12 milliárd forintot szán a szakorvosok és szakdolgozók továbbképzésének támogatására a kormány. Továbbra is Magyarország nemzetstratégiai érdeke a GMO-mentesség fenntartása. A tervek szerint a jövőben csak nyelvvizsgával lehetne főiskolára vagy egyetemre jelentkezni. A nap hírei 2011. július 26-án, kedden.
A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megfenyegette Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét - közölte a hirado.hu kedden.
Nem árulnak beszerzési ár alatt görögdinnyét a CBA és az Aldi üzleteiben - közölte a két üzletlánc kedden az MTI-vel a Magyar Dinnyeszövetség elnökének korábbi kijelentésére reagálva.
Kínába helyezi röntgen üzletágának központját a General Electric (GE), hogy ezzel is megerősítse jelenlétét a kelet-ázsiai ország gyorsan bővülő egészségügyhöz kapcsolódó piacán - derül ki keddi sajtójelentésekből.
A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást az ellen a nyugdíjas rendőr ellen, aki a rendvédelmi szervezetek demonstrációi idején megzsarolta Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét - közölte a hirado.hu kedden.
A DVSC-TEVA játékosai nagyon készülnek a Ferencváros elleni rangadóra. Szakály Péter úgy érzi, a Loki lendületben van, és jó esély van rá, hogy vasárnap is megszerezzék a három pontot.
A kacsacsőrű dinoszauruszok új nemét és faját fedezték fel, ez a legkorábbi Észak-Amerikából ismert hadroszaurusz, amelynek köszönhetően megismerhető a hadrosauridae-család evolúciója.
A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány politikai felelősségét is tárgyalja a cukorgyárak privatizációját vizsgáló eseti bizottság. A testületet néhány hete hozták létre, miután a cukor piaci ára ismét elérte a 350-370 forintos kilónkénti árat. A bizottság bekéri a privatizációs szerződéseket.
A rovarok „Frankensteinjét” tárták fel Brazíliában német kutatók, akik felfedezésükről az Insect Systematic and Evolution című folyóirat különszámában számoltak be.
Hosszú ideig nem várható az MNB 6,00 százalékos alapkamatának módosulása – jósolták a kamatot változatlanul hagyó keddi monetáris tanácsi ülés után londoni felzárkózó piaci elemzők, a távlati kamatpálya irányára adott előrejelzések azonban változatlanul eltérnek. A Morgan Stanley elemzői úgy vélekednek, hogy jelenleg valószínűtlen a kamatcsökkentés Magyarországon, és a cég szerint 2012-ben i...
Kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítették a DVSC-TEVA - Ferencváros bajnoki labdarúgó mérkőzést, amelyet vasárnap 18 órakor rendeznek a hajdúsági megyeszékhelyen.
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek az ajkai kormánypárti képviselők Schwartz Béla ellen. A helyi Fidesz elnöke, Stolár Mihály azonnali távozásra szólította fel a szocialista polgármestert, mivel szerinte a politikus pénzügyi és morális válságba juttatta a települést.
A terhesség alatti hasfájás sokszor megrémíti a kismamákat, de gyakran csak a terhesség kísérő tünetei, melyek kezelést nem igényelnek. Fontos elkülöníteni a várandóság következményeként, vagy attól eltérő hasfájások mögött álló okokat.
A szegedi világbajnokságon K-1 200 méteren és a 4x200 méteres kajakváltóban induló Paksy Tímea 200-on egyesben még sosem szorult le a dogobóról, reméli, ez a hagyomány a Maty-éren sem szakad meg.
Miskolc és agglomerációja szennyvíziszapjának a hasznosítására jelent megoldást az a biogázüzem, amely 2,2 milliárd forintból valósulhat meg a borsodi megyeszékhelyen; az üzem szennyvíziszappal működik majd, a fejlesztés idén augusztusban indul - tájékoztatta a Biogas-Miskolc Kft. ügyvezetője kedden az MTI-t.
A szegedi világbajnokságon K-1 200 méteren és a 4x200 méteres kajakváltóban induló Paksy Tímea 200-on egyesben még sosem szorult le a dogobóról, reméli, ez a hagyomány a Maty-éren sem szakad meg.
Optimistábban indult a mai kereskedés a tengerentúlon, mint a hétfői, a futures-ök enyhe pluszban tartózkodtak nyitás előtt, ám a kereskedés megkezdése után viszonylag gyorsan lefelé vették az irányt...
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének keddi napján kevés gól esett, de legalább magyarokért izgulhattunk. Lássuk, hogyan vághatnak neki a visszavágóknak a csapatok!
Hétfőn rendezték meg a Raw adását, amelyben kettő plusz egy világbajnokot avattak! Az este legelső mérkőzésén Rey Mysterio, az utolsón pedig John Cena kaparintotta meg a díszes övet, de megjelent CM Punk is, aki továbbra is bajnoknak vallja magát. Vajon ki lesz az igazi király?