A szerdán Budapesten sorra kerülő Vasas-Híd elleni gálamérkőzés alkalmával viseli majd első alkalommal az AS Roma labdarúgócsapatának mezét Bojan Krkic, akit a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonától igazolt az olasz gárda.
Stefan Markus volt budapesti szlovák nagykövet (1998-2002) a Pravda című független napilapban a Magyar időgép című jegyzetében úgy véli, hogy a szlovák kormány nem látja elég világosan, mi lesz a következménye mindannak, ami ma Magyarországon történik.
Ázsiában és Európában a feldolgozóipari aktivitás július folyamán a recesszióból történő követő kilábalás, 2009 óta a legkisebb mértékű bővülést mutatta, amely komoly aggodalmakat kelt a világgazdasággal kapcsolatban.
Erősödött hétfőn a svájci frank és újabb rekordot állított be az euróval és a dollárral szemben. Az euró új negatív történelmi rekordja 1,1262 svájci frank, a dollár új negatív rekordja pedig 0,7816 svájci frank. A svájci frank a forinttal szemben is gyengült hétfőn, a kora reggeli 234 forint körüli jegyzésekről 237 forintos jegyzésekre, de nem közelítette meg pénteki 239 feletti rekordját.
Hat százalékpontos hitelkamat-emelésnek megfelelő hatást gyakorol a magyar devizahiteles háztartások fogyasztására a svájci frank 2008 óta bekövetkezett erősödése londoni felzárkózó piaci elemzők legújabb számításai szerint.
Sólyom László szerint az Alkotmánybíróság hatásköreinek megcsonkítása gyógyíthatatlan seb az Alkotmányon. A volt köztársasági elnök az Origónak adott interjúban arról is beszélt, hogy a feladatkörök átszabásában lát lehetőséget, az alkotmányos panasz intézményének bevezetésével, az alkotmánybíráskodás áthangszerelésével tulajdonképpen növelték az Alkotmánybíróság hatalmát. Ciklusa után is…
Nincs napirenden Ciprus pénzügyi megsegítése az Európai Bizottság közleménye szerint. Ez a lehetőség azt követően merült fel sokakban, miután néhány hete bekövetkezett erőműkárok miatt még inkább...
Nem történt kiemelt bűncselekmény a vasárnap véget ért 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt a Hungaroring közelében - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Szíriában folytatták a kormányerők az ellenzéki városok ellen vasárnap indított offenzívát. Emberi jogi szervezetek adatai szerint a halálos áldozatok száma megközelíti a 140-et. A NATO főtitkára kizárta, hogy Líbia után Szíriában is beavatkozzon a védelmi szövetség. Anders Fogh Rasmussen szerint a feltételek Szíria esetében hiányoznak. Mint mondta, a Kadhafi-rezsim ellen az ENSZ felhatalmazására…
A szerdán Budapesten sorra kerülő Vasas-Híd elleni gálamérkőzés alkalmával viseli majd első alkalommal az AS Roma labdarúgócsapatának mezét Bojan Krkic, akit a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonától igazolt az olasz gárda.
A zsűri elismerését és a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte Kardos Sándor A sírásó című filmje a vasárnap zárult wroclawi nemzetközi filmfesztiválon.
Korunk halad a technika fejlődésével, amely már jó ideje felvetette, hogy sofőrök feladatkörét a rideg vasra, a nem tévedő algoritmusokkal gondolkodó robotpilótákra kellene hagyni. Úgy tűnik, a Volkswagen is ezen a kijelölt ösvényen halad, ennek bizonyítékaként pedig az alábbi videó is szolgál, amely a wolfsburgiak robotpilótáját mutatja be.
A svájci frank a forinttal szemben is erősödöt: a kora reggeli 234 forint körüli szintről 237 forintig drágult, de nem közelítette meg pénteki 239 feletti rekordját.
Orvoshiány van a gyermekpszichiátriai ellátásban, miközben egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota - olvasható az ombudsman közleményében, melyről a Magyar Hírlap ad számot.
Délután elpattant a húr a devizapiacokon, a svájci frank elképesztő módon erősödik a főbb devizákkal szemben, folyamatosan dönti az új csúcsokat. Az alpesi deviza a forint ellenében is új történelmi csúcsára szárnyalt, már 243 felett is járt az árfolyam. Hat százalékpontos hitelkamat-emelésnek megfelelő hatást gyakorol a magyar devizahiteles háztartások fogyasztására a svájci frank 2008 óta…
Nemcsak fiúsra csapatott frizurájával, de egyedi ékszergyűjteményével is kilóg a tévés műsorvezetők közül Tatár Csilla. Arany, ezüst nincs közötte, van viszont helyette egy csomó elképesztő anyag.
A kínai speciális olimpikonokkal úszott együtt Michael Phelps. A sanghaji világbajnokságon négy arany-, két ezüst és egy bronzérmet nyert amerikai úszóklasszist hétfőn nevezték ki a speciális olimpia nagykövetének, ez alkalommal találkozott a vb helyszínén a fiatal sportolókkal.
