2011. augusztus 19. péntek

aug. 19
19:11
Lengyel követője akadt a norvég mészárosnak (HírTV)
Továbbra is magánzárkában marad a norvégiai kettős merénylet elkövetője az oslói bíróság döntésének értelmében.
aug. 19
19:12
Családi ház tetejére zuhant egy siklóernyős (hirado.hu)
A férfit a tűzoltók hozták le a sátortetőről Pilisborosjenőn.
aug. 19
19:12
Letartóztattak egy nyomozót a brit lehallgatási botránnyal kapcsolatban (ATV)
Az 51 éves rendőrnyomozót még csütörtökön fogták el, és óvadék ellenében szabadlábra helyezték, állásából pedig felfüggesztették - közölte a Scotland Yard pénteken Londonban. Vélhetően a rendelkezésére álló információkat illetékteleneknek fecsegte ki.
aug. 19
19:12
Nem indul a kétszeres címvédő Kim Clijsters a US Openen (Agroinform)
A belga játékos hasizomsérüléssel bajlódik, és elmondása szerint nem fog felépülni az amerikai nyílt bajnokság kezdetéig.
aug. 19
19:14
Nem lesz minden nyilvános, de átlátható lesz? (hirado.hu)
Az NFM átláthatóságot, pontos tájékoztatást ígér a magyar-kínai együttműködésről. Az LMP sürgeti, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a megállapodásokat.
aug. 19
19:14
Az utolsó százon már éreztem a győzelmet - Kozák Danuta (Agroinform)
A pénteki döntőket követően az aranyérmes Kozák Danuta, és a bronzérmes Medveczky Erika értékelt a Hathárom TV-nek.
aug. 19
19:16
Brit zavargások: négy hónap börtön helyett 75 óra közmunka (hirado.hu)
Kiengedtek egy nőt a börtönből, akit korábban öt hónapra ítéltek az angliai zavargásokban való részvétele miatt.
aug. 19
19:18
Veszteséggel zárta a hetet a tőzsde (hirado.hu)
Újra az OTP volt a nap vesztese, az árfolyam nap közben 3700 forintos mélységben is járt.
aug. 19
19:27
Arsene Wenger tovább bűnhődhet (HírTV)
Fegyelmi eljárást indított pénteken az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője ellen, mert a francia szakember megszegte az eltiltásával járó korlátozásokat csapata keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
aug. 19
19:27
Megtámadtak egy anyát és fiát Turán (Blikk)
aug. 19
19:27
Mentik a Balatonon bajba jutott vitorlásokat (Metropol)
Vihar csapott le a Balatonra, folyamatosan menteni kell a bajba jutott vitorlásokat.
aug. 19
19:27
Visszavásárolja CHF-kötvényeit a hajdú-bihari önkormányzat (Alternatív Energia)
A 2008-ban kibocsátott, svájci frank alapú kötvényeinek visszavásárlására kényszerül a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat, miután a kibocsátó bank, élve szerződéses jogával, kezdeményezte a tranzakciót - hangzott el a megyei közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.
aug. 19
19:30
Vihar a Balaton fölött: mentik a vitorlásokat (ATV)
Vihar csapott le a Balatonra, folyamatosan menteni kell a bajba jutott vitorlásokat - tájékoztatott Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője pénteken.
aug. 19
19:30
Storcz kicsit megijedt Vajdánál, Kovács Kati bombaformában - Videóhíradó extra kiadás (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál ma!
aug. 19
19:45
Az emberiségnek tartozunk ezzel (HírTV)
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték – emelte ki Semjén Zsolt a Kisebbségekért díj átadásán pénteken a Parlamentben.
aug. 19
19:45
Családi ház tetejére zuhant egy siklóernyős (Metropol)
Családi ház tetejére zuhant siklóernyőjével egy középkorú férfi a pilisborosjenői Szent Donát utcában, súlyos sérüléseket szenvedett.
aug. 19
19:45
Az egészségügy örül, ha negyobb befolyása lesz az államnak (Alternatív Energia)
Kórházi érdekvédő szervezetek üdvözölték és fontos lépésnek nevezték az egészségügyet érintő átalakítások terveinek bejelentését; eszerint a jövőben az egészségügyi alapellátás és a nem kórházakhoz kapcsolódó járóbeteg-ellátás maradna az önkormányzatok fennhatósága alatt.
aug. 19
19:45
Újabb megszorításokat jelentett be Spanyolország (Portfolio)
A spanyol kormány pénteken további 5 milliárd euró összegű megtakarítási csomagot hirdetett ki, miközben bejelentette, megfelezi az új ingatlanok értékesítésekre vonatkozó forgalmi adó mértékét -...
