Augusztus 31-én lezárul a hazai és az európai átigazolási piac. A Sport365.hu egész napos élő közvetítésében nyomon követheted az utolsó 24 óra legfonosabb történéseit.
Nem sokon múlott a kétszeres világbajnok kerékpáros Paolo Bettini élete, aki szerencsésen túlélte egy kisrepülőgép kényszerleszállását Toszkána partjainál.
Budapest — Iszonyatos fájdalmat tartott eddig magában Majka (32). Miközben élete párja éppen a szíve alatt hordja közös gyermeküket, az életében a másik legfontosabb nő gyilkos kórral néz farkasszemet. A TV2 műsorvezetőjének édesanyja petefészekrákkal küzd, és jelenleg éppen az „ítéletet" várja.
Razziát indított az önkormányzat a sétálóutcába engedély nélkül behajtó autósok ellen Miskolcon. Tizenkilenc közterület-felügyelő egyszerre ellenőrizte a járműveket. Minden autóst megállítottak. Akinek nem volt engedélye, megbüntették.
Bajnai Gordon szerda reggel 9 órától délután 16 óráig válaszolt a Központi Nyomozó Főügyészség, Sukoró-ügyre vonatkozó kérdéseire, és tanúkihallgatása csütörtökön is folytatódik - mondta Fazekas Géza, a hatóság szóvivője újságíróknak, miután a volt kormányfő elhagyta a főügyészség épületét.
A mai kereskedés első felében bizonytalanság jellemezte a magyar részvénypiacot, mely a kedvező fejlett piaci mozgásokat látva végül 2,1%-os pluszban, 14,8 milliárd forintos forgalom mellett zárta a...
Berki Ádámot és Pál Tamást nevezte ki szeptember 1-jei hatállyal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává Schmitt Pál köztársasági elnök - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Az igazságügyi orvosszakértői boncolás adatai szerint öngyújtógáz belélegzése okozhatta annak a 16 éves lánynak a halálát, akit szombaton találtak holtan egy kecskeméti lakásban - értesült a HavariaPress.
A miniszterelnök holnap délelőtt 10 órától közgazdászokkal tanácskozik a Parlamentben - derül ki a miniszterelnök sajtóstábjának közleményéből. A megbeszélés után a helyszínen Matolcsy György...
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán a vártnál lényegesen nagyobb mértékben 5,3 millió hordóval, 1,5 százalékkal 357,1 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint, mindez az egy évvel ezelőtti szinthez képest 1,3 százalékos csökkenést jelent. Az elemzői várakozások 0,5 millió hordós emelkedésre számítottak a korábbi 2,2 millió hordós…
A brit középosztályt is fenyegetheti a hajléktalanná válás a gazdaság siralmas állapota és a kormány kemény hiánycsökkentő megszorításai miatt - áll egy új tanulmányban, amely szerint a válság miatt a brit munkaerő piacon szerencsét próbáló kelet-európaiak is ezrével kötnek ki az utcán.
Pakisztán az ellentmondások országa: egyrészt úgy tartják, hogy itt támogatják leginkább a terroristákat, másrészt 9/11 óta ezen ország civil lakossága lett a legnagyobb mértékben a terror áldozata. Iszlamabad egyszer Washington szövetségese a terrorizmus elleni harcban, máskor viszont amerikai csapások célpontja.
Angol beszámolók szerint Carlos Tévez beletörődött abba, hogy a Manchester City játékosa marad, mivel klubja nem kapott elfogadható ajánlatot érte a nyáron.
2,1%-os plusszal, 380 ponttal zárt tegnapi záróértékéhez képest magasabban ma a BUX, az index 18 471,3 ponttal köszönt el a kereskedési naptól. A tegnapi csökkenés után ma erős plusszal zárt ugyan a p...
Budapest - Komoly fennakadással indult a reggel annak a fiatal nőnek, aki különös kunszttal kápráztatta el a környezetét. Egy Audi volánja mögül elképesztő parkolási technikát mutatott be. A „látványosság" feltűnt olvasó-riporterünknek is.
Az MSZP elnöke szerint "hazudjon bármit a kormány", a rendszerváltás óta eltelt időszak legbrutálisabb megszorításaira kell felkészülnie az országnak. Mesterházy Attila szerdai sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy levelet írt Orbán Viktornak, ebben a munka törvénykönyvének tervezetéről kérdezi a miniszterelnököt.
Több mint 130 napirendi pontot tárgyalhat meg mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntés születhet többek között a Széll Kálmán tér rendezésének koncepciójáról (a tér átépítésének első üteme 2014-re...
Magyarország - Bekeményített a kormány: csütörtöktől a bőrünkön érezhetjük a megszavazott szigorítások hatásait. Harmadannyi ideig kap segélyt a munkanélküli, beindul a közmunkaprogram, leáldozhat a szlovák rendszámoknak.
Hat vidéki városban és tizenhét budapesti helyszínen, összesen csaknem negyven színpadon várják a rajongókat az idei magyar dal napján, szeptember 11-én.
Hosszú távú együttműködésről szóló megállapodást írt alá 2011. augusztus 31-én Dr. Max Nitzsche, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. ügyvezető igazgatója, Horváth Attila, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója és Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere - olvasható a Bosch sajtóközleményében.
Ha az idén még tud széndioxid-kvótát értékesíteni a kormány, akkor folytatódik az a családi házas korszerűsítési program, melynek 1,6 milliárd forintját az érdeklődők három nap alatt lejegyezték - mondta Bencsik János, klíma- és energiaügyi államtitkár csütörtökön Tatabányán, a XVIII. Vértes Expo megnyitóján.
Egyelőre kilencven dolgozóval kezdi meg a porcelán-, kőedény-, valamint finomkerámia gyártást szeptember 1-én a százszázalékos állami tulajdonú Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft. Hollóházán, a porcel...
Akár már szeptemberben a parlament elé kerülhet a választójogi és az önkormányzati törvény - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint sok sarkalatos törvényt fog tárgyalni a parlament, erős lesz az őszi ülésszak nyitánya.
A kabinet tartja a jövő évre vállalt 2,5 százalékos hiányt – derül ki Szijjártó Péter közleményéből, amelyben arról is tudósít, hogy a kormány első olvasatban megtárgyalta és elfogadta a 2012. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról és a kapcsolódó kérdésekről szóló előterjesztést.
Moammer Kadhafi szülővárosára, illetve jelenlegi feltételezett tartózkodási helyére - a tengerparti Szirtre és a Tripolitól délkeletre fekvő Bani-Valídra - összpontosította legutóbbi légi csapásait a NATO, szerdán Brüsszelben közzétett közleménye szerint. Uniós diplomaták eközben azt mondták, hogy pénteken feloldják azoknak a gazdasági szankcióknak egy részét, amelyeket az észak-afrikai ország…