2011. augusztus 29. hétfő

aug. 29
10:09
Lipóton nyitották meg a 2011/2012-es tanévet (HírTV)
A 700 lelkes szigetközi Lipót település hat év után újrainduló iskolája előtt nyitotta meg a 2011/2012-es tanévet augusztus 28-án Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, aki az ünnepségen arról beszélt: a tanulás a szép és értelmes élet záloga. Az MSZP szerint bújtatott óraszámemelés jön, az LMP pedig úgy tartja, csak ígégeti a kormány a pedagógus életpályamodellt.
aug. 29
10:09
Hanga Ádám berendezkedik Manresában (Metropol)
Megérkezett spanyol klubjához, és a héten bekapcsolódik az edzésekbe Hanga Ádám, a Manresa júniusban szerződtetett kosárlabdázója. A 21 éves játékos a facebook közösségi oldalra vasárnap este feltett videójában számolt be a legfrissebb fejleményekről.
aug. 29
10:09
Varga: az egykulcsosból maradó pénzből nem lesz áfa (Adózóna)
Varga Mihály szerint az idei év legfontosabb feladata, hogy befedjék azt a 80-100 milliárd forint körüli államháztartási hiányt, amely akkor keletkezik, ha a tervezetthez képest valóban alacsonyabb, az első becslések szerint 2 százalék vagy az alatti lesz az ez évi gazdasági növekedés. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Hír TV Kontraszt című műsorában vasárnap azt mondta, 8-10 tétel…
aug. 29
10:09
Orbán: rég nem látott nehéz ősz vár a magyar társadalomra (Portfolio)
Orbán Viktor szerint Magyarország nagyon súlyos veszélyhelyzetbe sodródott az elmúlt három hónapban az euróválság miatt, ezért az ősz nehéz, a szuverenitásért folytatott küzdelemmel teli időszak lesz...
aug. 29
10:09
Tovább gyengült a frank: mosolygósabb szeptember jöhet (Pénzcentrum)
A viszonylag jó hangulatban a forint erősödni tudott: az euróval szemben pénteken zárásra 272 körülig, ma reggel innen 271-ig süllyedt a kurzus. A svájci frank pénteken több ok miatt is jelentős gyengülést szenvedett el, ez pedig azt eredményezte, hogy a péntek reggel még 240 közelében járó frank/forint jegyzések estére 232-233 közöttig estek, ma reggel pedig folytatódik a frank gyengélkedése, így…
aug. 29
10:10
Meglepetést okozhat a héten az arany (ProfitLine)
Az arany határidős kereskedése a héten várhatóan vegyes, de inkább lefelé menő irányba mozdulhat, miután az előző héten másodjára is havi 1700 dollár mélypontot ért az árfolyam. Az ellenállást egy későbbi esetleges gazdaságélénkítő intézkedés bejelentése, a megnövelt NYMEX kereskedési fedezeti követelmény, és a jelentős mértékű lakossági pozíciók likvidálása adhatják a kéthavi rally után. (Solar…
aug. 29
10:11
Egyre többen dolgoznak (HírTV)
Stagnált a munkanélküliség, de a foglalkoztatottak száma folyamatosan emelkedett a májustól júliusig terjedő időszakban - Közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 29
10:11
Orbán az egységes európai adózás ellen harcol (Adózóna)
A kormányfő szerint minden olyan törekvést meg kell próbálni visszaverni, amely az egységes európai adózás irányába mutat.
aug. 29
10:11
Elszállt a görög tőzsde: 7%-os pluszban az index (Portfolio)
Hatalmas szárnyalás bontakozott ki ma a görög részvénypiacon a bankszektor vezetésével azt követően, hogy az EFG Eurobank és az Alpha Bank egyesüléséről kezdtek hírek terjengeni. Az Athex Composite...
aug. 29
10:12
Íme, az első fotók az egzotikus szépségű színésznő esküvőjéről (hirado.hu)
Arra vágyott, hogy esküvőjéről legalább annyian tudjanak, mint a Katalin és Vilmos nászáról. Eddig húsz milliót nyert a friggyel.
aug. 29
10:12
Djokovics az élen (Agroinform)
A női mezőnyhöz hasonlóan a férfi teniszezők között sem történt jelentősebb változás a világranglistán.
aug. 29
10:13
BM: nem méltánytalan a közmunkabér összege (Adózóna)
A Belügyminisztérium szerint a közfoglalkoztatásban részt vevők a bérpótló juttatás kétszeresét kapják, ezért nem igazak azok a kijelentések, hogy a közmunkabér méltánytalan lenne - mondta a tárca szóvivője vasárnap.