aug. 19
19:47
Újra mínuszban az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Tegnap kiújultak a növekedési félelmek, az európai részvényindexek vastag mínuszokban zártak, és miután a délután amerikai makroadatok is csalódást keltettek, a tengerentúli indexek is mélyrepüléssel...
aug. 19
19:48
Átmenetileg mégis árulhatja a Samsung a Galaxy Tabot Európában (hirado.hu)
Fordulat következett be a Samsung és az Apple közötti csatározásban.
aug. 19
19:48
A tűz előtt vizsgálódott a NAV a veszprémi üzemben (ATV)
A Veszprémben szerdán teljesen leégett, polisztirolt gyártó üzemcsarnokban csütörtökön kellett volna beszerelni a tűz- és füstjelző berendezéseket, és különböző szabálytalanságok miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is járt a cégnél az elmúlt napokban - mondta az [origo]-nak egy, az ügyet hivatalos minőségében, közelről ismerő személy.
aug. 19
19:48
Szurkolói helyzetjelentés Szegedről (Agroinform)
A Hathárom TV munkatársai a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság forgatagában a szurkolókat kérdezték a vb-ről, a remélt érmek számáról és a kedvenceikről.
aug. 19
19:50
Modricot nem kapja meg a Chelsea, Mata már csomagol (Agroinform)
A Tottenham elnöke ragaszkodik állásponjához, nem adja el Modricot, miközben a Kékek komoly ajánlatot tettek a Valenciának Juan Matáért.
aug. 19
19:54
A lefolyóvizek baktériumai ölik a korallokat (Infostart)
A tengerek melegedése, a hajóroncsok és ráadásul a lefolyóvízben lévő baktériumok is okozói a karibi térségben élő korallok halálának amerikai kutatók szerint.
aug. 19
20:03
Orrszarvútülköt loptak a Balatonnál (HírTV)
Rendkívül értékes orrszarvútülköt loptak el a balatonedericsi Afrika Múzeumból, szakértők szerint a zsákmány értéke csaknem harmincmillió forint – mondta Nagy Endréné múzeumigazgató az MTI-nek; a rendőrség az ügyben hírzárlatot rendelt el.
aug. 19
20:03
László Csaba nem lesz a Ferencváros vezetőedzője (Metropol)
A fővárosi klub pénteki tájékoztatása szerint a vezetők a hét folyamán többször is egyeztettek a 47 éves szakemberrel, a "tárgyalások azonban lezárultak, mert a Ferencváros jelenleg nem kívánja László Csaba és stábja feltételeit elfogadni."
aug. 19
20:03
TÖOSZ: most kezdődik az igazi munka (Alternatív Energia)
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint az új önkormányzati törvény kapcsán bejelentett alapelvek csak strukturális dolgok, az "igazi munka csak most kezdődik".
aug. 19
20:03
Videó: Szegeden a bronzéremért is fantasztikus ünneplés jár (Sport365)
A Medveczky Erika - Sarudi Alíz kajakos páros még fiatal duónak számít, de névjegyüket már is letették a K2 női 1000 méteres számában. A bronzérem átvételekkor kitörő ünneplést kaptak a szurkolóktól. Videó kommentár nélkül...
aug. 19
20:05
Eldőlt: Nem László Csaba ül a Fradi kispadjára (Sport365)
Nem lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője László Csaba.
aug. 19
20:06
Aranyérmek és tatuk Szegeden - a nap legjobb képei (hirado.hu)
Három aranyat nyert a magyar csapat a 39. kajak-kenu vb-n, öt háromöves tatu érkezett a Szegedi Vadasparkba, a pápa Spanyolországba látogatott.
aug. 19
20:06
Ceglédi: Orbán azokat fogja megszólítani, akiket nem érint a megszorítás (ATV)
A 100 milliárd forintos hiány pótlását apró tételenként fogja bejelenteni a kormány – monda a politológus.
aug. 19
20:06
Egy-egy pontot birkózott össze a sárban a Zalaegerszeg és a Vasas (Agroinform)
Rossz talajú pályán inkább izgalmas, mint látványos volt a Zalaegerszeg-Vasas mérkőzés az NB I hatodik fordulójának nyitányán.
aug. 19
20:08
Gémesi: miért lesz olcsóbb egy iskola „kormányzati” működtetése? (ATV)
Az önkormányzatok szeretnék látni, hogy milyen gazdasági feltételeikkel vesznek el feladatokat a településektől.
aug. 19
20:08
Gond volt a német himnusz körül (Agroinform)
Kellemetlen közjáték zavarta meg a világbajnokság női kajak kettes versenyszámának eredményhirdetését. A német himnusznak ugyanis nem a megfelelő strófája hangzott el.
aug. 19
20:12
Újabb mamutbébit találtak (Infostart)
Újabb mamutbébit találtak a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben - jelentette be a helyi kormányzó hivatala pénteken.
