Két új portréműsorral, külpolitikai háttérbeszélgetésekkel, két tényfeltáró magazinnal és kulturális programajánlóval újul meg a hírTV szeptember 5-étől.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Liga Szakszervezetek is egyeztetni szeretnének a kormánnyal és a munkaadókkal a készülő új Munka törvénykönyvéről, de ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor más nyomásgyakorló eszközökhöz folyamodnak - mondták az érdekképviseletek elnökei kedden Budapesten a "Munkából élnénk!" címmel általuk rendezett nemzetközi konferencián.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök kedden tagadta, hogy 10 millió euró kenőpénzt fogadott volna el azért, hogy a segítsen a MOL magyar olaj- és gázipari társaságnak megszerezni az INA horvát...
Annak érdekében, hogy ne „ürüljön ki” Szomália, ebben az országban is fokozni kell a humanitárius segélynyújtást az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint.
A Samsung ma három új okostelefont dobott a piacra, melyek a cég által kifejlesztett operációs rendszert használják, amivel a társaság diverzifikálná a Google Androidjára épülő telefonjait és növelné...
Nem hibáztak a kiemeltek az amerikai nyílt teniszbajnokság második játéknapjának elsőp forduló mérkőzésein: továbbjutott a következő körbe a fehérorosz Azarenak, a belga Wickmayer, a német Lisicki és az olasz Penetta is. A férfiaknál Jo-Wilfried Tsonga három szettben múlta felül tajvani ellenfelét.
A szombaton kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs kedden meglátogatta a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait a telki edzőtáborban.
Krimibe illő jelenetnek lehettek szemtanúi a budapestiek a Dózsa György és a Thököly út kereszteződésében. Egy rendőrök elől menekülő BMW több kocsit is összetört. A sofőr a karambol után vérző fejjel még megpróbált elfutni, de elkapták.
Dél-olasz plébánosok arra kérték a hívőket, hogy ne dobjanak centet a perselyekbe, mert nem tudnak velük mit kezdeni. Az eurófillérek elleni kampányhoz a kereskedők is csatlakoztak.
Országos köldökzsinórvér őssejtbankot hozna létre a Debreceni Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház. Így segítenék a vérképző beültetéseket. A két intézmény májusban alapított közös módszertani és koordinációs központot. Az összehangolt munka miatt évente több mint 50 leukémiás felnőtt és gyermek betegen tudják elvégezni az életmentő műtétet.
Menedéket nyújtott Kadhafi feleségének, lányának és két fiának Algéria. A bukott diktátor neje, Szafia, lánya, Aisa és a Kadhafi-fiúk (Muhammad valamint Hannibal) gyermekeikkel együtt hétfő reggel, helyi idő szerint háromnegyed kilenckor lépték át az algír határt. A líbiai külügyminisztérium közleményében, mely beszámol a menekülésről, nem esik szó Moamer Kadhafiról, aki korábbi, azóta cáfolt…
A Samsung ma három új okostelefont dobott a piacra, melyek a cég által kifejlesztett operációs rendszert használják, amivel a társaság diverzifikálná a Google Androidjára épülő telefonjait és növelné...
A tegnapi jelentős 2-3%-os emelkedést követően a korrekció jegyében kezdődött a nap az amerikai részvénypiacokon, ahol átmenetileg jelentős eladói nyomást eredményezett, hogy az augusztusi fogyasztói...
A Kaposvár együttese idegenben 2-1-re győzte le a Pécs csapatát a Ligakupa B-csoportjának 1. fordulós mérkőzésén. A somogyiak az 56. perctől emberhátrányban futballoztak.
Az első félévben 133 millió forint adózott nyereséget ért el a Diákhitel Központ Zrt., üzemi szinten pedig 3,07 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden.
Kérelmezni kell akár a saját ingatlanon lévő ásványi nyersanyag felhasználását, értékesítését vagy hasznosítását is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) és - értékesítés, hasznosítás esetén - fizetni is kell érte - derül ki az MNV honlapján kedden közzétett útmutatóból.
Van, aki naptárt, vagy bélyeget gyűjt, más izgalmasabb hobbit talál magának. Valószínűleg így gondolta ezt egy 53 éves férfi is, legalábbis ezzel védekezett.
Bevezetné a szolidaritási adót az egyik milliárdos vállalkozó. Demján Sándor erről egy fővárosi konferencián beszélt, ahol a készülő új munka törvénykönyve volt a téma. Bár a törvényjavaslat még nem készült el, a szakszervezetek azt ígérték, szeptemberben mindenképp utcára vonulnak.
A foglalkoztatást érintő több jogszabály is változik szeptember 1-jétől, valamit átalakul a lakásfenntartási támogatás, hatályba lép a népegészségügyi termékdíj, a sporthuliganizmussal kapcsolatos jogszabály, és szigorodnak a külföldi rendszámú autók magyarországi használatának szabályai....