aug. 29
10:21
A sztóma ápolása, kezelése (WebBeteg)
Bizonyos betegségek (daganatos elváltozások, gyulladásos vastagbél megbetegedések) esetén olyan műtéti beavatkozás válik szükségessé, mely az emésztő és a vizeletelvezető rendszert érintheti. Ezekben, az esetekben a páciens testfelszínén egy vendégnyílást alakítanak ki, ahol napi szinten történhet az „ürítés”.
aug. 29
10:21
Csúszik az egységes életpályamodellről szóló javaslat (HR Portál)
Hamarosan az Orbán-kormány elé kerül a köztisztviselők, a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók, illetve a hivatásos és szerződéses állományú katonák egységes életpályamodelljéről szóló javaslat –- tudta meg a Magyar Nemzet. A Belügyminisztérium és a rendvédelmi szakszervezetek között a nyugdíjszabályokról folytatott egyeztetések okoztak némi csúszást a menetrendben.
aug. 29
10:21
Frankfurtba jön Vettel Infiniti FX50-ese (Auto Pult)
Az Infiniti és a Forma-1-es Red Bull istálló nemrégiben bútorozott össze, kapcsolatuk gyümölcsöző mivoltát mindeddig a pilóták és a prémium modellek közös pályaautózása, valamint egy lehetséges Red Bull utcai autó bizonyították. Most pedig még szorosabbra fűződnek a szálak, az Infiniti a tavalyi bajnok nevével fémjelzett modellt dob piacra.
aug. 29
10:27
Csalóka lehet a mai emelkedés a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,51 pontos emelkedéssel, 18.019,37 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,01 százalékkal erősödött. Balásy Zsolt, a Concorde Érték...
aug. 29
10:27
Recept: Tzatziki görög joghurtból (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 nagy pohár natúr joghurt 1 kis pohár tejföl 3 nagyobb gerezd fokhagyma 30-40 dkg uborka bors só ételízesítő extra szűz olívaolaj
aug. 29
10:27
Öt nap alatt javították ki a hibát (HírTV)
Ismét működik a MÁV internetes jegyértékesítési rendszere, a vasúttársaság szakemberek bevonásával 5 nap alatt tudta kijavítani a rendszerhibát. Az online jegypénztárak meghibásodása miatt 1100 utas nem tudta átvenni korábban megváltott jegyét; volt olyan is, akit Szlovákiában szállítottak le a vonatról emiatt.
aug. 29
10:27
Megállapodást kötött az Origoval a HybridBox (Portfolio)
A Hybridbox 100%-os tulajdonában álló HomeSys Media Kft. együttműködési szerződést kötött az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. -vel az Origo által forgalmazott és gyártott video tartalmak...
aug. 29
10:27
"Mi volt ez?" - A Vasas-Fradinál egy ropitörő-verseny is izgalmasabb lett volna (Sport365)
Az ötvenedik percben gondolkodtam el azon, hogy mi történik most velem a Vasas-Fradin. Két lehetőség mutatkozott. Az egyik az, hogy az ismerősöm azért csalt ki a meccsre, mert rólam szándékozik megírni soros standard-pszichoanalízis értekezését, vagy pedig meghaltam, és „ezernyolcázért” a pokol S-szektorából nézhetem ezt a valamit az idők végezetéig.
aug. 29
10:29
Több tízmilliós lehet a hiány, ha elindul a fűtési szezon (HírTV)
Akár 25-30 milliárd forint hiánnyal is számolhatnak a távhőtermelők a fűtési szezon kezdetével – írja a Napi Gazdaság. A lap szerint a hiány a munkabérek kifizetését és a szolgáltatói számlák fizetését is veszélyezteti.
aug. 29
10:29
Inkább kivárnak az ipari parkok működtetői a fejlesztéssel (Portfolio)
Üdvözlik az ipari parkok működtetői az Új Széchenyi Terv keretében hamarosan kiírásra kerülő új pályázatot, a jelenlegi világgazdasági környezetben azonban többségük egyelőre kénytelen kivárni a...
aug. 29
10:30
Az asztronauták az űrből követik a lezuhant Progressz vizsgálatát (hirado.hu)
A Nemzetközi Űrállomás asztronautái folyamatosan nyomon követik az orosz teherszállító múlt heti balesetének vizsgálatát
aug. 29
10:30
Wikileaks: Orbánt bírálták, Gyurcsányt védték, Bajnait dicsérték (ATV)
A feljegyzések az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetségének vezetőinek a tollából származnak.