A Magyar Katolikus Rádió első vidéki ultrarövid-hullámú adása indult el hétfőn Székesfehérváron, a 96,1 MHz-en - jelentette be Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a rádió vezérigazgatója és Radetzky András vezérigazgató-helyettes sajtótájékoztatón.
A Moody's valószínűleg megerősíti az Egyesült Államok jelenlegi adósbesorolását, ha a döntéshozók valóban megemelik az adósságplafont. A hitelminősítő közlése szerint "csupán" az USA...
A külföldiek Szerbiában 2014-től olcsón vásárolhatnak termőföldet, feltéve ha Belgrád nem tudja kieszközölni az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon, hogy későbbre halasszák a külföldiek...
A szerdán Budapesten sorra kerülő Vasas-Híd elleni gálamérkőzés alkalmával viseli majd első alkalommal az AS Roma labdarúgócsapatának mezét Bojan Krkic, akit a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonától igazolt az olasz gárda.
A hajnali-reggeli órákban még mérsékelt frankgyengülést okozott az amerikai adósságplafonról szóló hétvégi megállapodás híre, délelőttől kezdve azonban újra a frankvevők kerültek túlsúlyba és kora...
Egy arany és három bronzéremmel zárta a sanghaji vizes világbajnokság medencés küzdelmeit a magyar válogatott. A négy érem tehát összejött, de a szánk íze mégiscsak keserű…
Bár az amerikai adósságválság enyhülésének hírére átmenetileg erősödött a forint a svájci frankkal szemben, délután sorra döntötte a rekordokat az alpesi deviza. A háttérben a vártnál rosszabb amerikai makroadatok állhatnak.
Az Egyesült Államokban az utolsó pillanatban született meg a kompromisszum az adósságplafon emeléséről, amely ha megszavazásra kerül, rövidtávú megnyugvást hozhat a nemzetközi részvénypiacokra. A...
Alig fejeződött be a sanghaji vizes világbajnokság, Michael Phelps már Londonra tekint előre. A 14-szeres olimpiai bajnok úszó a "nagy elszámolásra" készül régi ellenfelével, a visszatérést tervező ausztrál Ian Thorpe-al.
A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kérte a szerb hatóságokat, nyomozzák ki, ki mindenki vett részt az olyan - akkor még szökésben levő - vádlottak rejtegetésében és segítésében, mint Ratko Mladics, Radovan Karadzsics és Goran Hadzsics.
Az azonnalihoz hasonlóan a BÉT határidős piaca sem talál magára, júliusban is folytatódott a lejtmenet, év/év alapon 22%-os visszaesés mutatkozik. A hosszabb távú tendenciák is meglehetősen...
Romániában 5 százalékkal nőhetnek a közalkalmazotti bérek, hiszen a költségvetés rendelkezik az ehhez szükséges bevétellel - jelentette ki Mihai Tanasescu, Románia Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) delegált képviselője hétfőn.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír piacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,73 százalékkal, a S&P-500 index 0,56 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,29 százalékkal emelkedett.
A töredezett haj miatt leginkább a nők, különösen a hosszú hajúak szenvednek. A probléma általában csak esztétikai jellegű. Általában a nem megfelelő hajápolási szokások és a helytelen életmód okozza, de nagyon ritkán bőr- vagy belgyógyászati betegség áll a háttérben.
dollárral és az euróval szemben új rekord árfolyamra erősödő svájci frank hétfőn a forintban is rekordot döntött. A kora délutáni órákban a svájci frank 240,79 forintig emelkedett a bankközi devizakereskedelemben. Euróban a negatív árfolyam rekord 1,1163 svájci frank, dollárban pedig 0,7776 svájci frank.
Délutánra kifulladt a devizapiaci lendület, amely az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos megállapodás miatt a nap elején meghatározta a kereskedés irányát. A befektetők újra a menedékdevizák felé fordultak, a megemelkedett kereslet a csúcsra nyomta a svájci frank árfolyamát az euróval és a forinttal szemben
Már babavárás közben tervezgetik a szülők, hogy miként nevelik majd csemetéiket, de közben van, aki elfelejti, hogy a gyerekkort meg kell hagyni a kicsiknek. Cikkünkben néhány könnyen elkerülhető szülői hibát mutatunk be.
Budapest - Kilenc hónappal a West-Balkánban történt tragédia előtt már súlyos hiányosságokat tárt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság a Nyugati téri rendezvényközpontban - tudta meg a Blikk az ügy vádiratából.
Jövőre is lesz Gyulai István Memorial - mondta Gyulai Márton versenyigazgató. A Puskás Ferenc Stadionban szombaton rendezett Magyar Nagydíjjal 25 év után tért vissza az egynapos atlétikai verseny a magyar fővárosba.