
19:06
Ők a műanyag palackra esküsznek (HírTV)
Könnyebb, környezetbarát és ízkímélőbb műanyagpalackokat használnak a hagyományos üveg helyett az egyes új-zélandi, amerikai, és francia bortermelők.
júl. 2
19:08
Egy ember életét vesztette a karambolban (HírTV)
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek, mikor két személyautó karambolozott a Vas megyei Felsőcsatárnál - értesült a HavariaPress.
júl. 2
19:09
ÉLŐ: Magyarország - Németország, Vodafone Kupa (Sport365)
A Kemény-legények ezúttal Németország válogatottjával játszanak a Margitszigeten. Kövesse nálunk élőben a meccset!
júl. 2
19:12
Amerikai siker a férfi párosok mezőnyében (Agroinform)
Az első helyen kiemelt amerikai testvérpár nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi párosversenyének fináléját, miután a Bryan-fivérek három játszmában felülmúlták a nyolcadik helyen rangsorolt Linsdted-Tecau svéd-román duót.
júl. 2
19:15
Nem kívánt hálótársak - Élősködők a párnában (WebBeteg)
Gondoltunk-e már arra, hogy párnánk súlyának egyharmadát bogarak, elhalt bőrdarabkák, poratkák és azok ürülékei teszik ki?
júl. 2
19:18
Miért érdemes nőre bíznunk a befektetéseinket? (Infostart)
A világ vagyonának egyre nagyobb része van nők kezében, 2009-ben már az összvagyon 27 százaléka. Emiatt a vagyonkezelőknek egyre inkább érdemes külön is foglalkozni a nőkkel, ők ugyanis a befektetésekkel és a befektetői tanácsadókkal kapcsolatban más igényekkel, mentalitással rendelkeznek. Miközben azonban a nők, mint befektetők, egyre fontosabbá válnak növekvő számuk miatt, a vagyonkezelési…
júl. 2
19:24
Cseh diadal Wimbledonban (HírTV)
Petra Kvitova Wimbledon női bajnoka. A cseh játékos két szettben, 6:3, 6:4-re győzött az orosz Marija Sarapova ellen az angol nyílt teniszbajnokság női egyesének döntőjében, ezzel pályafutása első Grand Slam-tornáján diadalmaskodott. (pr)
júl. 2
19:24
Alkotmánybíróság - Cirkusz kísérte a javából… (Gondola)
Eddigi tevékenységére való tekintettel, várhatóan az MSZP is elfogadja Paczolay Pétert a Taláros Testület elnökének.
júl. 2
19:26
Kiesett a buszból a kanyarban (HírTV)
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
júl. 2
19:27
Kiesett egy nő a 150-es buszból Budapesten (Blikk)
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyosan megsérült.
júl. 2
19:27
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból Budapesten (Alternatív Energia)
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
júl. 2
19:28
3500 vendég előtt esküdött örök hűséget Albert herceg (HírTV)
Több mint 3500 vendég vett részt Albert herceg és Charlene Wittstock egyházi esküvőjén Monacóban. Az uralkodó és az egykori dél-afrikai úszóbajnok a polgári esküvő után, szombaton katolikus szertartáson esküdött örök hűséget egymásnak.
júl. 2
19:30
Athén örül: újabb 12 milliárd euró jön (Privátbankár)
Pénzügyileg lélegzethez jut Görögország egy újabb 12 milliárd eurós hitelrészlet felszabadításával, de nemzetközi hitelezői továbbra is azt várják, hogy teljes egészében kivitelezi a konszolidációt
júl. 2
19:30
Amerikai siker a férfi páros mezőnyében (Agroinform)
Az első helyen kiemelt amerikai testvérpár nyerte a wimbledoni tenisztorna férfi párosversenyének fináléját. A Bryan-fivérek három játszmában felülmúlták a nyolcadik helyen rangsorolt Linsdtedt-Tecau svéd-román duót.
júl. 2
19:33
Kanyarodott a 150-es busz, egy idős néni kiesett az ajtón (ATV)
Kiesett egy idős nő a 150-es buszból menet közben egy kanyarban a Gazdagréti lakótelep közelében szombaton délután; a 68 éves nő súlyos sérülést szenvedett - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese és a BKV.
júl. 2
19:35
Orbán: megérintett az összeomlás szele + videó (ATV)
Emelkedő fizetést és biztonságos időskort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola végzőseinek a szombati tiszti avatón. Orbán Viktor világszínvonalú teljesítményt vár a friss diplomásoktól, ehhez azt mondta, minden feltételt megadnak. A miniszterelnök szerint csak azzal tudnak majd együtt dolgozni, akik képesek haladni a változásokkal, és megértik, mit vár tőlük az ország, és annak vezetői.
