A francia IMF-vezér mellett immár az Európai Bankfelügyeleti Hatóság olasz elnöke, Andrea Enria is az európai bankok feltőkésítését sürgeti, mégpedig az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz igénybe...
Újabb ajánlat érkezett Munkácsy Golgota című festményére: Aszalós Sándor debreceni vállalkozó 2,7 milliárd forintot kínál a jelenleg Pákh Imre tulajdonában lévő festményért - írta kedden a Hajdú-bihari Napló.
Munkára jelentkezett a pécsi egyetemi vesztegetési botrány egyik gyanúsítottja. A közelmúltban szabadult harmincmilliós óvadék ellenében előzetes letartóztatásából, és került házi őrizetbe. A gyanúsított megerősítette a hírt, az egyetem nem reagált - tudta meg a Magyar Rádió.
Uniós támogatással vehettek fel szakorvosokat Győrben. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház ötvenmillió forint támogatást kapott. Ebből kell fedeznie két évig az orvosok bérét, a következő húsz hónapban pedig az intézmény költségvetéséből kell állni a foglalkoztatásukat - értesült a Magyar Rádió.
A Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. frissen közzétett pénzügyi adatai szerint a 2010-es árbevétel közel két és félszeresére emelkedett a válság éveihez képest. A kölcsönzéssel foglalkozó HR-cégek bevétel-növekedésén látszik, hogy a jellemzően kockázatkerülő hazai vállalkozások kölcsönzött állománnyal ugyan, de bővítették a foglalkoztatottak körét - írja a Népszabadság.
Sok vezető nem ismeri cégének alapvető működését és fogalma sincs arról, hogy a menedzsmenthez eljutó adatok mögött milyen konkrét aktivitások bújnak meg. Így fordulhat elő, hogy olyan munkavállalót is elbocsáthatnak, aki kapcsolatai miatt a cég stratégiáját és egységét szolgálhatja. Ezzel pedig a leépítés nem éri el a célját, és nemhogy kevesebbe, többe is fog kerülni.
Több autót is összetört egy meghiúsult rablásból menekülő autó Budapesten a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésénél kedd reggel - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A japán parlament megszavazta kedden, hogy Noda Josihiko pénzügyminiszter legyen az ország új miniszterelnöke. A képviselőházban leadott érvényes 475 szavazat közül 308 szólt mellette. A kormányfő személyéről a kevesebb hatalommal rendelkező felsőháznak is szavaznia kellett, s a várakozásokkal ellentétben Noda itt is megkapta a voksok többségét, így ő lett a szigetország hatodik miniszterelnöke…
Az elmúlt hetek lokális csúcs felé száguldó amerikai részvénypiacok jó hatással voltak a ma reggeli ázsiai kereskedésre is, ahol a vezető indexek rendre emelkedtek a mai reggelen. Az irányadó...
Az új nemzeti drogstratégia tervezete szerint a kábítószer-fogyasztás hirtelen növekedése már a kilencedik, tizenegyedik évfolyamokban megfigyelhető. Szakértők szerint az új stratégiában nagyobb hangsúlyt kell kapniuk az ifjúságot védő közösségi akcióknak, mert így csökkenhet az "új belépők" száma. Jogszabályban tiltanák meg a függőséget okozó szerek bármilyen formában történő reklámozását és…
Egy hete nem adott életjelet magáról Moammer Kadhafi: a hírek szerint már nincs is az országban. Bár a diktátor csapatai ellenállnak, Líbiában a lázadók lépésről lépésre veszik át az ellenőrzést.
A budapesti ipari ingatlanok piaca stabilizálódott a tavalyi év során, és ez az állapot maradt jellemző az idei év első félévében is. A piac az egyensúly jeleit mutatja mind a kereslet-kínálat, mind...
