A tegnapi masszív emelkedésen áteső amerikai piacok eredőjeként jól kezdődhet a mai kereskedés a pesti parketten - véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. A mostani optimizmus a jó hírek...
Működésének első két hónapjában már mintegy háromszázan keresték igazukat bíróságok helyett a pénzügyi felügyelet mellett július elejétől működő Pénzügyi Békéltető Testületnél - írja a Világgazdaság....
Kedden egyeztet az oktatásért felelős államtitkár a tankönyvkereskedőkkel, miután a cégek bojkottot hirdettek. Több általános iskolába azért nem szállították ki az ingyen, szociális alapon járó könyveket, mert sok önkormányzat még a tavalyi szállítmány árával is tartozik.
Több grafikonon is bíztató jeleket vélhetünk felfedezni, így a long hívők újra jó beszállási pontokat találhatnak. A csökkenő forgalom mellett kialakított magasabb mélypontok talán megtörhetik a...
Végre meg kell tanulnunk, hogy nincs ingyen ebéd - indokolta a WikiLeaks honlapján megjelent bejegyzésben Simor András azt a véleményét, mely szerint nem kell megmenteni a magyar devizahiteleseket. A...
Miközben az Irén hurrikán bezárásra kényszerítette az áruházakat, a barkácsáruházak és a kávézók, ahol a romok eltakarítása közben megpihennek az emberek, a vihar nyertesei lehettek - írja a...
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt kedden várhatóan kihallgatják azokkal a gyanúsításokkal kapcsolatban, amelyek szerint 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy a MOL megszerezhesse az INA horvát...
A rabok a minimálbér harmadáért dolgoznak, sohasem késnek el, és lógni sem tudnak - a képlet azonban nem ilyen egyszerű. Minden esetre egy júliustól hatályos kormányrendelet szerint tucatnyi kizárólagos állami tulajdonban levő büntetés-végrehajtási kft.-től kell megrendelniük bizonyos termékeket és szolgáltatásokat a központi államigazgatási és a rendvédelmi szerveknek - írja a Népszabadság.
A kompressziós harisnya viselése a visszérbetegség kezelésének fontos eszköze, azonban a legújabb kimutatások szerint hatásos lehet egy bizonyos alvászavar, az úgynevezett alvási apnoe enyhítésében is. Dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical angiológusa a kompressziós harisnya viseléséről beszélt
A Munka törvénykönyve tervezetéről a somogyi országgyűlési képviselők véleményét kéri a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) Dél-dunántúli régiója és Somogy megyei képviselete nevében Svajda József.
Elfogadták a Nemzeti Eszközkezelő alapító okiratát és megválasztották Csillag Tamást a Zrt. vezérigazgatójának. 2 milliárdból kezdődik meg a devizahitelesek mentése
Úgy tudjuk, a Ferencvárosiaknál korábban már kétszer is szerepet vállalt Csank János lehetne az edzőkérdés ideális megoldása. Mellette azonban több szakember neve is szóba került.
Négy napon keresztül zajlott Győrben a Formula Student Racing motorverseny magyarországi fordulója, amelyen 14 ország 28 egyetemistákból álló csapata mérte össze tudását augusztusban. Az első három helyezett egy finn, illetve két német csapat lett. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) csapata az Endurance és az Autocross kategóriában a harmadik helyen, összesítve a hatodik…
Európa több vonzó ingatlanbefektetési lehetőséget kínált az elmúlt negyedévben, mint az év első három hónapjában, ezen belül is a közép-és kelet-európai régió van az élvonalban; itt található a...
Görög lapértesülések szerint a görög újonc PAS Giannina Németh Krisztián legújabb kérője. A gazzetta.gr azt írja, a klub már megegyezett az Olympiakosszal a csatár kölcsönvételéről, ám a magyar tehetség még nem bólintott rá a klubcserére.
A Vodafone vizsgálja az együttműködés lehetőségét a harmadik számú görög mobilszolgáltatóval, a Wind Hellas-szal, írja a Handelsblatt. Az egyeztetések egyelőre korai fázisban tartanak, a társaság...
A harmadik helyen kiemelt, korábbi ötszörös győztes svájci Roger Federer hétfőn magabiztosan nyert a kolumbiai Santiago Giraldo ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
A kiszivárgott információk szerint a kínai vezetés a korábban meghirdetett ötéves terv célkitűzéseihez képest ambiciózusabb megújuló-részarányt szeretne elérni az ország energiaellátásában. A Reuters...
A NASA szakemberei fontolóra vették, hogy novemberben ideiglenesen kiürítik az űrállomást, amennyiben nem áll rendelkezésre Szojuz űrhajó a személyzet felvitelére
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint a Richter Gedeon Nyrt. és a STADA Arzneimittel AG két különálló licenc és együttműködési szerződést kötöttek két bioszimiláris termék, a Rituximab és a Trastuzumab monoklonális antitestek fejlesztéséről és értékesítéséről.
A kedvező nemzetközi hangulat az amerikai és az ázsiai piacokon mutatkozó töretlen optimizmus kedvező hatással van az európai, ezen belül a hazai piac alakulására is. Amerikában a befektetők egyre inkább bíznak abban, hogy a recesszió elkerülhető, és ha ez így van, akkor a részvények nagyon alulértékeltek.
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült a negyedik pénzügyi negyedévben az indiai gazdaság, mindez pedig azt jelenti, hogy a jegybank a gyengülő világgazdaság ellenére is folytathatja a kamatemelési sorozatát, amelynek célja az infláció mérséklése.
Már most érdemes felkészülni arra az eshetőségre, ha jelentősen romlana az Egyesült Államok és Kína viszonya, mivel ebben a helyzetben a térség teljesen kiszolgáltatottá válna a nagyhatalmak döntéseinek – olvasható a Project Syndicate oldalán. A cikkből kiderül az is, hogy Kínát mindenképpen meg kell nyugtatni, de ennek cserébe nagyobb átláthatóságra van szükség katonai téren.
Telkiben megkezdte a felkészülést a pénteki, svédek elleni Eb-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott. A meccsre már csak 4000 jegy kapható, így várhatóan telt ház lesz. Egervári Sándor szövetségi kapitány óvatosan derűlátó.
A tegnapi magyar zárást követően az amerikai S&P 500 index áttörte az 1200 pontnál húzódó ellenállását, így a jó hangulat jegyében a BUX közel 1%-os emelkedést mutatott a keddi nyitást követően...
Kovács Lázár tavaly büntető feljelentést tett gyermeke édesanyja, Bíró Andrea ellen rágalmazás miatt, a kismama ugyanis szerinte azt állította, hogy a séfnek köze lehetett a megveréséhez. A fiatal anyuka most úgy döntött, hogy viszonváddal él volt kedvesével szemben.
A jelenlegi 15 elsődleges állampapír forgalmazó mellé a Bank of China is bekerülhet - jelezte a lehetőséget a Bloombergnek tegnap adott interjúban Pleschinger Gyula. Az Államadósság Kezelő Központ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 209,26 pontos emelkedéssel, 18.525,09 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 1,14 százalékkal erősödött.
A politikus egy magánjellegű látogatáson vett részt több száz volt beosztottjával a Nemzetközi Valutaalap székházában, a sajtót kizárták az eseményről.