júl. 2
19:36
Gyurcsány: Jól kösse fel a gatyáját Orbán ügyészsége (ProfitLine)
Szombat hajnalban őrizetbe vették Szilvásy György volt szocialista titokminisztert - közölte a Facebook közösségi portálon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki mellett előbb kabinetfőnökként, majd kancelláriaminiszterként dolgozott Szilvásy, mielőtt a titkosszolgálatok felügyeletét ellátta.
júl. 2
19:42
Mel Gibson fiatalított (Blikk)
Los Angeles — Mióta Oksana Grigorieva (41) visszavonta a családon belüli erőszak vádját, Mel Gibson (55) újra csajozik, és jelenleg egy görög modell a barátnője, aki az eddigi legfiatalabb partnere.
júl. 2
19:42
Elaludt, majd az árokban landolt (HírTV)
Egy idős belga házaspár megsérült, mikor lakókocsis autójukkal lehajtottak az M5-ös autópályáról, majd az árokba borultak Kecskemét határában - értesült a HavariaPress.
júl. 2
19:42
Orbán: Magyarországot is meglegyintette az összeomlás szele (Gondola)
Emelkedő fizetést és biztonságos idős kort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért.
júl. 2
19:42
Forlán lehet a kulcs a Tottenham bajnoki címéhez (Sport365)
Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur mestere szeretné leigazolni az Atletico Madrid veterán gólgyárosát, Diego Forlánt.
júl. 2
19:44
Heidi Klum mocskosul szereti a szexet (Blikk)
Hamburg — Ed­dig is sokan irigyelték Sealt (48), hogy hat éve a világ legjobb nőjének tartott Heidi Klum (37) a felesége, de a német szupermodell most rátett még egy lapáttal.
júl. 2
19:44
Jordán Gyula – Sziluett (videó) (HírTV)
Tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írtak alá Orbán Viktor miniszterelnök és Ven Csia-pao kínai kormányfő jelenlétében múlt szombaton Budapesten. A gazdasági nagyhatalom, azaz Kína kutatásával foglalkozik 1968 óta Jordán Gyula, az ELTE TÁTK nyugalmazott docense.
júl. 2
19:44
Videó: Rooney első gólja a New York Red Bulls-ban (Sport365)
Csütörtök este rendezték meg a Lamar Hunt US Open kupa 3. fordulóját, ahol a New York Red Bulls 2-1-re legyőzte az FC New York csapatát. A Red Bulls góljait Corey Hertzog és John Rooney (7:35) szerezte. A találkozó első találatát Owen Morrison szerezte. Wayne Rooney öccsének ez volt az első gólja a New York színeiben.
júl. 2
19:45
Hatezren a tiszacsegei halászléfesztiválon (Spa Trend Online)
A délelőtti eső ellenére kora délután benépesült szombaton a tiszacsegei Tisza-part: a halászléfesztivál programjait több mint hatezren keresték fel - tájékoztatta Nagy Sándor főszervező az MTI-t.
júl. 2
19:48
Magyarország vb-selejtezőt rendezhet (Agroinform)
A magyar futsalválogatott hazai pályán vívhatja ki a jövő évi thaiföldi világbajnokságon való részvételt. A selejtezőket december közepén rendezik.
júl. 2
20:00
Melyik étel az elhízás legsúlyosabb oka? (Infostart)
Az évek előrehaladtával az emberek többsége fokozatosan hízik és három átfogó vizsgálat tanúsága szerint ebben a legfőbb bűnös a burgonyaszirom - a világszerte angol nevén is gyakran emlegetett chips - rendszeres fogyasztása. Amerikai szakértők vizsgálatának összesített eredményeit a világ első számú orvosi folyóirata, a New England of Medicine közölte.
júl. 2
20:00
Fontos szempont lehet, hogy a beteg mennyire együttműködő (HírTV)
Szeptember végéig kell kidolgozni az új gyógyszer-támogatási rendszert a nemzeti erőforrás miniszternek. A kormányhatározat szerint átalakítják a közgyógyellátás finanszírozását, a generikus gyógyszerek támogatását, a biztosítónak pedig meg kell vizsgálnia, hogy a felírt gyógyszereket megfelelően használják-e a betegek. A támogatás mértéke várhatóan ettől is függhet majd a jövőben.
júl. 2
20:02
Ettől könnyebbé válhat az állampolgárok élete (HírTV)
Egy európai uniós tisztségviselő szerint Szerbia és Koszovó képviselői Brüsszelben megállapodásra jutottak néhány gyakorlati kérdésben, ami könnyebbé teheti állampolgáraik életét.
júl. 2
20:06
A második meccsét már elveszítette a Loki (Agroinform)
Vereséget szenvedett a Debrecen labdarúgó csapata a román bajnokságban szereplő FC Bihor együttesétől, pedig Yannick révén még a hajdúságiak szerezték meg a vezetést.

Keresés