Aligha állítják már meg Sebastian Vettelt. A német F1-es pilóta vasárnap az idény hetedik futamgyőzelmét aratta, előnye utcahossznyi, 92 pont, és szinte biztos, hogy megismételi tavalyi vb-sikerét.
Hozzávalók: 1,5 kg fehér káposzta 4 egész csirkecomb (lehetnek más részek is) 6-8 szelet húsos füstölt szalonna 2 db tv paprika 2 db paradicsom 2-3 gerezd fokhagyma késhegynyi őrölt kömény só
Hozzávalók: 8 db zsenge karalábé 6 db tojás 2 dl tej 2 evőkanál liszt 2 evőkanál étolaj 1 csomag petrezselyemzöld 1,5 dl tejföl só bors metélőhagyma vagy 2-3 szál újhagyma
Szeptember 1-jétől, vagyis csütörtöktől egy sor fontos szabályozás lép hatályba. Kibővül az Alkotmánybíróság, jön a chipsadó, büntetés fenyegeti a külföldi rendszámmal autózókat, változik az álláskeresési járadék és a közmunkáért adható legkisebb bér, megszűnik a szociális gáz- és távhőtámogatás, állami kézbe kerül a termékdíj-köteles hulladékokkal való gazdálkodás. Indul a tanyaprogram, jobban…
Rohamosan nőtt a mobilinternet-használók száma az elmúlt években. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koncepciója szerint 2020-ig minden háztartásnak gyors, szélessávú hozzáféréssel kell rendelkeznie. A szakértők szerint a fejlesztések munkahelyeket teremtenek és hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez is.
A Fed Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) most közzétett jegyzőkönyve, mely az augusztus 9-ei ülésről készült nem fogalmazott meg konkrét lépéseket a gazdasági növekedés további ösztönzéséről. Ezt a...
A helyszínen meghalt egy 66 éves férfi, 88 éves édesanyját súlyos égési sérülésekkel kórházba szállították, miután családi házukban felrobbant egy gázpalack kedden Jánoshalmán - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A tegnapi jelentős 2-3%-os emelkedést követően a korrekció jegyében kezdődött a nap az amerikai részvénypiacokon, ahol átmenetileg jelentős eladói nyomást eredményezett, hogy az augusztusi fogyasztói...
Dízel-elektromos hibridhajtás és nívós igényesség egy fokozott vezetési élvezetet ígérő összkerékhajtású kocsitól: itt az új Peugeot 508 RXH. A modern és igényes jármű világpremierjének a Frankfurti Autószalon ad helyszínt. Az 508 RXH stílusa és innovatív HYbrid4 hajtáslánca a szegmensben eddig nem ismert új szintre emeli az autózás szabadságát és örömét: -200 LE -összkerékhajtás -zéró emisszió…
A magyar válogatott élére kedden kinevezett norvég Karl Erik Böhn szerint Siti Beával dolgozna legszívesebben együtt, ezért már fel is kérte az egykori kiváló irányítot, segítse a válogatottnál munkáját.
Elrendelte Valíd Moallem szíriai külügyminiszter, valamint az arab ország két másik vezető tisztségviselője számláinak befagyasztását kedden az amerikai pénzügyminisztérium a damaszkuszi vezetés által a kormányellenes tüntetőkkel szemben alkalmazott egyre nagyobb fokú erőszak miatt.
Balog Zoltán államtitkár szerint nyitott fülekre talált Svájcban az a magyar kérés, hogy az alpesi ország emelje fel 16-ról 18 évre a prostitúció törvényi korhatárát, mert ez a szabályozás nemkívánatos hatásokkal jár Magyarországon.
November 7-én áll ismét bíróság elé a hetvenes évek nemzetközi terrorizmusában Carlos és Sakál néven is hírhedtté vált venezuelai bűnöző, ezúttal négy franciaországi robbantásos merénylettel kapcsolatban - közölték kedden párizsi igazságszolgáltatási források.
A fővárosi LMP szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester kirekesztő, gyűlöletkeltő hangot ütött meg, amikor hétfői sajtótájékoztatóján a hajléktalanokról beszélt.
A líbiai felkelők egyik katonai parancsnokának becslése szerint mintegy 50 ezer ember vesztette életét a polgárháborúvá szélesedett felkelés kitörése óta.
A líbiai felkelők egyik katonai parancsnokának becslése szerint mintegy 50 ezer ember vesztette életét a polgárháborúvá szélesedett felkelés kitörése óta.
Nem döntött a magán-nyugdíjpénztárakra vonatkozó indítványokról az Alkotmánybíróság. Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő vezette válságba Magyarországot. Átgondolt közoktatási törvény megalkotását sürgeti a parlament oktatási bizottságának elnöke.
A szombaton kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázs kedden meglátogatta a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait a telki edzőtáborban.