Árkorláttal akadályozza meg a szaktárca azt, hogy az idén jelentősebben dráguljanak a tankönyvek, a kötelező kerettantervek bevezetésével pedig drasztikusan csökkentik majd a hivatalos tankönyvlis...
Kitört csütörtökön az oroszországi Kamcsatka-félszigeten lévő Sivelucs vulkán, a keletkezett hamuoszlop egészen 6 ezer méter magasságig emelkedett, a jelenséget földrengések sorozata kísérte - közölte csütörtökön az Orosz Tudományos Akadémia geofizikai szolgálata.
Pánikhangulat uralkodott el tegnap is az amerikai tõzsdéken, azonban ma reggelre már megnyugodtak a kedélyek. Az ázsiai tõzsdék kisebb eséssel megúszták, a határidõs indexek pedig...
Összehangolt sztrájkot szerveznek a szakszervezeti konföderációk, ha a kormánnyal folytatott tárgyalásokon nem sikerül jelentős módosításokat elérniük a Munka törvénykönyve (Mtk.) nyilvánosságra került tervezetén. Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a kormány tervezete bércsökkenést és az érdekvédelem ellehetetlenülését jelenti.
A személyi sérüléses közúti balesetek és a balesetekben meghalt emberek száma egyaránt csökkent az év első hét hónapjában – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
A szakszervezetekkel zajlott egyeztetés után újabb módosításokat tett a szaktárca a Munka Törvénykönyve tervezetén. Nem csökken az alapszabadság és az életkor után járó pótszabadság mértéke, és a...
Elképzelhető, hogy sem Piqué, sem Busquets nem léphet pályára a Real Madrid elleni Szuperkupa-finálé első meccén, miután sérülést szenvedtek az olaszországi barátságos találkozón.
A szerdai igen borongós nemzetközi befektetõi hangulat oldódását láthattuk ma reggelre a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, amelynek jegyében a határidõs amerikai részvényindexek jókora...
Bár a makrofolyamatok vitathatatlanul romlást mutatnak, a Nomura továbbra is komoly értéket lát a részvénypiacokban. Az elemzők úgy vélik, a befektetői félelmek eltúlzottak, nem lesz recesszió. Bár a mostani piaci pánik következtében a befektetési bank stratégái is felülvizsgálták korábbi várakozásaikat, azok így is optimizmust tükröznek: idén a vállalati profitokban 15 százalékos növekedést…
Egervári Sándor szövetségi kapitány elégedetten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott felforgatott védelmét a szerdai barátságos meccsen Izland felett aratott 4-0-ás győzelem után.
Holnaptól bevezetik a hazai bankok azokat a termékkonstrukciókat, melyeket az árfolyamrögzítés néven ismertté vált rendszer keretében alkalmaznak a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfelek...
Árkorláttal akadályozza meg a szaktárca azt, hogy az idén jelentősebben dráguljanak a tankönyvek, a kötelező kerettantervek bevezetésével pedig drasztikusan csökkentik majd a hivatalos tankönyvlistára felkerülő kötetek számát – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) közoktatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az EKB megemelte gazdasági szakértők prognózisán alapuló idei euróövezeti inflációs előrejelzését - derül ki az Európai Központi Bank csütörtökön közzétett havi rendszeres gazdasági jelentéséből.
A közösségi szintű programok finanszírozására szolgáló közvetlen brüsszeli források kiaknázását kívánja serkenteni az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ).
Az Universiadén szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott meglepő, háromgólos, 13-10-es vereséget szenvedett Japán csapatától az egyetemisták és főiskolások világjátékán, a kínai Sencsenben.
Az OTP Bank saját árfolyamrögzítéses hitelkonstrukciót is indít a devizahitelesek megsegítésére, amellett, hogy részt vesz a péntektől induló állami árfolyamrögzítéses konstrukcióban - mondta Gresa István, az OTP vezérigazgató-helyettes.
Júlio César az olasz Internazionale brazil kapusa egy olasz napilapban nyilatkozta azt, hogy ő mindenképpen arra törekedne, hogy a klub megtartsa két szupersztárját, a kameruni Eto'ót és a holland Wesley Sneijdert.
Az OTP Bank saját árfolyamrögzítéses hitelkonstrukciót is indít a devizahitelesek megsegítésére, amellett, hogy részt vesz a péntektől induló állami árfolyamrögzítéses konstrukcióban - mondta Gresa István, az OTP vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatóján.