aug. 29
10:30
Bolt már a 200 méterre összpontosít (Agroinform)
A jamaicai vágtázó csalódott a történtek miatt, de már előretekint, és a 200 méter pénteki selejtezőjére fókuszál.
aug. 29
10:31
Ellentámadást indítanak Bázel ellen a nagybankok (Portfolio)
Ellentámadást indítanak globális bankok az új tőkekövetelmények ellen, figyelmeztetve, hogy ezek visszavetik a hitelezést és károsan hatnak a növekedésre, ráadásul torzítják a versenyt a pénzügyi...
aug. 29
10:32
Több tízezren veszhetnek étlen-szomjan Kadhafi börtöneiben (ATV)
Az utóbbi hónapokban mintegy 60 ezer embert tartóztattak le és zártak földalatti bunkerekbe, ám a lázadók egyszerűen nem találják ezeket a börtönöket. Számos kórház is halálcsapda lett: ahogy a börtönőrök, úgy az orvosok is elhagyták „posztjukat”.
aug. 29
10:33
Megszólalt az Orbán-kormány kritikusa: felesleges pénzkidobás zajlik (Portfolio)
A magyar gazdasági növekedéshez nagy szükség van a belső fogyasztásra, ehhez pedig helyzetbe kell hozni a megroggyant magyar középosztályt - fejtette ki az MTV Ma Reggel című műsorában Mellár Tamás...
aug. 29
10:34
Orvosi műhiba: öt páciens kapott a HIV-fertőzött szerveiből (ATV)
Tajvanon egy híres kórház öt páciensének egy elhunyt, HIV- fertőzött személy szerveit ültette be. Az intézmény bevallotta, hogy súlyos tévedést követett el.
aug. 29
10:39
MOL: Hírforrások szerint az EU embargót vezetne be a szíriai olajexportra (ProfitLine)
Hírforrások (pl. Bloomberg) szerint az EU ezen a héten tárgyal egy importtilalom bevezetéséről a szíriai olajra vonatkozóan (kb. 110 ezer hordó/nap). A tilalom hatással lehet a MOL-INA operációjára - olvasható az Erste piaci összefoglalójában.
aug. 29
10:45
Foglalkoztatottak számának bővülése (grafikon) (Privátbankár)
Az idei év május-júliusi időszakban 1,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az előző év azonos időszakához képest.
aug. 29
10:45
Táncoslányokkal pózol a főpolgármester (BorsOnline)
Lenge öltözetű táncoslányokkal kapták lencsevégre Boris Johnsont, London főpolgármesterét. A tejfel szőke politikus láthatóan élvezte a dús keblű, tollas kalapot viselő hölgyek társaságát. A polgármester a vasárnap kezdődött karnevált népszerűsítette.
aug. 29
10:45
Varga Mihály: Ekkora költségvetési hiányt nem lehet csak egy tételből eltüntetni (Infostart)
Nyolc-tíz intézkedésre lesz szükség ahhoz, hogy a kormány előteremtse az idei költségvetés tartásához szükséges 100 milliárd forintot - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
aug. 29
10:45
Kína felé tart a Nanmadol tájfun (Infostart)
Kína délkeleti partjai felé tart a Nanmadol tájfun, amely hétfőn fél méter mennyiségű esőt zúdított Tajvan szigetére.
aug. 29
10:45
Irodalmi kirándulás Márai Sándorral - Különkiadás (videó) (HírTV)
Irodalmi kirándulás Márai Sándorral. A Különkiadás vendége volt Mészáros Tibor kutató.
aug. 29
10:47
Este kiderül, elég volt-e az összegyűjtött pontszám (HírTV)
Hétfő este hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, amelyre csaknem 13 ezer diák jelentkezett.
aug. 29
10:48
Kegyelemdöfés - Kadhafi szülővárosa ellen vonultak a lázadók (hirado.hu)
A kormányellenes lázadók remélik, hogy felkelésük megadhatja a végső döfést Kadhafi gyakorlatilag összeomlott több évtizedes uralmának.
aug. 29
10:48
Orbán: rég volt ilyen nehéz időszak, mint amilyen az ősz lesz (ATV)
A miniszterelnök szerint fel kell készülni, hogy a következő években az euró folyamatosan össztűz alatt lesz, de Magyarország folytatja az államadósság-csökkentés politikáját. A kormányfő szerint egy év alatt 2-300 ezer embert tudnak munkába állítani.
