Két saját tervezésű intercity kocsi prototípusának gyártására kapott engedélyt a MÁV-tól a vasúttársaság egyik leányvállalata. A szerelvények megfelelnek az európai szabványnak, de a külföldi kocsiknál 50 millió forinttal olcsóbbak lennének. Az alkatrészek 80 százalékát hazai beszállítóktól szereznék be.
Alapos meglepetésekkel kezdődött a Német Kupa első fordulója, hiszen a Bayer Leverkusent a Dresden múlta felül hosszabbításban, míg a Brement a Heidenheim ütötte ki.
Fél mázsát fogyott unokája miatt egy asszony Nagy-Britanniában; a testsúlycsökkenésnek azonban nem oka, hogy rengeteget kellett a nagyinak a gyerek után rohangálni, hanem célja, hogy rengeteget tudjon utána rohangálni.
Hivatalosan is kezdetét vette a Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíj. Az esemény legnagyobb sztárjait nyitott sportautóval vitték körbe a Puskás Ferenc Stadionban.
Július utolsó hétvégéjén a 3. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga. A szombati program zárómeccsén a múlt héten legtöbb gólt szerző Videoton a legtöbb gólt kapó Kaposvár otthonában vendégeskedik.
Eltávolították a megszorító intézkedések ellen tüntető mozgalom, a "Felháborodottak" tagjait a görög főváros főteréről a rendőrök és a városháza alkalmazottai szombaton, s nyolc embert előállítottak.
Megszületett az első 10 másodpercen belüli eredmény 100 méteres férfi síkfutásban Magyarországon: Asafa Powell 9.90 másodperccel nyerte az első előfutamot a Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíjon.
A 24/7 Wall St. összegyűjtötte a tíz legjobb befektetési lehetőséget arra az esetre, ha mégis bekövetkezne az amerikai államcsőd. Ha nem egyeznek meg az államadósság-plafon megemeléséről, biztosan leminősítenék az Egyesült Államokat. Viszont, ha csak rövid távú megoldást nyújtanak a képviselők, akkor is valószínűsíthető, hogy az Egyesült Államok elveszíti egyik A betűjét, ami biztosan a felsorolt…
Egy szolgálaton kívüli rendőr szombaton épségben megtalálta Juretzky Csaba soproni ügyvédet, akinek szerdai eltűnését egy nappal később jelentették be a hozzátartozók - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Sebastian Vettel találkozott a pályát irányító Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Gyulay Zsolttal, és elmondta neki, az idei felújításoknak köszönhetően minden igényt kielégítő lett a magyar ring.
Egy szolgálaton kívüli rendőr szombaton épségben megtalálta Juretzky Csaba soproni ügyvédet, akinek szerdai eltűnését egy nappal később jelentették be a hozzátartozók - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Akár három-négy boxkiállásra is szükségük lehet a versenyzőknek a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon, legalábbis Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája szerint.
Mogyoród - Magyar népi motívumok repítették a Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a második és harmadik helyre a McLaren-Mercedes két autóversenyzőjét.
Győr — Az ETO-öregfiúk elleni meccset megelőzően még tréfálkozott, a találkozó után már csak a meccs bíróját szidta. A német világbajnok futball-legendával, Paul Breitnerrel (60) az ETO–Bayern All Star (5-1) kapcsán beszélgettünk.
Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Budapest Honvéd 4-0-ra kitütötte az ezúttal is pocsékul futballozó Vasas-Híd csapatát.
A tavalyi mintegy 90 ezer forintról az idei első félévben átlagosan 66.500 forintra csökkent a casco biztosítások díja - mondta el a kötelező.hu szakportál vezetője. Lantos Lóránt szerint az árcsökkenés hátterében a biztosítók közötti nagyon erős verseny húzódik meg.
Kemény csoportba került a 2014-es világbajnokság selejtezőire a magyar labdarúgó-válogatott. Hollandia, Törökország, Románia, Észtország és Andorra lesz az ellenfelünk
Disznózsírból készült szobrocskák, sertésből készített „szusi”, szalonnás töltött csokoládé, sőt fagylalt – mindez a nyugat-ukrajnai Lvivben megnyílt egyik étterem és gasztronómiai múzeum specialitása.
Szombaton 20 órától készítik el a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőcsoportjait. A magyar válogatott a 3. kalapból várja ellenfeleit. Élő tudósítás.
Múzeum nyílt szombaton Arnold Schwarzenegger egykori szülőházában a dél-ausztriai Thalban. A volt kaliforniai kormányzó és testépítő világbajnok nem volt jelen a múzeum megnyitóján, amelyet a 64. születésnapjára időzítettek.
Campbell-Brown 22.44-es idei legjobbját megjavítva 22.26-al nyerte a számot. A második Richards-Cross és a harmadik nigériai Blessing Okagbare szintén idei legjobbját futotta.
Marosi Ádám lovaglása nagyon rosszul sikerült, így a harmadikról a 29. helyre csúszott vissza a kombinált szám előtt az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi döntőjében.
Budapest - Még egyéves sem volt Szöllösi Szonja Kata, amikor megmutatta, hogy komolyan érdeklődik a rajzolás iránt, és lakásuk falát teljesen összefirkálta.
Forgatókönyveket dolgozott ki a globális adóskockázati megítélés alapmércéjének tekintett "AAA" amerikai államadós-osztályzat megvonásának és az Egyesült Államok fizetésképtelenné válásának...
Asafa Powell szenzációs futással, 9.86 másodperces időeredménnyel nyerte a 100 méteres férfi síkfutást a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Az ágyúsók Robin van Persie góljával szerezték meg a vezetést, majd Aaron Ramsey bombája után már kétgólos volt az előnyük, de a dél-amerikaiak innen is felálltak, és döntetlenre mentették a meccset.