A piaci volatilitás, vagyis változékonyságot mérő CBOE Market Volatility Index, azaz a "félelem index" 21 százalékkal 38,68 pontra emelkedett hétfőn, miközben az amerikai piacok ismét jelentős mínuszba csúsztak az S&P nemzetközi hitelminősítő pénteki lépése miatt, melyben megvonta az Egyesült Államok elsőrendű "AAA" adósbesorolását.
A svájci frankot délután négy órakor 252,52 forinton jegyezték a hajnali 255,12-es új történelmi csúcsot követően; az euróval 273,93 forinton kereskedtek a nap közbeni 275,50 után.
Megkezdődött az előkészítő tereprendezés a Balaton egyik legnagyobb, 300 férőhelyes, egymilliárd forintba kerülő balatonfenyvesi kikötőjének beruházásához, amelynek megépítése több mint egy évtizednyi várakozás és előkészítés után év végén beindulhat - tájékoztatta Heves István, a beruházó Előny Kft. egyik tulajdonosa az MTI-t kedden.
Kijev ‒ A legkeményebb bűnözőkhöz hasonlóan, ablaktalan zárt teherautóban, elképesztő rendőri biztosítás mellett szállították a bíróságra Julia Timosenkót, Ukrajna volt miniszterelnökét.
A magyarországi vallásszabadság elnyomásáról írt nyílt levelet az egykori magyar demokratikus ellenzék több tagja az Európai Unió és az Európa Tanács emberi jogi biztosának, a levelet hétfőn juttatták el az aláírók az MTI-hez.
Már utalni is lehet az OTP Bank okostelefon alkalmazásával. A pénzintézet az OTP Fórum program keretében már 2010-ben kifejlesztette az első, okostelefonra szabott banki alkalmazását, idén augusztustól pedig elsőként teszi lehetővé okostelefonnal rendelkező ügyfelei számára, hogy a továbbfejlesztett alkalmazás segítségével iPhone-ról és iPad-ről intézhessék utalásaikat, kérdezzék le…
Budapest ‒ Svájc a Fidesz-közeli ismert vállalkozók offshore paradicsoma? A Népszabadság szerint az alpesi országban működik Simicska Lajos, az adóhivatal egykori elnökének cége, amelyet Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéddel tulajdonol.
A lengyelek és a csehek jóval elégedettebbek saját anyagi helyzetükkel és az országuk gazdaságával, mint a szlovákok vagy a magyarok, a lakosság várakozásai tekintetében viszont alig van különbség a visegrádi négyek lakosainak véleménye között.
”Az USA leminősítése kétségtelenül nagy vihart kavart a pénzügyi világban. Miközben Európa folyamatosan az államadóssági problémákkal küzd, és minden lehető eszközt bevetve próbálja megoldani azt, addig az Egyesült Államok heteken keresztül elodázta a döntések meghozatalát. A leminősítés tehát arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az uniónak kell szembenéznie a költségvetési hiány…
Növényi zsírral hamisított tejport találtak az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságainak megyei kormányhivatalnokai a közelmúltban. A hamis tejporok nem mérgezőek.
A válság komolyságára való tekintettel tűzoltás helyett a gyökerénél kellene kezelni a problémát, és az egységes gazdasági és pénzügyi politika, valamint az eurókötvény piacának létrehozása felé kellene lépéseket tennie az euróövezet tagállamainak - írta hétfői közleményében Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője.
Keresi a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter utódát. A tárcavezető múlt héten mondott le posztjáról. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete igényt tart arra, hogy ő jelölje az új minisztert is.
A magáncsőd bevezetését szorgalmazza a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Baranovszky György, a civil szervezet szakjogásza az InfoRádióban úgy vélekedett, hogy csak ezzel lehetne érdemben segíteni a devizahitelük miatt bajba került adósokon.
Az idei nyári szezon eddigi legforgalmasabb hétvégéjét regisztrálták Letenyénél, a két magyar-horvát közúti határátkelőnél - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak hétfőn az MTI-hez eljuttatott adataiból.
Pénteken piaczárást követõen jelentette be a Standard and Poor's az Egyesült Államok leminõsítését. Eközben viszont az Európai Központi Bank állampapír-vásárlással kapcsolatos bejelentése...
Beverly Hills - Az ősszel induló nyolcadik szezonnal befejeződik a 2004-ben indult Született feleségek, mert az utóbbi időben már nem hozta a nézettséget.
A második legnagyobb amerikai távközlesi társaság, a Verizon Communications dolgozóinak a fele lépett sztrájkba tegnap azok után, hogy a vállalat és a szakszervezetek között nem jött létre...
Rajczi Péter a hétvégén 0-0-ás állásnál büntetőt rúghatott, de gyenge próbálkozását a paksiak kapusa könnyedén védte, csapata pedig újabb vereséget szenvedett.
BUDAPEST - Édesanyja vigasztalja a teljesen összetört Veronikát, Alekosz exmenyasszonya ugyanis teljesen kikészült legújabb botránya, a prostivád után.
A Telkiben készülődő magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint jó erőfelmérő lehet szerdán az izlandiak elleni barátságos mérkőzés a szeptember 3-án, Svédország csapatával vívandó Európa-bajnoki selejtező előtt.
Budapest - Ki sem látszik a munkából Janicsák Veca (22)! Az X-Faktorban ismertté vált énekesnő nagykoncertre készül, és egyszerre két klipet is forgat.
Budapest - Karda Bea (60) túl van a szakításon és a békülésen. Október 23-án lesz 2 éve, hogy egy internetes társkeresőn megismerkedett Lacival, a volt és jelenlegi párjával.
A Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában történt csoportos megbetegedés után a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve elvégeztette a fertőtlenítő nagytakarítást, s elrendelte a betegek, valamint a konyhán dolgozók székletbakteriológiai vizsgálatát; az előzetes eredmények keddre várhatók - közölte a megyei tiszti főorvos hétfőn az MTI-vel.
A JP Morgan jelentősen feljavította az azonnali arany év végi árára vonatkozó előrejelzését, miután a hétvégén a Standard & Poor's rontott az Egyesült Államok adósi besorolásán.
Hruscsovnak nem volt más választása, mint az 1956-os magyar forradalom leverése, az azonban mégis vereséget jelentett számára - állította az egykori szovjet kommunista pártvezető fia egy vasárnapi német lapinterjúban.