Rendeletben kötelezte a kormány a két szakminisztert, haladéktalanul dolgozza ki, hogy a Nemzeti Eszközkezelő milyen áron vegye meg a kényszerértékesítésre kiválasztott lakásokat
Az Invitel Holdings bejelentette, hogy a mai naptól Madarász Lászlót a társaság igazgatóságának tagjává választották. Madarász László korábban, több beosztásban és több országban is – többek ...
Kína felfüggesztette valamennyi új vasútépítését, és a már elfogadott terveket is felülvizsgálják. Peking azután döntött erről, hogy a keleti Csöcsiang tartományban a múlt héten kisiklott egy szuperexpressz. A balesetben 40 ember halt meg.
Hévíz önkormányzata rendkívüli ülésen döntött arról, hogy átvállalja a sármelléki FlyBalaton repülőtér állami szervek felé fennálló tartozásának rendezését, de a fürdőváros hosszabb távon is részt...
Kérdezni tudni kell, vagy legalábbis érdemes minél hamarabb megtanulni, ha egy jó állásra fáj a fogunk. A cél persze nem csupán annyi, hogy lenyűgözzük az interjúztatót, és ezzel minél magasabb fizetést harcoljunk ki. Legalább ennyire fontos, hogy tényleg a ránk szabott pozíciót találjuk meg, ami elegendő kihívást, motivációt biztosít számunkra. Mégis, mit szabad és mit nem szerencsés megkérdezni…
Csütörtökön délután ül tárgyalóasztalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a bankszövetség és közjegyezői kamara képviselője, hogy a pénteken induló...
A nemzeti eszközkezelőről szóló rendeletet újra módosította a kormány, két szakminiszternek kellene kitalálnia, mennyiért is vásároljon lakásokat az állam
Svájci frankban vagy euróban is törleszthetik devizaalapú hiteleiket a lengyelek, a kormány lépése kétmillió külföldön dolgozó lengyelnek segíthet. Varsó az üzemanyagok adóját is csökkenti, hogy mérsékelje a lakosság terheit.
Egervári Sándor szövetségi kapitány elégedetten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott felforgatott védelmét a szerdai barátságos meccsen Izland felett aratott 4-0-ás győzelem után.
A gyes melletti munkavégzés szabályozása tavaly megváltozott ugyan, de az érintettekben továbbra is számos kérdés merül fel, amikor éppen kisgyermekük mellett kezdenének el dolgozni.
A szakszervezetekkel tartott csütörtöki konzultáció után a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) megvizsgálja, hogy az érdekképviseletek mely javaslatai építhetők be az új Munka törvénykönyve (Mt.) tervezetébe, de az biztosra vehető, hogy nem gyengül a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme, és nem csökken az alapszabadság, valamint az életkor alapján járó pótszabadság mértéke - közölte az…
Az elzáródott vagy beszűkült erek helyett újakat is növeszthetünk a jövőben. A nanotechnológián alapuló új módszerrel helyreállítható lehet a létfontosságú szervek megfelelő vérellátása.
Szorcsik H. Vikihez hasonlóan Rubint Réka és Sarka Kata is nagyon fiatalon adta a fejét anyaságra, a Mokkában mindkét híresség támogatta a Jóban Rosszban sztárját a korán szülésben.
A szakszervezetekkel ma lezajlott egyeztetés után újabb módosításokat tett a szaktárca a munka törvénykönyve tervezetén. Nem csökken az alapszabadság és az életkor után járó pótszabadság mértéke, és a nemzetközi és európai uniós irányelveknek megfelelő szakszervezeti jogokat ígér az NGM. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben tudatta a szakszervezetekkel zajlott egyeztetés eredményét.
A Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) közgyűlése szerint nem kellene kiszállítani az arra jogosultaknak járó ingyenes tankönyveket azoknak az iskoláknak, melyek fenntartója még a tavalyiak árát sem fizette ki. Három héttel a tanévkezdés előtt még mindig mintegy 100 millió forintos az önkormányzatok tavalyról megmaradt tartozása - közölte Szarvas Ballér Judit, a TVOT elnöke. Közben…
Árkorláttal akadályozza meg a szaktárca azt, hogy az idén jelentősebben dráguljanak a tankönyvek, a kötelező kerettantervek bevezetésével pedig drasztikusan csökkentik majd a hivatalos tankönyvlistára felkerülő kötetek számát – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) közoktatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Jövőre öt pihenőnapot kaphatnak a munkavállalók a munkaszüneti napok körül, de ezeket le kell dolgozni szombatonként. A Kormány.hu internetes oldalon érhető el a Matolcsy György által jegyzett, a 2012. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendelettervezet.