A játéknap előtt pont nélkül álló ZTE hazai környezetben 1-1-es döntetlen ért el a Vasas ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A Wizz Air egyik repülőgépének műszaki hibája miatt egy nap csúszással, csütörtök helyett csak pénteken tudott Magyarországra utazni a légitársaság csaknem 150 utasa, köztük több magyar, akik Stockholmból tartottak Budapestre - mondta Varró Balázs, a légitársaság kommunikációs vezetője.
Gwyneth Paltrow mindeddig kategorikusan elutasította annak a lehetőségét, hogy valaha is kés alá feküdjön. De – mint tudjuk – csak az együgyű emberek nem gondolják soha meg magukat.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az iraki fél beleegyezett abba, hogy maradjanak amerikai katonák az ország területén a kivonulásukra kikötött idén év végi határidő letelte után is.
A szemölcs kezelése elsősorban bőrgyógyászati feladat. A drogériákban kapható szemölcsirtó készítmények csak ideiglenesen csökkentik a szemölcs méretét, a végleges megoldást a szemölcs eltávolítása jelenti.
A hírt érdemes ugyan fenntartásokkal kezelni, ám elgondolkodtató, hogy egyes brit kutatók szerint az extasy megoldást jelenthet a rák elleni küzdelemben.
Az augusztus 20-i tűzijátéktól zajától házi kedvencek százai szöknek el gazdáiktól. A nagy hang és fényjáték a máskor nyugodt, szelíd kutya számára is pánikot okoz. Vigyázz az ünnepe alatt is hűséges kis barátodra!
Átadta a legmagasabb állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök. A bankok fizetik a közjegyzői díjakat az árfolyamrögzítéssel járó hitelszerződés-módosításért. A Dunántúl több részén is gondokat okozott a heves zivatar és a viharos erejű szél.
Gollum briliáns volt, King Kong kevésbé, de Andy Serkis mégis egy majomszereppel tette fel a koronát a mozgásutánzós trükktechnikára A majmok bolygója: Lázadás! főszerepében. Kihagyhatatlan!
Őrizetbe vettek egy rendőrnyomozót a brit telefonlehallgatási botránnyal kapcsolatban – közölte a Scotland Yard pénteken Londonban. Vélhetően a rendelkezésére álló információkat illetékteleneknek fecsegte ki.
A hatodik fordulóban tudta megszerezni első pontját a Zalaegerszeg labdarúgócsapata. Csank János együttese otthon a szintén rendkívül rosszul rajtoló Vasassal játszott 1-1-es döntetlent, mindkét gólt 11-esből rúgták. (lm) hírTV
Somogyban a péntek kora este erős széllel érkezett vihar fákat döntött ki, villanyvezetékeket szakított le; a tűzoltókat 33 helyre riasztották, Somogyban 18, Zalában 24 településen összesen több mint tízezren maradtak áram nélkül.
Tegnap kiújultak a növekedési félelmek, az európai részvényindexek vastag mínuszokban zártak, és miután a délután amerikai makroadatok is csalódást keltettek, a tengerentúli indexek is mélyrepüléssel...
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Felgyorsul a Merlin Színház Átrium moziba való költöztetésének folyamata: a főpolgármesteri kabinet csütörtöki ülésén elvi döntés született arról, hogy dolgozni kezdenek ezen a megoldáson, így a Merlin az eddig tervezettnél korábban elkezdhetné a munkát az új helyszínen – közölte Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az MTI-vel, hozzátéve, hogy a volt Mikroszkóp Színpad ügyében még nem szül...
Tegnap kiújultak a növekedési félelmek, az európai részvényindexek vastag mínuszokban zártak, és miután a délután amerikai makroadatok is csalódást keltettek, a tengerentúli indexek is mélyrepüléssel...
Bár úgy tűnt, hogy a Leeds Unitednél szívesen alkalmaznák az Ipswich Townnál Paul Jewell kegyeiből kiesett Priskin Tamást, végül visszaléptek a kölcsönvételtől.
Az amerikai védelmi miniszter szerint az iraki fél beleegyezett abba, hogy maradjanak amerikai katonák az ország területén a kivonulásukra kikötött idén év végi határidő letelte után is. Bagdadban a beleegyezés hírét cáfolták.
Eddig ismeretlen okból elsodort egy gyalogosan közlekedő fiatalt egy személygépkocsi a Zsámbokot Tóalmással összekötő úton – közölte a rendőrség pénteken este.
Minimálisnak látszik az MSZP-Jobbik-LMP együttműködés esélye, mert a három ellenzéki párt támogatottsága közel azonos, így az összefogásnak nem lenne vezető ereje. Ráadásul az elmúlt húsz év tapasztalataival szemben a kormánypártok több mint egy évvel a választások után is a legnépszerűbb választási lehetőséget jelentik, így most vasárnap a Fidesz-KDNP újra kétharmadot szerezne az…
A növekedési félelmektől vezérelve a befektetők csütörtökön öntötték a részvényeket, az európai tőzsdék hatalmasat zuhantak. Pénteken már nem volt pánikhangulat, az amerikai tőzsdék azonban tetemes...
Angela Merkel német kancellár határozott szavakkal vetette el a közös euróövezeti kötvények bevezetésének gondolatát az adósságszolgálati válság megoldására, és szigorúbb költségvetési fegyelemre szólította fel az euróövezeti országokat.
Érdekesen alakult a csütörtöki Impact Wrestling adás, ugyanis Hulk Hogan helyett Ric Flair kötött bele Stingbe. A legendás Flair meglepő ajánlatot tett az ”Ikonnak”. Kurt Angle és Crimson verbális csatáját a fiatal pankrátor nyerte meg.
A hetedik helyen kiemelt amerikai két sima játszmában legyőzte a korábbi világelső spanyol Rafael Nadalt az egyesült államokbeli Cincinnatiben zajló tenisztornán.