aug. 19
20:12
Ma sem kímélték az OTP részvényét (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,68 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 17.780,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb vesztes az OTP volt.
aug. 19
20:21
Spermát gyűjtenek, hogy megteljen a stadion! - videó (BorsOnline)
Spermaadakozásra ösztönzi híveit a spanyol első osztályban játszó Getafe labdarúgócsapat, hogy így teremtse meg a szurkolóutánpótlását, mely majd megtöltheti a tribünt.
aug. 19
20:21
Bizakodnak a kórházvezetők (HírTV)
A kormány a kórházak államosításával nemcsak az intézményeket veszi át az önkormányzatoktól, hanem jelentős adósságállományt is. A kórházak összes kötelezettsége ugyan a tavaly szeptemberi 139 milliárd forintról 116 milliárdra csökkent az év végére, de több intézményt már csak készpénzért látnak el gyógyszerrel és kötszerrel a beszállítók. Mindenesetre az új önkormányzati törvény tervezete…
aug. 19
20:21
Hitlerista himnuszt játszottak a németeknek a kajak-kenu vb-n (Metropol)
A német küldöttség szerint nem megfelelő himnuszt játszottak le pénteken a szervezők a női K-2 1000 m eredményhirdetésekor a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A házigazdák úgy vélik, hogy nem hibáztak, ennek ellenére elnézést kértek az érintettektől.
aug. 19
20:21
Brutális vihar csapott le Zala megyére - Fotók! (Alternatív Energia)
Orkánerejű szél okozott fennakadásokat péntek délután Zala megyében, fákat döntött ki és vezetékeket szakított le az erős szél, zavarok voltak az áram- és a mobilszolgáltatásban is. Házak rongálódtak meg, több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás.
aug. 19
20:21
Lebukott a boltos: nem jött be a 100 milliós adócsalás (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának és a Bevetési Főigazgatóság Járőr Igazgatóságának 20 fős ellenőri csoportja összehangolt vizsgálatot folytatott egy budapesti székhelyű élelmiszerkereskedőnél. A pincéből előkerült 16 raklapnyi pénztárgép-kontrollszalag alapján előzetesen mintegy havi 100 millió forintra becsülhető az adózó eltitkolt bevétele.…
aug. 19
20:23
Hazánkba települhet a gyártás az erős frank miatt (HírTV)
Ha tovább tart az euró gyengülése a svájci frankhoz képest, akkor a svájci Stadler Rail arra kényszerülhet, hogy magyarországi, vagy lengyelországi érdekeltségeihez telepítsen gyártást – mondta egy lapinterjúban a vasúti kocsik előállításával foglalkozó vállalat tulajdonosa.
aug. 19
20:24
Utasok ragadtak Stockholmban egy Wizz Air gép hibája miatt (hirado.hu)
A Wizz Air egyik gépének műszaki hibája miatt egy nap csúszással tudott Magyarországra utazni a légitársaság csaknem 150 utasa.
aug. 19
20:24
Csank nyerni akart, Vlak elégedett a második félideji játékkal (Agroinform)
A Zalaegerszeg és a Vasas 1-1-es döntetlenre végzett az OTP Bank Liga hatodik fordulójának nyitómértkőzésén pénteken este.
aug. 19
20:26
A kopt egyházfőt a Pázmány Péter egyetem díszdoktorává avatták (hirado.hu)
III. Senuda az intézmény bölcsészettudományi karának oklevelét Fodor György rektortól és Erdő Péter bíborostól vette át.
aug. 19
20:36
NB I: Képtelen nyerni a Zete és a Vasas is (Sport365)
A játéknap előtt pont nélkül álló ZTE hazai környezetben 1-1-es döntetlen ért el a Vasas ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
aug. 19
20:38
Taroltak a magyar kajak-kenusok, László Csaba nem lesz Fradi-edző - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
aug. 19
20:39
Szíven szúrta férjét, mert az megfeledkezett a születésnapjáról (BorsOnline)
Halálra késelte férjét egy orosz nő, mert az ura üres kézzel tért haza a munkából a születésnapján.
aug. 19
20:39
Így javítja az anyagcserét a fűszeres étel (Infostart)
Ha a vacsorát változatos fűszerkombinációval tesszük ízletessé, az nem csak gasztronómiai élvezetet jelent, hanem az inzulin- és a vérzsírszintünkre is jó hatással lehet. Ennek oka a fűszerek antioxidáns tulajdonsága.
aug. 19
20:39
Csepeli gyilkosságsorozat – Civil kaszinó (videó) (HírTV)
– A bankok és hitelezők extraprofitja– Melyik a Jobbik igazi arca?– Szlovákiában ingyen sterilizálás szegényeknekVendégek:Hernády Zsolt történészKiss Ulrich jezsuita szerzetesSimon János politológus

Keresés