aug. 29
10:48
Bernie Ecclestone kiházasította kisebbik lányát (Agroinform)
Két kézzel szórta a pénzt a Forma-1 mindenható ura kisebbik lánya, Petra esküvőjére. A lagzin fellépett Andrea Bocelli, a Black Eyed Peas, a menyasszony Rolls Royce-át az egykori F-1-es pilóta, Jean Alesi vezette.
aug. 29
10:50
Egyre kevésbé tudnak írni a kínai fiatalok (hirado.hu)
A téma a hét végén a kínai Twitter, a Sina mikroblog legnépszerűbb témái közé is bekerült.
aug. 29
10:51
A Ferrari megoldaná a gumimelegítési problémákat (F1világ)
Továbbra is gondot okoznak a Ferrari versenyautói számára a Pirelli keményebb keverékű abroncsai, az olasz alakulat éppen ezért arra összpontosít, hogy mihamarabb fejlődést érjen el ezen a területen. Tovább »
aug. 29
10:52
Budapest lesz a "zene Szilícium-völgye"? (hirado.hu)
Az Operaház, a Művészetek Palotája és a Zeneakadémia együttműködése csodákra lehet majd képes - véli az utóbbi intézmény rektora.
aug. 29
10:54
Kudarcok nélkül - az álláskeresést is meg lehet tanulni (HR Portál)
Van, akinek már az önéletrajz és motivációs levél megírása is gondot jelent, van, aki az állásinterjú kérdéseitől jön zavarba, és akad olyan, aki egészen a bértárgyalásig eljut, és itt vérzik el. Az álláskeresési folyamatba bárhol becsúszhat egy hiba, ami csak a sikertelenség érzését növeli. Mindezt azonban meg lehet előzni, ha tudatosan felkészülünk rá. Ebben segíthet az állásmentor program.
aug. 29
10:56
Megduplázza mérnökei számát a Magna Steyr (HR Portál)
Néhány éven belül megduplázza, a jelenlegi ötvenről fokozatosan száz főre emeli mérnöki létszámát a győri székhelyű Magna Steyr Engineering Center Hungária Kft. –- írta az autopro.hu járműipari szakportál.
aug. 29
11:03
Bővülő folgalkozatottság: nincs minek örülni (Privátbankár)
A foglalkoztatottak száma 43 ezer fővel nőtt, amely a szezonalitás miatt a vártnak megfelelően alakult. A munkanélküliségi ráta a tavalyi évhez képest mégsem mutat változást, 10, 8% - a nyárnak vége és lassult az export is, ősszel kaphatunk valós képet arról, hogyan is áll a hazai munkaerőpiac
aug. 29
11:03
Recept: Főzött majonéz (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojássárgája 4 kávéskanál porcukor 7 dkg vaj 1 kávéskanál ecet só mustár 2 pohár tejföl
aug. 29
11:03
Hunvald-ügy: mit fog mondani Zoltai a bíróságon? (+videó) (HírTV)
Még nem kapott idézést a bíróságra Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, egyben a Hunvald-ügy tanúja. Zoltai a hírTV-nek azt mondta: az ügynek semmi köze nincs a felekezetükhöz.
aug. 29
11:03
Új Munka Törvénykönyv: mi dolgozzuk majd a legtöbbet Európában (Alternatív Energia)
Az új Munka Törvénykönyvének elfogadásával könnyen Magyarország lehet az a hely a kontinensen, ahol a legkevesebben dolgoznak, de a legtöbbet - áll a Policy Solutions közpolitikai háttérelemzésében. A politikai elemző intézet az Európai Unió egyes tagállamainak munkaidő-szabályozását vizsgálta.
aug. 29
11:03
Kitart a jókedv a piacokon (Portfolio)
A piacok hangulatát pénteken és hétfõ reggel is Jackson Hole-i konferenciáján elhangzottak határozták meg. A legfontosabb piacmozgató beszéd Ben Bernanke amerikai jegybankelnök részérõl...
aug. 29
11:05
Külföldi rendszámok: mégsem lesz nagy durranás az adóamnesztia? (Privátbankár)
A szeptember elsejétől érvényes, vonzónak tűnő regisztrációadó-amnesztiával kapcsolatos lelkesedést letörheti a felmerülő áfa-kötelezettség

Keresés