Az idei MTV Video Music Awardson hamar kezdődtek a meglepetések. Lady Gaga saját férfi alteregójaként jelent meg a színpadon – valahogy úgy nézett ki, mint Al Pacino és Amy Winehouse szerelemgyereke –, és obszcén szavakkal tarkított, saját magát éltető szövege után Brian Mayjel közösen adta elő legújabb kislemezdalát, a You&I-t.
A Romániai, a Szlovákiai és a Vajdasági Magyar Közgazdász Társaságokkal közösen, a Nemzeti Civil Alap pályázati támogatásával szervezi meg 2011. szeptember 1. és 3. között Gyulán, a Harruckern János...
A spanyol statisztikai hivatal (INE) ma közzétett előzetes adatai alapján az EU-harmonizált fogyasztói árindex (HICP) Spanyolországban augusztus folyamán 2,7 százalékra mérséklődött a júliusban mért 3 százalékról. Ilyen alacsony inflációs rátát november óta nem mértek.
Még júliusban a francia autógyártó hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon szériaállapotban bemutatásra kerül 508 RXH modelljük, így a szalon hajnalán már minden fontos információ napvilágot látott a megemelt, terep-köntösbe bújtatott (amolyan Audi A4 Allroad és Volvo XC70 módra), dízel-hibrid 508 kombiról.
Az otthonvédelmi monitoring bizottság vezetője szerint a magyarországi bankok önkényesen alakítják az ügyfelek kamatait - még akkor sem csökkentik, ha a piaci változások ezt indokolják.
Nem megszorítások jönnek ősszel, hanem az ország újjáépítését gyorsítja fel a kormány - erről Szijjártó Péter beszélt a Duna TV Közbeszéd című műsorában hétfőn. A miniszterelnök szóvivője Matolcsy...
Osztott-szorzott a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a svédek elleni, sorsdöntőnek mondott Eb-selejtező előtt. Egervári Sándor nem vitatja, hogy a találkozó esélyese még Budapesten is a skandináv csapat. De szerinte ha a magyarok harmonikusan játszanak, a csapat ereje hatványozódhat, és borulhat a papírforma.
Az első félévben - a bankadó hatásával korrigálva - tovább emelkedett a Fundamenta-Lakáskassza eredménye. A lakásszámla értékesítés a nehéz gazdasági helyzet ellenére is tartósan magas szinten maradt...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a kormány által létrehozott közalapítványok ugyan a számukra meghatározott célokra használták fel a költségvetési támogatásokat, de nem törekedtek a takarékos, "jó gazda" módján történő közpénzfelhasználásra.
Az állami rendszert választó volt pénztártagok a reálhozamokat és a tagdíj-kiegészítést jobb esetben már megkapták, vagy meg fogják kapni a következő két hétben. Ennek kapcsán arról kérdezzük...
22 bányászt mentettek ki Kína észak-keleti részén, miután egy hétig voltak a föld alatt – közölték a hatóságok. Kínában gyakoriak a föld alatti balesetek, 2009-ben egy év alatt 2600 vájár vesztette életét.
Olaszországban kikerül az augusztus közepén a kormány rendeletével elfogadott megszorítási csomagból a szolidaritási adó, a kieső bevételek pótlásáról később döntenek - jelentette be tegnap este Silvio Berlusconi kormányfő a Napi Gazdaság értesülése szerint.
Augusztus 31-ig még kedvezményesen regisztrálhat a folyamatorientált emberi erőforrás menedzsmentről szóló szemináriumra, melyet az AIB-Vinçotte Hungary Kft. szervez 2011. szeptember 27-én Budapesten.
Búcsúlátogatást tett a Nemzetközi Valutaalap székházában a pénzintézet lemondott vezetője, Dominique Strauss-Kahn. A New York-i bíróság nemrég mentette fel a szexuális zaklatás vádja alól.
A lengyel gazdaság az év második negyedévében 1,1 százalékkal bővült negyedéves viszonylatban és szezonális igazítással, az előző év második negyedévéhez viszonyítva pedig 4,3 százalék volt a...